Sopron, 1903. november-december (33. évfolyam, 132-156. szám)
1903-11-01 / 132. szám
XXXIII. évfolyam. Vasárnap, 1903. november 1. 132. szám. SOPRON - A SOPRONI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT KÖZLÖNYE. (SOPRONI ÚJSÁG.) Megjelenik: Szerdán, pénteken és vasárnapon. (SOPRONI HÍRLAP.) Hirdetések közlése a legolcsóbb díjtétel szerint. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Hirdetések, úgymint előfizetések a kiadóhivatalba küldendők. Mindennemű fizetés teljesítési helye Sopron. A szerkesztőség kéziratok visszaküldésére nem vállalkozik. ♦ Előfizetési árak: Helyben : Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, negyed évre 3 korona, egy hára I korona. Vidékre : Egész évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyed évre 4 korona, egy hóra I korona 40 fillér. Egy példánynak ára helyben 6 fillér, vidéken 8 fillér ..Előfizetni az év bármely napjától lehet. Lapvezér: Bancsó Antal. Felelős szerkesztők: Dr. Kováts István és Dr. Meiszner Erső. Laptulajdonos : Berecz Ábel.«• Szerkesztőség és Kiadóhivatal: várkerület 121., I. emelet. Helyközi távbeszélő 25. szám. Mérleg: Sopron, október 31. Politikai életünket betöltő nagy kérdések bírálatánál, a Tisza módosította szabadelvű pártprogramol mérlegelésénél irányadó és döntő szempontokat általában helytelenül és tévesen fogják fel az emberek. Nem csoda; a vita jórészében — és pedig legfontosabb részében, a jogi térre terelődött, hol haj-szál finom kérdések vetődtek fel, melyeket a jogászok sem értenek és fognak fel tisztán. Tisza szerint a kilences bizottság tervezetének 8. pontja így módosul: „A párt fönntartja azt az álláspontját, hogy a királynak jogában áll az egész hadsereg kiegészítő részét képező magyar hadsereg vezér- és szolgálati nyelvét az 1867. év XII. t.-c. 11. §-ban elismert alkotmányos felségjogai alapján meghatározni." A 9 es bizottság eredeti szövege ez: „A hadsereg vezér- és szolgálati nyelvére nézve fennálló jelenlegi állapot ő felségének 1867-ben elismert alkotmányos fejedelmi jogai alapján tartatott fenn.“ Ez az utóbbi szöveg tág teret nyit a magyarázatnak és nem zárja ki azt a helyes felfogást sem, hogy az eddigi állapot csupán egy, a 67-es törvény alapján kifejtett törvénytelen gyakorlat eredménye, mely gyakorlat a király részéről nem helyes ugyan, de legalább a törvényesség színezetét és jóhiszeműség látszatát hordja magánképen mert a törvényen látszik alapulni; ennélfogva arra a helyes következtetésre juthatunk a 9-es bizottság javaslatának magyarázatánál, hogy a nyelv kérdése nem felségjog, hogy az a törvényben nincsen benn. Tisza módosítása, ellenben minden kétséget kizárólag kimondja, hogy a magyar hadsereg nyelvének meghatározása felségjog, hogy a királynak egyenes joga azt az 1867. év XII. t.-cz. 11. §. alapján meghatározni s így, ha akarja, elrendelheti, hogy az cseh vagy tót, vagy horvát legyen. Tehát a helyes magyarázatnak utját vágja. Nem az a döntő aztán, hogy ezt az állapotot Tisza is megváltoztathatónak mondja. Ugyan ki olyan naiv, hogy egy intézményt megváltozhatatlannak mondjon, ha király is a nemzet megváltoztatását együttesen akarják?-Nem ezen fekszik a súly, hanem a megváltoztatás körüli harc esélyein. A jelenben ugyanis hadseregünkben egy idegen nyelv az úr; senki közülünk nem tagadja, hogy e szégyenteljes helyzet ránk káros és majdnem azonos a nemzeti öngyilkossággal. Kétségtelen, hogy ezen az állapoton változtatnunk kell és változtatni fogunk; kétségtelen az is, hogy e nagy és súlyos harcz nélkül soha keresztül vihető nem lesz. Kérdem már most, mikor van több reményünk a győzelemre, akkor-e, ha azt mondhatjuk: Uram ! Király! A magyar hadseregben német a vezérleti és vezényleti nyelv; tösttük eddig ezt az állapotot, de ez nem alapul törvényen, mert egy nemzet sohasem mondhat le nyelvéről és még királyának sem engedheti meg, hogy saját néphadseregében idegen nyelvet törvényesen alkalmazzon, mert továbbá az 1867. év XII. t.-c.-ben átruházott alkotmányos felségjogok közé a nyelv ügye nem tartozik, miután a vezérlet és vezénylet egységének nincs köze a nyelvkérdéshez, jelentvén a vezérlet és vezénylet (az osztrák törvényben: Leitung és Führung) a hadsereg vezetésére vonatkozó magasabb tevékenységet. Avagy akkor dől-e el részünkre kedvezően a harc, ha azt mondjuk: Uram! Király! Te törvényesen tetted a magyr hadsereg nyelvét németté; jogod volt hozzá, magunk adtuk 1867-ben. De A szarvas és vadászata. — A „Sopron“ eredeti tárcája. —, Bakay Adolfnak e címen irt s az Athenaeum kiadásában megjelent díszes munkája ismét egyik igazán fényes bizonyítékát adja, hogy szép s a vadászat szempontjából rendkívül kedvező fekvésű városunkban ez ősi foglalkozásunknak nemcsak kedvelői és gyakorló mesterei vannak tekintélyes számmal, hanem köztük a vadászat irodalmának is akadnak nagy tehetségű, hivatott képviselői. A korán sírba szállott Mika Károly dr.-nak a közelmúltban megjelent értékes művei után ez a kiváló dísszel kiállított könyv ismét a mi városunkra tereli a vadászkörök figyelmét , nem csekély mértékben fogja emelni azt a jó hírnevet, melyet Sopron szellemi munkássága hazai közművelődésünk terén magának eddig már kivívott. A kiadócég olyan ritka csinossággal, fénnyel állította ki e könyvet mind a kötés, nyomás és még inkább a képek tekintetében, akárcsak karácsonyi díszmunkának szánta volna. A könyv szövegéhez csatolt szemléltető képeket is a szerző maga rajzolta s hiszem, hogy a tartalmas lapok minden olvasója velem együtt szívesen elismeri, hogy Balkay nemcsak az irótollal tud művészien bánni, hanem hogy ép oly ügyesen forgatja a szépírás eszközeit is. Mielőtt a könyv tartalmát ismertetném, annak szellemére akarom a figyelmet irányítani. Ez a szellem a magyar nép-lélek maga. Ez vezeti a szerző tollát, ez emeli az olvasót a magyar szellemi élet közösségébe Ennek varázsa köti az olvasó figyelmét a tárgyhoz, ez szerzi neki azt a gyönyört, melyet a munka tősgyökeres nyelve, s a gondolatok jellemző kifejezésmódja, szak- szerű előadása oly bőségesen kínál. Ezt a szellemet s annak hatását ismertető jelen soraimban még azt a lelkesedést is vissza kellene sugároztatnom, mely a könyv minden lapjáról az olvasó felé lobog a szeretetnek abból az izzó melegéből, mellyel a szerző a természet örökszép jelenségeit, a koronás vad életmódját, szokásait, nemkülönben a vadásznak a vad iránt való kötelességeit, megejtésének módjait vázolja, festi, sokszoros okulást és állandó élvezetet nyújtva. Anyagára nézve a munka két főrészre oszlik . Az elsőben le van írva a szarvas természetrajzi szempontból, a szarvas életmódja s az agancs képződése. A másik a szarvas vadászatának nemeit tárgyalja. A cserkézés, a les, a hajtás, a kopózás képezik a szakok címeit. Azután bő utasítást lelünk a sebzett vad keresése, a véreb használata, a fővad óvása és a vadász felszerelése iránt is még a második részben. Ezen fejezetek leírásaiban, ismertetéseiben a szerző igazi vadász módon jár el. Ahogy a vadász a vadászat közben el-elmereng a természet örökszép tüneményein, az állat s növényvilág életének fenséges törvényszerűségén, az egész természeti élet összhangjának lebilincselő hatásán,, de azért szeme füle folytonos éberséggel a cél, a vad kikémlelésének szolgálatában áll, úgy a szerző is el-elkalandozik ugyan az ismertető részek megírása közben a nyelvészet tüskés bokrai közé, útközben nem resteli felkeresni és felszedni a statisztika virágait, de azért egy pillanatra sem téveszti szeme elől a tárgyat, amelyről ír s az anyagot, hogy azt egész teljességében és híven adja. A szarvas vadászatának céltudatos és helyes ütése érdekében kívánatos volna, hogy e könyvet minden vadász ismerje, annak útbaigazításait a jó barát tanácsai gyanánt kövesse és a maga körében terjessze. Az ismertető szöveghez még 27 színes tábla is van fűzve, melyek a szarvas természetrajzának, csapáinak, verejtékének és megejtési módjainak szemléltetését célozzák. A sok olvasásra utalt embernek csak ritkán jut a kezébe ilyen szépen s ilyen jó magyarsággal mert s amellett a felölelt anyagról olyan világos és teljes képet adó könyv, mint ez. Hozzáfoghatót nyelvünkön nem ismerek s ezért a szakkörök s a vadászat irodalma iránt érdeklődők figyelmébe a legmelegebben ajánlom ez értékes munkát, melyet nem akartam részleteiben bírálni, hanem csak legáltalánosabb vonásaiban bemutatni, mert azt óhajtanám, hogy minél többen olvassák maguk s ebből való eredményképpen minél többen részesüljenek a könyvből oly bőven szerezhető gyönyörben. Érte viszonzásul minél többen mondják velem együtt a szerzőnek: „Vadászüdv!“ Józsa.