Sorakozó, 1939 (1. évfolyam, 2-46. szám)
1939-02-25 / 2. szám
1939 február 25. födmüá " A »RONGYOS GÁRDA« TÖRTÉNETE „Tíz jó évig a halálban Egy rossz karddal száz csatában .. (Ady: Bujdosó kuruc-rigmus.) Parancsom van, hogy megírjam a Rongyos Gárda történetét. Ahogy itt átgondolom és elfut, lepereg szemeim előtt a történelmet csináló Rongyos Bajtársak tetteinek filmje és kivétel nélkül hálátlan, egytől egyiknek kegyetlen nyomorúságokkal telített egyéni, magánéletük és sorsuk életszalaga, szinte megvacogtat, hogy sorsukat, a magyar Rongyos örök sorsát mennyire összefoglaltan megírta már Ady a Bujdosó kuruc rigmusában. Végig a versnek minden egyes sora, szavai magyar élet íze — mennyire, hej, mily végzetesen, mennyire reád illik, bármelyik Rongyos testvérem, még Lengyelországba fordulásod is... ,Jogi/ rossz karddal száz csatában ...” halljátok Ti, karabéllyal tankot állító élő és néhai Prém, Rozs és Tóth Józsik? És jöttek elő deresedő fejű 40—50 évbeli vénlegényei a Rongyos Gárdának, kik hiába hullajtottak meleg véreteket önként és annyiszor e „mások földjé”-ért. Néktek 20 éven át sohasem nyújtott ez a föld „hites vágyba” biztult kenyeret. Tábortűz mellett... Nemcsak fizikálisan, 1921-ben Nyugat- Magyarországon „kergettem a labanc hordát”, de 20 éven át a reakció renegátlabancaival is mennyi egyenlőtlen harcod akadt, Kis a közeljövő gyászos perspektívája, ki tudja nem-e ad majd nemzetgyilkosan szomorú aktualitást, ennek a szinte imperatív sorsnak... Emlékezzetek Rongyosok, a tarpai tábortüzeinkre. Ugye, hogy Esze Tamás járt tűztül-tűzig, hajolt és suttogott valami dacba dermesztőt, akkor már mindannyiunknak tarpai-kuruc kucsmái alatti fölébe... Akkor én ott borzadva révültem és arra figyeltem fel, hogy az egész Rongyos tábor könnytől fényes és mégis halottin merev szemekkel bámul a vak magyar éjszaka egyszerre szinte szimbólummá gyulladt kuruc tábortüzeiben és csendben, szívfacsarón, régfelejtett bús kuruc nótákat kezd dúdolni maga elé minden Rongyos, a hűséges tarpai jobbágy földjén ... Rákóczy kísérteties éjszakájában sirattuk el „a szívem sorsát.” És 20 évnek kitagadott, megcsúfolt, élet- és állástól leszorított, reménytelen nyomorúságodban, mondd Rongyos, hányszor fordult feléd orcája a „rossz csillaga Magyarország”-nak ? De maradéktalanul mindannyiotok élvezhettétek a magyar élet „áldott ínségét”, némelyiketök betűről-betűrre a „kinhatál az üdvösséged”-ig... A bujdosó kuruc rigmusa, amelyet becsülettel, talán már atavizmusból vállaltatok, az elsőtől az utolsó betűig beteljesedett rajtatok, Rongyosok! Most záruljon a vers utolsó sorával, amelyet kivétel nélkül, mindannyiotok elmondhat magáról is: „de így éltünk vitéz módra.” Célom, hogy ezt a „De így éltünk vitéz módra” történetet színezés és kedvezés nélkül megírjam. Kik a Rongyosok? Nem az én hibám és bűnöm, hogy , Magyarországon 20 éven át, amikor minden pesti jampec és leánykereskedelmi szaklap publicitáshoz juthatott , az önzetlen és önkéntes halnitudás annyi ragyogó példáját adó Rongyos Gárda története csak most érhet el az olvasóhoz és hogy ezeket a szinte meseszerű történeteket és alakokat (hála pontos feljegyzéseimnek) nekem kell megírnom. Nem a mi hibánk és szégyenünk, hogy a nemzet színe-virága, az egész mai európai korszellemet megelőző lelkiségű és példátlan katonai erénye hordozóiban, a Rongyosban, 20 éven át nem tudtak és nem akartak Magyarországon mást látni, mint érthetetlen bajkeverőket és barbár, verekedő, rakoncátlan, fenegyereket. A Rongyos lelkében égő határtalan ősi szódiánoksztalgiáról, fajtájáért, hazájáért nyomort és kínhalált örömmel tűrő áldozatkészségéről senki sem vett tudomást. Ki olvasott csak pár nyomtatott sort is a Rongyos Gárda román megszállás alatti gyerilaharcairól, ki publikálta a Sopront és környékét eredményező nyugatmagyarországi győztes ütközetek sorozatát, az 1920-as cseh akciót és a legutóbbi idők északkeleti végek eseményeit, Munkács védelmét is beleértve ? Mindezek agyonhallgatva, elsikkasztva, s ha írt is a Rongyosról az akkori magyarnak nevezett sajtó — úgy akkor, az a legjobb esetben is csak a ponyvairodalom szánalmas torz tükre volt csupán. A Rongyos meghalt, elesett csendben, nyomtalanul. A vérével szerzett eredményt sokféle hiénák orozták el. S míg „ezer halálból megjött” pojáca-hősök ünnepeltették magukat az ügyesen maguk szervezte, hazug propagandájuk, klikkek segítségével, addig a becsületes, agyonhallgatott Rongyosta volt idő, hogy hazaérkeztében nem egyszer az állásvesztés várta. Mindezeket a Rongyos Gárda semmibe sem veszi- Hiszen semmibe sem vette nem egyszer a világhatalmasok békeparancsát, a kis és nagy antantot is beleértve, nem egyszer a saját kormáya tilalmát is, s jól tette, mert a történelem például Sopronon keresztül is a Rongyos Gárdát igazolta. A Rongyos nagyvonalú. Ezért sorsüldözött a hivatalosoknál. A Magyarok Istene azonban jóindulattal tekint le az ő ittfelejtett Szent Gallen-i legényeire s ezért hozzá kiáltjuk fel: Igazságot a Rongyos Gárdának! jaC&EDV: CSABALY JÓZSEF. - A Rongyosok munkácsi harca Még mindannyiunk emlékében éget a január 6-iki Munkács ellen intézett csehukrán orvtámadás, amely időben 8 Rongyos volt Munkácson. Hogy hogyan kerültek oda? — azt megmondani éppoly lehetetlen, mint magyarázatát adni annak, hogy a fenti napon éjfél után I.11. óraikor megindított csehukrán támadás koromsötét zavarában miért, hogy pont ez a nyolc árva Rongyos ért — dacára, hogy a város más és más házaiban laktak — legelsőknek, bár hiányos öltözetben is, de percek alatt, a város veszélyeztetett Latorca-hídjához. Koncz József kecskeméti Rongyos (tartalékos főhadnagy) például csizma és pizsamában esik ki a fagyos januári hajnal 5-ik órájában, ötnegyed órai hősi küzdelem után. Mert hogy azonnal álmukból ébredtek úgyszólván az első" pillanatokban és fegyvert ragadtak oly gyorsasággal, amint azt az örök magyar katona évezredes tradíciói és becsülete egyaránt megköveteli. Miért hogy kirohanva a vaksötét utcákra, minden előzetes megbeszélés vagy tájékoztatás nélkül is pillanatok alatt pont odataláltak mind a nyolcan, ahol a legnagyobb volt a veszedelem, ahol valóban a harc és Munkács városának sorsa dőlt el, a Latorca-hídjához. Ki tudna minderre választ adni — hacsak valami derengő sejtetést nem súgna az az atavisztikus hősi ösztön, amely minden Rongyos lelkébe beírja már magyarnak fogamzása pillanatában — a maga titkos katonaparancsát. Beszéltem egy Vannay-csoportbeli rongyossal, akik a fenti esemény pillanatában jó 30 kilométer távolságra voltak Munkácstól és mert az éjszakában csak annyit hallottak, hogy valahol Munkács körül betörtek a csehek, kocsira kaptak és találomra, de pontosan odavágtáztak reggel 7 órára, ahol a cseh-ukránok megkerülésül hidat vertek a sötétség leple alatt, mikor már látták, hogy a munkácsi Latorcahíd hős védőinek fanatizmusával megbirkózni képtelenek. Találomra és mégis pontban elég jókor érkeztek ahhoz, hogy az átkelést fegyveresen megakadályozzák. Hogyan és miért? — ki tudna erre választ adni. szerint a magyar helyőrség riadóztatáására Munkácsra fut, a kettő felveszi a tűzharcot és az egyenlőtlen harcban becsülettel hősi halált hal. Pillanatok alatt a nyolc Rongyos a hídnál terem és hiányos öltözetben, de kézigránát és karabéllyal a kezükben, Csapó József Rongyos (tart. főhadnagy) vezetésével a hídon át az ellenség elé rohannak. A szemközti benzinkút cseh golyószórója megszólal, de a Rongyosok jobb lövőknek bizonyulnak, mert percek alatt kilövik a golyószórót. Két halott cseh katona, egy sebesült és két fogoly az eddigi eredmény. Miközben ez történik, Rozs József Rongyos (tart. zászlós) nem törődve a fenti cseh golyószóró tüzével tovább, szemberohan az úton jobbfelől jövő három tüzelő tankra. Az út árkába vágja magát és hagyja, hogy a tank rádübörögjön. Most 50..., már 20 ... s rögtön 10 méter a köztük rohanva fogyó távolság... Már csaknem beéri... hirtelen Rozs térdre ugrik és tüzel. Szerencsés lövés volt. A tank hátsó kereke lelapul „vaklizni” kezd és lassít. Rozs eszélvesztett indulattal pattan fel és ... a tankra ugrik — Pillanatok s bele a lőrésen — A páncélvár eleje az árokba fordul... Legénysége kiugrál belőle, de Rozs kettőt közülük lelő. Míg ez történik, nem veszi észre, hogy a tank páncéltornya visszafordul reá s alig másfél méterre a fejének szegzett tankben géppuska rátüzel. Rozs Józsi, a Rongyos, azonnal megtér őseihez ... Pedig ha valaki, ő megérdemelte volna, hogy lássa, mint fordul és fut meg a másik két cseh tank. — ■I■ KONCZ JÓZSEF ROZS JÓZSEF Róttam előre! A golyószóróval végzők a tankhoz rohannak, de már csak halottakat lelnek. Gyorsan leszerelik a géppuskáját és újra a hídnál gyülekeznek tájékozás végett, mert már minden irányból és oldalról kapják a folyton erősbödő tüzet. Tűz alatt áll maga a híd is. Ekkor észreveszik, hogy a fatelepi padlásra lopott cseh géppuskának van a legjobb belövése. Onnan egyaránt oldalozhatja úgyszólván Oroszvég elágazó összes utast és főleg magát a hidat is. Csapó József parancsot ad: ,egyenkint rohanni át a hídon és a fatelepet géppuskástól elfoglalni.’” Egyesével szökellnek át a pokoli tűzben, de csekély veszteséggel megközelítik a géppuskás-padlású épületet. A padlás ajtaja nyitva... Csapó nem tud ellentállni, egyetlen kézigránátját előrántja, hogy elhallgattassa a folyton kerepelő gépfegyvert. Ha lehet, a tűz még fokozódik... Az emberei hiába kérlelik ... Lendületre feszülve előugrik és ... abban a pillanatban több golyótól találva mellében összeesik. Jégeső módjára kopognak a cseh golyók. .»« r erom Hősi halottak De Hadd ismertessem pár mondattal a harc színhelyét. Munkács városából a Kis- Latorcán átvivő híd Oroszvég községen át nyílegyenesen, mintegy száz méterre nekivezet ez út egy benzinkútnak. Ez út első harmadánál balra egy fatelep van, benne cseréptetejű, még nem egészen kész épület. Ennek az épületnek padlására a megelőző nap éjjelén egy gépfegyvert loptak fel a cseh-ukrán csapatok és egyben magát a fatelepet is megszállták titkon. A híddal szemben, a benzinkútnál ellenséges golyosítótálutfwzkedett fel&ügsleg. Benzinkútről az út derékszögben kétfelé ágazik, a balhosszanti végénél a cseh IV. ezred egy százada, jobb ág végénél pedig ugyanez ezred másik százada húzódott meg, háta mögött a hírhedt indulási, kezdési jelt leadó kolostorral, melynek tövében még három cseh zászlóalj várt a harcbabocsátkozásra és az útra állított három páncélgépkocsi. Hajnali négy óra előtt húsz perccel a kolostorból adott jelre megindul a három páncélos gépkocsi, melynek tankjaiból géppuskatüzet nyitottak a négy főből álló malg gfakhatárőr* 6^nánfiéln^géBfeoftsi£|Jaarii 3