Sportélet, 1966 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1966-01-01 / 1. szám

dott, szinte hagyományos formációját hosszú elméleti viták után a három­hátvé­­des WM-rendszer váltotta fel többféle változatával. Ma pedig már egyre töb­ben ismerik fel a 4—2—4-es felvonulási rendszer elő­nyeit. (Nem mindenki tudja, hogy ezt a rendszert a 40-es évek vége felé az olasz Viani „találta fel”.) Természetesen ebben a rendszerben sem maga a felállás a döntő, hanem az, hogy a rendszer hogyan „működik”. Hogyan szívó­dik be a négy hátvéd so­rába a 16-os tájékán a két fedezet, hogy az ellenfél tá­madását az így kialakult hatos védelmi „fal” fogja fel. Erős ellenséges nyomás esetén hogyan formálódik ki a „retesz”, a „catenac­­cio”, a hetes, sőt nyolcas védelmi sor, hogy „lelaka­tolja” a kapu előtti veszé­lyes területet. De mert a legjobb védekezésből sem lehet megélni, a 4—2—4-es rendszerbe a legmasszívabb védelemből a hirtelen tá­madásba való átlendülés is beletartozik. A rendszer­játékba mind­egyik játékosnak bele kell illeszkednie. Mindegyiknek megvan a maga logikus feladata. De ezeket a fel­adatokat nemcsak gépiesen, hanem a pillanatnyi, várat­lan helyzet diktálta ötle­tességgel is meg kell tudni oldani, anélkül azonban, hogy maga a rendszer szét­zilálódnék, felbomlanék. A játékosokat tehát ilyen értelmű, alapos taktikai képzésben kell részesíteni. Aki nem érti át, akinek nem megy a vérébe a tak­tikus gondolkozás, az a já­tékos sohasem lehet teljes értékű tagja csapatának. Persze az edző feladata a taktikai képzéssel ko­rántsem ér véget. Ahhoz, hogy a taktika „működ­jék”, mindegyik játékos­nak meg kell tudnia ol­dani sajátos technikai és erőnléti feladatait is. Ez természetesen további ren­geteg részfeladat kidolgo­zásával és megoldásával jár. ... A mai labdarúgó ed­zőnek tehát van mit ta­nulnia, dolgoznia, fejlőd­nie, hogy valóban jól­­ taníthasson. A „soccer” tehát a mi labdarúgásunk, szemben az USA-ban, nemzeti sportnak számító, rögbi-szerű ameri­kai futballal, egyre elter­jedtebbé, egyre népszerűbbé kezd válni. Mi a kineziológia? A kineziológia nem régi keletű tudomány. Ma már azonban a szakember — a testmozgással foglalkozó szakember — éppenúgy nem nélkülözheti, mint annyi más új tudományág a maga rohamosan gyara­podó új eredményeit. A kineziológia a mozgás tudományos tanulmányo­zása. Miután a mozgás az emberi test szerkezetében gyökeredzik, a kinezioló­gia fejlődéstörténete elvá­laszthatatlanul összefonó­dik az anatómiával (a test szerkezettana, bonctan) és a fiziológiával (élettan), önálló tudománnyá akkor vált, amikor már eszközök­kel rendelkeztünk az em­beri mozgás vizsgálatára. A különböző elektrofizio­­lógiai vizsgálati módok — köztük az izomműködést vizsgáló elektromyográfiás eljárás — tették lehetővé a kineziológia számára azt, hogy mai fejlettségi fokára érkezhessék. A kineziológia anatómiai, fiziológiai ismereteinket a fizika törvényeinek isme­retében alkalmazza az em­beri test mozgásaira. A helyes mozgásformá­kat eddig jobbára csak sej­tettük, másokon látva le­másoltuk s „rutinból” for­­málgattuk. Ma már egyre jobban tudjuk, milyen izomcsoportok, mily mér­tékben vesznek részt egy­­egy meghatározott moz­gásban s így a gazdaságos és eredményes mozgásokat tudományos alapon meg­tervezhetjük. Ezért és sok más okból, a kineziológia a testnevelés-tudomány egyik legfontosabb pillére. ER­­­VELED 6 5 N­ézd, jobb, lm rövidre fogjuk ezt a­, egészet. A sors ellen úgysem lehet ágálni. Hiszen tud­tuk előre, igaz? Emlékezz, pontosan egy esz­tendeje, hogy kiszámítottuk: 305 nap múlva feltétlenül válnunk kell. No, jöjj hát, nyújtsd a ke­zed. Ég veled röpke útitárs, csap 1965. Ej, mire való ez? Látod, mi sem sírunk, csak szo­rongva nézünk tűnő figuráid után, s még nem tud­juk, hogyan is fogalmazzuk a nekrológodat. Szilaj, nyugtalan fickó voltál. Csupa tűz, csupa fékezhetetlen temperamentum. Világrekordokkal csapdostál magad körül, állandó izgalomban tartot­tad a nagy lelátónak mind­­ az öt világrészét. Meg­csontosodott, tiszteletre méltó ranglistákat inzultál­­tál, meggyökeresedett elméleteket forgattál fel, majd szétrúgtad a ház oldalát. A törvényeket sosem tisztelted. Az olimpiák utáni esztendő mindig szolid kispolgári hónapokból állt. A múlt bajnokai elnyújtóztak egy kicsit a cserép­­kályha előtt, a jövendő hősei még nem bújtak elő obskúrus városkáik tornaterméből. Te, 1965 őrületes kavargást támasztottál e csilla­pító unalom helyén. Két lábbal tapostad a gázpedált, még Tokió tempójánál is gyorsabb iramban röpítet­ted előre a világ sportját. Fantasztikus dolgokat műveltél a salakpálya ring­­lispiljén. Egy ausztrál, egy francia és egy kenyai fiú segítségével gúnyt űztél mindabból, ami mosta­náig a hosszútávfutásban történt. Bonneville sós szalagján felborítottál mindent, amit mostanáig a szárazföldi közlekedésről gondol­tunk, vagy tudni véltünk. Három amerikai őrült közbejöttével 9­10 kilométeren felüli átlagot diktál­tál három, autónak már alig nevezhető monstrum­nak. Világra segítetted az első 21 méteren felüli súly­­lökő-eredményt, 73 méternél hosszabb kalapács­vetésnél statisztáltál, a VB-selejtezők áradatával pedig egész itt-tartózkodásod idején magasfeszültség alatt tartottad a futballvilágot. Kábultan, egy kissé tán szédelegve tekintünk utá­nad régi olimpiák, törvénytisztelőbb évek kortár­sai. Nem tudjuk egészen pontosan: mi öregszünk-e, vagy az idő fiatalodik-e ily kápráztató gyorsaság­gal? Ég veled, rendhagyó esztendő. Szerettünk, 1965. 25

Next