Muha József: Bajnokokkal szemtől szemben. Híres sportolók a múltról a jelenben (Budapest, 1987)
Mátrai Sándor: Futball az étteremben
Futball az étteremben Tavaly még felhúzta a stoplis cipőt Mátrai Sándor, a Ferencváros nyolcvanszoros válogatott labdarúgója az öregfiúk csapatában, de a búcsú már korábban megvolt. Elkezdődött az újabb menet, a hétköznapok olykor nem könnyű küzdelme a civil életben. Az élsportolók közül többen a sportban szerzett tapasztalataikat az edzői pályán kamatoztatják, Mátrai Sándor nem ezt az utat választotta. Ami egykori egyéniségéből megmaradt, az a ma is közvetlen beszélgetőt mesélő, a célokért lelkesedni tudó ember még 53 évesen és megőszülten is. — Mi tagadás, eredeti elképzelésem nekem is az edzősködés volt, mivel már korábban megszereztem az oktatói képesítést. Nem tartottam magam csodamód képzettnek, arra gondoltam, hogy végigmegyek a ranglétrán, először egy kölyökcsapatnál kezdek. — Mi okozta, hogy mégsem így történt? — Már az Egyetértésbe kerültem a Fradiból, itt ajánlották fel először az Ipszilon, majd az Ali Baba eszpresszó vezetését, s a vendéglátóiparban eltöltött évek közelebb vittek a szakma megismeréséhez. Aztán az utolsó mérkőzésen, 1969-ben a Vasas ellen Romorettó edző mint középcsatárnak azt a taktikai feladatot adta, hogy üldözzem kilencven percen át Müller Sanyit. Harminchét évesen a nálam 10 évvel fiatalabb Müller semlegesítése meghaladta az erőmet és a félidőben lecseréltek. Tudtam, hogy vége, de mivel az állásom megmaradt, hiába keresett meg a Békéscsaba, nem éreztem magamban annyi erőt, tudást, hogy elvállaljam az edzői feladatkört. Tizenkét éves vendéglátóipari múlttal csak az a kívánságom volt, hogy a vasárnapjaim szabadok legyenek. De az igazsághoz tartozik, hogy el is fáradtam, feladtam az önállóságot és ma a pesterzsébeti Aranycsillag Étterem üzletvezető-helyettese vagyok. Nem hajszolok utolérhetőt