Állami főreáliskola - Széchenyi István gimnázium, Sopron, 1931

I. Iskolánk története. Intézetünk alapítási évének az 1850. esztendő tekintendő. A reáliskolát u. i. Ausztriában az 1849-ben kiadott és nálunk 1850-ben kötelezővé vált „Entwurf der Organization der Gymnasien und Realschulen“ nevű rendelet, röviden az „Entwurf“ nevű szabályzat léptette életbe, melynek szerzője Thun Leó gróf osztrák kultusz­­miniszter (1849—1860.) volt. Az „Entwurf“ követelményeinek megfelelően Sopronban először egy kath■ jellegű alreáliskola keletkezett, mely 1850. évi okt. hó 1-én nyilt meg. Pár évvvel utána, 1853-ban az ág. h. ev. hit­község is felúlított egy evang. jellegű alreáliskolát. A két felekezeti jellegű reáliskola 1868-ban egyesíttetett s 1876-ig községi főreál­iskola néven szerepelt. 1875-ben az eddig csak hat osztályú reál­iskola nyolc osztályúvá alakult ; ennek megfelelően a soproni köz­ségi főreáliskolában 1875-ben megnyilt a hetedik, 1876-ban pedig a nyolcadik osztály. Az első érettségi vizsgálat 1876-ban volt. Iskolánk 1876. január 1-től kezdve állami jellegűvé vált. Elhelyezését illetőleg a kath. reáliskola 1850-től 1856-ig a Város­majorban működött, 1857-től kezdve mai helyén nyert elhelyezést. Ezen a helyen, a mai Templom­ utcában régebben sörház volt, me­lyet Sopron város 1857-ben két emeletes „Iskolaház“-zá alakított s ahová a város még ugyanabban az esztendőben a kath. elemi isko­lát és reáliskolát telepítette. Iskolánk épületének Kaszinó felöli szárnya, ahol régebben egy szárazmalom (Ochsen mühle, mola boeria) állott, 1872-ben épült ki. Amikor az iskola 1876-ban álla­mivá lett, csak a földszint és második emelet helységeit foglalhatta el, az első emelet továbbra is kath. elemi iskola maradt 1891. dec. 26-ig. 1891. január 1-én az egész épület az állami főreáliskolának adatott át, egyúttal az állam és város költségén átalakítta­tott. Jelen alakjában és nagyrészt beosztásában is 1893. szept.­­ én készült el.

Next