Szabad Föld, 1983. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1983-01-01 / 1. szám

4 SZÁLAD FÖLD Nyugdíjasok: aki akar és tud, az dolgozhasson Életet az éveknek ... már­mint az idős emberek évei­nek. Ebben a témakörben tanácskozott nemrég a Ha­zafias Népfront Országos Elnökségének idős kordák­kal foglalkozó munkabizott­sága. Időszerű kérdés­­ ez, hiszen a közvélemény fi­gyelme is egyre jobban a nyugdíjasok felé fordul. Létszámuk ugyanis több mint kétmillió, ez pedig társadalmunkon belül — arányukat tekintve — majdnem huszonegy száza­lék. Az utóbbi évtizedek­ben megváltoztak a csa­ládszerkezetek, egyre ke­vesebb helyen fordul elő a több generáció együttélése, így hat számottevő idős ember maradt magára, anyagi gondokkal küszköd­ve. Ugyanis a nyugdíjasok ötvenhét százalékának két­ezer forinton aluli­­a havi jövedelme. Emellett emel­kedtek — emelkednek — a fogyasztói árak is, amelyek a nyugdíjas lakosságot érin­tik a legérzékenyebben. Megsegítésük össztársa­dalmi gond, éspedig el­sősorban a­ tanácsok és tömegszervezetek közös feladata, szociális foglal­koztatók létrehozásával. Több szempontból is fon­tos dolog ez! Mert amíg az ember dolgozni tud, ké­pes megteremteni a meg­élhetésének feltételeit, ad­dig társadalmunk hasznos tagjának érzi­ magát. Ez kedvező hatással van pszichikai, egészségi álla­potára, eltolja a tényleges megöregedés határát, még nyugdíjas korban is. • A foglalkoztatás összhang­ban van népgazdaságunk érdekeivel is. Igaz, a vál­lalatokkal szembeni köve­telmények feszítettebbek, beruházásaik pedig korlá­tozottabbak lettek. Ugyan­akkor az igényekkel, vál­tozásokkal szemben gyor­sabb reagálást vár tőlük a társadalom: minden ele­mében gazdaságos tevé­kenységet! Erre a szociális foglalkoztatás, a bedolgo­zói rendszer kiválóan al­kalmas. Csak minimális beruházást igényel, mégis hasznot hoz a népgazda­ságnak, meg az egyénnek egyaránt. Szervezése, megvalósítá­sa mégis nehézkesen halad, pedig hát jogszabályok nem korlátozzák. Csupán hat megyében és Budapesten élnek e lehetőségekkel, hét­ezer bedolgozót foglalkoz­tatva. Mi az akadálya a bedolgozó hálózat megszer­vezésének a többi tizenhá­rom megyében? Csak any­­nyi, hogy e munkaforma kialakítása igényesebb, pontosabb szervezést igé­nyel a vállalatoktól, szövet­kezetektől, mint a „házon belüli” dolgozók foglalkoz­tatása. Hát ezért nem tö­rődnek velük? Pedig akad­nak jó példák, melyek kö­vetést érdemelnének. Kis­­kunlacházán négyszáz be­dolgozó nyugdíjas négymil­lió forintot keresett az el­múlt esztendőben. A mun­kájuk minőségileg mindig kifogástalan volt, nem kés­tek a határidőkkel és pa­nasz egyetlen esetben sem merült fel ellenük. A nyugdíjas bedolgozók munkadíja, tisztességes ellenértéke és nem jótéte­mény! Ideje lenne már töb­bet foglalkozni velük az il­letékes tanácsoknak, társa­dalmi és tömeg­szervez­etek­nek a nyugdíjasok és mind­annyiunk hasznára. (tihanyi) A nagyszénási Október 6. Termelőszövetkezetben évente 300 ezer kanadai fehérgyémánt pulykát nevelnek. A bőség zavara: értékesítési nehézségek Pár évvel ezelőtt még nem hittem volna, hogy egyszer ná­lunk is értékesítési gondok lesz­nek — mondta nekem a nyáron egy meggytermelő, most pedig ugyanezt írja több almásgazda. Mondjuk meg nyíltan, a kisáru­­termelők legfőbb problémája ma a nem megfelelő értékesítési le­hetőség. Termelni már szinte biztonságosan tudunk és nagy, sőt egyre nagyobb terméseket érünk el, egyre szebb árut pro­dukálunk. Megsokszorozódott a szakértelem, a szorgalom, van eszköz a műveléshez, vegyi­anyag a tápláláshoz és a véde­kezéshez, az utóbbi években nem volt országunkat sújtó idő­járási katasztrófa sem. És ma országunkban a házikertekben 60 millió gyümölcsfa található, s évente újabb 10 millió facseme­tét ültetnek. (Természetesen ki­pusztulás is akad.) Amikor az alma- és a­­gyü­mölcstermelés rekonstrukciója megindult, nehéz volt előrelát­ni, mi lesz a helyzet 1982-ben. Most a kereslettel, a megter­mett gyümölcs értékesítésével van baj. És ez most már nem­csak átmeneti, hullámzó, idő­leges jelenség, mint nemrég a máknál, fokhagymánál, karfiol­nál előállt, hanem az értékesíté­si nehézség tartós, átfogó gonddá vált, a lehetőségek beszűkültek.­­ Nem véletlen, hogy még a nyáron az alma­ értékesítés ne­hézségeivel foglalkozott a Sza­bolcs megyei népfrontfórum, nemrég pedig a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa kereté­ben működő Fogyasztók Tanácsa a zöldség- és­ gyümölcsértékesí­tést tűzte napirendre. E társa­­dalmi-tudom­­ányos tanácskozá­sokon megállapították, hogy a túltermelés csak viszonylagos. Hazánk nyílt gazdaságú ország a nemzeti jövedelem felét a kül­piacokon realizálja, ennek egy­­harmada meg mezőgazdasági termék. Igen nagy tehát a kül­kereskedelmi kötődésünk. Ha az export visszaszorul, azonnal egy viszonylagos túltermelés áll elő. A szocialista országokkal megbízható kétoldali megállapo­dásaink vannak, ötéves idő­szakra. A Közös Piac országai­ban viszont megkötöttségekkel találjuk magunkat szemben és hol spontán, hol politikai okok­ból, hol gazdasági megfontolá­sokból nem úgy veszik meg az árut, ahogy arra számítani lehet. Itt van az alma példája. A Szovjetunió 290 ezer tonna al­mát vásárolt, az összes többi ex­portunk nem teszi ki ennek a harmadát sem. ★ Másrészt nem­ vagyunk­ elég olcsók a világpiacon. Sajnos önköltségeinket már alig tudjuk tovább csökkenteni és vagy nem tudunk eladni, vagy ráfizetéssel termelünk. De nem megfelelő a fogyasztási áruösszetételünk sem. Az egy főre jutó zöldség- és gyümölcstermelésben a világel­sők között vagyunk, az egy főre jutó zöldség- és gyümölcsfo­gyasztásban viszont hátul kul­logunk (nem úgy, mint a hús- és alkoholfogyasztásban). A meg­termett egymillió 200 ezer ton­na almából a hazai lakosság fo­gyasztása csak 75-80 ezer tonna, plusz a termelő saját fogyasztá­sa. A nagyüzemi zöldség- és gyü­mölcstermelés beruházás- és költségigényes, jövedelemszintje alacsonyabb, mint más mezőgaz­dasági termékeké. Így például 100 forint termelési költségre almánál 14 Ft jövedelem jut, őszibaracknál 3,50, szilvánál 4,50, míg búzánál 25, kukoricánál 20, napraforgónál 50 Ft. A kister­melők jövedelemszintje még el­viselhető, ami nem annyira ter­melési költségek különbözőségé­ből adódik, hanem a jóval ala­csonyabb forgalmazási költsé­gekből. A nagyüzemi árura és a kisüzemi árunak arra a részé­re, mely a szervezett csatorná­kon jut el a fogyasztóhoz, út­közben nagyon sok forgalmazási költség rakódik rá. Ezért van az, hogy amikor értékesítési nehéz­ségekről panaszkodunk, ugyan­akkor a vásárló drágállja az árut és ez is fékezi a fogyasztás növekedését. Egy dolog azonban biztosnak­­látszik: hosszú távon nem lesz belföldi ellátási gondunk zöld­ségből és gyümölcsből, ha leg­alább ezt az érdekeltségi szin­tet megtartjuk. Az 1975—76-ban meghirdetett zöldségprogramra a kistermelési háttér és a piac szabadsága miatt már nincs szü­kség. Érvényét vesztette az a tétel­ is, hogy minden megter­melt árut át kell venni. A fórumok azonban nemcsak megállapították a gondokat, ha­nem kiutat is javasoltak. Példá­ul: létre kell hozni a kisterme­lők nagybani piacát. Az elvi döntés erre már meg is van, csak a helybiztosítás problémái késleltetik a megoldást. Ezen­kívül be kell vezetni a bizomá­nyosi értékesítési formát is. ★ A tervezhetőség érdekében el­sősorban a szerződéses terme­lésnek lesz létjogosultsága. A termelésnek piacra kell figyel­nie, mivel egyre inkább a vevő határozza meg, hogy mit termel­jünk. Ugyanakkor még több ter­méknél be kell vezetni a szerző­déses árlépcsőt, hogy a termelő is érdekelt legyen a tárolásban. Ne „áruátvétel” és „áruelosztás” legyen, hanem kereskedelem. Ezért a több csatornás rendszert fenn kell tartani, sőt fokozni szükséges.­ A termelési kedv tar­tásához pedig biztosítani kell a megfelelő jövedelemszintet, ezért a forgalmazási költségtényező­ket — amennyire csak lehet — le kell faragni. Szükséges erő­síteni a szerződéses fegyelmet és fix árformát biztosítani a ter­melő védelmében. A panaszok és a javaslatok egyaránt már a legilletékeseb­bek asztalán fekszenek. Igaz, a panasz, az most is panasz, de talán mégis egy fokkal jobb, ha az a gondunk, hogy sok van mint amikor a hiányok okoztak problémát a fogyasztóknak. Szegő Lajos 1943. JANUÁR 1. Levelek ürügyén: tudunk­­ segítőkészek íz lenni Egész esztendőben azt hall­juk, olvassuk, néha magunk is tapasztaljuk, hogy az emberek bizony elidegenednek egymás­tól, sokszor nem törődnek egy­mással — még szükség idején, még égbekiáltó esetekben sem. Szinte mindennaposak a cser­­benhagyásos gázolások hírei. Vajon hány egyéb, kevésbé köz­ismert cserbenhagyás fordul elő? Lehet, hogy már nem tu­dunk egymás iránt segítőkészek lenni ? 1982-ben összegyűjtöttem egy­két olyan tapasztalatomat, ame­lyek azt bizonyítják: igenis, tu­dunk, méghozzá időnként szo­katlan, meglepő módon. Egy éve jelent meg írásom a Szabad Földben egy nyugalom­ba vonult erdészről, aki két boldog házassága után is, tra­gikus körülmények folytán, idős korára magányos férfi maradt. Nem sokkal később le­velet kaptam egy tizenkilenc éves fiútól, aki most végzi er­dőmérnöki tanulmányait, és felajánlotta segítségét a nyug­díjas erdésznek. Ezt írta: „Ta­lán hihetetlenül hangzik, de tudnék néhány olyan tanácsot adni, ami segítene a bácsin”. A tizenkilenc éves fiú a hatvanon felüli férfinak. Mit fűzzék hoz­zá? Mégis akadnának segítői kész fiatalok — bármilyen naív elképzeléssel —, akik odafigyel-­­ nek már kiöregedett pályatár­saikra? De említhetek szép példát a nemzedékek viszonyának f­or-­­­dítottjáról is. Szintén az elmúlt évben írtam lapunkban egy fia­tal egyetemista lányról, aki fa­­­­lujában maradt, onnan jár be­­ a város főiskolájára. De hát odahaza se élhet másképp, mint­­ általában a városi fiatalok. Ez ma már természetes. A he­lyi pletyka mégis megkeseríti mindennapjainkat. Nem gon­doltam volna, hogy írásomra egy tősgyökeres budapesti és idős asszony reagál a legszen­vedélyesebben. Idézek a levél-­­ ből: „Családom nincs. Olvas­ ,­tam a kislány esetét, akit alap-­­­talanul rágalmaznak. Kár bí­rósághoz fordulnia, a pletykától úgyse lesz szabadulása. Leg­jobb hátat fordítani az egésznek. ‘ Szívesen befogadnám, itt za­vartalanabbal folytathatná ta­nulmányait.” Ezt tehát egy idős aszony ajánlotta fel egy fiatal lánynak. Nem igaz, hogy egyikőnk a másikunkra soha oda se fi­gyel. Ám az igaz, hogy nem­csak érzelmi indítékok ösztö­nöznek bennünket. A segítő- s készség azonban mindenképpen . * megbecsülendő. •Íme, még egy személyes ta­­­­pasztalatom az elmúlt évből. Ugyanúgy ősz táján indultam vadászatra, a téli hónapok előt­­­­ti gondjaink nyomába. Többek közt szóvá kellett tennem, a ma már falusi portákon is haszná­­l­­atos kis konyhai vízmelegítő meghibásodásának, alkatrész­­pótlásának problémáit. Illetékes vállalatok nem jelezték segítő-­­ készségüket. Ellenben az írás megjelenése után rövidesen lel­­­velet kaptam egy özvegyasz­­szonytól. „Nekem van ötliteres vízmelegítőm, amit még nem használtam, a fiam hozta, de­­ nekem más megoldás adódott. Szívesen felajánlom, ha a rá­szorulót érdekli.” De hány ha­sonló ajánlat érkezik a lapunk-­­­bán szinte rendszeresen megje­­­­lenő „Aki tud, segítsen” című leveleinkre. Ezekhez megint csak mit fűz- e­zek hozzá? Legfeljebb csak m­ennyit: tudunk mi segítőkészek lenni még úgy is, hogy azzal példát szolgáltathatunk akár társadalmi szerveknek, vál­lalatoknak, közintézményeknek, vagyis azoknak, akik erre hiva­tottak. Szüts László

Next