Somogyi Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-31 / 177. szám
14. OLDAL KRÓNIKA 2002. Július 31., Szerda Jól bántak a cséphadaróval *_ Felsőhegy A somogyi csapatok is jól helytálltak az első alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Magyarok Aratófesztiválján, a vajdasági Felsőhegyen. Máj Pétertől, Ecseny polgármesterétől megtudtuk: a több mint húsz gárdát felvonultató mezőnyben ott voltak az ecsenyiek mellett a Kapostár Rt képviseletében versengő orciak is. A somogyi küldöttség vezetője kiemelte: a hagyományos aratófesztiváloktól annyiban különbözött ez a mostani, hogy minden csapat bemutathatta az aratással kapcsolatos egyedi szokásait is, így a Felvidékről, az Erdélyből és a többi magyarlakta területekről érkezett csoportok a hajnali imától a reggeli italok és ételek elfogyasztásán keresztül a technikai bravúrokig számos érdekes hagyománnyal ismertethették meg egymást és a közönséget. A kétnapos programban a mezőgazdasági munkán kívül szerepelt virágkötészet, háziszappan-készítés és karikásostor-pattogtatás is. Máj Péter elmondta: az egyik legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a határban lévő mezőre ötven különböző szekérrel hajtottak ki a csapatok. A kilenc tagot számláló ecsenyi különítmény ismét nagy sikert aratott a kézi cséphadarással, amelynek bemutatásáért különdíjjal gazdagodtak. Csorbics Attila, az ecsenyiek háziszakácsa pedig a főzőversenyen mutatta be az egyik ételkülönlegességét, amellyel első díjat érdemelt ki. A somogyi résztvevők azonban nem is a díjaknak, hanem a meghívásoknak örültek a legjobban, hiszen számos határon túli magyarlakta településsel vették fel a kapcsolatot._______takács Ezen az aratófesztiválon az egyedi hagyományoké volt a főszerep FOTÓ: LÁNG RÓBERT Borkirálynőt választ Lelle Balatonlelle Tizenöt gazda 70-80 féle borát kóstolhatják meg, országos szakmai tanácskozáson vehetnek részt péntektől augusztus 11-ig a balatonlellei borhét vendégei; a programot szépségverseny és borkirálynő-választás is színesíti. A vendéglátó hegyközség borbírája, Búzássy László elmondta, az immár 10. borhetet hagyományosan augusztus első hetében tartják úgy, hogy beleessen augusztus 7-e, a szőlősgazdák által „villáműzőnek” tisztelt Szent Donát napja. A borhét szórakoztató rendezvényeket, hangversenyeket, néptáncbemutatókat és táncházi mulatságokat, színházi műsort kínál az érdeklődőknek. Szombaton mutatkoznak be a borbarát közönségnek válogatott boraikkal a környékbeli gazdák, s akkor hirdetik ki a hegyközségi borverseny eredményét. Szent Donát, a szőlősgazdák védője tiszteletére augusztus 7-én, szerdán tartanak szentmisét a Kishegyi Kápolnánál, s ezen a napon rendezik meg az országos szőlészeti-borászati tanácskozást. A Balaton Szépe vetélkedő döntőseit 8-án ismerhetik meg a lelleiek és a tóparton nyaraló vendégek, a szépségversenyre másnap kerül sor. Augusztus 10-én a borról, borivásról szóló műsorral szórakoztatják a lelleieket a Csiky Gergely Színház művészei. A 10. Leilei Borhét zárónapján délelőtt a Balaton-parti sétányon misét tartanak villáműző Szent Donát tiszteletére. Este pedig -miközben csapra verik a borhét borát - megválasztják Lelle borkirálynőjének azt a szakismeretekkel bíró helybéli ifjú hölgyet, aki a következő nyáron esedékes borhétig a városi rendezvényeken méltóképpen képviseli a környék szőlészeit s borászait. A rendezvény ideje alatt a vendégeket a legjobb helyi borokkal kínálják. A rendezvényt népművészeti kirakodóvásár kíséri, s gulyáslevesből és sült húsból sem lesz hiány - tájékoztatott a hegybíró. ■ Könyvajánló AFRIKA LEGISMERTEBB NEMZETI PARKJA. Talán kevésbé köztudott, hogy a serengeti név a siringer maszáj szóból ered és végtelen síkságot jelent. Mindazoknak figyelmébe ajánljuk a Magyar Könyvklub Serengeti című újdonságát, akik többet szeretnének tudni a fekete kontinens legismertebb nemzeti parkjáról. Ugyanis a szerző Reinhard Ratke nemcsak a park történetével ismerteti meg az olvasót, hanem a maga nemében egyedülálló színes fotóanyagon keresztül beszámol az itteni hihetetlenül gazdag állatvilágról is. Jó tudni, hogy a Kelet-Afrikában, Tanzánia északi részén fekvő, mintegy egyhatodnyi Magyarország területű Serengeti Nemzeti Park a Viktória-tótól keletre terül el. Egészen a XIX. század végéig érintetlen maradt. Ezután az európai vadászok érkezése miatt 1921-től kezdve szükségessé vált a terület védelme. A nemzeti parkká nyilvánítás azonban csak rá három évtizedre történt. A világörökség részévé, egyben az UNESCO által védett területté 1981-ben vált. Itt található Afrika legnagyobb vadállománya, egyben az a hatalmas csordák utolsó háborítatlan vándorlási övezete. VIRÁGPOMPA ÜVEGMATRICÁBÓL. A Holló és Társa Kiadó színes könyvecskéjének szerzője, Alessandra Kersh olvasóit a háromdimenziós virágok előállításának titkaiba avatja be. E kötet segítségével ablakpárkányokat, vázákat vagy akár ünnepi asztalokat is készíthetünk. Csodálatos színekben pompázó kankalinok, krókuszok, tulipánok, fehér nárciszok, gerberák, tavirózsák, liliomok, fehér rózsák, pipacsok, napraforgók, harang-, flamingó- és búzavirágok készíthetők a kiadvány útmutatásai szerint. A módszer egyszerű: először drótból hajlítsuk meg a levelek, szirmok kontúrját, majd fessük ki a belsejüket üvegmatrica-festékkel. Száradásuk után csodálatos virágokat köthetünk belőlük. A kiadványból kivehető mintaívek segítségével valamennyi dekoratív dísz egyszerűen elkészíthető. BÁNYAI JÁNOS Tarka sorok Meteorológus családnál A meteorológus a heti időjárás jelentését állítja össze, majd felolvassa a feleségének: - Hétfő: mérsékelten hűvös. Kedd: derült. Szerda: szeles. Csütörtök: változó. Péntek: esős. A feleség közbeszól: - Elfelejtetted fiam, hogy pénteken a Malvin nénihez kell mennünk. Tedd át azt az esőt szombatra! Beküldte: Maglódi Zsuzsanna Kaposvár Szorgalmas gyerek - Kisfiam, ma nem mész a játszótérre? - Nem. Segítek apunak megoldani a számtanleckémet. Mai történet Állatkerti kirándulásra viszi első osztályosait a tanító néni. - Na gyerekek, ismeritek ezt a hosszú lábú, hosszú csőrű madarat? Azt is elárulom, hogy ő hozza a kisbabát. Móricka a szomszédjával tanakodik. - Vágjuk rá, hogy gólya vagy világosítsuk fel? Biológiaórán - Ki tudná megmondani, miben különbözik a kakukk a többi madártól. - Ő az egyetlen madár, tanár úr kérem, amelyik tudja a nevét. Nem gond - Van egy rossz szokásom - vallja be őszintén a vőlegény a leendő anyósnak. - Gyakran előfordul, hogy dühbe gurulok. Méghozzá minden ok nélkül. - Emiatt ne fájjon a fejed, fiam. Ha elveszed a lányomat, nem kell többé ok nélkül dühöngened. Az utolsó szó - Öregem, ha én az anyósommal veszekszem, mindig enyém az utolsó szó. - És mit mondasz neki? - Igenis mama. Közvetett hatás A beteg köhögés elleni orvosságot kér a doktortól, aki csak felületesen figyel oda, mert közben privát ügyét bonyolítja telefonon, így esik meg, hogy véletlenül hashajtót ír fel. Másnap a beteg újra jelentkezik. - Na, köhög még? - kérdi szórakozottan az orvos. - Nem merek! (Beküldte: Takács Miklós, Segesd) Semmi gond Az ifjú asszonyka panaszkodik a mamájának: - Érzem, hogy Béla már nem szeret. - Ugyan, kislányom, miből gondolod ezt? - Azelőtt mindig az én tányéromra tette a nagyobbik adagot mostanában pedig mindig magának veszi ki a többet. - Örülj neki, édes lányom, ez csak annak a jele, hogy megtanultál főzni. Nem mindegy - Mi a különbség az itthon és az afrikai vadászat között? • kérdezik a híres vadásztól. Nálunk, ha a vadász nem talál, a vad szalad el. Afrikában hasonló esetben a vadásznak kell szaladnia. i MOUNTAIN Bike-vásár, Kaposvár, Füredi u. 22. *6578f Somogyi Hírlap Kiadja az Irodája, Főszerkesztő: DR. BERCZA IMRE Felelős szerkesztő: LENGYEL JÁNOS Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31 Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 E- mail cím: somogyihirlap@axels.hu Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/326-480, telefax: 72/332-099 Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSŐHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: SZALAI CSABA Telefon: 82/528-120, fax: 82/528- 133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528- 133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: 1 hónapra 1245 Ft, negyed évre 3735 Ft, fél évre 7470 Ft, egy évre 14 940 Ft Hirdetésfelvétel: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt. Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft) Hungaropress Sajóterjesztő Kft előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívják a figyelmüket. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizető hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.