Szabad Föld, 1966. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-03 / 27. szám
1966. JÚLIUS 3. Az égbolton még körös-körül sötét felhők tornyosulnak, beárnyékolva a világot. De Keleten már szétfeslett a felhőköpeny, a napfény széles sávon áttűz rajta, s a reménység sugárkévéjét teríti szét E természeti hasonlattal ecsetelhető talán legszemléletesebben az a politikai helyzetkép, amely az elmúlt hét külpolitikai eseményeinek széles panorámáját jellemzi. E sokszínű körkép kétségkívül legfigyelemre méltóbb eseménye a Szovjetunió és Franciaország vezetőinek moszkvai eszmecseréje volt Bár e sorok írásakor De Gaulle francia elnök szovjetunióbeli látogatásának végeredménye még nem ismeretes, az eddigi tárgyalások lényegével kapcsolatban elhangzott megnyilatkozások, valamint a francia elnök és kísérete mintegy 10 ezer kilométeres országjáró körútjának eseményei arról tanúskodnak, hogy érdemes volt folytatni a kelet—nyugati párbeszéd kiszélesítésére irányuló kísérleteket. A Moszkva — Novoszibirszk — Leningrád — Kijev? — Volgográd — Moszkva útvonal valamennyi állomásán félreérthetetlenül kiviláglott, hogy a vendéglátó Szovjetunió De Gaulle elnököt és Franciaországot fontos tárgyaló partnernek tekinti. Hagyományos vendégszeretet A hagyományos vendégszeretetet tükröző aktusok közül is kiemelkedik az a magas színvonalú politikai gesztus, amelylyel a vendéglátók Novoszibirszk után lepték meg a francia államfőt. De Gaulle meglátogatta a bajkonuri űrrepülőteret, amely már eddig is számos űrsiker kiindulópontja volt, s amelyre a jövőben is nagyszerű feladatok várnak. Kellő figyelmet érdemel, hogy a bajkonuri repülőtéren a francia elnök látogatásáig egyetlen nyugati személyiség sem járt. E gesztusból a Combat című francia lap azt a következtetést vonja le, hogy a héten Moszkvában aláírásra kerülő egyezmény kedvező perspektívákat nyit a francia űrkutatás számára. Hír szerint szó van arról, hogy francia tudományos bolygókat szovjet rakétákkal helyezzenek a Föld vagy a Hold körüli pályára. A szovjet—francia megbeszéléseken tehát a földi s az „égi’’ problémák megoldására közös erőfeszítéssel keresik az utat. Az álláspontok egymáshoz való viszonyára utalva Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke kijelentette: „Az ön látogatása, azok a találkozások, amelyeken részt vesz, újra bebizonyítják, milyen baráti érzelmeket táplálnak a szovjet emberek a francia nép iránt... A szovjet és a francia állami vezetők tárgyalásai a nemzetközi helyzetről, a francia—szovjet viszonyról megmutatták, hogy államaink egész sor fontos kérdést sok tekintetben azonos módon közelítenek meg és nézeteikben sok minden közel áll egymáshoz.” A nézetek közeledése A két fél azonban máris megállapodott abban, hogy a jövőben rendszeres konzultációkat tartanak egymással. Ez széles lehetőséget nyújt arra, hogy a két fél nézete a jövőben sok tekintetben tovább közeledjen egymáshoz, és esetleg arra is, hogy bizonyos problémákat közös akcióprogramban segítsenek megoldani. Ilyen célra előnyös, és fontos témát jelentene az Európa biztonságát tárgyaló össz-európai értekezlet szorgalmazása, de számos más problémakör is alkalmasnak tűnik. E témára utalva Couve de Murville külügyminiszter a francia rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: „A franciák és az oroszok egyetértenek abban, hogy ideje véget vetni a hidegháborúnak és meg kell kezdeni az enyhülés légkörének kialakítását Európában." A magas szintű eszmecsere sikeréről szóló megállapítások és a megnyíló lehetőségekkel kapcsolatos találgatások most már csak néhány napig folytatódnak, mert a hónap utolsó napján közös közleménnyel zárulnak a szovjet—francia megbeszélések. A közös közlemény soraiból már határozottan kibontakoznak az elért eredmények s az új lehetőségek körvonalai. Békét, de nem akármilyen áron Míg Európa felett a politikai kibontakozás, a béke biztosításának reménysugara csillog, Vietnamban a fegyverek torkolattüzeinek villogása, a robbanó bombák fel-fel harsanó döreje dominál, az amerikai agresszió folytatódik. Újabb és újabb amerikai csapategységek érkeznek Vietnam véráztatta földjére, hogy megfosszák népét szabadságától. Vietnam hős népe azonban csodálatra méltó helytállása, özáll szembe az agreszszorokkal. Miközben a Vietnami Demokratikus Köztársaság fölé merészkedő bombázók közül mind kevesebb kerül viszsza támaszpontjára, miközben a VDK népe minden erejét az agresszió elhárítására s a teremtő munka folytatására összpontosítja, a másik lehetőséggel, a háború befejezésével is számol. Mert Vietnam népe békét akar — de nem akármilyen békét! Csakis olyat, amely a népek szuverenitásának, szabadságának és függetlenségének elérése alapján nyugszik. Ez az őszinte békeakarat tükröződik a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának az Egyesült Államok Kommunista Pártja most zárult 18. kongresszusához intézett táviratából is. Az Amerikai Egyesült Államok politikusai azonban egyelőre hallani sem akarnak arról, hogy Vietnam népe önmaga oldja meg belügyeit. Johnson kormánya jelenleg csak olyan „megoldást” szorgalmaz, amelyet túlfeszített katonai eszközökkel vívnak, s amelynek receptjét az amerikai hideg- és melegháborús központokban készítették. Mivel azonban az eddigi receptek Dél-Vietnamban is sorra csődöt mondtak, az Egyesült Államok kormánya elhatározta, hogy „újfajta, korszerű fegyvert” vet be a délvietnami partizánok ellen. A TASZSZ szovjet hírügynökség szerint ez a fegyver nem más, mint pikk ászt ábrázoló játékkártya. Alkalmazását Johnsonék nem tréfának szánták: egy kongresszusi képviselő ugyanis úgy vélte, hogy a „babonás” partizánok — akik nem félnek a bombáktól, s a többi korszerű fegyvertől — valószínűleg megrémülnek majd a baljós pikk ásztól. Bár a furcsa ötlet elfogadása óta repülőgépekről sok ezer pikk ászt szórtak a dzsungelekbe — mégsem hoztak szerencsét az amerikaiaknak. Az amerikaiak a kambodzsai határ közelében, a Mekong deltavidékén, valamint Da Nang közelében újabb veszteségeket szenvedtek. . Hue és Quang Tri között pedig már napok óta hiába erőlködik mintegy ezer főnyi dél-vietnami és amerikai egység, a szabadságharcosok ellenállását nem sikerült megtörniök. Még a pikk ászok sem segítettek. Az Egyesült Államok stratégái azonban az ilyen és hasonló esetekből képtelenek levonni az egyedül ésszerű következtetést. Képtelenek arra a megállapításra jutni, hogy a vietnami háború ésszerű befejezése nemcsak Vietnam s Indokína népeinek jelentene megnyugvást, hanem az egyszerű amerikaiak számára is igen hasznos lenne. E politikai rövidlátást hangsúlyozza a délkelet-ázsiai agreszszív szövetség, a SEATO jelenlegi Canberrai ülése is. Az Egyesült Államok erőszakos katonai törekvései azonban immár Ausztráliában is növekvő ellenállást váltanak ki. A fiatalok s az anyák tömegesen vonulnak az értekezlet épülete elé, s a vietnami háború befejezését követelik. Bár ma még Vietnam felett az agresszió sötét felhői tornyosulnak, a népek békeakarata azonban egyszer mégis szétoszlatja őket. Milassin Béla De Gaulle körútja a Szovjetunióban A vietnami háború fejleményei Charles De Gaulle, a Francia Köztársaság elnöke beszédét mondja Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke A hetedik hét Az Angliába látogató idegent okvetlenül elkalauzolják a szigetország kikötőibe. Valóban érdekes látvány a ki- és befutó hajóóriások képe, a soha el nem pihenő forgalom. Az elmúlt hetekben azonban újfajta látvány tett talán még mélyebb benyomást a látogatóra. A kikötőkben százával vesztegelnek a hajók, sztrájkolnak a tengerészek. Súlyos okok kényszerítették őket erre a páratlan lépésre. A kereskedelmi hajók matrrózainak munkakörülményeit még ma is múlt századbeli törvények szabályozzák, hivatalos heti munkaidejük például 56 óra. A tengerészek lényegében azt követelték, hogy hasonló elbírálásban részesüljenek, mint az ipar munkásai. Ennek elérésére — miután követeléseiknek a hajótulajdonosok részéről nem volt foganatja — beszüntették a munkát. Nem volt könnyű ennek a sztrájknak a megszervezése. A hajók a tengeren voltak és lépcsőzetesen, csak akkor szüntethették meg a munkát, ahogyan beértek a hazai kikötőkbe. Az összesen 65 ezer kereskedelmi tengerészből azonban több mint 26 ezer már megkezdte a sztrájkot. Ez az időbeli elhúzódás — a sztrájk az elmúlt hétfőn lépett hetedik hetében alaposan próbára tette a részvevőket. De megnehezítette helyzetüket az a körülmény is, hogy a kormány szükségállapotot rendelt el és óriási nyomást gyakorolt a tengerészekre. Azzal fenyegetőzött, ha nem hagyják abba a sztrájkot, hadihajókkal vontatják ki a kikötőkből a veszteglő gőzösöket, s a királyi légierőt is bevonják a kiesett szállítások pótlására. Az angol kormány, amint ez jól ismert, munkáspárti. De nevével ellentétben, ezúttal is a munkaadók oldalára állott. Igyekezett semlegességet tanúsítani, közvetítésről beszélt, de ezzel lényegében a sztrájkolók ellen lépett fel. Maga Wilson miniszterelnök pedig olyan személyes kirohanásokra ragadtatta magát, amelyek szinte példa nélkül álltak Angliában: antikommunista hisztériát szított a tengerész-szakszervezet ellen. A munkáspárti kormány ugyanis Anglia gazdasági nehézségeit a dolgozókra akarja áthárítani, ellenez minden béremelést, s eleve lehetetlenné akarja tenni a tengerészek igazságos és jogos követeléseinek teljesítését. A hatodik hetébe lépett sztrájk eseményei nap nap után tovább gyűrűznek. Felvetődtek egy esetleges kompromisszum körvonalai, a munkaadók kénytelenek voltak máris elfogadni a tengerészek bizonyos követeléseit Lehetséges, hogy ezek az engedmények és a kormány nyomása előbb-utóbb befejezéshez közelíti a sztrájkot. De akárhogyan alakulnak is az események — ez a több mint negyven nap fényes tanúságtétele volt az angol tengerészek érettségének és harcosságának. Egyben fényt vetett arra is, hogy az egyik legfejlettebb tökésországban milyen kemény küzdelmet kell vívniuk e fontos szakma dolgozóinak, legalapvetőbb jogaikért is. R. E. SZABAD főit. // Kongresszus a Tizenegyedik utcában Már a külsőségekből is sokminden kiderült. Belül, a New York-i Tizenegyedik utcában, a Webster Hall nagytermében udvariasan felkérték a fotósokat, csak az elnökségi emelvényt fényképezzék. Ugyanakkor kint, az épület előtt harsány csinnadrattával az amerikai náci párt egyenruhás tagjai üvöltöztek. Nekik nem kellett félniük attól, hogy lefényképezik őket, a teremben levő higgadt, felelősségteljes tanácskozás részvevőinek viszont jó esetben is az állásukba került volna, ha képük megjelenik a lapokban. Igen, üldözött sereg tanácskozott a Webster Hallban: az Egyesült Államok Kommunista Pártja tartotta meg XVIII. kongresszusát. A tökésvilág leghatalmasabb, országának egész gigászi gépezete igyekezett felmorzsolni, megsemmisíteni ezt a pártot. Míg a két nagy párt, valamint a jobboldali szervezetek kasszáiba óriási összegek zúdulnak, a kommunista párt csak tagjainak áldozatos támogatására van utalva. Ráadásul a szüntelen „törvényes” zaklatások, nagy összegű pénzbüntetések, költséges perek sorozata ugyancsak súlyos csapás abban az országban, ahol mindent dollárral mérnek. A McCarthy-korszak borzalmas boszorkányüldözése után, a jelenlegi állandó zaklatások ellenére az Egyesült Államok Kommunista Pártja él, izmosodik, gyarapszik. Ez a jelenlegi tanácskozás legfelemelőbb tanulsága. Olyan körülmények között, amelyek között ez a párt harcol és dolgozik, magának a kongresszusnak a ténye is nagy és egyértelmű siker. De ennél is jóval többről van szó. A tanácskozáson a párttagok küldöttein kívül 422 külső megfigyelő vett részt különböző politikai, ifjúsági, sőt vallási szervezetek képviseletében, újságírók, rádió- és tv-riporterek árasztották el kérdéseikkel a párt szóvivőit a naponta többször is megtartott sajtóértekezleteken. Ahogy Henry Winston, a párt ismét megválasztott elnöke, a börtönben megvakult néger politikus mondotta, az amerikai nép végre egyszer a kommunistáktól és nem a kommunistaellenesektől hall a kommunizmusról. És éppen ez az, ami a legjobban idegesíti a hivatalos Amerikát: az, hogy XVIII. kongresszusával az Egyesült Államok Kommunista Pártja kitört elszigeteltségéből. Ennek az új ténynek a talaján hallatja türelmes, meggyőző hangját Vietnamtól kezdve a polgárjogi mozgalomig minden közérdekű témáról „a másik Amerika” legkövetkezetesebb harcosa, a nagy ideálok töretlen, de az új követelményekkel és új lehetőségekkel lépést tartó zászlóvivője, H. E.