Szabad Föld, 1988. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1988-06-17 / 25. szám
1988. JÚNIUS 17. MERRE TARTTHANA SZEKERE FALUN? Társadalmi-gazdasági gondjaink közepette különösen dicséretes az a vállalkozás, amelyet Vas megye, Vasvár város és Csehimindszent község művelődésirányítói és színházpártoló polgárai karoltak fel, megteremtve a találkozó anyagi és szellemi bázisát. Nem véletlen, hogy éppen ez a település adott otthont a háromnapos rendezvénysorozatnak. „Vas”-ban majd két tucat községi színtársulat bizonyította életképességét az elmúlt években. A találkozóknak is nagy a hagyománya. Nyolcvanhatig Vépen rendezték meg a falusi színjátszók megyei fesztiválját, a régi járási szemléket pedig jelenleg is jól helyettesítik a bajánsenyei és sitkei összejövetelek. Erre két okból is szükség van. A megyében nem működik hivatásos színház és kevés a tájelőadások fogadására alkalmas intézmény. Másrészt ma már bevallhatjuk, hogy az 1960-as évek erőltetett körzetesítési programja a kistelepülések fogyását, kiüresedését siettette. A tanács, az iskola, a közművelődési intézmény és az értelmiség falvaink legtöbbjéből „kivonult”. Ezért őrölhetünk, ha a műkedvelők színjátéka megmaradt, illetve megújult. A csehimindszenti színházi napok versenyprogramjában öt megye kilenc együttese lépett fel, vállalva a szakma és a helyi közönség ítéletét. A szabadidő — többnyire az éjszakai órák — kitöltése is a színjáték jegyében zajlott. A megszokott falusi játékstílustól eltérő jellegű előadásokat három városi csoport jóvoltából láthattak a jelenlévők. A vasvári Vitamin Színpad Csatapaté, avagy vígjáték a hídon címmel Klicpera groteszkjét, a szombathelyi Ferrum Színpad a David Laing műveiből szerkesztett Gubancok című verses kabaréját mutatta be, a jugoszláviai Lendvából érkezett színjátszók pedig három Moliére-egyfelvonásosból Szívek és szarvak címmel hoztak létre egységes szerkezetű és sodró lendületű produkciót. Moliére-művel a versenyprogramban is találkozhattunk. A bajánsenyeiek korábban nagysikerű Botcsinálta doktora Sejberné Horváth Ilona rendezésében ezúttal erőtlennek tűnt. A Sitkei Színkör a Tragikus hirtelenséggel című Feydeau-bohózatot mutatta be. Különösen a színész-rendező Nagy Gábor alakítása dicsérhető. A házigazda csehimindszentiek D. Wilde A kísértet házhoz jön című komédiájának Fejér István által nem a legszerencsésebben „magyarított” változatát adták elő Horváth Barnabásné rendezésében, saját közegükben osztatlan sikert aratva. A Zala megyei Miháld színjátszói — rendező Tóbei Mihály — a falusi csoportok műsorából sokszor „visszaköszönő” Tabarin-tréfát (Megóvott szüzesség) adták elő, jó ízléssel, bár a kelleténél kissé visszafogottabban. A nemrég újjáalakult csempészkopácsi együttes színrelépését és puritán tisztaságú előadását részben dicsérhetjük, ugyanakkor a statikus szószínházi jelleg meghaladására biztatjuk őket. (Le Sage: Turcaret úr című darabját Angler Józsefné és Pungor Zoltán rendezte.) Valamennyi együttes munkájának akárcsak futó értékelésére sincs helyünk... A szakmai zsűri öt szereplőnek tárgyjutalmat, a csoportoknak pénzjutalmat nyújthatott át. A legnagyobb elismerésben az ostffyasszonyfai, a zsámbéki és mogyoródi színjátszók részesültek. Utóbbiak elnyerték a sorkikápolnai Keszőce Színpad által védett és most továbbadott vándordíját. Országos bronz minősítést kapott a sitkei, a megyei, a miháldi és a csehimindszenti együttes. Arany fokozatot ért el a szombathelyi Ferrum Színpad és az ostffyasszonyfai csoport. A résztvevők általában igényelték a produkciók szakmai elemzését, de élve jogukkal, több társulat nem kérte a hivatalos minősítést. Néhány örvendetes jelenségről feltétlenül illik szólnunk. Nemcsak az együttes élére, hanem a játszók közé is visszatértek a pedagógusok és az egyéb szellemi foglalkozások képviselői. Az életkori rétegződés is sokkal árnyaltabb, mint például a 70-es években. Az ifjak és szülők generációja sok produkcióban „együtt van”. A nemzedékek találkozásának hatása remélhetőleg az amatőr művészetnél tágabb területen is érvényesül. További tanulság, hogy igényesebbé vált és önállóbb arculatot nyert az együttesek műsora. Bár hagyományos népszínművel ezúttal nem találkoztunk, a színjátszás paraszti gyökereit mégis érzékeltük, főleg az ostffyaszszonyfaiak és bajánsenyeiek játékában. A komédia vásári, moliére-i és szalonvígjátéki változata egyaránt jelen volt. A pódiumjáték műfaji jegyei a zsámbékiak betlehemesében és a megyeiek előadásában voltak érzékelhetők. A mogyoródiak diákszínpados státusa újdonságként hatott a falusi közegben. A változatosságnak is köszönhető, hogy a közönség jól szórakozott, a csoportok pedig tanulhattak egymástól. És ez a végeredmény talán nem is kevés. A tervek szerint kétévenként megismétlődő rendezvény megérdemelné az országos szervek figyelmét és támogatását. A jövő érdekében! Török Gábor A csehimindszenti színjátszó-találkozóról Jelenet a bajánsenyei színjátszók A botcsinálta doktor előadásából (Kiss Teodóra felvétele) A SZENT JOBB ÜRÜGYÉN Láttam, ahogy az állam páncélautóján a pápa és a nemzet lobogóinak lengése közepette megérkezett Veszprémbe a Szent Jobb, államalapító I. István királyunk ránk maradt ereklyéje. Láttam kiváncsiak hadat özönleni a várba, és zarándokok népes csoportjait templomuk zászlai és mindannyiunk trikolórja alatt vonulni az ünneplő istentiszteletre. Valami hallatlan, megmagyarázhatatlan izgatottság vett erőt rajtam. Úgy éreztem, rendkívüli, tán történelmi esemény tanúja vagyok. A nemzeti közmegegyezés égbeszökő, kimagasló jelképét láttam ott tornyosulni, amely fölülemelkedett valláson, pártálláson, amely tán a jövőt vetítette ellénk. Nemzeti öntudatunk, magyarságunk kapcsolt össze bennünket a templomban. Hittem abban, hogy hazánk megújulása máris megkezdődött, hogy kormányunk tiszta szívvel és őszintén elkövet mindent a mostani bajainkból való kilábalásért. Eszembe jutott, volt már minálunk vagy másfél száz esztendeje egy reformkor Széchenyitől, Kossuthtól fémjelzetten, akik tudták, a hon fölvirágoztatásában akkor reménykedhetünk igazán, ha valahány lovunk csak akad, mind egyazon szekér elé kötjük húzatni azt. A kátyúból kijutni ma sem bírunk másként. Fényképezőgépek kattogtak, videokamerák csövei követték a történéseket megörökíteni a külsőségeket. Igazi nyomokat, kinek-kinek maradandóakat mégis a szívek viasztábláiba sajtolódott emlékrajzolatok hagyhattak csupán. Egészen biztos vagyok benne, így gondolkodott a város tanácselnöke is, amikor a nagy nyilvánosság előtt beszédet mondott, méghozzá a püspök után. Mekkora fordulatt ki gondolta volna (maga sem) még néhány év előtt, amikor magas megyei pártvezetőként munkálkodott, hogy egyszer valaha is együtt szerepel majd olyan emberrel, aki másként gondolkodik, mint ő. Tűzött a nap. Az a nap, amely ugyanúgy küldi sugarait a földgolyó keleti és nyugati féltekéjére. Amint ott hunyorogtam, lelki szemeim előtt megjelent két élő jobb kéz, amely aláírja az egyezményt, s utat nyit a fegyvermentes világ felé. Gyarmati József J r t A mai középkorúak előtt is jórészt ismeretlen a hazai szerzetesrendek története, szerepel mindaz, amit fennállásuk alatt betöltöttek hazánkban az egyház és a kultúra felvirágoztatásában. Napjainkban legfeljebb csak az köztudott róluk, hogy az egyházi iskolákban szigorú rend és fegyelem alatt magas színvonalon sajátítják el a tanulók az ismereteket és ez felkészültségükben is megmutatkozik. Szerzetes tanáraik papok, akik a teológiai tanulmányok mellett az egyetemeken és főiskolákon szereztek képesítést arra, hogy pedagógiai munkát folytassanak. Hazánkban az iskolák államosítása után 1950-ben az állam és a katolikus egyház között megkötött egyezmény alapján az egyház nyolc gimnáziumot kapott vissza. Itt szerzetesek tanítanak. A bencések Győrött és Pannonhalmán, a ferencesek Szentendrén és Esztergomban, a piaristák Budapesten és Kecskeméten, az iskolanővérek Budapesten és Debrecenben vezetik gimnáziumaikat; közülük hat mellett diákotthonuk is működik. Ezt az eleddig meglehetősen zárt világot tárja föl előttünk az a kötet, amely „Boldogok, akik házadban laknak” címmel jelent meg az idei könyvhétre a Corvina Kiadó gondozásában. Gazdag és sokoldalú képet kapunk a kötetből a szerzetesrendekről. A bevezető tanulmányok összefoglalóit rendfőnökök vagy munkatársaik közreműködésével Lukács László teológus állította össze. Szebeni András fotóművész pedig 120 színes fényképfelvételen örökítette meg a szerzetesrendek mindennapjait, az iskolák életét, a liturgikus szertartásokat és a vallási ünnepeket. A fotóművész mintegy öt év alatt dolgozta fel képekben ezt a világot. A reprezentatív kötetet — igen gondos munkával — a békéscsabai Kner Nyomdában készítették el. A könyvet a közeljövőben angol és német nyelven is kiadják, hogy a külföldiek is megismerhessék a magyar szerzetesrendek mai tevékenységét. A kötet megjelenésével egyidejűleg a Budavári Palotában a Magyar Nemzeti Galéria rendezett bemutatótárlatot a kötet nagyméretű, színes felvételeiből. K. Gy. SZABAD FÖLD 13 A Gyilkos — nem gyilkos? A hazugságvizsgáló gép premierje „Gyilkos, nem gyilkos” a címe dr. Bodnár Lajos most megjelent könyvének. Krimi vagy nem krimi? — ez a kérdés is fölmerül olvasása során. Nyilvánvalóan mindkettő. A jogi fordulatok alapján ez utóbbiak is különösen érdekesek, mert Magda Jánost — ugyanis róla, a szolnoki gyermekgyilkossággal gyanúsított vádlottról van szó — első fokon Szolnokon halálra ítélték, a Legfelsőbb Bíróság pedig hatályon kívül helyezte az ítéletet, új eljárást rendelt el. De azt már nem Szolnokon, hanem Budapesten folytatták le. A budapesti bíróság Szolnokon helyszíni szemlét tartott, majd ítéletével bizonyítottság hiányában a vádlottat felmentette, a határozatot a Legfelsőbb Bíróság jogerőre emelte. A könyv azonban nem csupán a jogi fordulatokat ismerteti. A szerző élvezetes stílusban, olvasmányos módon meséli el azt, ahogyan egy ilyen főbenjáró ügyben az események a bíróság előtt zajlanak: a gyanúsítás alapjául szolgáló körülményeket, a nyomozást, a szakértői véleményeket, a különös hazugságvizsgálatot stb. A hazugságvizsgáló gép premierjére, első alkalmazására, ebben az ügyben került sor Magyarországon. A szakértő szerint ez az eszköz a szervezetben végbemenő változásokat méri, ingerekre reagál. A kislánnyal összefüggő kérdéseknél a vádlottnál olyan reakciók keletkeztek, amelyek azt erősítették, hogy ő követte el a bűncselekményt. Probléma volt az is, vajon a vádlott egy sírboltról el tud-e húzni egy százhetven kilogramm súlyú fedlapot; mikor és hol tartózkodott közvetlenül a bűncselekmény időpontjában; melyik tanúvallomás mit erősít meg? Magda János személyének felismerése, azonosítása, ugyancsak lényeges kérdés. A Fővárosi Bíróság szolnoki helyszíni szemléje alkalmával a vádlott a temetőben a megjelölt helyre lefeküdt, hogy ebben a helyzetében az utcáról nézve hogyan lehet odalátni. Ennek részleteit úgy meséli el a szerző, hogy az, ha nem a valóságban történt volna, krimibe illene. Általában ritkán ismerkedhetünk meg közvetlenül egy bírói eljárás bonyolultságával. Ám aki kezébe veszi dr. Bodnár Lajos könyvét, az feltétlenül érzi, hogy mennyire összetett feladat az ítélkezés, miben áll mindenkor a bíróság felelőssége. Mert döntenie kell: bűnös vagy ártatlan az előtte álló vádlott. A tévedés jóvátehetetlen, különösen halálos ítélet esetében, de olyankor is, amikor már hosszú ideig tartó szabadságvesztés után derül ki, hogy nem az elítélt az elkövető. Mint tudjuk, az első fokon hozott ítélet után végül Magda Jánost felmentették. Erről írja dr. Bodnár Lajos: „A bűnösség kérdésében nem a nyomozó gyanúja, nem a vád, nem is a védelem képviselőjének álláspontja, hanem egyedül a bíróság döntése a mértékadó.” Vajon mi az, amit a szerző — a többi között — az ítéletek indokolásából a legfontosabbaknak tart? A Fővárosi Bíróság: „A közvetett bizonyítékok nem alkottak olyan összefüggő logikai láncolatot, amelyből egyedül és kizárólag a vádlott bűnössége következik.” '• Magda János ma rács mögött van. Ugyanis újra a bíróság elé került, mert — miután 1985. augusztus 13-án szabadult, 1985 novemberében konyhakéssel nyakon szúrta élettársát, tavaly júniusban pedig ugyanőt ököllel nagy erővel arcul ütötte. Aztán augusztusban könnyű testi sértést követett el szomszédasszonyával szemben. A jogerős büntetés: háromévi és hat hónapi fegyház, valamint szigorított őrizet. * A kislányt 1983. október 25-én gyilkolták meg, miközben az iskolából hazafelé tartott. Az elkövetőt azóta sem találták meg ... Dr. P. I. I