Simon Géza Gábor: Magyar jazztörténet (Budapest, 1999)
A magyar jazz aranykorszaka (1945-1950)
124 Vasárnap, nov. 20, este 8 óra ■ Zeneakadémia ÉS KÉT ZONGORÁS JAZZ Cziffffra György || ; Martiny Lajos Turán László Vécsey Ernő Közreműködik: Karády Katalin Pogány László Hajdú Péter Konferál: Dr. Hegedűs János Műsor: Hacsaturjan: Gagané-szvit (Lezginka, Aisa tánca, Gopak, Kardtánc) Addinsell: Varsói koncert Rachmaninoff: G-moll prelüd Musszorgszkij: Bolha dal Csajkovszkij: Románc Rubinstein: Melódia Novikov: Smuglianka Liszt: XIV. rapszódia Saint-Saene: Bacchanalia Gershwin: Egyveleg Strauss: Keringő fantázia Berlioz: Rákóczi induló Jegyek 3 forinttól: Muzsika, Somogyi B.-ut 10., IBUSz. Erzsébet-körút 9., Szent István-körut 29., Váci-utca 22. és a Zeneakadémián kaphatók. Könyvbarát tagok jegyei: Andrássy-út 45. F. k.: Lóránt György Singer-nyárada, Bpe«», VTI. A zsóirdősor 8. mintáját követték, amelyeket a háború alatt elsősorban az Eddie Rosner vezette Fehérorosz Szovjet Köztársaság Állami Jazz Zenekara népszerűsített. Emlékeztetnénk rá, hogy Rosner 1932. augusztusában és szeptemberében a Weintraubs Syncopators tagjaként Budapesten is vendégszerepelt. Az 1945-ben Budapesten újra megnyílt szórakozóhelyek szinte felszívták a neves zenekarvezetőket, akik jobbára maguk hangszereltek zenekaruknak. Emellett természetesen használták az eredeti amerikai hangszereléseket is, a jól ismert svéd kottakiadásokat és nem utolsósorban repertoárjukra tűzték a hazai kiadók részükre használható könnyű- és szalonzenei darabjait. Azaz folytatódott az a fajta jazzes tánczenei és swing big band tevékenység, amelyet csak alig egy esztendőre tudott megszakítani a háború. A jelentős amerikai és európai zenekarokhoz hasonlóan ezek a magyar zenekarok is többirányú, többcélú zenét játszottak. A jazzt is elsősorban használati zeneként, azaz tánczeneként kínálták a közönségnek. A jazzt és a tánczenét játszó zenekarok között a szétválás ekkor még az Egyesült Államokban sem történt meg. Stan Kenton, Benny Goodman, Count Basie és mások zenekarai egyaránt játszottak jazz- és tánczenét (hot dance). Ilyen körülmények között dőreség lenne a magyar zenekaroktól, azok egyes tagjaitól tiszta, esszenciális jazzt elvárni. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy csak a legjobban képzett zenészek és a jó improvizatív adottságokkal rendelkezők vállalkoztak jazzprodukciókra. Ez elsősorban a swinges hangszerelések igen magas szinten való eljátszásán kívül a hosszabb szólókra vonatkozott. Ha tehát a világháború miatt némi fáziskésésről (kb. 2-3 év) beszélhetünk is, akkor is meg kell állapítanunk: élvonalbeli zenészeink mindent megtettek azért, hogy amerikai stílusú jazzt, de legalábbis jazzes tánczenét (hot dance) játszanak. Most már forgalomba kerültek azok a gramofonlemezek is, amelyek a két ország közötti hadiállapot miatt nem kerülhettek korábban a magyarországi üzletekbe. A nagyközönséget a fehér swingzenekarok (Glenn Miller, Artie Shaw, Harry James, Benny Goodman és Tommy Dorsey) hazai préselésű lemezeivel (mai szóhasználattal élve: licence lemezeivel) „kábították”. A színes swing kedvelőinek az import Lionel Hampton és Duke Ellington lemezek mellett hazai préselésben kínálták Count Basie-t, Liam Stewartot, Fats Wallert, Chick Webbet. Még mindig hódított az amerikai Chick Bullock, az angol Nat Gonella, a francia Django Reinhardt, a svéd Folke Eriksberg, Thore Jederby, Sten Westman, valamint a Nisse Linds Hot-Trio Alice „Babs” Nilson énekesnővel, a csehszlovák Marco Babens. 1945-ben a háborút túlélt zenészek szerettek volna mielőbb újra zenélni. Ebben támogatták őket a szövetséges ellenőrző bizottság tagjai is. Április-májusban a Royal Revű Varieté Chappyt és a Magyar Revű Tánczenekart hirdette. A műsorban Chappy régi, jól bevált jazzrepertoárdarabjai, a Szignál, az így vagy úgy, a Szóljon a kicsi zenekar szerepeltek. Ilyen légkörben nem csoda, hogy például már 1945. májusában kiváló magyar jazzmuzsikusok alakítottak zenekart. A Presto Dancingben (Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos u. 18) május közepén a zenekarban ott ült a Pálma Bár korábbi altszaxofonosa/baritonszaxofonosa/klarinétosa. Balázs Tibor (1910. Budapest), akit hot-improvizációi miatt csak „Hot Balázs”ként emlegetett a szakma és a közönség. A Presto zenekarában játszott a trombitás Bleyer Péter (1926. Kaposvár) és a hamarosan a legjelentősebbek között emlegetett trombitás, Kelényi György. Öccse Kelényi Tibor a band pozanosa volt. Az Angol Parkban (ma: Vidám Park) a már befutott sztárok kisebb-nagyobb zenekarai, jobbára big bandek szórakoztatták a nagyérdemű közönséget. Itt játszott például május 8-tól Holéczy Ákos. A Holéczy Ákos vezette önálló big band és vokálegyüttes 1945-től 1963-ig itthon működött és többek között csehszlovák, lengyel és jugoszláv turnékon vett részt. 1945-ben a Fővárosi Nagycirkuszban a programot Buttola Ede 16 tagú jazz-zenekara kísérte. A felszabadulás után az akkori egyik legnépszerűbb jazzband az amerikai katonai klub házizenekara, a Filu együttes többek között nagyzenekari dixielandet is játszott, amelynek példaképéül a Bob Crosby vezette Bob Cats szolgált. A Filu zenekar ránk maradt felvételeinek döntő többsége swing, de szerencsére a dixieland nótákról is képet alkothatunk magunknak. A vidéki jazzélet is hamar feléledt. „A magyar zeneélet fenegyereke”, Konrád György (1924. október 18. Szeged-) brácsás, aki többek között évtizedekig a Tátrai Vonósnégyes és az Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ) tagja is volt, 1996-ban így emlékezett vissza jazzhegedűs múltjára: „1945 után egy nagyon jó jazz-zongorista, Dégel Karcsi lejött Szegedre, játszottam néhányszor a big bandjében, írt a Simon Géza Gábor: Magyar Jazzlemezek 1912-1984/Hungarian Jazz Records 1912-1984. Pécs, 1985. KISZ Baranya megyei Bizottsága-Baranya megyei Művelődési Központ, p. 163-186 5 Simon Géza Gábor: Magyar Jazzdiszkográfia 1905-1994/Hungarian Jazz Discography 1905-1994. Budapest, 1994. Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány, p. 113-115