Sporthirlap, 1939. április (30. évfolyam, 26-33. szám)

1939-04-01 / 26. szám

SZOMBAT, 1939 ÁPRILIS 1. , SPORTHIRLAP A magyar csapat mindig akkor kapott ki Svájcban, amikor elbizakodott volt Most ez a veszély alig fenyeget A 0:2,2:4,1:1 és 2:0 rövid oknyomozó története ' — A Sporthírlap tudósítójától —­­ Svájc egyre komolyabb ellenfele a magyar labdarúgásnak. Amikor legutóbb a tavalyi VB-én váloga­tottjaink a svájci csapattal kerül­tek össze, a magyar közönség alig mert győzelmet remélni. Nyilván ennek a következménye volt, hogy amikor a borúlátás ellenére sike­rült Lillében 2:0-ra verni Svájcot, egyszerre mindenki biztosra vette, hogy csapatunk­­ a világbajnok­ságot is megnyeri. Most találkozik Magyarország Válogatott labdarúgócsapata tizenkilencedszer Svájc csapatával. 12 mérkőzésen mi győztünk, 2 döntetlen volt, 4 mér­kőzést pedig a svájciak nyertek meg. A legelsőt, a hatodikat, a ti­zenkettediket és a tizennegyediket. A XIX. magyar—svájci mérkő­zésre meglehetősen vérszegény re­ményekkel indították útnak a ma­gyar csapatot. Néhány „legjob­­bunk” harcképtelen és ezért a válogatott csapat tartalékos. Egyébként is, idén már négy mér­kőzést játszottak válogatottjaink­­— mindet külföldön — és még egyszer sem tudtak győzni. Pedig a svájci csapat nehezebb ellenfél, mint amilyenek az eddigiek vol­tak... Az adott helyzetben különösen érdemes visszatekinteni arra a négy mérkőzésre, amelyen a sváj­ciak győztek a magyarok ellen. /VO A magyarok V.A fáradtak voltak 1911 elején téli portyán járt a magyar válogatott csapat. Újév napján Parisban 3:0-ra verte a francia válogatottat, január 6-án Milanóban már kissé fáradtan ját­szott az olaszok ellen és ezért csak 1:0-ra tudtak győzni. Milánóból utazott a válogatott csapatunk Zü­richbe, ahol két nappal a magyar ,—olasz után, január 8-án, első ízben játszottunk Svájc válogatott együt­tese ellen. 6000 néző előtt, az angol Dewitt játékvezetésével, Svájc csapata 2:0 (0:0) arányban győzött a Sipos— Révész, Szendrő — Weinber, Ká­roly, Kürschner — Weisz, Koródy, Biró, Schlosser, Borbás összeállí­tású magyar csapat ellen. A svájciak mindkét góljukat meglepetésszerű lerohanás után ér­ték el. A mérkőzés bírálata szerint „szerencse”, hogy több gólt nem kaptunk.” Mert „a svájci fedezet­sor nagyon jó volt” ... és „az öt svájci csatár mindig egyszerre ro­hamozhatott, egyiknek rem kellett hátramenni, hogy előrekanalazza a labdát” . . (Aikkor természetesen még a régi lesszabály volt érvény­ben.) A magyar csapat fáradt volt. „A rossz talajon Borbás tehetet­lennek bizonyult a svájci hátvéddel szemben”... „Csatáraink nem ér­tették meg egymást” ... * A magyar labdarúgás híveinek nem sokáig kellett bosszankodniuk a zürichi vereség miatt. Tíz és fél hónappal később, 1911 október 29-én, Budapesten ismét találkozott a két csapat. A magyar csapat dü­hös volt és­­ 9:0-ra verte a ven­dégeket ! O'. Olimpiai bajnok­­ságról álmodtak és kikaptak Zürichben 1924-ben a párisi olimpiára készült a magyar csapat. Olimpiai bajnokságról álmodozott. .. 1924 május 18-án 18.000 néző előtt játszották — az angol Fowler vezetésével — azt a svájci— magyar mérkőzést, amelyet részünkről az olimpiai küzdelem „bemelegí­tőjének” szántak, de amely tulajdonképpen az emlékeze­tes Egyiptom—Magyarország mér­kőzés, „előrevetett árnyéka” volt. A svájciak 4:2 (2:0) arányban győztek a fölényes, elbizakodott magyar csapat ellen. Svájc: Pulver — Raymond, Ramseyer — Polli­­e, Sehmiedlin, Oberhauser — Afflerbach, Abegglen II., Dietrich, Sturzen­egger, Ehrenborger. Magyarország: Kropacsek — Fogl II., Mándi ,­­ Tóth, Gutt­­mann, Blum­er Braun, Molnár, Orth, Eisenhoffer, Jeno. A magyar csapat j­óval többet támadott és a svájci fedezetsor annyira el volt foglalva a védeke­zéssel, hogy alig tudta támogatni csatártársait. De erre nem is volt szükség. A svájci csatárok megél­tek a magyar fedezetsor hibáiból. Nagyon rossz volt a magyar fedezetsor. Például arra sem jött rá, hogy „a magas füvet borított pályán nem lehet lapos labdákat gurítgatni”. Ezek a lapos labdák sorra elakadtak és a svájci csatá­rokhoz kerültek. A svájci csatár­sort viszont „nem a ravasz, finom húzások, hanem a gyorsam, egysze­rűen, de amellett eredményesen végrehajtott akciók jellemezték”. Miután az I. félidőben Abegglen II. és Sturzenegger 1—1 gólt szerzett, Eisenhoffer kiállt és Hirzer került a balösszekötőbe. Ez sem sokat használt, ezért a szövet­ségi kapitány a szünetben újabb változtatásokat határozott el. Tóthot kihagyta a fedezetsorból, helyére visszavonta Orthot és Opatát állította be középcsatárnak, így állt ki a magyar csámpát a II. félidőre. És a svájciak — Abegglen II. és Sturzenegger újabb góljaival — 4:0-ra növelték az előnyüket. Csak ezután sikerült Braunnak, majd Opatának 4:2-re „szépíteni” a vereséget. A magyar csapat leggyengébb része — mint már említettük — a fedezetkor volt. Lassan mozgott, nem volt állóképessége. „Csatár­sorunk szemre tet­szetősen, nagy technikai felkészültséggel játszott de a kapu előtt erélytelen és gól­képtelen volt” — olvassuk a 15 esztendő előtti bírálatban.­­ • A magyar játékosok tv. olimpiai keservek közben sem feledkeztek el a svájci ,.tartozásiról. 1925 március 25-én Budapesten 5:0-ás győzelemmel­­ fizettek 10­4 magyar csapat """“^csak játszott és igy kikapott Bernben 1931 április 12-én Budapesten 6:2-re győzött a magyar csapat Svájc ellen. A következő évben, 1932 június 19-én Bernben talál­kozott a két csapat. A magyar csapat „nagy” összeállításban állt ki a mérkőzésre. S azt gólnélküli első félidő után 1:3-re elvesz­tette ! Svájc: Séchehaye — Bielser, Weiler — Spiller,­­ Imhof, Huf­­schmied — von Kanél, Abegglen III. , Pasello, Abegglen II., Jaeck Magyarország: Háda — Kalmár, Dudás —­ Borsányi, Sárosi, Lázár — Török-St­röck, Avar, Turay, Toldi, Titkos. A mérkőzést az angol Rous ve­zette, 20.000 néző előtt. A magyar csapat az I. félidőben „fölényesen, de gólképtelenül” ját­szott. A füves pálya nem kedvezett a magyar játékosoknak. (Akkor nálunk még egyik nagyobb pályán sem volt fű.) Az öt magyar csa­tár egyvonalban, technikai trükkök sorozatával sétált a svájci kapu felé, de nem sokra ment, mert „a svájciak rugalmas W-alakzatban játszottak, az összekötők sokat se­gítettek a védőknek s így a ma­gyar csatárok sohasem jutottak tiszta helyzetbe”, így is elég sokat lőttek, de sem­ Avarnak, sem Tu­­raynak nem volt szerencséje a lö­vésekkel. Azonkívül Séchehaye is remekelt A II. félidőben von Kánér gólja teljesen megzavarta a magyar csa­patot és a svájciak felülkerekedtek. Pasello gólja után Turay hátra­ment hátvédnek és Kalmár vonult előre középcsatárnak. Ezután kö­vetkezett a mi gólunk, de ezt sem magyar csatár lőtte, hanem a Weiler, a svájci hátvéd, öngól játszották, az angol Lewington ve­zetésével. A svájciak bíztak a csa­patukban, 30.000 nézője volt a mérkőzésnek, amelyen a svájciak 6:2 (4:0) arányban óriási győzel­met arattak. A két csapat így állt fel: Svájc: Bizzozero — Minelli, Go­bet — Defago, Walter Weiler, Müller — Amado, Bösch, Kielholz, Abegglen III., Jaeck. Magyarország: Hári — Polgár, Sternberg — Palotás, Sárosi, Lá­zár — Rökk, Vincze, Avar, Cseh, Titkos. A svájci hátvédek és fedezetek pontosan ráállnak az öt magyar csatárra, aki jóformán mozdulni sem­ tud. Ezzel ellentétben a svájci csatárok szinte mindig szabadon mozognak. Ezért mondja már a szünetben is az angol játékvezető: — A svájci csatársor sokkal, de sokkal jobb, mint a magyar. Tulajdonképpen a svájci véde­kezés jobb! A magyar kapitány azt az utasítást adta a meccs­­ előtt a szélsőfedezeteknek, hogy „tartsák szemmel” a svájci szélsőcsatárokat. De a magyar fedezetek csak mesz­­sziről nézegetik a gondjukra bízott ellenfeleket... A két magyar hát­véd pedig vagy egyszerre rohan Kielholzra, vagy egyik a másiktól várja a közbelépést... „Olyan hallatlan taktikai hiá­nyossággal vonult fel a magyar csapat s olyan fölényesen kezdett, hogy el kell buknia” — olvassuk most a mérkőzésről közölt beszá­molóban. Íme, az akkori bírálat summája: „Figyelmen kívül hagyta csapatunk a modern játék egyik alapelvét, amely külföldön talán még sokkal inkább szem előtt tar­tandó, mint itthon: első a bizton­ság, gólt nem kapni!” A gólarány nem is volt súlyos a játék lefolyásához képest. A ma­gyar csapat úgy kezdett, mintha már 4:0-ra vezetett volna és az igazi helyes játékomodorra akkor sem tudott áttérni, amikor — ép­pen a könnyelmű, hanyag kezdés miatt — a svájciak ugrottak el 4:0-ás vezetéssel. Ezzel ellentétben a svájciakról: „Svájc a modern futballt játszotta. A támadásokat a két gyors, irtózatos erejű lövé­sekre is képes szélső vezette, a kö­zépfedezet állandóan fogta Avart, a szélsőfedezetek pedig nem men­tek le a mi szélsőinkről.” A gólok ebben a sorrendben es­tek: Jaeck, Kielholz, Kielholz, Abegglen III., Cseh, Abegglen III., Cseh 11-esből. •5? A „nagy csapás” után, ugyan­annak az esztendőnek, 1935-nek őszén, november 10-én Budapesten sikerült „ragaszkodnunk a hagyo­mányokhoz”: 6:1-re vertük Svájc csapatát. És ebből végleg nyilván­való, hogy mindig legyőzzük a svájciakat, ha nincs okunk az el­bizakodottságra és mindig akkor kapunk ki tőlük, amikor biztosra vesszük a győzelmet. Tehát most győzhetünk, ha nem számítunk a győzelemre. ^refter có oVoüájiÁ&cm, volt! A magyar csatársor megpró­bált egyenlíteni. Mind az öt csa­tár a svájci 16-oson belül tanyá­zott. A labda hirtelen visszakerült Pasellohoz, aki a jobbszárnyat szöktette. Lázár késett és Abegg­len III. belőtte a harmadik svájci gólt. És a krónikás búsan irta,­­ akiknek meg kellene érteniök a je­lek értelmét, akiknek meg kellene találniok a gyógyító ízt, azok sü­ketek és vakok, azok kicsinyes ér­dekek útvesztőjében barangolnak, hogy előbb-utóbb véglegesen ma­gukkal rántsák az egész magyar futballt.”. Továbbá: „Bern után már nem szabad tovább menni a kátyúba vezető úton!” * így történt 1932-ben. 1933-ban játékosaink ismét nekibuzdultak és — persze újra Budapesten! — 3:0-ra verték a svájciakat. De ez­úttal már gyorsan következett a svájci „visszafizetés”. C’A Sárosival az élén csődöt mondott a fedezetsor és a magyar csapat legsúlyosabb vereségét szenvedte el a svájciaktól Az 1933-as budapesti 3:0-ás meccs után legközelebb 1935 ápri­lis 14-én került sor újabb svájci— magyar mérkőzésre. Ezt Zürichben igen erős csapattal utazik a Ferencváros Ungvárra — A Sporthírlap tudósítójától — A Ferencváros pénteken végleg ös­szeállítottat az Ungvárra utazó különítményt. A csapat ez lesz: Pálinkás — Tátrai, Szo­ko­i — Magda, Kiss, Pósa — Bíró II., Jakab, Polgár, Toldi, Kemény. Tartalék: Táncos és Jászberényi. Hlavay edzőn kívül vitéz Kemenesy Sándor és Tóth Lajos dr is a csapattal tart. Polgár nagyon balszerencsés. Pénteken le sem vetkőzött, csak felöltözve nézte végig az edzést. Az edzés vége felé eléje pattant egy labda, Polgár vissza akarta rúgni és elcsúszott a füvön. Mint ahogy a vajaskenyér i­s mindig a meg­kent felére esik, Polgár is a sérült vállára esett. Szerencséjére nagyobb baj nem történt, de lehet, hogy elővigyázatosságból Ungváron csak egy félidőt fog játszani. A vezetők és játékosok szomba­ton délután háromnegyed 2-kor találkoznak a Keleti pályaudvaron, 2-kor indul a vonat. Vasárnap este a­ mérkőzés után azonnal jön­nek vissza a zöld-fehérek. ­h­eh illu­rió pis­s­zaam a túró­s ifi maflát — A Sporthirlap tudósítójától. — Nem mindennapi érdekességes kérvény futott be tegnap az MLSz főtitkárához. A kérvényt Cseh László, a Hungária sokszoros válogatott középcsatára írta s arra kéri benne a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségét, hogy — a megfelelő várakozási idő elteltével — nyilvánítsa őt újra amatőrré. Cseh szándéka méltó feltűnést keltett futballkörökben. Általános vélemény szerint Cseh Matyit szív­zavarok vezették erre a lépésre. Nincs szíve pénzt elfogadni a já­tékáért. Megkérdeztük tőle, hogy mikor kívánja elkezdeni a várako­zási időt, amire Cseh kijelentette, hogy már a rangnál elkezdte. A Mezőgazdasági Kiállításon Joviáles szivart, Felvidéki cigarettát szívjon! Szalayt mellőzték (mondják a Nemzetiben) A Nemzeti tanyáján nagy az elé­gedetlenség Szalaynak a válogatott csapatból való kihagyása miatt. Illet­ve amiatt, hogy a szövetségi kam­­tány nem őt vitte el mezőnytartalék­nak Zürichbe. — Sokkal-sokkal jobb formában van Szalay már hetek óta, mint Du­dás, — mondják a fekete-fehérek.­­• Azt is hallottuk, azért nem vitték őt el, mert a kapitány egyoldalú játé­kosnak tartja Szalayt. Pedig ő nem­csak balfed­ezetet tud remekül játsza­ni, hanem középfedezetet, középcsa­­tárt, vagy balösszekötőt is. Igazé,­­ megérdemelte volna legalább a­ „tar­­talékságot”... A Nemzeti pénteken könnyű edzést tartott, vasárnap délelőtt is csal: könnyebb mozgás lesz a Tatai-úton. KALMÁR IS MEGPRÓB­ÁLKOZIK A JÁTÉKKAL HÚSVÉTKOR Kassán az MTK—Hungária vegye! csapatban.

Next