Sürgöny, 1861. október (1. évfolyam, 225-251. szám)
1861-10-19 / 241. szám
m évi folyam. 241. század 1861. 8«erke»ató-Mvat«l Aldanasor 5. ** 9-dik em»*' t Kladi-hivilai: B*rátok-terf 7 «tAm. földusint Előfizethetni Bu reit«n a kiadó hivatalVtan baiaV k-tere 7. asám. földacint Vidéken bérmenten ev. U khea , minden poeta-hivatalnil.sürgöny KIO szelesi árak Hadapectun húshos hordva. ft kr ft kr Etféasévre 16 — Cvenyedre 4 60 Félévre 9 50 Egy hóra 9 — Szombat, October 19 istriai értékben. Vidékre, (naponkint postán ft kr . ) k Etféasévre 19 — Évnegyedre 6 -Felévre 10 - Egy hóra 9 - HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. évi oct. 9 röl kelt legfelsőbb határozatival Darócy Lzsaló, volt gyalói téhabirót tiszteletbeli fogalmaiévá az erdélyi kir. országos kormányszéknél legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Hirdetmény. A magyarországi (budai, kassai, nagyváradi, pozsonyi, nopronyi és temesvári) földtehermentesítési kötelezvényeknek kilenczedik nyilvános kisorsolása i. é. October 8- án és 31-én reggeli 8 órától fogva a budai országbásban fog megtörténni. Az eredmény maga idején közhírré fog tétetni. A magyarországi földtehermentesítési pénzalap királyi igazgatóságától. MSMHIVATALOS RÉSZ. Értsük meg egymást. Még egy praetendens nemzetiség áll előttünk :a rutheneké. Régi boldogabb időben hírét sem hallók e névnek. E nemzetiséget gróf Stadion fedezte föl Gallicziában a 48 ki birodalmi gyűlés számára követektül, itthon pedig nálunk a dicsőséges Haynau-uralom alatt Mészáros Károly úr, hajdúdorogi hazánkfia, Irván Unó várait, akkori székhelyén, ez új nemzetiségről. Ama negyvennyel ez előtti „sötét" időben mi csak rusznyákokat, magyar-oroszokat ismertünk, és pedig a beköltözés napjától fogva mint olyanokat, kiket Horváth Endre „Árpád" hőskölteményébenmelegen megdicsér folytonos magyar érzelmeikért s rubai Ilii ragaszkodásukért. És még a kis népet, e békés, velünk századokon együtt élő, érző, — még Gvadányi Rontója szerint is jó népecskét sem hagyhatta zavartalanul létezhetni határainkon a kóbor lovagok szerencse-kísértése s a törpék nagy ambitiója. Egyik beszegődött, hozzájuk ruthénnek a vallási közösség köpenye alatt; másik ebbeli vérközösségét a hatalom előtt azért emlegeté, hogy rangra juttassák: mindenik a szegény, ártatlan, békés népet zavarta föl, mert rája hágcsóul szükségük vola. No hát ezeknek minő sérelmeit fedözték föl, s hányják szemünkbe por gyanánt? Eszébe jutott némely tizenkét év alatt jó hivatal reményében iskolázottnak, hogy ő most már jogosult volna úrrá lenni, mi csak úgy történhetnék meg, ha bizonyos népfaj fölötti fizetéses hatalmi gyakorlat kezére bizatnék. Tehát neki, mert történetesen a rusznyákok apró falvai egyikében születtünk, most az ideje , követeljük, hogy e népség önálló területet bírjon politikailag is, és mivel számuk és szórványos lakásaik miatt megyét kerekitni ki belőlük lehetlen: legalább járás, választó kerület alakíttassák lakásuk földéből, hogy az e fajhoz jelenleg szegődött kaputosok tisztviselői s követi állomást és igy életbeli ellátást nyerhessenek. Uram! bocsá, — tudott-e 1848 előtt a világ arról valamit, hogy e határszéli hegygerinczeken oly számos és nagy államférfiak növekednek föl; s ki jámbornak bűne az hogy számukra eleve ambitionalis területről nem gondoskodott? kinek rójuk vétkül, hogy azelőtt a jámbor nép tanulékonyabb ivadéka megelégedett az egyszerű papi és tanitói állomással!? — Igen, — egyedül a büszke magyar nemzet zsarnoksága oka, hogy a tizenkét év óta státusférfiúi állásra képzettek és képzelődöttek nem kaphattak tért, területi s nemzeti államocskát, hol fejleszthetnék magasra törő elméjüket s érvényíthetnék népboldogító eszméiket, és persze az árkodhatás igazságos árán. Boldog Isten! hova jutnánk, ha minden kopott kaputos, az iskolán végig szalasztott kapakerülő jogosítva lesz arra, hogy születési helye az ő méltóságos elélhetése végett municipiummá alakíttassák ? No hisz ekkor a rongyos faluk, sőt apró cseprő pusztai telepek nem lesznek soká képesek, képviselő nemzeti urainkat eltartani, s ugyancsak meglesznek verve, hacsak statútummá nem teszik, hogy senki ne merje fiát kapatossá nevelni s az úri fajt szaporítani. Bizony, bizonyátalán szomorú kórjelenség, nyomorúságos állapot, hogy minden kaputot öltő féltanult követeli, miként számára tekintélyes helyről, ellátási módról a státus gondoskodjék ! E lazaroni-féle szerep, e „panem et circenses"-t kiabáló proletáriusi állapot nem illő a jelen század fiához, nem a „szabad verseny“ elvét hirdető kor gyermekéhez. Avagy oly primitív gondolkozásnak volnának a feltanultak, hogy a státus izgalmas kórházi intézet legyen az élhetetlenek és dologkerülők számára? E kór fejtegetésére még visszatérünk. Atádi Vilmos, Bacs, oct. 17-én. L. A tárnok e nagyméltósága, ki egy hét óta váratik ide, ma végtére megérkezett és a délutáni órákban már hosszas conferencziája volt a kanczellár úrral. Magyar körökben nagy feszültséggel tekintenek ez értekezletek eredménye elé, mert általános a hit, hogy: — jóra vagy roszra, — de mindenesetre fordulópontot képezendnek a legközelebbi jövőre nézve. Érzi mindenki, hogy akkér, mint most vannak a dolgok, nem maradhatnak, hacsak azt nem akarják, hogy a közigazgatás, mely az ország minden pontjain bomlófélben van, végképen tönkre jusson. Biztosabbat ez irányban alkalmasint csak Ő Felségének visszatérte után fogunk hallani. A hazai ügyekre nézve tehát egyelőre kevés érdekest irhatok s pótlékul tán szívesen fogadandják olvasóink , ha körültekintünk egy kissé a Lajthán inneni tartományokban, ámbár nem épületes, amit elmondanom kell. Első sorban állanak a stajerhoni események. Grátzban a finánczokat, Eggenbergben a zsandárokat támadta meg a nép. A grátzi „Tagespost“, az ottani kormánylapnak sarjadéka, a legnagyobb naivsággal beszéli, hogy a zsandárok és finánczok a népnek semmi okot sem szolgáltattak a kihágásokra, hanem hogy a verekedések megkezdődtek a nélkül, hogy valaki tisztán meg tudná mondani: miért? A szegény Up ! nem veszi észre, hogy sokkal többet mond mint mondani szeretne. Az ember akkor szokott legbetegebb lenni, mikor orvosának nem tudja megmondani, mi baja van, mi fáj neki. Ha már a stájer nép is kötekedni kezd a zsandárokkal és finánczokkal a nélkül, hogy ezek specialistákot szolgáltatnának neki, akkor a bajnak oka mélyebben fekszik a az általános viszonyokban keresendő. Míg ezen fájdalmas jelenetekben a nép szerepel — parasztság és Grátznak alsóbb rétegei — azalatt Stajerhon fővárosában az értelmesb osztályok is tettek tüntetést. Olvasóink ismerik tán a „Volksstimme" czimü grátzi lapot, mely igen szabadelvű szellemben volt szerkesztve s különösen arra törekedett, hogy a magyar felfogást a birodalom szervezését illetőleg, a tisztán német tartományokban magyarázza, megértesse. A lapnak azonban azon hibája volt, hogy a mérséklet szabályaitól sokszor eltért s igy történt, hogy egy szép reggel felelős szerkesztője Tanczer úr pörbe fogatott s bebörtönöztetett. Az elővizsgálat befejeztetvén, Tanczer ur szabad lábra bocsáttatott s ugyanaznap a Damocles kardja alatt tartatott lapszerkesztő éjizenével tiszteltetett meg, a városi közönség élénk részvéte mellett . . . Nem tudom, látott-e Grátz más verekedést a financzok és a nép közt; de az bizonyos, hogy egy szerkesztőnek ilynemű megtiszteltetését még nem látta s minthogy a „Volks- Stimme" alig működött egy két hónapig, kétségkívüli, miként a tüntetés okait kevésbé a lap érdemeiben, mint a közönség politikai hangulatában kell keresni. Gácshonban a lengyel tüntetések folytonosan a legerősebb viszhangra találnak és Csehországban október 20 dikára nagyszerű demonstrátiókat várnak, miután, mint tudva van, a cseh ellenzék alapját az október 20-diki diploma képzi. Felső-Austriának lapocskái, melyek azonban kicsinységük daczára is a maguk körében nagy befolyással birnak, a centralisatio ellen küzdenek több vagy kevesebb hévvel; s linczi levelek emlitik, hogy az ottani polgári közönség, mely eleinte Wieser tudor urnák magatartását gáncsolta, (ő ugyanis a német autonomisták feje s inkább hajol a nemzeti párthoz, mint a centralistákhoz), most azt teljességgel jóvá hagyja. Bécsben a centralismis eszméje, mint tudjuk, Schuselka, Berger s még inkább a „Presse" ismert felszólalásai által sok tért vesztett s eddig nem hallottuk hírét, hogy e veszteségét Pesten vagy Zágrábban pótolhatta volna. Ennyi viszontagság közt fog a reichsrath, megszaporodva ugyan a két isztriai követtel, de azért mégsem megerősödve, néhány nap múlva ismét összegyülekezni s az „Ost Deutsche Post", mely csak azért találta a ház elnapolását szükségesnek, hogy a terem ülíthetővé tétessék, — az „Ost Deutsche Post" bizonyosan meg lesz elégedve, ha látja, hogy a birodalom minden tartománya miként vetekedik minél több, habár csak rész fát rakni a reichsrath tüzére. Ha a reichsrath meg nem fog öregedni, nem ő lesz az oka, mert ő ifjúságát elég jámboran s el nem térve az Úr utjá el, töltötte; de ha ennyi baj közt ifjú kora ha -zára meg nem őszül, az bizonyosan nem lesz szép tőle. v. TÁROZ A. Kísérletek a magyar helynév-nyomozás mezején.*) Irta Hőke Lajos. Előszó. A magyar nevek rendszeres tárgyalása, a magyar helynév nyomozásának történeti, nyelvészeti helyviszonyi alapokon épült rendszeres foglalata még újadomány. Akadémiánk már húsz év előtt tűzte ki jutalom kérdésül a helynevek magyarázatát. A díjt néhai Lenkei Zsigmond nyerte meg, de munkája máig sem látott világot, tehát a közönségre nézve nem létezőnek tekinthető. Ugyancsak akadémiánk érdemteljes titkára már évek óta hívogatja hazánk tudósait — sajnos, mindeddig csekély eredménynyel, — hogy minél több helynév magyarázatát küldenék be hozzá. A „Tanodai lapok“ szerkesztősége által is tűzetett ki pár év előtt jutalom a hazai megyék, vidékek helynévi s történelmi magyarázatára, amennyire tudjuk, siker nélkül. A folyóiratokban itt-ott jelentek meg helynév-magyarázatok a történelemből s embernevekről egyes helynevekre vonatkozások, melyek mindegyikéről azonban elszigetelt helyzetünkben tudomásunk nem lévén , csak keveset használhattunk föl. Részünkről három munkát ismerünk, mely egyébféle szónyomdások közt helynév-magyarázattal is foglalkozik. Az első Keresztesi József néhai szalacsi rét. prédikátoré, ki „A magyar nyelv eredetét, vagyis a bárkai nyelvből elágazott magyar nyelvnek eredetét, reguláit, ágazatait, és ezek szerint némely — főleg görög és zsidó — nemzeteknek, főembereknek, familiáknak, helységeknek, hegyeknek, pogány isteneknek, vizeknek stb. magyar eredetű és értelmű neveiket vizsgálja és mutogatja 1799“, kiadta Felapáthi Molnár Sándor, Pozsony 1844. E munka rá az Apátit Juhász Apádé, a Tisza folyamot Tűz a, Boriszbenest Bor istenes-ből származtatja. Ex his disce omnes. Háromszáz , néhány szó származtatása közöl csak e kettőt találtuk elfogadhatónak : Zilah, a Szilágyságban, eredetileg: Sz il-aj, és hogy a hajdani lacusVolcea nem a Balaton, hanem a velenczei tó neve, a Velencze neve is a latin Volceából származhatott. A másik munka Vida Károlyé, ilyezimü: Elmélkedések a magyar nemzet viszontagságainak története fölött. Pesten 1852. Vida, mint néhai Horváth István hű tanítványa, hiszi és vallja, hogy a Kapaán föld hajdani lakói, s a fsisztensek, kiktől Pahestina nevét vette, mind jászok, mind magyarok voltak ; hogy Jerusalem magyar neve Gyerö-Sóliom, Jerikóé Gyürke, s munkája végén fölhöz hovzáz néhány magyar helység- és családnevet, melyeknek értelmét csak a jordánmelléki zsidó, szyr, káld, ég arab nyelvekben találhatni. Vannak e gyűjteményben, — mely munkában szerzőt múlt század végén Beregszászi, — 1840 ben Kiss Bálint: „Magyar Régiségek“ czimű, a magyar és keleti nyelvek szavakbani rokonságát kitüntető könyvekkel megelőzték, — számos meglepő, de még számos tevetetett szó-rokonítások; péld. Árpád: első fejedelmünk és országszerző vezérünk, valamint két falu neve Magyarországban. Árpád zsidóul, és szürtd: 1) védő, támasz, oszlop; 2) város és tartomány neve Syriában, Kanaan éjszaki határán. Zoltán, 1) székely falu, 2) káld nyelven: uraság, parancsolás; tán a török szultán czimmel rokon. „Kossuth,“ 1) faluk Pozson és Turóczmegyében, 2) kanaani nyelven: igazság. „Bár;“ 1) faluk a Csallóközben; 2) zsidóul: mese; 3) bar: legel, kérődzik; a magyar barom tán innen származik. Adony-Éden kiejtése csak szokásnál fogva Eden, mert leírása: Ada. A harmadik munka Leska István kis-kőrösi evang. lelkész „Hungária polyglotta“ czimü könyve, 1813-ból, melyben szerző a szláv nyelvből kölcsönzött magyar ezótát és helyneveket mutogatja, a mely értékelőnek, minthogy a szláv nyelvvel teljesen ismeretlen, a nélkül, hogy annak minden állításait elfogadná, sok fölvilágositással szolgált. Magyarország községeinek betűrendben összeállított több jegyzéke forog már közkézen. Ilyen tudtommal: a Lipszki, azután Görög-Kerekes-féle térképekhez készült helynévkönyv; azután Resobé 1832 ből; 1856 ban a kormánylapok, utánok egy törvényszéki tanácsos, azután Friebeisz, meg tán mások is, a magyar - erdélyországi helyneveknek az 1854—1860-ki politikai s törvényszéki fölosztás szerinti sorozatát közölték. Akadémiánk annyival inkább, mert a helynevek s ezek magyarázata a magyar nagy szótárban nem csekély tért vesz igénybe, nem tenne hálátlan munkát, ha a fentebbiekben közlött magyar helynevek kiegészítéséül, az országos telekkönyvi igazgatóságokat megkereső, hogy az egyes községek határában létező dűlő, szőlő, erdő, völgy, domb, halom, patak, forrás stb. elnevezéseket, lehető használat végett az akadémiával közölni szíveskednének. Ezen szótárféle anyaghalmazból igyekszünk mi kiszedegetni, s történeti, nyelvészeti és helyviszonyi rendszerbe gyűjteni a helyneveket, amint azok az események — egykori birtokosaik — fekvések és egyébb viszonyok után alakultak, az eredeti alakból átváltoztak, vagy abban korunkig fönmaradtak. — E kezdeményhez azonban a népeknek, melyek már a magyarok beköltözése előtt az országban laktak, nagyrészben máig laknak, az oláhok és külön fajta szlávok nyelvének, úgy szinte ezek történetének teljes ismerete, melyekkel mi — sajnos , nem bírunk , — valamint őseink nagyrészt még hiányosan ismert honfoglalási eseményeinek, nemkülönben az Árpád- vegyes korszakbeli, még nem mindenben világot látott, sőt a családi levéltárakban máig féltékenyen rejtegetett okmányoknak, a helyi korviszonyoknak, néha véletlennek, sőt szeszélynek és sok egyéb más köznyyletnek tudomása volna szükséges. Azért léptünk fel e tárca nyílt terén, hogy e tárgyban, bár jelenleg a politika veszi mindenki figyelmét igénybe, eszméket ébreszszünk, hogy e még sok tekintetben homályos közügy földerítéséhez minél többen hozzászólhassanak. A hazai tudományosság nevében, a tisztelt szakértőket kérjük, hogy velünk eszmét cserélni, s értekező jelen hiányos kísérleteiben bővebb, biztos tudomásaikkal gyámolni, tévedéseit megigazítni szíveskedjenek. Valahára kell, hogy közölünk valaki megkezdje a nehéz munkát, hogy idővel egyesek adalékaiból egy előállandó szakértő egy egészet összeállíthasson. — Részünkről örvendeni fogunk minél számos útbaigazításnak, annak érzetében, hogy a ki tévedéseit két őszinte jó szándékkal megigazítja, nem minket szégyenit meg , hanem a hazai tudományosságnak tesz jó szolgálatot. (Folytatása következik). *) Ezen értekezés már f. é. márt. 2 -án jutott kezünkhöz, de a közbejött országgyűlés miatt csak most közölhetjük. Nem akartuk hosszas megszakgatásokkal adni. Szerit. Lapszemle. Hogy a nemzetiségi kérdés megoldása módjairól kiejtett eszméinkkel nem állunk elszigetelten, sőt a hazai értelmiség nagy többségével a főelvekre nézve öszhangban, mutatja Ivánka Imre urnak is a „P. N.Kban e kérdésről közlött jeles czikksorozata. Hogy az absolitisticus központosítás e birodalomban a nemzetiségek legjogosabb igényeivel össze nem fér, a tíz évi tapasztalat is megmutatta; ellenben a mostani politikai vajúdás, a pártok állása a birodalmi tanácsban mutatja, hogy azon egyetlen igaz elv köztudatba ment át, miszerint a közigazgatási autonómia azon alap, melyen az ebbeli igények kiegyenlíthetők, mely eszmét I. I. ur is következő soraiban helyesen formulázott: „Tekintsünk körül, u.m., e hazában a különböző nemzetiségek között, és vizsgáljak valódi érdekeket, s meg fognak győződni, hogy azokat másként, mint a személyes szabadslg alapján, az egyén önmeghatározási jozét, elintézni nem lehet. Igazságosabb alapot feltalálni nem lehet, mint, hogy az egyén, a családfő, önmaga határozza meg, mely nemzetiséghez kíván tartozni ; A község szinte ön körében, mint nagyobb család, a hatóság ismét önkörében, mint a családok öszszege, határozhassa meg a társalgás, az oktatás, a közigazgatás és az igazságkiszolgáltatás nyelvét — nem zárván ki a kisebbségben levő jogát, szinte tulajdonával élhetni, — és igy az egyéniség az állam többségének csak annyiban engedne, amennyiben azt a közös kormányzat — tehát a közös erőkifejtés -- tehát az önfenntartást ösztön — igényli. És miután minden nem magyar ajku nemzetiség — mint egyes individualitás — kisebbségben van e hazában, kell, hogy elismerje, miszerint a magyar törvényhozás ekkénti eljárása által a minoritások jogát országszerte a legnagyobb tiszteletben tartotta, de épen ebből önként következik, hogy az, mit az ország nagyban életbe léptetni kíván, kisebb körökre, a hatóságok kebelében létező minoritásokra nézve is kötelező.“ Van-e helye a sommás szóbeli perekben a bírói járandóságnak? Ezen kérdés, mint naponkint felmerülő, s különösen a szegényebb Géposztályhoz tartozó perlekedő feleket, mint akik leginkább kötnek rommá a szóbeli eljárás alá tartozó csekélyebb összegű kölcsönszerződéseket, érzékenyen érdeklő , méltán megérdemli, hogy a nyilvánosság ítélőszéke elé terjesztessék. Midőn az alkotmányos megyei hatóságoknak újra lett életbeléptetése alkalmával, a megyei gyűlésekben a közelmúlt szomorú időszak alatt elkövetett egyéb sérelmek panaszlása közt az osztrák igazságszolgáltatásnak tagadhatlanul a bélyegfogyastás szaporítását is czáltó modora keményen — a mint illett, — megrovatott, s a közönség ezen át olcsóbb igazságszolgáltatás reményeivel bztattatott: mindenki örömmel üdvözlő ezen biztatást, mint annak zálogát, hogy a hazai törvények s a választott alkotmányos tisztviselők uralma alatt, a gyakran nem makacs vonakodás, hanem fizetési tehetetlenség miatt támadó perlekedések terhei nem fogják oly érzékenyen nyomni a perlekedő feleket, mint ez az osztrák rendszer alatt történt. De fájdalom! a perlekedő felek csak hamar keserűen csalódtak várakozásokban. Mert különösen a sommás szóbeli perekben megállapíttatni szokott perköltségek oly tetemesek, hogy azok öszvege a nyomasztó bélyeg idejében megítélt költségeknek menynyiségét gyakran túlhaladja. És mi ennek oka? Talán az ügyvédi díjak vagy a nyertes fél által felszámított illetmények? egyik sem, mert hiszen a sommás szóbeli perek a megyékben legtöbbnyire ügyvédi közbenjárás nélkül folynak le, maga a nyertes fél pedig legtöbbször csak a munkamulantás vagy utazás csekély költségeit számítja fel; ez tehát nem, hanem azon sajnos körülmény okozza a perköltségek rendkívüli nagyságát, hogy a sommás szóbeli perekben eljáró tisztviselők, nem ugyan italában mindenik, mert van számos dicséretes kivétel, hanem mégis többen, a tárgyalásért s ítéletből miért rendszerint legalább 4—5 fára rugó járandóságot ítélnek meg maguknak; — és hogy az idézvények kézbesítése nem közzé ii, hanem tetemesen költséges módon, megyei esküdtek által történik ; innen származik aztán a perköltségek azon rendkívüli nagy kapi újdonságok. Szeberényi Lajos evang. lelkész az evangelikus egyház kebelében létesült gyámintézet gyarapítására addig is, mig az intézet kebeléből egy külön időszaki közlöny fejlődhetnek ki, egy gyámintézeti évkönyv Ivet szándékozik megindítani, s amit kiadásból bejövendő átiasta hasznot hasonló kép a nevezett intézet czéljárás