Somogyi Hirlap, 1914. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1914-01-14 / 10. szám

Kaposvár, 1914 január 14 Szerda XI. évfolyam, 10. szám Előfizetési Egy évre 16 korona, félévre 8 korona, negyedévre 4 korona, ail ■ egy hónapra 1 korona 50 fillér. — Egyes sírm­ír» 6 fillér. “ • “* Tanítóknak: Égési évre 12 korona, legleteaik hétfő kivételével minden nap POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: KEÉZ PÁL Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona-utca 7. szám Nyílttér, reklámközlemények, vigalmi kimutatások soronkint....60 fillér Eljegyzési és esketési értesítések díja......................................... 5 korona A szerb-román barátkozás Kaposvár, január 13. Farsangi tréfának jelezték illeté­kes körök Szerbia és Romániának a monarchia ellen irányuló állítólagos szerződését, a­melynek szövegét a mi­nap közölte egy fővárosi lap. És valószínű­leg az is. A közölt szö­veg annyira fantasztikus, hogy ne mondjuk lírai, a stílusa olyan sze­relmes levél féle, ami kizárja, hogy a szerződés a valóságban legalább is a közölt formában, létezhessen. Nemzetközi szerződéseknek más az iránya, más a hangja. Nagyon való­színű, hogy a szerződés, amit a fő­városi lap a Novoje Vremjából for­dított le magyarra, csak az orosz lap szerkesztőségében költődött, ahol elég jól tudnak stilizálni, jobban, mint­­ a diplomaták, nagyszerűen tudnak ömlengeni, kiválóan tudnak vágyakat azerződéses pontokká fog­lalni. De az, hogy ez a mindenesetre apokrif szerződésszöveg az orosz lapban megjelent és hogy sok he­lyen hitelre talált, mégis jelent va­lamit. Sőt nagyon is sokat jelent. Jelenti azt, hogy él a vágy az ország határain kívül Magyarország s Ausztria feldarabolására, jelenti azt, hogy balkáni szomszédainkat az orosz hatalom igen szeretné be­ugratni ellenünk, jelenti azt, hogy egy állandó aknamunka folyik ha­táraink mellett, amelynek végcélja az ország feldarabolása. Ezt a reményt táplálja, űzi, izgatja Orosz­ország Romániában, Szerbiában, ta­lán annak a kötölt szerződésszö­­vegnek sem volt más célja, mint az, hogy Romániának is, Szerbiának is megmutassa, hogy merre felé ke­ressék terjeszkedésük útjait. A közölt szerződésszöveg tehát lehet akármilyen farsangi tréfa,­az bizonyos, hogy az abban kifejezett vágy nagyon is komoly és méltó a megfontolásra mindazok részéről, akik az ország sorsát intézik. Az az akció, amely Ausztriában a folytonos nemzetiségi versengés­ben bizakodik, a­mely Ausztria tes­téből azért remél­jen­ot kihasí­tani, mert ott a nemzetiségek vala­mennyie külön-külön akar uralomra jutni, nálunk a nemzetiségek elégü­­letlenségére támaszkodik. Nálunk abban bizakodik, hogy az elégület­­len nemzetiségek, ha a külső faj­rokonokkal háborúba keveredik, az ellenségét fogják erősíteni, abban reménykedik, hogy a magyarországi románok, szerbek, Románia, vagy Szerbia oldalán lesznek, ha háború tör ki a monarchia és ez államok között. És hogy nem minden alap nélkül reménykedik, azt láttuk éppen a múlt esztendőben, amikor a Szer­biával való viszályunk alkalmával Bácskát, Torontált meg kellett rakni katonasággal, el kellett til­tani a Szerbiába való közlekedést, különleges törvényeket kellett hozni, hogy a Szerbiához szótó magyar­­országi szerbek valami galibát ne csinálhassanak. És ha Romániával kerülnénk bajba, bizonyos, hogy ugyanilyen intézkedéseket kellene tenni a románlakta vidékeken. Hogy továbbá az orosz akció milyen messzire megy az ország területén belül, annak egy jellemző tünete most a máramarosszigeti ruthén por, amely ugyancsak semmi más, mint a tervszerű orosz aknamunka egy ijesztő következménye. Bizonyos, hogy az ország terüle­tén belül is a nemzetiségiek ezrei­ben él az a vágy, amit az a far­sangi tréfa, az az apokrif nemzet­közi szerződés kifejez. Bizonyos. A bizonyíték írta Stefan Krypocevszki Jadviga asszony kiszállt a kocsiból s lassú léptekkel haladt föl a széles márványlépcső­kön. Nehezen tartja vissza könnyeit, melyek erőszakosan torlódnak szemébe. Hiába akarja nyugodt, józansággal elhitetni önmagával, hogy nincs abban semmi kölönös vagy fel­tűnő, ha a férj színház után nem kiséri haza nejét, mivel egy órácskát szeretne még házon kívül, barátai között a klubban eltölteni. Ke­délye borús maradt és szive oly nehéz volt. A szolga az előcsarnokban várta és le­vette asszonya válláról kincset érő, gyönyörű prémbundáját, de nem zárta be mögötte az ajtót. Jardviga elérte kérdő tekintetét és bizo­nyos ingerültséggel felett: — Az úr később fog haza jönni. Aztán átment az ebédlőn keresztül háló­szobájába. A kandallóban vidám tűz lobogott s a színes selyemmel bevont villamoségőn keresztül kellemes félhomály ülte meg a szo­bát. Jadviga asszony egy fehér medve bőrrel leterített hintaszékbe ült és ál­modozva nézett maga elé. Előtte az asztalkán pompás ínyenc falatok voltak ízléssel elrendezve. Ő rendelte igy. Wla­­dekot, a csúf férjet akarta meglepni evvel. Osztrigák hideg fogoly, raffinált saláták és illatos édes mandarinok. Minden, amit ő szeret. E percben megjelenik a szol­ga: — Parancsol asszonyom bort? Be van hűtve. Jadviga asszony türelmetlen kézmozdulat­tal int nemet. Ingerültsége egyre nő. Hiszen olyan szép tervet eszelt ki mára. Faust előadása után együtt jönni haza s itt az ő birodalmában fogyasztani el az ínyenc­­eledelek remekeit. Wladek kitűnő ízlésű ínyenc s borai oly pompásak, Jadviga asz­­szony előre elképzelte, milyen nagyszerűen fognak mulatni e kedves meghitt fészekben, ahol szerelmes csókok között vacsoráznak majd, mint két boldog nagy gyerek. És a férj: — Kénytelen vagyok drágám, egy órács­kára a klubba menni — szólt, ahogy az előadás után besegítette nejét a kocsiba és eltűnt, mielőtt Jadviga asszony ellenvetést tehetett volna. Most aztán hasztalan tesz magának szem­rehányást, miért nem avatta férjét tervébe. Talán mégis inkább hazajött volna vele és nem kellene busán gondolni ez elrontott estére. íme, itt ez a gyönyörű asztal és neki csöpp étvágya sincs. Csengetett, hogy az inas hordjon ki mindent és küldje be ko­­mornáját. — Nagyságos asszony, kimenőt méltózta­­tott adni a komornának s ő még nem jött haza. No még ez is hozzá. Természetesen ő csak Wladekre gondolt. Ha férje itthon van, nem szereti, ha a komorna zavarja őket. Most már igazán alig bírja visszafojtani könnyeit. — Oltsa el a lámpákat, nincs szükségem már semmire. Mikor egyedül maradt, zokogni kezdett. Szive vadul dobogott és rossz sejtések gyötörték. Várjon csakugyan a klubba ment? A színházban feltűnő buzgalommal gukke­­rezte az egyik balettáncosnőt s mintha az is kacér pillantásokkal mosolygott volna feléje. Akkor fel sem tűnt ez, de most bús érzései támadtak és kétségbeesve gondol arra, ha férje tán . . . De hiszen ez nem lehet, mikor ő annyira szereti őt!. .

Next