Szabad Föld, 1979. július-december (35. évfolyam, 26-52. szám)

1979-09-09 / 36. szám

­ KÉSZÜLŐ TÉVÉJÁTÉKOK Aldo Nicolas: Nem az ötödik volt, hanem a kilencedik. A vígjáték főhőse egy ‘lehetetlen’’ nő, Éva. A tengerpar­ton ismerkedik meg Brúnóval, akinek összetöri a kocsiját, ezért felveszi a magáéba. Ám újra karambolozik. Nem elég, hogy Brúnó súlyosan megsérül, de még börtönbe is kerül, mert partnere azt vallja: a férfi vezetett. Szabadulásakor otthonában Éva várja és a szeretője lesz. Egy idő után elha­tározza, hogy férjhez megy hozzá, de előbb Brúnó ölje meg a férjét, Mariót. A két férfi megismerkedik, sőt megbarátko­zik egymással, s ezek után elhatározzák, hogy Éva tervét Ma­­rio meggyilkolására az asszonyon próbálják ki... Szellemes, pergő dialógusok, végletes vígjátéki helyzetek jellemzik a neves olasz szerző háromszereplős komédiáját. Thurzó Gábor: Az oroszlán torka. 1945-ben a népbíróság népellenes bűneiért halálra ítéli az egykori felelős magyar miniszterelnököt, Hanzély Imrét. Az elítélt utolsó kívánsága, hogy még egyszer találkozhasson hajdani gyóntatójával, Kornél atyával, aki gyermekkora óta mellette állt mint tanára, barátja, legfontosabb tanácsadója. Kettejük — hajnalig tartó — kíméletlen beszélgetéséből derül fény arra a felelőtlen politikára, melyet a második világhá­ború idején a vezető magyar politikusok folytattak, s saját hatalmi törekvéseik érdekében a pusztulásba vezették az egész országot. Stanislawa Przybyszewska: A Danton-ügy. A lengyel dráma újfajta beállításban ábrázolja Robespierre és Danton konfliktusát. Robespierre a tiszta forradalmat védi. Míg a tömegek kedvence, a remek szónok, de jellemtelen, egyéni érdekeiért harcoló Danton Robespierre ellen igyekszik fordítani a közhangulatot. Robespierre ugyan győzedelmeske­dik Danton felett, de mint kérlelhetetlen logikájú, világosan gondolkodó elme, tudja, hogy a terror őt is magával sodorja. 22 SZABAD FÖLD TELEVÍZIÓ MŰSOR SZEPT. 1. KEDD TELEVÍZIÓ 8.20: Tévétérna. (sz) 8.25: Iskolatévé. Fizika. 9.05: Magyar irodalom. 9.50: Ének-zene. (sz) 10.10: Fizika. 11.00: Óvodások filmműsora. NDK kisfilm. (sz) 12.03: Földrajz. 15.40: Iskolat­évé. Magyar irodalom. 16.05: Földrajz. 16.33: Hírek. 16.40: Tizen Túliak Társasága. 17.20: Hogyan tanuljunk a Min­denki iskolájában. 17.55: Egészségünkért! 18.05: Rólunk van szó. Ifjúsági vi­taműsor 18.35: A szovjet mezőgazdaság új­donságai a.). A Horizont szerkesztőség műsora. 19.10: Esti me-ye. 19.20: Tévétorna. (sz) 19.30: TV-Híradó. (sz) 20.00: Éjszakák és nappalok. Len­gyel filmsorozat. XII­­. rész. (sz) Maria Dabrowska nagy családregénye abban az időszakban játszódik, ami­kor a lengyel nép az or­szág függetlenségéért talán egész történelme során a legelszántabban küzdött. A múlt század második felé­ben lezajlott nagy felke­léstől az első világháborúig terjedő korszak,, vagyis a századvég izgalmas króni­kája az új 12 részes len­gyel filmsorozat. 20.35: Állat ABC — A pelikán. 21.00: Zene, zene, zene. Körkép. (sz) 22.00: Az emberi test. VI. rész. (sz) 22.40: TV-Híradó 3. (sz) 2. MŰSOR 20.00: a Chick Corea együttes mű­sora. NSZK zenés film. (sz) 20.45: A szecesszió Lengyelország­ban. Lengyel rövidfilm. (sz) 21.00: TV-Híradó 2. (sz) 21.23: Auto-motor-sport. (sz) 21.45: Rakken. Svéd tévéfilmsoro­­zat..VIII/4. rész. (sz) SZEPT. 12.. SZERDA TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna. (sz) 8.10: Iskolatévé. Fizika. 8.30: Ének-zene. (sz) 9.30: Fizika. 10.03: Éjszakák és nappalok. Len­gyel tévéfilmsorozat. Xli/1. rész. (sz) 11.00: Delta. 11.20: A Chick Corea együttes mű­sora. (sz) 16.10: Hírek. 16.20: Kuckó. (sz) 16.10: Magyarország—Csehszlová­kia labdarúgó-mérkőzés, (sz) 18.43: Staféta. Tíz perc ifjúság. 19.10: Esti mese. ✓ 19.20: Tévétorna. (sz) 19.30: TV-Híradó. (sz) 20.00: Jövedelmező állás. Tévéjáték A. N. Osztrovszki színművé­ből. (sz) orosz klasszikus irodalom­ban többször pellengérre állított, korrupt tisztviselő réteg tündöklését és buká­sát ábrázolja. Képünkön ketten a főszereplők kö­zül: Palóczy Frigyes és Maróti Gábor. 21.45: „őneki meg van bocsájtva”. örökbefogadás. Dokumen­tumfilm. A dokumentumfilm Fedor Ágnesnek, a Magyar Nem­zetben megjelent írása nyomán készült, s megtör­tént esetet dolgoz fel. Egy őszi este X. Y. ügyvéd öreg nénire lett figyelmes Budapesten, a Keleti-pálya­udvar egyik padján. A né­ni már szinte mozgáskép­telen állapotban volt, mi­kor az ügyvéd mentőt hí­vott és bevitette a László kórházba. Itt kiderült, hogy a nénit, miután ösz­­szekuporgatott pénzét el­szedték tőle, lányai elűzték otthonról. Mikor meggyó­gyul, nem tudnak vele mit kezdeni, mert senki nem hajlandó befogadni. Ekkor jelentkezik egy idős házas­pár, hogy magukhoz ven­nék, amíg sorsa nem ren­deződik. E pár nap eseményeiről szól a film, s a megoldást jelentő, a szociális otthon­ba vezető útról. A dokumentumfilm szer­kesztője Grósz E. András, rendezője Dobray György. 22.13: TV-Híradó 3. (sz) 22.25: TV-Tükör. 2. MŰSOR 20.00: Van képünk hozzá. Tévéné­zők vetélkedője. 20.45: Kamerával hetedhét orszá­gon át. Francia filmsorozat, (sz) 21.00: TV-Híradó 2. (sz) 21.20: Kisfilmek a nagyvilágból, (sz) 22.00: Kísérlet a korallzátonyon. NSZK ismeretterjesztő film. (sz) SZEPT. 13. CSÜTÖRTÖK TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna. (sz) 8.10: Iskolatévé. Fizika. 8.50: Ének-zene. (sz) 9.30: Fizika. 16.53: Hírek. 17.00: Zsámbék ’79. Riportfilm. 17.35: Az NDK televíziójának estje. (sz) 17.40: Ismeri Meininget? (sz) 18.05: A szász barokk. Rövidfilm. (sz) 18.35: Lipcse. Dokumentumfilm. (sz) 19.0­7: Esti mese. 19.20: Tévétérna. (sz) 19.30: TV-Hiradó. (sz) 20.00: Bevezető. (sz) 20.05: Jöjjön a Sansouci parkba. (sz) 20.45: Apa és a magántulajdon. Rajzfilm. (sz) 20.50: Elcsábíthatok. NDK tévé­film (sz) 22.55: TV-Híradó. (sz) 2. MŰSOR 19.00: Fizika. 19.30: TV-Híradó. (sz) 20.00: Görgey Gábor: Mikszáth kü­lönös házassága. Naplójáték két részben. 21.35: TV-Híradó 2. (sz) 21.53: Téma: a szerelem. Angol zenés film. (sz) SZEPT. 14- PÉNTEK TELEVÍZIÓ 8.03: Tévétorna. (sz) 8.10: Iskolatévé. Fizika. 9.23: Tizen Túliak Társasága. 10.0­0: Fizika. 11.03: Matematika. 12.05: Világnézet. 14.10: Iskolatévé. 14.45: Matematika. 15.10: Fizika. 15.40: Világnézet. 16.23: Hírek. 16.30: A négyek jele. Francia film. (sz) 17.30: Öt perc meteorológia. (sz) 17.35: Van képünk hozzá! Tévé­nézők vetélkedője. 18.20: Mindenki közlekedik ... 18.35: Dél-Alföldi Krónika. A sze­gedi körzeti stúdió műsora. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. (sz) 19.30: TV-Híradó. (sz) 20.00: Delta. 20.20: Családi kör. 21.10: Operabarátság. (sz) 21.53: Nászéjszaka a börtönben. Olasz film. (sz) 2. MŰSOR 18.35: Még egyszer gyerekeknek ! Cimbora. (sz) 19.30: TV-Híradó. (sz) 20.00: Krock és társa. NSZK tévé­­film. (sz) Az 1930—33-as világgazda­sági válság idején játszódó bűnügyi történet egy kis svájci faluban történt gyil­­kosság kinyomozásáról szól. A lánya mennyegzőjét a helyi vendéglőben ünneplő Studer Őrmester veszi ke­zébe az ügyet,­ és minden egyéb feltételezés ellenére rövidesen rájön, hogy a gyilkosságnak gazdasági háttere van és így gyor­san sikerül lelepleznie a tettest... 21.33: öt perc meteorológia. (sz) 21.40: TV-Híradó 2. (sz) 22.00: Sergio Mendez műsora. Bra­zil zenés film. (sz) 23.40: TV-Híradó 3. (sz) SZEPT. 15. SZOMBAT TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna. (sz) 8.10: Iskolatévé. Idegen nyelv. 8.45: Fizika. 9.25: Osztályfőnöki óra. 10.00: Szemben a meredek fallal. Ausztrál rövidülni. (sz) 10.30: Mindenki közlekedik. 10.43: Krock és társa. NSZK tévé­film. (sz) 13.20: Nagy amerikai burleszkek. Sally szivéért Amerikai né­mafilm. 13.40: Kuckó, (sz) 14.10: Hangoskodó. „Tűz-zenék”. (sz) 14.40: Az apád lehetnék. (sz) 15.20: Kicsinyek és nagyok (sz) 15.40: Nyitott boríték. 16.10: Hírek. 16.15: Nemzetközi ügetőverseny. 17.05: Századunk lírája. Borisz Paszternak versei. 17.30: Szóval... zene ... szóval. • • zene (sz) 18.13: Mezőhegyes. Dokumentum­film (sz) 18.55: Egymillió fontos hangjegy, (sz) 19.10: Esti mese. (sz) 19.29: Tévétorna, (sz) 19.30: TV-Hiradó. (sz) 20.00: Fehérnemű hadművelet. Amerikai filmvígjáték, (sz) 21.55: „Néhány őszinte szó”. Korda György műsora. 22.25: TV-Hiradó 2. (sz) 22.45: Suksin-sorozat. Volt egy ilyen legény. Szovjet fi­ra. 2. MŰSOR 17.05: Kisfilmek a nagyvilágból. (sz) 17.55: Kamerával hetedhét orszá­gon át. (sz) 18.15: Baja 1000. Autós-terepver­seny Mexikó pusztaságain. NSZK rövidfilm. (sz) 18.40: „Egy fölösleges ember”. Részletek Csajkovszkij Anyegin c. operájából. (sz) Ketten a szereplőgárdából. Mészöly Katalin és Gulyás Dénes 19.30: TV-Híradó. (sz) 20.00: Vanina Vanini. Olasz—fran­cia film. 21.50: Sikerekre emlékezünk. In­­terfórum ’73. (sz) SZEPT. 16., VASÁRNAP DBHHHBi­HKaal TELEVÍZIÓ 8.15: Tévétéma. (sz) 8.20: Hogyan tanuljunk a Min­denki Iskolájában? 8.55: Óvodások filmműsora. (sz) 1.15: Ciwyl kutya kalandjai. Len­gyel filmsorozat. Ill. rész. 9.45: Játsszunk együtt! 9.55: Zsebtévé. (sz) 10.25: Hírek. 10.30: MTK-VM—Szlávia Szófia női kosárlabda-mérkőzés 12.00: Déli muzsika, (sz) 14.30: Franciaország madártávlat­ból. XV/7. rész. (sz) 14.50: Várkonyi Zoltán-sorozat. Si­mon Menyhért születése. Magyar film. 16.20: Villanófény, (sz) 16.45: Mongólia állatvilága, (sz) 17.30: Műsorainkat ajánljuk, (sz) 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.40: Esti mese. (sz) 18.50: Tévétorna, (sz) 19.00: A Hét. (sz) 20.00: Hírek. 20.05: Dérnek. NSZK bűnügyi filmsorozat, (sz) A kép jobbszélén Derrick felügyelő alakkója: Horst Tapper 21.05: Sporthírek. (sz) 21.15: Disco, disco. (sz) 22.55: Hírek. (A magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) yqyry ^l*'jyTT_‘a^vl3HKSfg^'CT5y^MHP^flC»?^g?y535*Wg*-J«a£'2i’.*r.<»rT7 CSEHSZLOVÁK televízió SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ 17.10: Szimfónia 77. 17.40: Mese. 18.00: TV­Híradó. 18.30: Cseresznyéskert. Tévéjáték. 20.10: A szocialista országok életéből. 20.35: TV-Híradó. 21.05: A rendőrség nyomoz. 21.10: Kanada énekek SZEPTEMBER 11., KEDD 16.55: Autósoknak, motorosoknak. 17.25: Kato­náknak. 17.40: Mese. 18.00: TV-Híradó. 18.30: Zenés műsor. 18.55: Könyvekről. 19.00: Cseh­szlovákia—Kanada. Jégkorongmérkőzés. 21.20: TV-Híradó. 21.35: Zenés műsor. SZEPTEMBER 12., SZERDA 14.45: Kelet-szlovákiai híradó. 15.30: Dok.-mű­­sor. 15.50: Labdarúgás: Csehszlovákia—Len­gyelország. 18.00: TV-Híradó. 18.30: A mozgás törvényei. 19.15: Magazin. 19.55: Zenés műsor. 20.30: TV-Híradó. 21.00: Chile. Dok.-film. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK 15.50: Pionírok magazinja. 17.00:­ Vitaműsor. 17.40: Esti mese. 18.00: TV-Híradó. 18.30: Dok.­­műsor. 19.00: Csehszlovákia—Szovjetunió. Jég­korongmérkőzés. 21.20: TV-Híradó. 21.35: A rendőrség naplójából. 21.40: Sportműsor. SZEPTEMBER 14., PÉNTEK 12.00: Csehszlovákia—Svédország. Teniszmér­kőzés. 17.00: Pozsonyi híradó. 17.15: Állatvilág. 17.40: Esti mese. 18.00: TV-Hiradó. 18.30: Vetél­kedő. 19.20: sz­ovjet film. 20.30: TV-Hiradó. 21.66: A rendőrség közbelép. 21.10: Homokvár. Japán film. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT 13.30: Csehszlovákia—Svédország. Teniszmér­kőzés. 16.05: Zenés műsor. 16.36: Portugál ha­lászok. Dok.­műsor. 16.45: A világ cirkuszai. 17.30: Válasz a nézők leveleire. 17.40: Mese. 18.00: TV-Híradó. 18.30: Tanár úr (II. rész). 19.00: Televarieté. 20.30: Sporthíradó. 20.45: Columbo. 21.55: Szórakoztató műsor. SZEPTEMBER 16., VASÁRNAP 7.05: Rajzfilmek. 7.55: Kabaré. 8.20: Kórház a város szélén (HL rész). 9.25: TV-Híradó. 9.55: Műsorajánlat 10.15: Atlétika. 11.35: Csehszlo­vákia—Svédország. Teniszmérkőzés. 15.30: Szó­rakoztató műsor. 17.40: Mese. 18.00: TV-Hír­adó. 18.30: Vers. 18.35: A mozgás törvényei (III. rész). 19.40: Sportműsor. 19.50: Portréfilm. 20.15: Prágai tavasz. 1979. 20.40: Salakpályás motor VB. ROMÁN TELEVÍZIÓ SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK 14.05: Románia—NSZK férfi röplabdamérkő­zés. 16.15: Globus-műsor: Brazília. 16.35: A vo­lánnal — autóvezetőknek. 16.50: A legkiseb­beknek. 17.00: TV-Hiradó. 17.30: Ifjúsági óra. 18.20: Út hazafelé. Tv-film. 19.35: TV-Híradó. SZEPTEMBER 7., PÉNTEK 16.20: A bolgár televízió estje. 16.50: legki­sebbeknek. 17.00: TV-Híradó. 17.15: Van-e több kérdése? 17.45: A másik oldalról. Bolgár film. 19.13: irodalmi, művészeti újság. 19.10: TV­­Híradó. SZEPTEMBER 8., SZOMBAT 14.00: Románia—Kuba férfi röplabdamérkőzés. 15.50: Ifjúsági klub. 16.35: Bel- és külpolitikai összefoglaló. 16.50: A legkisebbeknek. 17.hu: TV-Híradó. 17.15: Enciklopédia. 18.00: Dallas­olajvállalat. Folyt. film. (III. rész.) 18.50: Slá­­gerparádé. 19.40: TV-Híradó. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ 17.10: Magyar nyelvű TV-Híradó. 17.30: TV­­Híradó. 17.45: A gyermekek énekelnek. 18.00: Volt egyszer egy cár. 18.15: Közművelődési műsor. 18.45: Szórakoztató műsor. 19.15: Rajz­film. 19.30: TV-Híradó. 20.00: Kuszity Kati, Tévédráma. 21.10: Komolyzene. 21.15: Azon­ban ... 22.00: TV-Híradó. SZEPTEMBER 11., KEDD 17.10: Magyar nyelvű TV-Híradó. 17.30: TV­­Híradó. 1945: úttörők műsora. 18.15: Könyvek és eszmék. 18.45: Az ő esetük. 19.15: Rajzfilm. 19.30: TV-Híradó. 20.00: Belpolitikai műsor. 21.00: Fernandes-sorozat. 22.40: TV-Híradó. SZEPTEMBER 12., SZERDA 17.10: Magyar nyelvű TV-Híradó. 17.30: TV­Híradó. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Közműve­lődési műsor. 18.45: Dal és lázadás. 19.15: Rajz­film. 19.30: TV-Híradó. 20.00: Sportműsor. 22.15: TV-Híradó. 22.30: Dok.-film. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK 17.10: Magyar nyelvű TV-Híradó. 17.30: TV­Híradó. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Tudo­mány. 18.45: Vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 19.30: TV-Híradó. 20.00: Külpolitikai műsor. 20.50: Három jegenyefa. Tévéjáték. 22.10: Akciók. 22.15: TV-Híradó. SZEPTEMBER 14., PÉNTEK 17.10: Magyar nyelvű TV-Híradó. 17.30: TV­­Híradó. 17.45: Búzavirág. 18.15: Társadalmi té­máit. 18.45: Amatőrök. 19.15: Rajzfilm. 19.30: TV-Híradó. 20.00: Van der Volk. Filmsorozat. 21.50: TV-Híradó. 22.05: Éjféli bemutató: Utá­lat. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT 18.00: Tánczenei műsor. 18.45: Szórakoztató műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: TV-Híradó. 20.00: Paraván. Amerikai film. 21.40: TV-Híradó. 22.00: Sportműsor. 23.00: Szombaton este. SZEPTEMBER 16., VASÁRNAP 9.00: Magyar nyelvű mezőgazdasági és gyer­mekműsor. il.oo: A Vak emlékünnepségről. 14.00: Ifjúsági játékfilm. 15.30: Szórakoztató műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: TV-Híradó. 20.00: A szél és a tölgy. Tévédráma. 21.00: Embe­rek — történetek. Dok.-film. 21.30: TV-Híradó. 21.50: Rajzfilm. 22.00: Sportműsor. A múlt század közepe tá­ján játszódó komédia az 1979. SZEPTEMBER 9. KÜLFÖLDI ,A­ TV- MŰSOROKBÓL

Next