Szabad Föld, 1982. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)
1982-09-12 / 37. szám
12 SZABAD FÖLD. i. Százéves a Kner Nyomda Itt kezdődött... A képen látható nádfedeles, gyomai parasztházba új lakó költözött 1882 kora tavaszán. Szekér hozta a családot, a bútorokat, meg valami igen nehéz, barna ládákat, amelyeket a szekeresgazda igencsak nyögve segített becipelni a kétablakos első szobába, mondván: arany van ezekben elrejtve, bizonyosan ... A kíváncsi falusi nép találgatta: kik lehetnek ezek a furcsa nevű idegenek, akik semmiképp sem parasztok, inkább amolyan iparosfélék, s mit akarnak itt az Alföldön?... Hogy könyvkötők meg könyvcsinálók? No aztán, beköthetik a százesztendős kalendáriumokat. Könyv itt, Gyomán? Tíz embernek ha van: a szolgabírónak, a főjegyzőnek, a tanítónak, a papnak, a malmosnak, az uraságnak, — azok is Gyuláról, Csabáról, Pestről hozatják ... Aztán — mint szokásosan — elmúlt a kíváncsiság, az emberek napirendre tértek a dolog fölött. A nádfedeles kis parasztházban pedig rozoga tégelysajtóján, néhány fióknyi ólombetűjével megkezdte munkáját az akkor mindössze huszonkét éves mester: Kner Izidor. ★ Éppen száz esztendeje ennek. És igaza volt a hajdani szekeresgazdának: arany volt azokban a nehéz barna ládákban. Első fölszerelései annak a Kner-nyomdának, amely az elmúlt évszázad alatt olyan hírre-névre tett szert, hogy most, a centenárium alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia szervezi a szeptemberi megemlékezést. Fölavatják az alapító emlékkövét (Kiss Nagy András szobrászművész alkotását), az újjáépített gyomai Kner Nyomdaipari Múzeumot; a Posta emlékbélyeget bocsát ki; film és könyv is készül az évfordulóra ... A Kner Nyomda eme száz éve része a magyar művelődéstörténetnek. Érdemes és érdekes a visszapillantás, akár vázlatosan is. ★ A fiatal Kner Izidornak a kultúra és a közügyek iránti fogékonysága az 1882-ben alapított kezdetleges kis nyomdát hamarosan Gyomán túl is ismertté tette. Kezdetben községi nyomtatványokat készített, ami nemcsak anyagi sikereket hozott, de Kner a nyomtatványok szakértőjévé is vált. Annyira, hogy tapasztalatait az 1902. évi nagy közigazgatási reformnál is igénybe vették, s a nyomda gyors fejlődésnek indult. A század első évtizedében, új épületben már több, mint száz dolgozót foglalkoztatott, és a szakma legjobbjai ajánlkoztak hozzá. Ekkor váltak divatossá a báli meghívók, és Kner nemcsak jó munkásokat toborzott, de művészeket is keresett. Lyka Károllyal szövetkezve meghívópályázatokat hirdetett, és egyik úttörője lett a hazai alkalmazott grafikának. Fia, Kner Imre már tizenhét éves korában műszaki vezető, szép könyvek tervezője, a századelő progresszív nemzedékének tagja. Fülep Lajostól kapja első indíttatását a magyar nyomdai művészet megújítására, iskolája pedig a Vasárnapi Kör, így lesz Balázs Béla, Lesznai Anna, Lukács György könyveinek kiadója. 1920—22- ben a Három Csepke Könyv, a Kner-klasszikusok és a Monumenta Literarum megjelenésével megvalósul a magyar tipográfiai reform — az európai könyvművészeti törekvések egy-két évtizeddel későbbi, de egyenrangú tényezője. Egyedülálló, a magyar barokk hagyományait idéző nyomdai díszítő anyagot hoznak létre — a könyvek pedig a hagyományok mívességét ültetik át az akkori korszerű technikába. Egy évtized múl- A mai nagyvállalat békéscsabai központja (Fotó: ifj. Bohanek Miklós) Ma azonban lemondanak a díszítésről és a magyar reformkor szigorú, csak betűből építkező hagyományait újítják fel. E törekvésük öröksége az éltetője a mai szép magyar könyvnek is. A magyar tipográfiai reform nagy erkölcsi sikert, de kevés anyagi hasznot hozott. Knerék a közigazgatási nyomtatványok hasznából fedezték kiadói kísérleteik költségeit. A harmincas évek második felében pedig harmincezer kötet könyvet ajándékoztak a munkáskönyvtáraknak és népkönyvtáraknak, „hogy azok mégis betöltsék hivatásukat és eljussanak az olvasóhoz.” . Kner Izidor 1935-ben halt meg, fiai, Kner Imre és Kner Endre az üldöztetés és a háború áldozatai lettek.★ A nyomda már 1944 októberében a felszabadult Magyarországot szolgálta s az ötvenes évek vége felé ismét megtalálta helyét a szép magyar könyv műhelyei között. Ma a Békés megyei nyomdákat egyesítő Kner Nyomda nagyvállalat fontos könyvgyártó üzem, amelyben főleg kis és közepes példányszámú, minőségigényes könyvek előállításával foglalkoznak. (dér) Itt kezdődött... A századforduló gyomai Kner Nyomdája A hajdani kéziszedőterem Írjunk együtt újságot Többek érdeklődő leveleire válaszolva közöljük az Írjunk együtt újságot legközelebbi összeállításával kapcsolatban: A téma a szabadidő. Azt augusztus 21-i lapszámunkban is közöltük: arra a kérdésre szeretnénk választ kapni olvasóinktól, mennyi a szabadidejük; mire tudják felhasználni; mire nem jut a szabadidőből; tapasztalataik szerint környezetükben mire használják az emberek azokat az órákat, amelyeket nem kell a kenyérkeresésre, vagy a háztartási teendők ellátására fordítaniuk. Természetesen nem az a célunk, hogy kizárólag a jó példákat ismertessük. Gyakran egy-egy rossz gyakorlat bemutatása hasznosabb a legszebb példánál, hiszen az ember abból is tanul, ha megbotlik. Különösen érdekelne bennünket, hogy miként használják fel az iskolások a szabad szombat által kínált szabadidőt, hogyan gazdálkodnak a nyugdíjasok szabaddá tett éveikkel; ugyanannyi szabadidőben részesülnek-e a gyermeket nevelő, a háztartással elfoglalt asszonyok, mint házastársaik? Ki-ki maga választhatja meg a műfajt, melyben anyagát feldolgozza, tehát levelet, riportot, interjút, cikket egyaránt szívesen fogadunk. Még az sem baj, ha valaki versben írja meg a témára vonatkozó tapasztalatait. Urambocsá’ még egy-egy rajz is elmehetne a szabadidőről szóló hasábokon. Azok tájékoztatására, akik még nem ismerik ezt a rovatunkat, leírjuk: a pályázatok mihamarabb beküldendők Budapest, VIII., Somogyi Béla utca 6. szám alá, szerkesztőségünk címére. Postai irányítószámunk 1978. Kérjük, írják rá a borítékra rovatunk jelmondatát: „Írjunk együtt újságot !” Az összeállításban megjelenő írások szerzőit értékes könyvjutalomban részesítjük. 1982. SZE Hídépítés Illés Sándor, mint annyi író, évente kétszer ünnepeltetésnapot. Egyszer azt az ig, amikor meglátta a napvilágé egyszer a másikat, amikor is „született”. Igaz, az utóbbit ritkán, akkor, amikor kerek az évforduló. Az idén nagyo az: éppen ötven esztendeje, h Úlvidéken megjelent első kepe, a Csillaghullás. A temerini fiú, aki éppen túlesett az érettségin, hol örömmel cipelte el a kiad a verseskötet példányainak részét. Maga próbálta eladni a mést. A falvakban kószált h alott a könyvekkel. A gaz üveges tekintettel bámultak Csak bolond lehet az, aki vezét árul! Végül már ki sem ntak előtte a kapuk, csak atyák „álltak szóba” vele: i rogtak, ugattak... De az pár év alatt kifogyott. Mit ad ha most legutóbb egyet tálé a világ valamelyik antikvámában! ötven év, micsoda nagy ide mondanám én, a közönséges landó. Ő azonban kevesli, iszesen „csak” húsz kötete jel meg azóta. Még egy versgyű mény, aztán elbeszélések, regyék. Pedig az irodalmat am „mellékesen” művelte. Ifjú fában eljegyezte magát azságírással, újvidéki, szabad szerkesztőségekben ette a hírt írók sovány kosztját, Zomt bán pedig már a helyi magy nyelvű napilap szerkesztője se csordogált sokkal több nyárjába. De nála boldogabb bért aligha lehetett találni, végre azt tehette, amihez ke volt, amihez hivatást érzett. Ő annyira, hogy 1941-ben, ami Horthy csapatai bevonultal Vajdaságba, s röviddel ezutá hatóságok betiltották a zoml „Új Hírek”-et, a határozatot lami buta tréfának vélte, s vábra is megjelentette a lap Vesztére. Kiderült, hogy a de nagyon komoly. El is mozdíták, csak nagysokára ülne újra íróasztalához (igaz, ak már más címe Volt a lapnak ott maradt egészen 1944 eleje Mi történt ezután — idézem IllésSándort, miután látogatottszerkesztőségünl elhozva legújabb regénye dedikált példányát. — Behívtak katonának. E dúltam, kabátomat otthagy! talán még ma is ott lóg volt a bám fogasán. Mert többét tértem vissza. Vége lett a borúnak, s azokban a napoki Templomépítők - ma Több évszázados templomok restaurálását államunk messzemenően támogatja. Hiszen azok nemzeti múltunk értékes alkotásai, megőrzendő műemlékek. Ahol új, modern templom építésére van igény, arra már az állami támogatásból nem futja. Azt az egyházaknak és híveiknek, öntevékenyen és önerőből kell megvalósítaniok. Dehát a múltban se történt ez másként És ma is akad rá megbecsülésre méltó példa. Csopak Balaton-felvidéki község. Nyaranta persze jóval több: hazaiak és külföldiek által látogatott, forgalmas üdülőhely. A XVI. században még volt temploma, azt azonban 1882-ben egy nagy áradás úgy megrongálta, hogy többé helyre sem lehetett hozni. Csak több száz éves tornyamaradt éppen, ma természetesen restaurált műemlék. A falu katolikus hivői saját templom hiányában a szomszédos Paloznakra jártak át. Ott a templom XIII. századbeli, a magyar állam az elmúlt években azt is restauráltatta. A csopakiak már 1934 óta inkát a községük iskolájában létestett kis kápolnahelyiséget lálogatták vasárnaponként. Majd a felszabadulás ut® (1948-ban, az iskolák államostásakor) elérkezettnek látták a időt, hogy megépítsék a mag® templomát. Nagy terveket szőtek (1500 személyes lett volna de 1950-ig csak az alapjait tudták lerakni. A következő éve nem kedveztek az építkező folytatásának. Az alagsor vizont készen állt (eredetile kriptának szánták), ideiglenesen ott rendezték be a vasárapi misék színhelyét. A napig szolgálja ugyanezt a cé. Napjainkban azonban ismé feltámadt a régi igény, karölve a község idegenforgalmát elégítő korszerűsítés feladatával. Lássuk: e kétfajta törekvő hogyan találkozhat egymással! A tanácstitkár, Molnár Gábor ezt mondja: