Sürgöny, 1861. január (1. évfolyam, 1-26. szám)
1861-01-13 / 11. szám
Első évi folyam. Szerkesztő-hivatal *. Barátok-tere 7. az első emelet. kiadó hivatal. Barátok-tere 7. szám, földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban barátoktere 7. szám, földszint. 11. szám. —1861. Vasárnap, januarius 13 Vidéken bérmentes levelekben, minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben Budapesten, házhoz hordva. ft kr ft kr Beészévre 16 — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 60 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán. ft kr I* kr Beészevre 19 — Évnedvedre 5 — Félévre 10 — Egy bőre 2 — HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apostoli Felsége I. évi jan. - töl kelt legfelsőbb határozatával, gróf Cziráky Jánost a magyar királyság országbírójának reá ruházott méltósága alól fölmenteni s ezen méltóságot az alábbi legmagasb sajátkezű irattal, legkegyelmesebben gróf Apponyi György, saját titkos tanácsosára ruházni méltóztatott : Kedves gróf Apponyi. Midőn arra indíttatva érzem magamat, hogy önt, — bízván önnek magyar királyságom törvényei, s alkotmányszerü intézményeiben kitűnő jártasságában, valamint az államszolgálatban gyűjtött gazdag tapasztalataiban, — magyar királyságom országbírójává nevezzem ki, — örömömre szolgál, önnek — a személyemhez! ragaszkodásnak ezen alkalommal is tanúsított bizonyítványáért, s a közjó-, s az annak előmozdítására irányzott szándékaim iránti buzgalmáért — különös elismerésemet fejezni ki. Ferencz József s. k. NEMHIVATALOS RÉSZ. Nyílt levél Pompéry János urbi/., a „Magyarország“ szerkesztőjéhez. Nem titok ugyan a magyar olvasó közönség kilencz-tized része előtt, mert hisz’ valamennyi pesti lap megemlité annak idején, hogy" csekélységem a „Sürgöny“ szellemi támogatásában némi részt veeni, s nem is volt nagy mesterség fölismerni, vájjon azon eszmeforgácsok, mik különösen a megyei ügyek fejlődése alkalmából e lapban lelhetők voltak, egy fáról (azaz hizelgünk magunknak, egy élő törzsről) kerültek-e ? E szerint sem a hiúság, sem nézeteimnek, kivált a megyei dolgok eddigi menetéről vallott aggodalmaimnak ez idő szerint népszerűtlen volta nem volt befolyással nevem kiírására vagy elhallgatására , hanem elhallgatása puszta szokás, melyet magad is ismersz, mint régi jó bajtársam s a Pesti Naplóbeli szerkesztő principálisom, tudván, hogy ex professoró létemre is minden irataimnak alig tizedrésze jelent meg nevem alatt. Ez alkalommal azonban kényszeritesz kilépni, mert egyenesen a kormány kifolyásának tulajdonítván s felelősségére róván minapi szerény czikkemet — oly nagy tiszteletet hárizál reám, mely engem meg nem illet, s melynek tündöklése zavarba hoz. Ezt mondod ugyanis „Magyarország“-od tegnapi számában. A „Sürgöny“ tegnapi száma egy kis törekvést árul el azon czélra, hogy a nemzet, „ha egyszer azon alternatíva előtt fog állni, melyben választania kellend az 1848. III-dik czikkszerü miniszteri felelősség, s a széles alapú helyhatósági élet között“, el hagyja örökre szunnyadni a 111-ik czikk elvét. A „Sürgöny“ legalább azon kilátás ellenében, melyet a miniszteri öszpontositás nyújt, azzal vigasztalja magát, hogy a nemzet örökre el hagyja szunnyadni ez elvet, mert különben (Kemény Zs. szavait idézvén) „elszunynyad a megyei élet régi praxisa, mely árgus szemekkel őrködött a visszaélések, a veszélyeztetett szabadság fölött.“ Egyszerűen megjegyezvén, hogy t. barátunk K. Zs. a „Sürgöny“ által idézett szavai nem a felelős minisztérium elvének elejtése czéljából mondattak, kijelentjük, hogy mi a hivatalos lapnak a III-ik törvényczikk ellen intézett ezen elvileges megtámadásában szükségkép azon tisztelt férfiak nézetének és irányának is kifejezését keressük, kik ez átmeneti időszak kormányának élén állnak. Midőn ugyanis a magyar kormány közlönye az országgyűlésen, a koronás király szentesítésével hozott törvényt elvből támadja meg,a midőn az országgyűlés küszöbén azon „öntudat“ felidézésére törekszik, mely meggátolná a III-dik czikk gyakorlatba lépését,midőn a hivatalos közlöny részéről azon remény , fejeztetik ki, hogy az öntudat elkésése „csak annyiban változtatna a dolgon, hogy utólag annál erősebben reagálna a nemzeti jellem az azzal ellentétes idegen fajú intézmény ellen“, akkor mi a jelen kormány férfiait solidaritásban látják lenni az , ily elvileges megtámadással s méltán kereshetjük e nézetben a kormányzó férfiak irányát, törekvését. Távol vagyok attól, lovagiatlansággal vádolni. Azonban oly kemény s politikai hitvallásomat gyökerében megtámadó ítéletet, mint e sorokban czikkemre kimondás, illett volna olvasóid előtt czikkem egész terjedelmében közlése által indokolnod. Akkor olvasóid azonnal észrevették volna, hogy bírónak kissé igen tüzes vagy, mert kikerülte figyelened, hogy a mit te ténynek tartasz, az még csak mint hypothesis állíttatott föl. Először is a VL czikk és a megyei autonómia közti viszonyról szólván, megjegyeztem, miszerint „csak pártatlan tárgyilagossággal említjük ezeket,ami annyit tesz, hogy merő elméleti szempontból, elvonttan szólok a dologhoz, nem pedig politikai programmot állítok föl; sőt föntartom magamnak későbbre is szabadságomat, világos szavakkal mondván: „leendő álláspontunk azon alternatíva majdani bekövetkeztével attól fog függhetni, mily határok közt létetnek föl a kérdések?“ Ebből kettő következik: 1. Hogy érdeme fölött túlbecsülöd azon elvont discussiót, ráfogván, hogy abban a mostani kormányférfiak iránya van kifejezve. 2-szor. Balul fogtad föl a mondottakat, ha általában programmat, habár csak egyénit is, láttál ott, hol csak föltételes állítások vannak. Igen kegyetlenül ítélsz továbbá, azt mondván, hogy ott „elvből“ támadtatott meg „az országgyűlés , s koronás király szentesítésével hozott törvény.“ Nem hiszem, hogy egy szállal is „achtund vierzigerebb“ légy nálamnál, a menynyiben az 1848-ki törvények törvényessége forogna kérdésben. De ez nem forog kérdésben. Ellenben én azt következtetem czikked e passusából, miszerint nem vagy egészen tisztában a közelgő országgyűlés feladata iránt. Ez ugyanis a IH-dik czikket a „felelős ministériumról“ nemcsak közjogi oldaláról fogja szóba hozni, melyet én érintetten hagytam, mit érinteni sem hely, sem korszerű nem lenne, hanem az országgyűlésen szó lesz igen is, mégpedig sok, a 111. t. sz. közigazgatási oldaláról, vagyis arról, hogy az administratióban miként egyeztessék ki a miniszeri felelősség azon széles alapú hatósági önkormányzással , melynek szokása bennünk vérré vált ? E probléma megoldása áll előttünk, és így megengeded, kissé túlzod a törvénytiszteletet, (napjainkban ugyan dicséretes hiba) ha a IH. czikket nolime tangere gyanánt állítod elő. Különben is nem fogod tagadni, hogy alkotmányos országban folytonos a haladás, s nincs megállapodás, nincs oly törvény, melynek megváltoztatására törekedni alkotmányos úton eltiltva lenne. Azt mondod továbbá: „Miért akarják áltatni a nemzetet, miért akarják vele elhitetni, hogy a felelős ministerium mellett alkotmányosságunk palládiuma, a megyerendszer megszűnik, hogy szabadságunknak nyolczszázados őre, a megye elszunnyad, amint a felelős ministerium életbe lép ? Ismét igazságtalan váddal terhelsz, mert nem én, hanem Kemény Zs. barátunk állítá föl ezen viszonylagos „elszunnyadás“ tételét, melyre az én válaszom az volt, hogy ha már vagy az egyiknek vagy a másiknak el kell szunnyadni, a nemzet valószínüleg a ministeri felelősséget fogja elszunynyadni hagyni. De merészség is azt áltatásnak nevezni, mit az 1848-as törvények egyik alkotója, Kossuth Lajos is implicite bevallott, hogy t. i. felelős ministeriumunk s megyerendszerünk oly ellentétek , miknek kiegyeztetését ő kivihetőnek tartá ugyan, meg is ígérte, de létre nem hozta. Ennyit egyelőre óvásul. Különben czikked oly érdekes nézeteket tartalmaz, hogy azokra részletesen kell visszatérnem már csak azért is, mert — nem osztom. Kecskeméthy Aurél. TARCZA. Fővárosi szemle. Pest, jan. 13. A farsang bevonulása. — Az álarczokat elkapkodták. — A farsang és az ifjúság megöregedett. — A politika elriasztja a cotilion tánczosokat. — Hazai és házi szempont. — Hölgyeink is szeretnének választatni. — Lesz bál, köztük egy képviselő-bál is. — Rövid farsang. — Ne-kortesek. — Liliomból piros rózsa. — Egy diadaloszlop muffokból. — Kortes reminiscentiák. — Tisztújitási vers rész cadentiával — „Urlaub.“ — Ma tartja bevonulását a farsang a nőegyleti első és mint halljuk, egyszersmind utolsó álarczos tánczvigalommal. Az európai politika annyira elkapkodta mindenfelé az álarczokat, hogy tánczvigalmakra nem jut. Tehát itt a farsang. Ah, de nem a régi. Nem az a pezsgő, bohó, derült kor ez többé, melynek egyes-egyedül, minden tartalék-gondolat nélküli mulatság volt a czélja. A farsanggal is úgy vagyunk már, mint serdülő ifjainkkal. Abban a korban, midőn még csak virágoztok kellene, ők már erővel gyümölcsöt akarnak hajtani. A gyermeteg kedély, ártatlan vidámság helyett életuntságot segélyeznek; egy sort foglalnak a komoly öregekkel, világismeretről s egy tapasztalatdús múltról beszélnek; és miután az érlelődő kort még sem m Száhatják meg egészen, tetteik sokszor a legviszásabb ellentétet képezik a segélyzett bölcs elmélettel. J De ezt csak például hozom fel a farsangra, mely bohóságainál s gondtalan futó perczeinél fogva az ifjúkorhoz leginkább hasonlítana, — ha mint emlitem, ez is komolyságot nem erőltetne már, és vidám perczeit egészen más mellékczélokra nem áldozná. 47 óta mondhatjuk már minden évben politikus farsangunk volt. Carneval herczeg a játszi csörgő sapka helyett parlamenti kalapot tett fel, s mint egy alsóházi szónok teleszedte kegyét politikai phrasisokkal. A jó kedv rózsaszíne helyett, más politikai jelentőségű színek léptek uralomra, ezek szabályoznak mindent, s a báli ruhából és tánczból nem kevesebb mint a belső politikai hitvallás programmjai készültek. Őseink a Hacker-szállóban és a két választófejedelemnél az ily farsangot még nem ismerték. Ők se mulasztottak el ugyan honfitiszteket, nekik is megvoltak komolyabb ügyeik, előretörő czéljaik, de ezeket a báli ruhatárban csurapéikkal s tíz galléros köpenyegeikkel együtt levetkezték, s báljuk mulatság volt, nem politika. Kedves olvasó, mielőtt e kifakadásomért, hogy a régi báléseket előbbre teszem a mostaniaknál, kérlelhetetlenül elitélnél, tudd meg, hogy én ezt egy hölgy titkos naplójából írtam ki. És ha meghallgatod az ő indokait is, talán még meg is bocsátasz. Szegényke — t. i. a titkos napló írónője — egyszer, ez épen négy évvel ezelőtt volt, jövendőjét megtudandó, átsétált azon hires jósnőhez, ki a budai Horvátiakért mögött egy omlatag házikóban ütötte föl delnahi triposát. S ekkor a jósnő pemetefüvei megfüstölt és szentelt vízzel meglocsolt kártyáiból azt jövendőle szépünknek, hogy egy cotillionban fog számára azon rózsaláncz készülni, melylyel egy déli ifjú Hymen oltárához kapcsolandja. Képzelhetitek, hogy e jóslat óta a mi szépünk a világért sem hagyott volna el egy cotillont is. Fáradhatatlanul tánczolta órahosszant egyik farsangon úgy mint a másikon. Azonban a cotillionok le voltak tánczolva, s a rózsatáncz mégse készült el. • Végre tavaly már csakugyan bizonyosnak hitte a jóslat teljesedését, és mi történik?... Az a csúnya politika eltiltja a cottiliont! S az idén megint semmi remény, hogy e száműzött táncz amnestiát kapjon; ezek után nem méltán boszankodik-e a mostani farsangokra ?... Sőt tovább megyek: a politika —mint mondják — a haza fölött függő komoly idők szempontjából egészen el akarja némítani a báli vigalmakat. Mire a családi táborokban két párt kezd kifejlődni. A politikus apák természetesen a hazai szempontot vallják, s örömmel dörzsölik kezüket, hogy nem kell drága tánczvigalmi öltözékekre adózniok, de a mamák mint kedves leánykáik hatalmas képviselői házi szempontból fogják föl a dolgot, s azt mondják, hogy könynyű a férfiaknak, akik ha akarják mindjárt tíz évet ,ugranak visszafelé, ámde náluk minden farsanggal egy év múlik. Ők elmennek az ülésbe, s még meg is választják valaminek, de bezzeg leányaiknak a sok ülés még meg is talál ártani, és majd csak azt veszik észre, hogy senki sem választja. Így okoskodnak az előrelátó mamák, s valljuk meg, nem lehet tagadni, hogy az ő politikájukban is van igazság. Mindamellett azonban hogy az előjelek nem kedvezők s a farsang uralkodása oly rövidre van szabva, mintha Carneval herczeget is a hős caprerai szorítaná, mégis fogunk egy kissé hálózni. Hiszen ha már egyéb pénztárakat megkárosítunk, a zálogházat csak nem fogjuk egészen kereset nélkül hagyni. Aztán 1848-i oklevelekkel újra föltámadt ügyvédi karunkat sem hagyhatjuk, ha már a nagyobb ügyeket nem vehetik egyszerre át, kisebb váltókereset és kontóadósságiügyek nélkül. Végre az is méltányos, hogy az új tisztikarok mellett a lábak is szerepeljenek egy kissé. Tehát hálózni fogunk. Egyéb czélbavett vigalmakon kívül, igen érdekes leend azon comitée-bál, mely ha elsül, pompás alkotmányos tánczmulatság leend. Az eszme t. i. az, hogy föltámadt alkotmányunk örömünnepére 52 fiatal tánczos és 52 fiatal tánczonöböl fog egy tánczvigalmi koszom rendeztetni, s mindegyik pár, ha lehet származás szerint, egy-egy vármegyénket fogja képviselni. Bereg tánczol visz vis Ugocsával, Borsod Szabolcscsal, Bihar Szathmárral, Pozson Nyitrával és a többi. Pest lesz természetesen a vortänzer. A franczia után végre mind egy közös csárdásban kel fel és olvad össze. Öltözet tekintetében igen érdekes volna, ha minden megye le- kétségig saját viseletében jelennék meg, — ez fölötteérdekes látványt nyújtana a szemnek, és a csárdást is mindegyik azon vidék múlta szerint, melyet képvisel, sejtené. Itt egyik pár a Kállai-kettőst rakná, amott a másik bácskaiasan, a harmadik túl a dunaiasan , a negyedik a tiszai kopogóst járná és a többi. Így láthatnék a nagy Európa kis „Európájában“ a nagy Magyarországot kicsiben, s meg vagyunk győződve, hogy e vigalom ügyesen rendezve, (szívesen segitünk) s kellő fénynyel, sokáig emlékezetes maradna Buda-Pesten! A magyar nő alkotványosnak született, mutatja jó termete és az a hév, melylyel korteskedni tud. Erről a közelebbi tisztujitás is bizonyságot tehetett. Oly jeleneteket láttunk azon a mi fakarzatunkon, melyek ecsetre lettek volna méltók. Az a virággal körülrakott erkély előbb csupa liliom volt (a kucsmai pörgekalap persze inkább a gombák osztályába tartozik), azután midőn másodalispánnak Beöthy és Horváth neve hangzott, kipirult mint a rózsa, — s a nagyobb rész kezdte mindenféle jelekkel a főispán tudtára adni, hogy az ő választottja is — Beöthy Lajos (Horváthot nőinknek nem tetsző keresztneve: Döme buktatta meg, — és ez hihető is, miután tudunk egy másikat, kinek az törte nyakát, hogy a vagyonból kiszállva *egy feljebb candidált tisztviselő után a paktáskát vitte... A vármegye szolgája ne legyen a más szolgája !) Egy helyő miután már egészen elrekedt a kiáltásban, hogy választottja nevét jobban észrevétesse Átmeneti korszak. A nemzetek életében mindig legkényesebb az átmeneti szak egyik kormányformából a másikba, s ha ez alkalommal az irány eléréséhez az igazi ösvény választatik, a nemzet boldogságának felvirágzása következik be; ellenben ha tévedt útra vezettettünk, labyrintba bonyolódunk, honnan fölötte nehéz a menekvés, s a haos, melybe jutottunk, fejetlenség martalékává teszi a nemzetet. Nekünk magyaroknak — mert az egész nemzet akarja, nem lehet egyéb irányunk, mint 1848 , de az ösvény választásában, úgy látszik, a vezetők nem tudnak megegyezni; pedig megegyezni mindenben, kibékíteni s kielégíteni minden pártot, legyen a főfeladat ; mert egységben erős a nemzet, szakadozásban elsatnyul. Bosaut nem szabad a nemzetnek ismerni. Mert a boszu a legroszabb politika. Most is egy veszedelmes eszme kezd lábra kapni, mely mint rák harapódzik el a megyei termekben; s ez az igazság kiszolgáltatásának akadályozása. Majd minden megyében elhatároztatott, miszerint az oct. 20-ai diploma ellenére, mindenhol kezébe veszi a nemzet az igazság kiszolgáltatását. Ez ellen nincs szavunk. Midőn azonban olyatén határozatok is keletkeztek, miszerint a megszűnt rendszer bíróinak ítéletei végrehajthatlanoknak nyilváníttattak: ez nem magyarázható másra, mint eszmezavarra, midőn a közigazgatás az igazságszolgáltatásával összezavartatik. Mondassák ki, ha úgy tetszik, hogy minden politikai intézkedés, mely az előbbi rendszer alatt hozatott, mint törvénytelen , semmis. A végettessenek el a praesidialis és nem praesidialis iratok és jegyzőkönyvek s még a kormánylapok is, ha demonstrálni akarunk! De a bírói eljárásokat semmiseknek nyilvánítani annyit tesz, mint a társadalmat fenekéből kiforgatni, mert a magánérdekek megsértéséből keletkezik az elégületlenség, ez pedig szülőanyja a nemzet boldogtalanságának. Hova fog ezen nézet vezetni? Ha törvénytelennek és semmisnek mondunk minden bírói eljárást,mely a lefolyt rendszer alatt történt,akkor ennek természetes következése, hogy minden jogi intézkedés, mely létezett, fölbontható, mint érvénytelen. Lehet-e ennél veszedelmesebb és károsabb elvet felállítani ? Nem hiszszük, hogy a törvényhozási hatalommal bíró országgyűlés ilyen elvet fölállíthasson! Kérdjük: tehet-e az egyes ember, a békés polgár valamit arról, hogy neki a lefolyt 12 év alatt p. o. perei keletkeztek; hogy épen ezen korszak alatt haltak meg szülei s osztályt kell e kezdenie? vagy hogy békességes birtokában megzavartatott? Tehát mert a sors és az idő, mely mindig megtenni jó és rosz gyümölcseit , így akarta, ne szolgáltassák neki igazság ? Ha ez kimondatnék, akkor csakugyan elérkezett az idő, hogy a biróválasztás országgyűlésileg kivétessék a pártok kezeiből. Úgy sincs alkotmányos ország — hazánkon kívül Európában, hol a biró a polititikai pártoknak volna eszköze. Angliában, hol az alkotmányos élet tetőponton áll, bármelyik párt lépjen is a kormányra, a bíró állása nincs kockáztatva, mert a bíró nem a pártnak, hanem az igazságnak szolgál. Nem hajlik ő meg sem a pártok nézeteinek, sem a hatalom szó alatt, mert csak lelkiismeretének számol a törvények korlátai közt. Ezért is elmozdíthatlan. Ha tehát a bírónak ilyennek kell és szabad lenni, s pedig a megszűnt rendszer bírái is ilyenek voltak, kiket politikai vélemény miatt nem lehetett, vagy csak per útján előmozdíthatni, kérdjük: ily egyének ítéletei ne legyenek végrehajthatók? vagy talán azért, mert más törvények szerint jártak el, mint amelyek törvénykönyveinkben megírvák. — A jog és igazság jog marad és igazság Magyarországban úgy mint Galicziában, Austriában, úgy mint Angliában. Ha pedig a formalitásokon akadunk fönn, (melyek mellesleg mondva, meggyőződésem szerint is — a fönnállt eljárásnál a bélyeg rovására hozattak be) hajtsuk végre az ítéletet a régi magyar törvények szerint; vannak nekünk a végrehajtásra vonatkozó igen jó s jobb törvényeink, mint az osztrák perrendtartásban. Tegyük félre a perrendtartást, de tartsuk föl a múltra a polg. törv.könyv hatályát. Jövendőről gondoskodjék az országgyűlés. Midőn a múltról szólok, mindig az 1860. évi oct. 20- dika előtti szakot értem. Hogy pedig e sorok nem egyéni nézet, hanem a történetből merített meggyőződésen alapulnak, elég ha a történetet, ezen idők tanúját, lapozgatjuk. A jogi viszonyok a politikaiakkal leginkább ott vannak összezavarva, hol a nemzetek nem csak kormányformát, de egyúttal az uralkodóban uralkodó eszmét is változtattak, valamint ott, hol nemzetek még nem jutottak a mivelődés azon fokára, hol a jog és igazság szenvedélyt nem ismer. Van erre elég példa az ó és új világban; a barbárok, kik Rómát földúlták, — a franczia forradalomban egymást fölváltott pártok — respectálták az igazságügyi régi törvényeket. Sőt az ált. polg. t. k. 1853. hazánkba is behozatott, s ámbár az akkori törvényhozás korlátlan hatalommal birt, még sem tartotta tanácsos.