Somogyvármegye, 1907. április-június (3. évfolyam, 76/547-147/618. szám)
1907-04-03 / 76. (547.) szám
Kaposvár, 1907. III. évfolyam, 76. (547.) szám. Szerda, április 3. SOMfIVÁRMEGYI POLITIKAI NAPILAP. lnkisdnség a kiadóhivatal (ontráss.f-utca 4. sz.. Haltani jíász Interurbán-telefon , 128. szám HIRDETÉSEK, kizárólagos felvétele milliméter-árszabás szerint (Somogyvármegye területén kívül) LEOPOLD GYULA Vidéki Lapok Központi Hirdetés Osztályában Budapest, VII., Erzsébet körút 41. szám. Felelős szerkesztő : SALGÓ SÁNDOR. Elítéietési árak: Helyben egész évre 16 K, fél évre 8 K, neviveri évre 6 K. — Vidéken egész évre 20 K, fél évre 10 K, negyed évre 5 K. ---- Egyes számára helyben 6 fillér, vidéken 8 fillér. A közös hadsereg és a nemzet. Kaposvár, április 2. A nyíregyházai eset ismét felszínre vetette a katonai kérdéseket, amelyeket a nemzet a királlyal történt megállapodás értelmében egyelőre kikapcsolt a sürgős megoldásra váró egyéb fontos ügyek köréből. Nem első eset, hogy katonai részről vetik el az elégületlenség üszkét. Sőt nem is vetették el másfelől soha, csak katonáék felől. Hogy a nemzet és király között katonai kérdésekben annyira kiélesedtek az ellentétek, annak egyes-egyedül a közös hadsereg az oka. A közös hadsereg, amely csak a magyar pénzt fogadta el, de a magyar szellemet soha. Amely megvetette a magyar szót, meggyalázta a magyar lobogót s részint öntudatosan, részben öntudatlanul sértések és tapintatlanságok egész halmazával kedveskedett mindig egyik kenyéradójának, a magyar nemzetnek. Nem a Lengyel Zoltánok csinálták nálunk a katonai kérdéseket, hanem a Merk von Mörkensteinek. Azok a generálisok, akiknek összes harcászati tudományuk a tüntetések erőszakos elfojtásában csúcsosodott ki s akik annyi évtizeden át a magyarnál más ellenséggel szemben nem találkoztak. Sok évnek a keserűsége fakad föl önkénytelenül is a tollunk nyomában, ha a Merkur nyíregyházai tapintatlanságára gondolunk. Hát hol van nemzet széles a világon, amely eltűrné azt, hogy a saját pénzén fentartott katonái, kik az állammal szemben fokozott hűséggel és engedelmességgel tartoznak, a nemzeti érzületet lépten-nyomon arcul csapják ? A magyarnak kell tűrnie, mert ha szabadabban beszél, vagy pláne cselekszik, akkor rászabadítják ugyanazt az elemet, amely megsértette. Elégtételt eddig még egyetlen úgynevezett katonai afférban sem kaptunk. Ellenben a sértő fél mindig jutalomban részesült. Ha ma egy teljesen ismeretlen és kimondhatatlan nevű tiszt akár szóval, akár karddal egyet ütött a magyaron, nemsokára előléptették. El lehet mondani, hogy ha valamely közös hadseregbeli tiszt soron kívül akar előlépni, annak — úgy látszik — legbiztosabb módja a magyarfalás. Ez az igazi kvalifikáció, amely mellett eltörpül a hadi iskola. Az érzékeny kardböjt fölborzolódik a legkisebb rajta esett sérelmen, maga azonban nem riad vissza a legnagyobb sértések osztogatásától sem. És ha jutalom jár ki a közös hadseregbeli tiszteknek magyarellenes érzelmeiért, épp úgy kijár a büntetés a honvéd tisztnek, ha magyar érzelme nyilvánosságra kerül. Főként akkor, ha nyilvánosságra kerül. A Kossuth-nótát fejvesztés terhe alatt énekelni tilos, a Gotterhaltét fejvesztés terhe alatt énekelni muszáj. Az alkotmányon eshetik csorba, a dinsztreglamán nem. így volt ez mindig, igy van ma is s igy lesz ez még ki tudja meddig? Egy bizonyos, hogy nem mindig. Egy időre azonban elfelejtettük ezt a szomorú valóságot. Elfelejtettük a király kedvéért, a nemzet jóléte, a komoly munka érdekében. A gazdasági kérdések nyomultak előtérbe s ezek olyan kérdések, amelyekhez nem gravaminális harcmodor, hanem szaktudás szükséges. A tudásnak pedig a béke az igazi istápolója. S ez a béke fáj — úgy látszik — katonáéknak. Már régen nem viseltek háborút — Magyarországgal. Nekünk különben semmi kifogásunk az ellen, ha a közös hadsereg maga veti ismét fölszínre a katonai kérdéseket. De akkor aztán egyszer s mindenkorra megoldjuk. Egy csöpp kedvünk sincs ahhoz, hogy tovább tűrjük a lila zubbony és piros esik magyargyűlöletét. Ha nem tetszik nekik a magyar nyelv csengése, hát majd elnémítjuk a magyar pénz csengését is. Egyet azonban már most elvárunk a magyar kormánytól. Hogy ha még nincs is abban a helyzetben, hogy mind a hetven vezényszót magyarrá tegye, hallasson legalább egy magyar vezényszót mindazokkal szemben, akik a magyar nemzeti érzületet megtámadni elég vakmerőek. És ez az egy magyar vezényszó, amelyet még Merk von Mörkenstein úr is megért: Pihenj! Éjen Grácban . . . Ügyvédek a jegyzők ellen. (Két cikk.) II. Kaposvár, április 2. Márpedig amennyire igazságtalan volna ügyeiknek személyes ellátására kényszeríteni azokat, akik azt személyesen ellátni nem képesek, és oly jogtalan volna rákényszeríteni azokat, akik azt személyesen ellátni nem akarják. Azt pedig kimondani, hogy ily megbízatást más, mint ügyvéd, el ne fogadhasson, még azon esetben se lehetne, ha minden falunak megvolna helyben a maga ügyvédje s az ügyvédi munkadijak a munka értékéhez való minimumra szállíttatnának is le. Ez mindenféle szabadság elméletével ellenkeznék s a kasztrendszerrel volna határos, mert csak a napnál is világosabb, hogy ki-ki az Írni valóját avval írathatja le, akivel kívánja, a legelső ügyvéddel, vagy az inasával, ahogy neki tetszik s ahogy jónak látja. Ebben kényszeríteni nem lehet senkit, de különösen nem lehet a jelenben, midőn a szóban forgó apró-cseprő ügyek értéke az ügyvédi munkadijat meg nem bírja és maga a nagyobb gócpontokban székelő ügyvédek fölkeresése oly költséges, oly idő és munkaveszteséggel járó, hogy legtöbb esetben maga az ügyvéd fölkeresése a munkálatától várható haszon értékét felül haladná. Miután pedig ily munkálatok teljesítésére más alkalmas egyén a népnek a vidéken rendelkezésére nem áll, mint a jegyző, a pap, meg a tanitó s ezek közül is a pap és tanitó hivatásuk és elfoglaltságuk egész más irányánál fogva arra nem is képesek és annak meg nem is felelnek, a jegyzőknek e magánmunkálatoktól való eltiltása egyenlő volna a feleknek nyíltan és világosan az ügyvédekhez való utasításával. A jegyzőktől tehát e jogot megvonni főkép és elsősorban a felek érdekében nem lehet. A jegyző ott él a nép között, mindig kéznél van és ismeri a népének minden gondolatát. Százszorta inkább tisztában van feleinek óhajával és kívánságával, mint az ügyvéd, aki a nagyon is nehézkes félnek egyszeri előadásából, a helyszín s a szereplők ismerete nélkül kénytelen mindent megtudni. És nincs is semmi, de semmi, ami a jegyzőknek e munkálatok teljesítésétől való eltiltását indokolná. Hivatalos teendőit e miatt ugyan el nem hanyagolhatja, mikor egészen az összminisztériumig min