Siklós, 1914 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-04 / 1. szám
Szociálistáik eszményképe. A modern materialisztikus filozófia száműzi föladatok sorából a múltra c.Széát a tanítandó tárgyak közül a történetehet. A múlt kultiválása altruisztikus valami, melynek a modern, csak a haszonra és kíméletlen előre jutásra néző korban semmi értelme sincs. A holtak iránti kegyelet — szerintük — ép oly ostobaság, mint például a versírás. Előre törni, két könyökkel, minden áron, — ez a modern „filozófus“ jelszava. Azért rajtuk is megesik az a balgaság, hogy egész elavult módon ünnepelték mestereiket, emlékünnepélyeket rendeztek az elhalt képzeleti nagyság tiszteletére, ott beszédekben magasztalták az elhunytat, könyveket adtak ki róluk, — egészen úgy, mintha az illető régi módi ember lett volna s nem a modern haszonemélet egyik apostola, a „belátásos filozófia“ úttörője és mestere. A törpék, hogy magukat emeljék, egy nagyobbá kapaszkodtak még halála után 15», a nullait megütiimeve az egyesna«-ját maguk előtt, hogy mégis maradjanak valamik. A mi szociáldemokratáink egy darabig a materialisztikus filozófia járszalagán tévelyegtek, nem meggyőződésből, mert filozófiai meggyőződésük a kellő műveltség híján nem is lehetett, de azért, mert a destruktív filozófiai irányban szellemi, esetleg fajrokonokat ismertek föl és azokat a „burzsoá-társadalom“ lerombolására szövetségeseknek hitték, ők is mélységesen megvetették tehát a történelmet, melyet a régi bölcsesség pedig „az élet mestereinek nevezett s a nemzeti hősök tiszteletét maszlagnak mondották, mely megmételyezi a jelennek élő lelkeket. Nem kell semmiféle „eszménykép“, mindenki a maga egyéniségében eszménykép. Különösen a múltból, a rothadt, sötét múltból nem kell semmi, még akkori szenvedő sem. A jelen mélynek élünk, ádáz harcok színhelye, minden figyelmük erre legyen irányítva . amíg visszanézünk, azzal is időt veszítünk. Azonban nagy meglepetésünkre a mi szociáldemokratáink kezdenek „elburzsoásodni.“ Elfogadják a nemzeti eszmét, paroláznak nemzeti politikusokkal, verseket írnak és olvasnak és hőskölteményt rendelnek meg egyik elvtársköltőnél. E költemény sok százezer példányban fog sokszorosittatni, fényesen lesz illusztrálva, egy fiatal, tehetséges lájUCpiCeiv.Laila, i i idilli, nelmi képet is fog a hősről festeni, mely szintén sok-sok ezer példányban elterjesztve, minden munkáslak falát díszíteni fogja. Ez eddig szép és szinte örvendünk rajta, hogy végre is majd csak megértjük egymást és nem választ el bennünket a munkásosztálytól az a mesterségesen nagyított távolság, mely eddig elválasztott. Ők ezzel is közelednek hozzánk, menjünk eléjük és üdvözöljük őket az új utón. Mikor azonban a választott hős kilétét megtudjuk, elmegy a kedvünk az örvendezéstől. Az ő hősük Dózsa György, a vastrónon elégetett paraszt király, az 1514-iki parasztforradalom vezére, kit Petőfi is félreértett az 1848-iki lázas időkben. E történelmi alaknak nemzeti hőssé, vagy épen szociáldemokratává megtevése nagy balfogás, mely reparálhatlan. Teljes részvéttel viseltetünk a tragikus sorsú szerencsétlen ember borzasztó halálával szemben, de azért nem lehet elhallgatnunk azon tagadhatlan tényt, hogy Dózsa György közönséges útonálló volt, mielőtt a pápává nem választatás feletti kudarcáért dühös Bakócz Tamás őt eszközül ki nem szemelte, hogy általa boszut álljon a nemességen. Dózsa közönséges haramia-vezér volt, ki Pest környékén szervezett fegyveres közkereseti társaságot s itt fosztogatta az útjába ker.ki-pr.vt.e..! «xr.Ur.azok. Mint parasztvezér csak ezt a mesterséget folytatta tovább, ki aztán a jobbágyságot ezzel évszázadok mérhetlen nyomorába döntötte. Sem jelleme, sem esze nem képesíti őt arra, hogy belőle bármikép hőst csináljunk. A nemes célzattal tehát, hogy a fiatal munkás-nemzedéknek benne kö- Sápadások. Irta: Korvin Ottó. A „Siklós“ eredeti tárcája. Amikor délelőtt megérkeztem Álomországbólmég küzdök s biztatom magam: Fiam aludj, még szorítom le a szememet — olyan, olyan idegen közöttem minden, a lámpa halott és a roló résen jövő világosság ébresztgeti az ájult képeket a falon és én vagyok a legidegenebb. Hát felébredek, hát kezdődik a másik élet: a rosszabb, csúnyább, kegyetlenebb. Álomország, ott jobb mindenki hozzám. A hajamra teszik a kezüket. Megsimítnak. Megcsókolnak. S délelőtt, ha felébredek, arra kell gondolnom, hogy most majd a hajamhoz azért nyúlnak, hogy megborzolják. Azért simítanak, hogy behasítsák körmükkel az arcomat és azért csókolnak, hogy elvegyenek engem magamtól. Elhagynak. Temetés nélkül fogok feküdni. És nem lesz hangom, hogy sírjak. Hát felébredek. Köhögés ráz meg. Elnézem , vér az enyém, megreszketek, a szomszédban telefon cseng és valamerre egy bánatos cseléd nótát. Vagy tán csak a nótája bánatos. Gondolni akarok: Jolánra tán és a többi nőre, előveszem a tárcámat, egy képet nézek, valaki nekem adta, hogy ha szomorú vagyok, megnyugtasson. Leejtem a képet s már el is felejtem, köhögök és gyűlölöm a szobámat. Gyűlölöm a szobámat, mely lasssan ébredez, a szék árnyéka nyújtózkodik és a díván lomhán fekszik a földön, fáradtan szunnyad, mert most bús ölelésemmel nem háborgatom. Az íróasztalon fehér papírok vannak szétszórva. Mi is az? Igen. Éjjel valami nagyon szépet akartam írni és hozzá is fogtam, de emlékszem hirtelen sírni kezdtem és már nem tudom, hogy miért. — Jó volna fiam, felkelni, az agyat megnyugtatni, valamit csinálni, sétálni . . . Fölriadtam. — Ki van itt? — kérdeztem, de nem feleltek. — Itt vagyok? — szóltam újra, megreszkettem és a könnyeim kibuggyantak lázas szememből. — Itt vagyok? — kérdeztem magamat és kezemmel végigsimítottam az arcomat mely nedves volt és hideg. — Ki vagyok? gondolkoztam. A kezem a nyakamra hullt és körülfogta. A szememből könnyeim ömlöttek és nem láttam semmit. Nem láttam semmit, mert éjszaka volt, az ágyamon feküdtem és Álomországból jöttem meg, sápadtan, mint egy tikkadt vándor az árokszélen. Nagy tündérkertről álmodtam, arany- és ezüstlevelű fákról és a virágoknak olyan illatuk volt, mint az asszonyoknak. Beléptem a kapuján. Valamelyik fán egy madár kezdett énekelni és én ráismertem, hogy amit énekel, az Mendelssohn. És távolról a párja felelt neki halvány Chopin-etüdökkel és amikor a koncertnek vége volt, az arany és ezüstlevelek összecsengtek és én olyan zajtalanul léptem, mintha csak a lelkem lettem volna. A nap sütött, sugarai olyanok voltak, mint egy szőke lány haja és átlátszó újammal bele is akartam nyúlni azokba, mint a Jolán hajába tegnap, amikor fehér szobájában kibontotta. Finom, törékeny tündérlányok közé léptem, végigcsókoltak de én megszépültem lerogytam előttük a fűre. Csittitgattak: egy sirós gyerek lettem, olyan, amilyen igazán sose voltam; finom, törékeny tündérlányok közt megszépülten a földre rogytam és megtisztultan a szemem ragyogni kezdett. Fogócskát akartunk játszani. Kiszámoltuk Siklós, 1914 január 4. 1. szám. II. év. Előfizetési ár: Egész évre ... 8 korona. Fél évre..........4 korona. Negyed évre. .2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Nyilttér soronként 50 fillér. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETI ÚJSÁG. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Szerkesztőség : Siklós, Pécsi utca 80. szám. Telefon: 36. Felelős szerkesztő: Dr. FEJES JÁNOS, ÜGYVÉD. Hirdetések díja: 40 korona. 15 korona. 8 korona. 4 korona. Állandó hirdetésnél kedvezmény. 1 oldal 7s oldal 76 oldal 7x2 oldal Kiadóhivatal: Siklós, Hosszu utca 19. szám, a Siklós-Drávavölgyi Könyvnyomda. §ar Mindenkinek saját érdekében fontos, hogy szükségletét "is Pécsett, a Budapesti Nagyáruházban szerezze be. iiBiHiiBsiBBiiBii Buffet az emeleten.