Somogyi Néplap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-19 / 268. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK I Ára: 80 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI ISZOTTSÁGÁNAK LAPJa XXV. évfolyam, 268. szám 1969. november 19, szerda Losonczi Pál látogatása Iránban Schweitzer Klára, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Tegnap regéd Losomczi Pál elnök és kísérete megtekintette az Irán National nevű gépkocsi üzemet Losonczi Pált Puyani, Irán budapesti nagykövete kísérte el útjára. Délután megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. A Szaad Abad palotában, amely az iráni uralkodópár nyári lakhelye. Iráni részről megjelent Mohammad Reza Pahlavi sah, Aszfia államminiszter, Zahedi külügyiminiszter, Puyani. Irán budapesti nagykövete, Zelli, a külügyminisztérium politikai csoportfőnöke és Ardalan, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője. Magyar részről Losonczi Bál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Tímár Mátyás miniszterelnökhelyettes, Házi Vencel külügyminiszter-helyettes, Széphelyi Zoltán, a Külügyminisztérium osztályvezető-helyettese és Várkonyi József teheráni magyar nagykövet vett részt. Este Losomczd Pál a Golesztan-palotában fogadta Hoveida miniszterelnökött és Zahedi külügyminisztert, majd Palbod művelődésügyi miniszter átnyújtotta a magyar elnöknek a Perzsa Enciklopédia I. kötetét. Ez az értékes könyv első darabja annak a sorozatnak , amelyben neves iráni szakemberek áttekintik és összefoglalják a perzsa kultúra szerepét a világ kultúrájában 100 évre visszamenően. A magyar elnök az elsők között van, akik ezt az értékes könyvet megkapták. Késő este a teheráni opera díszelőadását tekintette meg a magyar elnök és kísérete. A nap zsúfolt programjából kiemelkedik még Losonczi Pálnénak a teheráni ápolónőképzőben tett látogatása, valamint az, hogy Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes magyar grafikusok és fotóművészek kiállítását nyitotta meg az iráni fővárosban. A lapok általában első oldalon közlik a magyar elnök programját, és a televízió minden este beszámol a látogatstás eseményeiről. A lapok kiemelik, hogy a magyar—iráni tárgyalások eredményeként bővülnek az ország kulturális és gazdasági kapcsolatai. (MTI) Megkezdődött a leszerelés általános vitája Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságában hétfőn megkezdődött az általános vita a leszerelésről. Napirenden szerepel az általános és teljes leszerelés, a vegyi és bakteriológiai (biológiai) fegyverek kérdése, a nukleáris és termonukleáris kísérletek megszüntetése és a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok konferenciájának határozata. Az ülést Aga Saht, a bizottság elnöke (Pakisztán) nyitotta meg. Roscsin szovjet delegátus az első felszólaló, rámutatott arra a nagy veszélyre, amelyet az imperializmus által kikényszerített fegyverkezési verseny jelent az emberiségre nézve. A Szovjetunió — tekintettel a vegyi és bakteriológiai fegyverek betiltásának különös jelentőségére, sürgősségére és fokozódó időszerűségére — más szocialista országokkal együtt a közgyűlés elé terjesztett egy egyezménytervezetet, amely megtiltja a vegyi és baktériumfegyverek előállítását, gyártását és felhalmozását, és előírja e biológiai fegyverek megsemmisítését. A helsinki tárgyalások és a nukleáris és termonukleáris fegyverkezési verseny megszüntetésének kérdését érintve a szovjet delegátus kijelentette: e téren radikális intézkedésekre csak abban az esetben van lehetőség, ha azokat minden nukleáris hatalom megvalósítja. Az a szerződéstervezet amely megtiltja, hogy nukleáris fegyvereket és más tömegpusztító eszközöket helyezzenek el a tengerek fenéktérségében, fékezné a fegyverkezési versenyt és leszűkítené annak területét. Az e kérdésben folytatott vita gyümölcsöző és építő jellegű volt a leszerelési bizottságban, és azt mutatta, hogy széles körben megértik ennek fontosságát. Ez a feladat különösen időszerű napjainkban, amikor megkezdődik tengerek fenéktérségének gyakorlati meghódítása, és felmerül a veszély, hogy katonai célokra használják fel majd az emberi tevékenységnek ezt az új területét. A Szovjetunió — folytatta Roscsin — támogatja azt az eszmét is, hogy atomfegyvermentes övezeteket teremtsenek a világ különböző térségeiben Ezt a megoldásra megérett kérdést olyan módon kell megvalósítani, hogy az atomfegyvermentes övezetek megteremtése hatékonyan korlátozza a nukleáris fegyverek elhelyezésének területét, és akadályozza meg, hogy a nukleáris fegyverek közvetlen vagy közvetett formában elterjedjenek. Ezután most amerikai delegátus szólt hozzá a vitához. Kiemelte a franki tárgyalások fontosságát, de megjegyezte, hogy ezektől a tárgyalásoktól nem lehet gyors eredményeket várni. Az atomsorompó-szerződés megkötését fontos lépésnek nevezte, pozitívan nyilatkozott a nukleáris fegyverekkel nem rendelkező országok konferenciájának számos indítványáról Az ENSZ főtitkárának a vegyi és biológiai fegyverekre vonatkozó 1960. június 30-i beszámolójáról és a kozmoszban folytatott tevékenység elveit rögzítő szerződésről. Kijelentette, hogy országa támogatja a nukleáris fegyverek teljes eltiltásáról szóló javas(Folytatás a 2. oldalon.) Meggyorsítják a szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolását Az építésügyi- és városfejlesztési miniszter a pénzügyminiszterrel együttes rendeletet adott ki, amely módosítja, kiegészíti a szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásáról szóló korábbi rendelkezést. Az új rendelet a telepek felszámolásának meggyorsítását célozza. Eddig ugyanis kizárólag azok kaphattak meghatározott külön kedvezményes feltételű — például kamatmentes — építési kölcsönt, akik a rendelet hatálya alá eső telepen éltek, s kijelölték őket a lakóházépítési akcióban való részvételre. A kedvezményes feltételű hitelakcióban ezentúl olyanok is részt vehetnek, akik nem ilyen telepen élnek, de tanácsi lakásukat — a telepen élő család elhelyezésére — a lakásügyi hatóságoknak átadják. Őket azonban ingyenes telek, s az építési kölcsön, és a tartozás összegének csökkentése nem illeti meg. Módosították a kedvezményes lakásépítési kölcsön felső határát is: ez az összeg kivételes elbírálás, egyedi mérlegelés alapján 75 000 forintig terjedhet. A jóváhagyott építési kölcsön 10 százalékát az építkezőnek saját hozzájárulásból — készpénzzel, építési anyaggal, munkával — kell biztosítani. A rendelet szerint a saját hozzájárulást az építkező munkaadója részben vagy egészben fedezheti a részesedési alapból , rendelet kötelezi az illetéki tanácsokat, hogy minden ‘V február 15-ig számoljanak 2 az építésügyi és városfesztési miniszternek a telepek ’elszámolási munkáiról, s az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról. (MTI) Alois Indra Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására tegnap Magyarországra érkezettt Alois Indra, a Csehszlovákiai Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára. A csehszlovák vendéget a Ferihegyi repülőtéren Pallai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Tóth Mátyás, a Központi Bizottság osztályvezetője fogadta. Dutra traktorok belföldre és külföldre ,v. A Vörös Csillag Traktorgyárban még ebben az évben mintegy ezer darab D—4 KB, ezer darab UE—50-es erőgépet gyártanak. Az ENSZ-közgyűlés hármas számú szociális, humanitárius és kulturális bizottságában hétfőn felszólalt Budai Gyula, a Magyar Népköztársaság képviselője. A faji megkülönböztetés minden formájának felszámolásával összefüggő problémákról szólva megjegyezte, hogy egyes nyugati hatalmak képviselői a »széles demokráciára« hivatkozva próbálnak védelmükbe venni országaikban bizonyos fajgyűlölő és náci csoportokat. Megemlítette a nácizmus újjáéledését Nyugat-Németországban, s a különféle fajüldöző és náci csoportok tevékenységét az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és más nyugati országokban. Egyesek — mondotta — gyorsan megfeledkeztek a második világháború sok millió áldozatáról, akiknek emléke állandóan figyelmeztet: a nácizmust és a fajgyűlöletet nem lehet a demokráciára való hivatkozásokkal igazolni. A magyar ENSZ-küldött elítélően nyilatkozott a náci típusú apartheid-politikát folytató Dél-afrikai Köztársaságról, amely a nyugati hatalmak akaratából tagja a világszervezetnek, míg az NDK, amely erélyesen elítéli a nácizmus és a fajgyűlölet minden megnyilvánulását, már 20 esztendeje ki van rekesztve az ENSZ-ből. Propagandamanővernek nevezte a magyar delegátus az Egyesült Államok képviselőjének nyilatkozatát a Vietnamban levő amerikai hadfoglyok jogainak állítólagos megsértéséről. Ennek az akciónak a célja nem egyéb — mondotta —, mint a vietnami háború ellen tiltakozó amerikaiak millióinak érzelmi befolyásolása. Ogarkov és Nyikolaj Alekszejev (az előbbi a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettese), Georgij Kornyijenko, a szovjet külügyminisztérium kollégimának tagja, Pjort Plesakov, a rádióipari miniszter helyettese, Alekszandr Scsukin akadémikusról pedig úgy tudják, hogy kimagasló elektronikai szakértő. Az egyelőre csonka amerikai küldöttségben Royl B. Allison repülő vezérőrnagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottsága mellett működő különleges tanulmányi csoport vezetője, Paul Nitze (a volt hadügyminiszter-helyettes), a külügyminisztériumot képviselő államtitkári minőségben, Harold Brown, a »technikus«, a kaliforniai technológiai intézet igazgatója, Thompson, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete szintén tagja az amerikai küldöttségnek, de közelmúltban műtéten esett át, ams még nem érkezett meg Helsinkibe. Míg korábban két-három hetes tárgyalásra számítottak, most nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a karácsonyi szünet után ismét Helsinkiben folytatódik az egyébként előzetes jellegű eszmecsere. Megfigyelők rámutatnak: ha a téma természete miatt amúgy is a szovjet és az amerikai nagykövetségeken ülnek össze a felek, akkor a Helsinki és Bécs vagy Genf közötti helyzeti különbségek jelentősége csökken. Helsinkiben tegnap estig hivatalosan nem jelentették be, mikor ül össze ismét a szovjet és az amerikai küldöttség, de tájékozott körök szerint a következő megbeszélésre holnap (csütörtököm), délelőtt a szovjet nagykövetségen kerül sor. A keddi másfél órás találkozón olyan elképzelések ismertetésére került sor, amelyek tanulmányozása meghatározatlan időt vesz igénybe. A két küldöttség tagjai tegnap délután újabb, kötetlen megbeszélési lehetőséghez jutottak Urho Kekkonen finn köztársasági elnök jóvoltából, aki 4 órakor az elnöki palotában fogadta az amerikai és a szovjet delegációt. A finn elnöki palota impozáns tükörtermében Kekkonen hosszasan elbeszélgetett Vlagyimir Szemjonov szovjet külügyminiszter-helyettessel és Gerard C. Smith-szel, az amerikai leszerelési és fegyverzetellenőrzési hivatal nagyköveti rangban lévő vezetőjével, miközben a küldöttségek tagjai kötetlen társalgást folytattak. Mindkét küldöttség szigorúan betartja a megbeszélések titkosságára vonatkozó megegyezést, de ez nem zárja ki a későbbi, összehangolt közlemények vagy közlések kiadását. Finn részről a legnagyobb erőfeszítést teszik, hogy az értekezlet optimális technikai feltételek között folyjék, s hogy a Béccsel kapcsolatos amerikai érvek alapjukat veszítsék. (MTI) Szovjet—amerikai tárgyalások a stratégiai fegyverek korlátozásáról Tegnap délelőtt — magyar idő szerint 16 órakor — Helsinkiben az amerikai nagykövetség épületében megkezdődött a szovjet—amerikai stratégiai fegyverkolátozási tárgyalások első munkaülése. Az elnöki tisztet ezúttal Gerard C. Smith nagykövet, az amerikai delegáció vezetője látja el. A szovjet küldöttség élén Vlagyimir Szemjonov niszter-helyettes áll.külügymiA tárgyaló delegációk összetétele a találgatások első alapja. A szovjet küldöttségben két vezérzeredes van: Nyikolaj A faji megkülönböztetés összeegyeztethetetlen a demokráciával Budai Gyula felszólalása az ENSSZ-ben Képünkön: A küldöttség vezetői — Szemjonov (balról) és Smith — a találkozó sikerére emelik poharukat. (Telefotó — AP—MTI-KS) A vegyipari együttműködésről tanácskozik a KGST 33. ülésszaka Varsóban megkezdte tanácskozásait a KGST vegyipari állandó bizottságának 33. ülésszaka. Az állandó székhellyel Berlinben működő bizottság a népi Lengyelország negyedszázados jubileumi évében a gyors ütemben fejlődő lengyel vegyipar kimagasló eredményeinek elismeréseként tartja mostani ülésszakát Varsóban. (A lengyel vegyipar termelésének értéke 1946 és 1967 között 50- szeresére nőtt) Az ülés részvevőit Antoni Radlinski lengyel miniszter köszöntötte.vegyipari Az ötnapos ülésszak a KGST-tagországok vegyipari együttműködésének és kooperációjának további elmélyítéséről és a bizottság jövő évi munkatervéről tárgyal. A tanácskozáson részt vevő magyar küldöttséget dr. Szekér Gyula, a nehézipari miniszter első helyettese vezeti. (MTI)