Somogyi Hirlap, 1914. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
1914-01-14 / 10. szám
Kaposvár, 1914 január 14 Szerda XI. évfolyam, 10. szám Előfizetési Egy évre 16 korona, félévre 8 korona, negyedévre 4 korona, ail ■ egy hónapra 1 korona 50 fillér. — Egyes sírmír» 6 fillér. “ • “* Tanítóknak: Égési évre 12 korona, legleteaik hétfő kivételével minden nap POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: KEÉZ PÁL Szerkesztőség és kiadóhivatal: Korona-utca 7. szám Nyílttér, reklámközlemények, vigalmi kimutatások soronkint....60 fillér Eljegyzési és esketési értesítések díja......................................... 5 korona A szerb-román barátkozás Kaposvár, január 13. Farsangi tréfának jelezték illetékes körök Szerbia és Romániának a monarchia ellen irányuló állítólagos szerződését, amelynek szövegét a minap közölte egy fővárosi lap. És valószínűleg az is. A közölt szöveg annyira fantasztikus, hogy ne mondjuk lírai, a stílusa olyan szerelmes levél féle, ami kizárja, hogy a szerződés a valóságban legalább is a közölt formában, létezhessen. Nemzetközi szerződéseknek más az iránya, más a hangja. Nagyon valószínű, hogy a szerződés, amit a fővárosi lap a Novoje Vremjából fordított le magyarra, csak az orosz lap szerkesztőségében költődött, ahol elég jól tudnak stilizálni, jobban, mint a diplomaták, nagyszerűen tudnak ömlengeni, kiválóan tudnak vágyakat azerződéses pontokká foglalni. De az, hogy ez a mindenesetre apokrif szerződésszöveg az orosz lapban megjelent és hogy sok helyen hitelre talált, mégis jelent valamit. Sőt nagyon is sokat jelent. Jelenti azt, hogy él a vágy az ország határain kívül Magyarország s Ausztria feldarabolására, jelenti azt, hogy balkáni szomszédainkat az orosz hatalom igen szeretné beugratni ellenünk, jelenti azt, hogy egy állandó aknamunka folyik határaink mellett, amelynek végcélja az ország feldarabolása. Ezt a reményt táplálja, űzi, izgatja Oroszország Romániában, Szerbiában, talán annak a kötölt szerződésszövegnek sem volt más célja, mint az, hogy Romániának is, Szerbiának is megmutassa, hogy merre felé keressék terjeszkedésük útjait. A közölt szerződésszöveg tehát lehet akármilyen farsangi tréfa,az bizonyos, hogy az abban kifejezett vágy nagyon is komoly és méltó a megfontolásra mindazok részéről, akik az ország sorsát intézik. Az az akció, amely Ausztriában a folytonos nemzetiségi versengésben bizakodik, amely Ausztria testéből azért reméljenot kihasítani, mert ott a nemzetiségek valamennyie külön-külön akar uralomra jutni, nálunk a nemzetiségek elégületlenségére támaszkodik. Nálunk abban bizakodik, hogy az elégületlen nemzetiségek, ha a külső fajrokonokkal háborúba keveredik, az ellenségét fogják erősíteni, abban reménykedik, hogy a magyarországi románok, szerbek, Románia, vagy Szerbia oldalán lesznek, ha háború tör ki a monarchia és ez államok között. És hogy nem minden alap nélkül reménykedik, azt láttuk éppen a múlt esztendőben, amikor a Szerbiával való viszályunk alkalmával Bácskát, Torontált meg kellett rakni katonasággal, el kellett tiltani a Szerbiába való közlekedést, különleges törvényeket kellett hozni, hogy a Szerbiához szótó magyarországi szerbek valami galibát ne csinálhassanak. És ha Romániával kerülnénk bajba, bizonyos, hogy ugyanilyen intézkedéseket kellene tenni a románlakta vidékeken. Hogy továbbá az orosz akció milyen messzire megy az ország területén belül, annak egy jellemző tünete most a máramarosszigeti ruthén por, amely ugyancsak semmi más, mint a tervszerű orosz aknamunka egy ijesztő következménye. Bizonyos, hogy az ország területén belül is a nemzetiségiek ezreiben él az a vágy, amit az a farsangi tréfa, az az apokrif nemzetközi szerződés kifejez. Bizonyos. A bizonyíték írta Stefan Krypocevszki Jadviga asszony kiszállt a kocsiból s lassú léptekkel haladt föl a széles márványlépcsőkön. Nehezen tartja vissza könnyeit, melyek erőszakosan torlódnak szemébe. Hiába akarja nyugodt, józansággal elhitetni önmagával, hogy nincs abban semmi kölönös vagy feltűnő, ha a férj színház után nem kiséri haza nejét, mivel egy órácskát szeretne még házon kívül, barátai között a klubban eltölteni. Kedélye borús maradt és szive oly nehéz volt. A szolga az előcsarnokban várta és levette asszonya válláról kincset érő, gyönyörű prémbundáját, de nem zárta be mögötte az ajtót. Jardviga elérte kérdő tekintetét és bizonyos ingerültséggel felett: — Az úr később fog haza jönni. Aztán átment az ebédlőn keresztül hálószobájába. A kandallóban vidám tűz lobogott s a színes selyemmel bevont villamoségőn keresztül kellemes félhomály ülte meg a szobát. Jadviga asszony egy fehér medve bőrrel leterített hintaszékbe ült és álmodozva nézett maga elé. Előtte az asztalkán pompás ínyenc falatok voltak ízléssel elrendezve. Ő rendelte igy. Wladekot, a csúf férjet akarta meglepni evvel. Osztrigák hideg fogoly, raffinált saláták és illatos édes mandarinok. Minden, amit ő szeret. E percben megjelenik a szolga: — Parancsol asszonyom bort? Be van hűtve. Jadviga asszony türelmetlen kézmozdulattal int nemet. Ingerültsége egyre nő. Hiszen olyan szép tervet eszelt ki mára. Faust előadása után együtt jönni haza s itt az ő birodalmában fogyasztani el az ínyenceledelek remekeit. Wladek kitűnő ízlésű ínyenc s borai oly pompásak, Jadviga aszszony előre elképzelte, milyen nagyszerűen fognak mulatni e kedves meghitt fészekben, ahol szerelmes csókok között vacsoráznak majd, mint két boldog nagy gyerek. És a férj: — Kénytelen vagyok drágám, egy órácskára a klubba menni — szólt, ahogy az előadás után besegítette nejét a kocsiba és eltűnt, mielőtt Jadviga asszony ellenvetést tehetett volna. Most aztán hasztalan tesz magának szemrehányást, miért nem avatta férjét tervébe. Talán mégis inkább hazajött volna vele és nem kellene busán gondolni ez elrontott estére. íme, itt ez a gyönyörű asztal és neki csöpp étvágya sincs. Csengetett, hogy az inas hordjon ki mindent és küldje be komornáját. — Nagyságos asszony, kimenőt méltóztatott adni a komornának s ő még nem jött haza. No még ez is hozzá. Természetesen ő csak Wladekre gondolt. Ha férje itthon van, nem szereti, ha a komorna zavarja őket. Most már igazán alig bírja visszafojtani könnyeit. — Oltsa el a lámpákat, nincs szükségem már semmire. Mikor egyedül maradt, zokogni kezdett. Szive vadul dobogott és rossz sejtések gyötörték. Várjon csakugyan a klubba ment? A színházban feltűnő buzgalommal gukkerezte az egyik balettáncosnőt s mintha az is kacér pillantásokkal mosolygott volna feléje. Akkor fel sem tűnt ez, de most bús érzései támadtak és kétségbeesve gondol arra, ha férje tán . . . De hiszen ez nem lehet, mikor ő annyira szereti őt!. .