Szabad Föld, 1959. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1959-07-05 / 27. szám
-------- 2 Számoljunk csak: miért érdemes hizlalni? Statisztikai adatok sora bizonyítja, hogy országunkban évről évre növekszik a húsfogyasztás. Ugyanakkor a külföld is jóval több húst és húsárut vásárol tőlünk. Ez a körülmény törvényszerűen megköveteli a termelőktől, hogy folyamatosan fejlesszék állattenyésztésüket és több húst termeljenek. Ami azt illeti, ezen a téren máris szép eredményeket könyvelhetünk el. Ugrásszerűen megnövekedett a szarvasmarha hizlalás, a pecsenye-csirke nevelés, de a sertéshízlalásban még mindig nem értük el azt, hogy minden szükségletet kielégítő mennyiségű sertéshús kerüljön a piacokra. Márpedig a sertéshízlalásban nem maradhatunk le, hiszen minden adottságunk megvan ahhoz, hogy az eddiginél jóval több sertést tudjunk hizlalni. Még sohasem volt, Magyarországon ilyen nagy a sertésállomány, mint 1959-ben. A sertések száma hozzávetőlegesen megközelíti a kilenc milliót. Ugyanakkor a takarmánytermesztés is kitűnőnek ígérkezik. Őszi árpából 14—15 mázsás átlagtermésre van kilátás, sőt helyenként a 20 mázsás termésátlagot is megadja a föld. A sertéstenyésztésnek, s azon belül a hizlalásnak nincs kerékkötője, így egyik legjobb jövedelmi forrása lehet az állami gazdaságoknak, termelőszövetkezeteknek és az egyéni gazdáknak is. Számoljunk csak: a sertés általában 20 százalékra értékesíti a takarmányt, vagyis száz kiló feletetett takarmányból 20 kiló élősúlyt szed fel magára. Ha a takarmány mázsáját 200 forinttal számoljuk, a sertés élősúly-kilóját pedig 14,50 forinttal, akkor is 290 forinttal értékesül minden mázsa feletetett takarmány. De azért is érdemes a termelőszövetkezeteknek berendezkedni sertéshízlalásra, mert ez az állatfajta szaporítható a leggyorsabban és hizlalható meg a legrövidebb idő alatt. A korszerűen nevelt fehérhús-süldő nyolc hónapos korában már eléri a 110 kiló súlyt, tehát sonkasüldőként nagyszerűen értékesíthető. Ezzel szemben tény, hogy az eddiginél még nagyobb arányú szarvasmarhahizlaláshoz kevés az állatlétszámunk. A szarvasmarhaállomány növelése lényegesen nehezebb feladat, hiszen a tehén esztendőben csak egyszer ellik, tehát az állomány nagyobb arányú növelése hoszszabb időt vesz igénybe. A termelőszövetkezetek tehát helyesen cselekszenek, ha rendszeres sertéshizlalásra rendezkednek be és a megtermelt takarmányuk jelentős részét sertésekkel etetik fel. Kedvezmények Olyan gyorsan viszszatérülő és jövedelmező befektetésre, mint a sertéshizlalás, az új termelőszövetkezeteknek különösen szükségük van. Ezért sietett államunk ezen a téren is a szövetkezetek segítségére. A közös sertéstenyésztés megalapozására és megerősítésére a betervezett 13 ezer tenyészkoca süldő helyett 38 ezret bocsátott a tsz-ek rendelkezésére. Az olcsó ár mellett állatonként még 2 mázsa abrakot is biztosít államunk, amit — igen méltányosan — részben árpából, részben kukoricából kell visszaadni. Az idei gazdasági évben azonban még csak a hízók „fizetnek”. Az állam a hizlalásra is — ha július 15-ig leszerződnek — rövidlejáratú hitelt és 1 mázsa kölcsöntakarmányt ad. Azok részére, akik csak mostanában gondolták meg, vagy ezután határoznak, nehezebb a beszerzés, az árak is felmentek, és az állami vállalatok sem tudják az összes süldőigényeket kielégíteni. Nem kell azonban mindent az államtól várni. Még bő beszerzési lehetőség van a tsz-tagok háztáji állományfeleslegéből és a szabad piacon is. A fent felsorolt kedvezmények és az abrakkölcsön ezekre a leszerződött állatokra is vonatkozik. A tsz-tag háztáji gazdaságából leadott állatért teljes fogalmi árat kap, ebből semmiféle levonás nincs. NÉHÁNY JÓTANÁCS Minden sertéstenyésztéssel, illetve hizlalással foglalkozó gazdaságnak számvetést kell kézzíteni, hogy mennyi takarmányra van szükség, ha a birtokában lévő süldőállományt meg akarja hizlalni. Ez a számvetés nem könnyű feladat, de minden tekintetben megéri a fáradságot. A számvetés megkönnyítése érdekében közöljük, hogy a hízósertések takarmányszükséglete — ha azokat hetven kilóról száznegyven kilóra akarjuk felhizlalni —, összesen 380 kiló abrak, amelyben 280 kiló legyen a keményítőérték. Ezt az abrakmennyiséget a nyári idénynek megfelelően úgy állítsuk össze, hogy 250—300 kiló legyen az árpa, 50 kiló a korpa és a takarmányliszt, a többi pedig legyen zöldtakarmány. Tájékoztatóul közöljük, hogy egy mázsa takarmány szárazanyag, keményítő és emészthető fehérje értéke a következőképpen alakul: Sok új termelőszövetkezetben gondot okoz a sertések elszállásolása, különösen pedig a hizlalásra alkalmas sertésszállások építése. Törvény írja elő, hogy a sertésszállások helyét a közkutaktól legalább 200 méter távolságra kell kijelölni és arra is ügyelni kell, hogy a talajvíz legmagasabb állása idején se érje el a sertésszállás alapzatát. A szénások kijelölésénél vegyük figyelembe az uralkodó szelek irányát és a kifutókat a szélárnyékos déli, délkeleti, vagy délnyugati oldalra helyezzük el. Dorongfából épített új sertésszállások tetejét szalmával is befedhetjük, de jó erre a célra a nád, amely tovább tart, mint a szalma. A szabásokon a földpadlózatot ne hányjuk évekig cserétetlenül. Helyes, ha egy-egy falka meghíztálása után 20 réti vastagságban kiszedtük az ürüléktől átitatott földet és helyébe frisset rakunk. Az állatok egészség állapotára fokozott mértékben ügyeljünk. Fertőlenítsük rendszeresen a sertésszárásokat. Meszeljük ki az épületeket, s a friss mésztejhez adjunk 5 százaléknyi klórmeszet és 3 százaléknyi formalint. Az etetőenér,'rek«'t, válvukat is rendszeresen fertőtlenítsük. A sertésszállás közelében ne tűrjünk meg, bűzlő pocsolyákat, mert ezek a betegségek melegágyai. A friss ivóvíz elengedhetetlen követelménye a nyári hizlalásnak. Nagy melegben locsoljuk fel az előtereket, amelyekben a sertések sokat tartózkodtak. Helyes, ha árnyékot adó fák alá kerül a hizlalda előtere. Ahol állandó jellegű hizlaldát építünk, odane felejtsünk el fát ültetni. szárazanyag kém, érték emn. fehérje kg kg gr árpa 86 72 89 tengeri 86 80 70 korpa 86 45 100 olajpogácsa 80 55 340 takarmányliszt 86 72 110 lucernaliszt 90 42 110 vizenyős takarmányok 258 6 zöldtakarmányok 229 27 legelőfű 35 1£ 27 siló 27 in8 takarmányrépa 9 6 6 pillangós takarmány 229 27 Szabad Föld KARÁDON: 35 ezer forint haszon A karádi Búzakalász Termelőszövetkezetben olcsó helyi anyagokból épített sertésszálláson nevelik a süldőket. Kromek Pált, a szövetkezet elnökét kérdezzük: kifizetődik-e a sertéstenyésztés és érdemes-e a hizlalással foglalkozni? — Tíz anyakocánk és 80 növendékmalacunk van. Ami azt illeti, mi még keveset beszélhetünk a jövedelmezőségről, mert nem olyan régen kezdtük el a sertéstenyésztést, illetve a hizlalást. Májusban került piacra az első, 50 hízott sonkafürdő, s a következő falkát az aratás befejezése után állítjuk hízóba. Rövid számvetés következik. Kromek Pál úgy mondja, hogy a sonkasüldők a 110 kiló súly eléréséig átlagosan 5 mázsa takarmányt fogyasztottak el, amelynek értéke hozzávetőlegesen ezer forint. Ehhez jönnek még a nevetés és hizlalás egyéb költségei. Nevezetesen a sertésgondozók munkaegysége ,az állatorvosi költség stb., ami egy sertésre számolva 400 forint. Ha a szerződésben biztosított 1480 forintos kilónkénti árat és hozzá a másfél forintos nagyüzemi felárat számoljuk, akkor kiderül, hogy minden sertés után több mint 850 forint tiszta haszna marad a termelőszövetkezetnek. Száz hízónál ez évi 35 ezer forintot jelent. Ezen felül a párszáz mázsa kitűnő sertéstrágya olyan értéket képvisel, amely méltán serkenti a termelőszövetkezet vezetőségét és tagságát is a sertéstenyésztés fejlesztésére. Ner.i ördö/tgón dolog, könnyen elsajátítható AZ ASZTAGRAKÁS Lapunk június 14-i számában röviden szóvátettük, hogy milyen sok takarmány megy veszendőbe, mert nincs minden gazdaságban nagy gyakorlattal rendelkező kazallakó. Olvasóink közül többen sürgetik, hogy foglalkozzunk továbbra is ezzel a kérdéssel, hiszen a kazalrakás tudományának továbbra is nagy hasznát látják a gazdaságok. A levélírók között akadnak, akik hasznos tanácsokat adnak az asztag és a kazal lakásához. Az alábbiakban közöljük Kiss Ferenc biharugari olvadónk írását. A kazal, illetve az asztag helyes építése bizony egész embert kíván. Nemcsak egyensúlyérzék, jó szem, biztos kéz, hanem jó tapintatú láb is kell hozzá, hogy megérezze az ember, hol keményebb, hol lazább a rakomány. Csak így lehet elérni, hogy a sorokat — akár takarmányról, akár szalmaféléről van szó — vastagabb, vagy vékonyabb rétegben rakja. Nem közömbös, sőt nagyon fontos, hogy a kazal, vagy az asztag fenekét mekkorára méretezzük. A jó szemű kazalosnak, illetve asztagrakónak, a takarmány, illetve a gabona mennyiségéből tudnia kell, mekkora alapot kezdjen, hogy a hordásra váró anyaggal a tetejezést is pontosan elvégezhesse. Ez különösen ott fontos, ahol csak egyetlen asztagra, illetve kazalra futja a termésből. Én a gabonaasztag alapját négy lépés szélességben kezdem, a hosszát pedig annyi lépésre nyújtom, ahány tíz keresztet akarok berakni. A négy lépés szélességét természetesen soronként szélesíteni kell legalább anynyira, hogy esős időben az asztal töve szárazon maradjon akkora területen, ahol egy ember az asztag hoszszában fekve elfér. Az asztagot addig építem kifelé, míg a gabona kétharmadát be nem raktam. A hátralévő egyharmaddal pedig tetőzök. A kisparaszti portákon, ahol kevés a gabona, kétféle módszert szoktam használni. Az egyik, amikor a kévéket egészen a betetőzésig a tövével helyezem kifelé. Az asztag tetejét pedig kaparékkal rakom be, így a gabona feje nem látszik ki, aminek nemcsak az az előnye, hogy esős időben a hajazat nem lesz nedves, de a verebek sem tesznek kárt a termésben. A másik módszerem az, hogy a rakodást úgy folytatom, mint az előbbinél, csakhogy a hajazatba nem a gabona tövét, hanem a kalászt rakom kívülre, ügyelve, hogy a kévék között rés ne maradjon, a hajazat tetején pedig minden egyes kévét összekötök az előbb elhelyezett kévével. Nem tartom feleslegesnek megemlíteni, hogy egy-két kocsi rakományból formás kazlat, vagy asztalot rakni bizony nem lehet. És azt is meg kell jegyezni, hogy a kazal, illetve az asztag rakásához hozzáértő segítségére is van szüksége a kazalosnak. 1959. JULÍTÉS 5. júliusban , július, a nyár középső hónapja rendszerint meghozza az igazi kánikulát, bőséges napsütéssel. A havi szözéphőmérséklet selk évi átlaga hazánk sík területein 21—22 fok, a dombos vidékeken 19—20 fok között van, a Mátra és a Bükk hegység legmagasabb részein 17 fok alatt marad. Századunk leghűvösebb júliusa az 1913-as volt, amikor országszerte csak 17—18 fok volt a középhőmérséklet. A legerősebb hajnali lehűlést 1902 júliusában mérték, amikor Egerben 4 fokos minimumot jegyeztek fel. Az év 12 hónapja közül július az egyetlen, amelyben még nem volt fagy. Igen meleg volt az 1928. év, továbbá 1950 és 1952 júliusa, 23—25 fokos havi középértékkel. Emlékezetes az 1950-es év legnagyobb nappali felmelegedése, ekkor Pécsett 41,3 fokot mértek július 5-én. Július napfényben leggazdagabb hónapunk, 250—300 órás napsütésösszeggel, ami júniushoz képest jelentős növekedést jelent. Budapesten eddig a legkevesebb napsütés 203 óra volt 1913-ban, a legtöbb 380 óra 1928-ban. Júliusban ritka a napsütés nélküli nap. A havi csapadékátlag az Aföldön 50—60 mm, a Dunántúlon és északon 60—80 mm, a nyugati határvidéken 80—100 mm. Meglehetős nagy a csapadékbizonytalanság: 1952 forró júliusában például nagy területen 5 mm-nél kevesebb volt az eső, sőt a Tiszántúlon többfelé semmi csapadék nem hullott. Ezzel szemben a Dunántúlon 200 mm körüli összegeket is mértek. Az Alföldön már ritkább az ilyen nagy eső, 1938- ban mégis 100—175 mm között volt a havi összeg és egyetlen napon, 18-án 100 mm-nél nagyobb eső hullott. Rendkívüli az 1957-es évben Leütésen mért 194 mm-es egynapi eső (július 12-én). A csapadékos napok száma átlagosan 10 körül van, de az Alföld középső, legszárazabb vidékén csak 8. Számolnunk kell 4—8 zivataros nappal; a jégeső már rit-nkább, 2—5 évenként egy alkalommal fordult elő. Általános előrejelzés július hónapra; július első napja még esős, hűvös lesz. A további napokon erőteljes felmelegedés indul meg 9-ig. A hőmérséklet eléri, mört meghaladja a 30 fokot is. A hónap közepe csak mérsékelten lesz meleg, időnként zivatarral. Az utolsó tíz nap újra meleg, kevés csapadékkal. Az egész hónap általában meleg és száraz jellegű lesz. A tarlóhántás: nedvességmegőrzés, gyomirtás A talajművelés szabályai azt írják elő, hogy a tarlóhántó szerszám közvetlenül a kasza nyomában járjon és porhányítsa meg a talaj legfelső 5—10 cm-es rétegét. A tarlóhántás célja sok irányú. A legfontosabb a talaj nedvességtartalmának megőrzése és a nyári csapadék befogadására és tartósítására alkalmas talajállapot megteremtése. A gabonafélék, különösen az idei csapadékos május—június után nedvességben gazdag talajt hagynak vissza. Amíg a talajt takaró, „árnyék” fedi, kicsi a párolgás. Amint azonban a gabona lekerül, a tűző napsugár napok alatt kiszárítja a földet, s a következő növény, meg a talajélet számára annyira fontos nedvesség a levegőbe illan. A talaj felületén létesített porharnyós, levegős szigetelő réteg, ha maga ki is szárad, az alatta levő talajréteg nedvességét elszigeteli, vagyis megőrzi. A másik nagyon fontos cél, a gyomirtás. A gabonafélék gyomosító növények. Közöttük sok gyom köt magot s ezek az aratásig termésüket a tarlóra hullatják. A sekélyen leszántott, kellő mértékben hengerezett,nedves talajrétegben a gyommagból nagyon sok kikér és ezeket a növényeket a következő talajmunkával meg tudjuk semmisíteni. Az időben elvégzett tarlóhántással a tarló közötti gyomnövények egyrészének kifejlődését akadályozzuk meg, így azok nem tudnak magot kötni, tehát ezzel is gátoljuk a gyomosodást. Vízgazdálkodás és gyomirtás után a talaj beérlelése a következő célkitűzés. A porhanyós szigetelő takaró alatt a baktériumok is jobban érzik magukat, mint a kiszáradó, hántatlan tarlóban. A tarló- és gyökérmaradványokat a hritott tarlóban a baktériumok gyorsan elerjesztik és a növény által felvehető tápanyagokká alakítják. Segíthetünk is nekik azzal, ha 50—100 kg pétisót szórunk a tarlóra, mert ezzel eleséget adunk a baktériumoknak, munkájuk még gyorsabb, még hatékonyabb lesz és nem következik be mperitoran hatás.• A termelőszövetkezetek számára a gépállomások ekével vagy tárcsával jelentős kedvezményekkel végzik el a tarlóhántást, míg az egyénileg dolgozó parasztok a sekélyre állított ekével, vagy lazább talajokon a lókapával tudnak jó minőségű tarlóhántó munkát végezni. A tarlóhántás lényeges szabálya, hogy az ekét borona kövesse és mind a tárcsázott, mind a szántott és boronáit földet henger tömörítse, így következik be a tarlóhántás minden előnye. H. 8. A hántolatlan, megrepedezett tarló nagy felületen párologtatja a nedvességet, míg a meghántolt tarlón a szigetelő réteg megóvja a talajt a kiszáradástól.