Szabad Föld, 1961. július-december (17. évfolyam, 27-53. szám)

1961-12-10 / 50. szám

ÖT @ 1J1IÍ GRÉIS1 JiiE1ŐGJU­PaLÁCia Tv-antenna a házak tetején, korszerű gazdasági épületek és kiváló állatállomány a timnkiji fecnin Jidlhinsban Tolmácsunk szerint Moszkvától mindössze egy macskaugrásra van a Gorkij falubeli Lenin-korhoz, ahova gyorsjáratú autóbusz röpít bennünket. A sofőr beletapos a gázpedálba, kilencven kilométeres sebességgel rohanunk s a „macs­kaugrás” így is 80 percet visz el az időnkből. De amit a széles be­tonút mentén látunk, bőven kár­pótol bennünket az idővesztesé­gért. Magasba nyúló toronydaruk, dömperek, földgyaluk dolgoznak, s nyomukban gyorsan nőnek ki a 8—10 emeletes lakóházak a föld­ből Kattognak a fényképezőgépek Fékez az autóbusz, megérkez­tünk a Lenin-kolhozba. Az iroda előtt az orosz télnek megfelelően öltözött kucsmás emberek fogad­nak bennünket. Meglepődünk, mert valaki magyarul köszönt ránk. Kiderül, hogy a gödöllői ag­ráregyetem egyik tanára, Pataki József, hosszabb tanulmányúton van a Szovjetunióban s már he­tek óta a Lenin-kolhoz vendége. — Talán először nézzünk körül a központunkban — javasolja Vljanov Iván Andrejevics kol­hozelnök, aki 1929 óta elnöke en­nek a jóhírű kolhoznak. Kattognak a fényképezőgépek, a látogatásra érkezett magyar ter­melőszövetkezeti elnökök, agronó­­musok sorra fényképezik a kul­­túrházat, s a kultúrház előtt Le­nin elvtárs vörösmárványból ké­szült szobrát meg a takaros fa­házakat, a kolhoztagok családi otthonait. Ahány ház, majdnem annyi televízióantenna. Gorkijban 784 család közül 710-nek van tele­víziója. De nem hiányzik a laká­sokból a mosógép, a porszívó gép és a villanytűzhely sem. Fagyos szél nyargal végig az ut­cákon, s mi sietünk be a kultúr­ház előadótermébe, ahol a kolhoz közgazdásza tájékoztat bennünket a gazdálkodás irányáról, az üzem­­szervezésről s az eredményekről. Ebben a 2600 hektár (4420 kh) te­rületen gazdálkodó nagyüzemben elsősorban takarmányt, továbbá zöldségféléket és gyümölcsöt ter­melnek. A tej, a hús, a zöldség és a gyümölcs gyorsan és frissen ke­rül a piacra, hiszen a kolhoznak 29 tehergépkocsija van, s ezeknek egy része kizárólag a megtermelt áru szállítását végzi. A kolhoztagok jövedelme­ i Jelenleg 500 fejőstehenünk, 1040 sertésünk, 32 000 baromfink van... Az elnök nem folytathat­ja tovább tájékoztatóját, mert a vendégek kérdésekkel ostromol­ják. — Mennyi a tagok jövedelme? És munkaegységben számolnak-e? — Nálunk már nem munkaegy­ségre dolgoznak a kolhoztagok, hanem garantált napibér van — magyarázza az elnök. — A garan­tált napibér új rubelben számolva 2 rubel és 80 képek, amelyből 2 rubelt havi elszámolás alapján minden hónapban kifizetünk, a 80 kopek pedig az évvégi prémium­mal együtt kerül kifizetésre. Ez­­időszerint nálunk a traktorosok keresnek a legjobban. Az ő havi keresetük átlagosan 120 rubel, az állattenyésztőké 100, a növényter­mesztőké pedig 75—85 rubel. (Egy új rubel értéke körülbelül 16 fo­rint.) A garantált munkaegységre jön az évvégi prémium, ami az elmúlt esztendőben a havi kere­setnek átlagosan 12 százalékát je­lentette. Minden brigád önelszá­moló egység és minden brigádban annyi az évvégi prémium, ameny­­nyivel túlteljesítették éves tervü­ket. A vendégek mindent feljegyez­nek, amit a Lenin-kolhozban lát­tak. Uljanov Iván Andrejevics ne­vetve jegyzi meg, hogy a látniva­lókból majd többet tudnak hasz­nosítani a magyar vendégek, mint a hallottakból. Gépesített állattenyésztés Valóban sok érdekeset és újat láttunk a kolhoz tehenészetében. A feketetarka tehenek átlagos tejhozama 4200 liter. Bizony nagy eredmény ez 500 tehén átlagában. Az állatgondozók 90 százaléka asszony és lány. A korszerűen be­rendezett istállóban a takarmányt függővasúton szállítják a tehenek elé, a trágyát pedig vízsugárral takarítják el. Alomszalma helyett faforgács és fűrészpor kerül az ál­latok alá, mert a szalma — ahogy az állattenyésztési brigádvezető mondta — túlságosan drága, hi­szen kevés van belőle. Az itatásos borjúnevelésnek itt másfél évtize­des hagyománya van. A tehénistállóban déli fejésre készülődnek. A fejőnők sorra kapcsolják be a fejőgépeket s a tej emberi kéz érintése nélkül, zárt csöveken jut a gyűjtőmeden­cébe, onnan a hűtőbe és délután már a moszkvaiak uzsonnakávéi­hoz szervíroznak belőle. Dancs József Jellegzetes falusi ház tv-antennával a halászélet minálunk kicsit romanti­­­i­­kus mesterségnek tűnik. Számomra is az, s amikor a Balti-tenger partján jár­tam, kíváncsian érdeklődtem a tengeri halászok életéről. Wladyslawowo faluban így kerültem Budzisz León haj­lékába. Csakhamar kiderült, hogy újdonsült lengyel ismerősöm nem afféle közönséges tengeri halász. Családfáján évszázadok óta csak halászok termettek. Négy év múlva ünnepük 300. évét annak, hogy a Budzisz-család — bizonyítottan — a ten­gerrel jegyezte el magát. A legrégibb ha­lászősök feje fölé lassacskán már tiszte­letteljes glóriát fon az idő, de fiaik a sa­nyarú élet miatt már széttépték ezt a glóriát: tengeri rablókká lettek és a Hel­­félsziget környékén ütöttek tanyát. Míg az 58 éves házigazda izgalmas részleteket mesél őseik bravúrjáról, min­dig mosolygó felesége teríteni kezd. Köz­ben a beszéd fonala gyorsan a házigazda életéhez kanyarodik. — Tizennegyedik születésnapomra kis halászbárkát kaptam az apámtól. Nagy kedvvel indultam a halászéletnek és máig sem bántam meg. Életem nagy ré­szét a tengeren töltöttem. Jártam már a Finn-öbölben, az Északi-tengeren, az At­lanti-óceán peremén, közben sok sikerte­len és sikeres halászatban volt részem. — Említhetne egy izgalmas halászutat? — Szívesen, de előbb igyunk egyet... A sűrű, piros ribizlibort apró pohár­­kákba önti, vastagon vajazott kenyeret harap utána s tovább ébreszgeti szunnya­dó emlékeit: — Nem veszélytelen a mi életünk. Bi­zony többször is láttam már, hogy a vi­harzó tenger halastól és kalászostól föl­fordította és elnyelte a bárkát. A vihar a mi számunkra még nem okoz olyan iz­galmat, mint a szárazföldön élő emberek­nek. A több méter magasságú hullámok, a szüntelen morajlás, az állandó „hintá­zás", a végtelenbe tűnő víz hátán szá­munkra megszokott jelenség. Az igazi iz­galmat maga a halászat, a tengerjárás jelenti. — Mi a legfőbb feltétele a biztonságos ten­gerjárásnak? — A józan ész, a higgadtság, az előre­látás. A tengerjáró emberekről általában azt tartják, hogy szeretik a szeszesitalt. Ez azonban téves elképzelés. Akik ezt a véleményt alkotják, azok csak a földön­járó tengerészt ismerik. A halász ugyanis kizárólag partraszállva italozik, ilyenkor azonban — már amelyik szereti az italt — alaposan kitombolja magát. De amikor vízre száll, csak teát ihat. S mintha éppen erről jutott volna eszébe, megragadja az alkalmat és kihörpinti maradék ribizliborát. Aztán ismét vajat ken kenyerére, saját készíté­sű és aprított vöröshagymával telehintett, szeletelt paradicsomot eszik hozzá. Eköz­ben kicsit akadozik a beszéd, de rövide­sen ismét a régi „kerékvágásba” tér: — Munka közben azért iszik teát a ha­lász, mert a háborgó sós tengervízből pa­rányi sószemcsék kerülnek a levegőbe, a vízpára szintén sós. Belélegezve, az em­ber szája is sós lesz. Hogy ez ne váljon kellemetlenné, inni kell rá teát. _ Miért nem vizet? — Mert a víz hideg s az még jobban lehűtené a hűvös széltől egyébként is át­fújt szervezetet. A cukros tea­ viszont nemcsak oltja a szomjúságot, hanem sem­legesíti a sót és amellett melegít is. _ És mit eszik az igazi halász? — Mindenekelőtt kevés kenyeret, mert azt sokáig kell rágni, és elvonja az em­ber figyelmét a halaktól. Hogy a szerve­zet a kemény időjárást jól elviselje és a munkát jól bírja, sok kaló­riára van szüksége. Mit egyen hát, hogy az kalóriahús is legyen és fogyasztása ne kerüljön sok időbe? Hát vajat... Egy vérbeli tengerész legalább 25 deka vajat fogyaszt naponta. És természetesen sok halat eszünk. Sütve, füstölve, pácolva... Talán a szükségesnél csodálkozóbb arc­cal néztem az öregre, mert végigmért te­kintetével és mosolyogva így folytatta: — Igen, a tengerészek kicsit furcsa em­berek. Még az öltözködésük is más, mint a többieké. Nézze csak — gombolgatja ka­bátját — rajtam a kabát alatt pulóver van, az alatt ing, legalul pedig meleg svejci ing. Pedig most nincs hideg. Mit gondol, miért öltözünk mégis ilyen télie­sen? a feleletet természetesen saját maga is adja meg. — Mert a szárazföldi hőmérsékletnél a tengeré mindig hidegebb. A parttól 100 méteres távolságon belül 6—8 fokos kü­lönbség is van. Vékony ruhában ettől nyomban megbetegednénk, a többszörös ruharéteg azonban elviselhetőbbé teszi az ember számára a hirtelen hőmérséklet­változást. Később azonban teljesen hozzá­szokik a szervezet a vastag ruhához és mindig megkívánja azt. _ És miben egyeznek a tengeri halászok tu­lajdonságai a „szárazföldiekével”? — Abban, hogy többségük nagyon sze­reti a családját, az otthon meghitt meleg­sége, az apát hazaváró gyerekek mosolya és kedveskedése ezer kilométerekről is melegséget, jóleső örömet áraszt az em­ber szívében. Értük viseljük el a sok nél­külözést, azért dolgozunk hidegben és tomboló viharban, hogy nekik jó legyen. — Most hogy találják meg a számításukat? — Ha ettől rosszabb nem lesz, sose pa­naszkodunk. Aki szereti a munkát, most megtalálja számítását. Bizony 20—25 év­vel ezelőtt még nehéz volt a halászélet. Nem voltak gépek, mindent kézierővel kellett végezni. Ma viszont már a fejlett technika behatolt a halászok életébe is. Villamosháló és telefon van már minden halászbárkán, csörlők húzzák a hallal megtelt hálókat. — Gondolom, ma már a halászhálót sem a szél, hanem a motorok hajtják. . — Természetesen, bár kedvező szél ese­tén a vitorláknak is nagy hasznát vesz­­szük. Mégis a csaknem állandóan zúgó motoroké a döntő szó. Az ember szerve­zete néhány napig ugyan ellenáll, de egy hét múlva már a feje is zúgni kezd, a kéz is a motor ütemére mozog. Ez először nagyon furcsa, de később megszokja az ember, így „nő össze” a tengeri halász a hajójával. Annyira „együtt érez” vele, hogy a legmélyebb alvás közben is fel­ébred, ha az emberi szervezet és a motor közt megszakad a harmonikus együtt­­rezgés, ha a motorzúgásban a legkisebb elváltozás áll be. — Ha utána partraszáll? a család miatt, a zsákmány kirakása­­i miatt, az élelem és üzemanyag felvé­tel miatt vissza-vissza kell térni a száraz­földre. De ha az igazi halász partraszáll, szinte szervezete tartozékát hagyja a ví­zen. Bizonyos idő után ezért vágyik ellen­állhatatlanul vissza a végtelen tengerre. A vérbeli halász azért nem tud „nyugdíj­ba menni”. Az én apám már 82 éves, hosszú útra már nem mehet el, de még mindig rendszeresen halászik. Mégis csak igaza van a közmondásnak: „Ha az em­ber meleg szeretetet hordoz a szívében és halat a gyomrában, akkor messzire te­kinthet és sokáig, boldogan élhet”. M. B. (A mai imám­­mász HÍREK — innen-onnan Californiában az ivóvízprobléma megoldására felhasználják az óceánban úszó óriás jéghegyeket. Megállapították, hogy a jéghegyekben koncentrált víz tisztasága megközelíti a desztillált víz tisztaságát. A számítások egyúttal azt is bebizonyították, hogy egy jéghegy elvontatása és felolvasztása század­­annyiba kerül, mintha más eszközökkel állítanának elő ivóvizet. Az idén több mint 800 tudományos intézet, kolhoz és szovhoz különböző övezetekben, különféle talaj-, éghajlati-, hőmérsékleti vi­szonyok között több mint 250 ezer hektáron kőolajból előállított ser­kentőket próbált ki. Az elért eredmények mindenben igazolták a várakozásokat. Bebizonyosodott, hogy a kőolajból készült biológiai serkentők gyorsítják a csírázást, növelik a levelek klorofiltartalmát. Az ukrajnai kísérleti kukoricaföldeken 50—100 százalékkal több ku­koricacső termett az említett serkentők hatására. A dió a legtáplálóbb gyümölcs. Egy kiló elfogyasztott dióbél körülbelül 7 ezer kalóriát termel a szervezetben, vagyis ugyanannyit, mint egy kiló ke­nyér, fél kg marhahús, fél kg hal és fél kg burgonya együttvéve. Charlie Pidgeon angol gazdálkodó két televíziókészüléket állí­tott be a tehénistállójába és azóta a tehenek tejhozama észrevehe­tően növekedett. Pidgeon elmondotta, hogy 25 tehene naponta 10 li­terrel több tejet ad, amióta a televízió áldását „élvezik”. A rádió és a lemezjátszó mellett tehát a televízió is bevonul a tejhozamot emelő eszközök sorába. Brüsszelben az állatvédelmi egyesület lottót rendezett, amelynek főnye­reménye egy vadászfegyver volt. Az egész világon 300—500 millió között van azoknak a száma, akik „veszélyes mértékben” éheznek és egymilliárd ember szenved különböző mértékben a rosszultápláltságtól. Ezek az adatok az Élel­miszerügyi és Mezőgazdasági Világszervezet statisztikájából szár­maznak. Pisa­ni francia mezőgazdasági miniszter beszédei többnyire pontosan 45 percig tartanak. Pedig a miniszter sohasem pillant az órájára. A rejtély nyitja, hosszú évekig tanár volt és megérzi, hogy „mikor jön a kicsenge­tés”. A lengyel ipar a mezőgazdasági munka megkönnyítésére újtípusú traktort gyártott, amelyet a poznani kiállításon mutattak be. Az újtípusú traktor sorozatgyártását már meg is kezdték

Next