Szabad Föld, 1990. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)

1990-07-03 / 27. szám

4 SZABAD FÖLD Szabó Gyuláné Lesi Árpádné Hiába kúszik a 28, olykor a 30-as szám magasáig a hőmérő hi­ganyszála, a Tüzép-telepek veze­tőinek és a rakodóknak, fuvaro­soknak ezekben a kánikulai na­pokban sincs módjuk békés szi­­esztázásra, ha nem­ is ostromszerű­­en, de azért sorra jelentkeznek a téli tüzelőjüket most beszerző vá­sárlók. Októbertől jövő májusig mint­egy másfél millió „magánkémé­nyen” át 5-6 millió tonna szilárd energiahordozó füstje távozik sza­badba — ennyi szenet, brikettet, kokszot és tűzifát égetünk el a so­ros fűtési idényben kályhában, kandallóban, kazánban és spar­­heltben. Az idén minden száz fo­rint jövedelemből 6-8 forintot köl­tünk fűtésre — de van-e elegendő szén, brikett, koksz és tűzifa a tele­peken? Utánajártunk, s a válasz megnyugtató: van is, lesz is, csak győzzük pénzzel és tárolóhellyel a „bespejzolást”. — Április végén megint meg­bolydult a magyar, mert híre ment, hogy fölemelik a szén árát — mondja a gyáli telepen Jakab­­házy István, becses nevén kívül mást önmagáról el nem áruló, kö­zépkorú férfi. — Kiderült, rémhír az egész. Az öt évvel ezelőtti hisz­tériát is maguk, újságírók keltet­ték azzal, hogy megírták: itt és itt nem lehet NDK-brikettet kapni. Na és. Fűtsön a magyar magyar szénnel. A hatalmas Tüzép-telepen töb­ben keresnek fűrészárut, épület­anyagot, mint szenet, de azért nem unatkozik Dobozi Lászlóné fogatos sem, egykedvűen társalog falat támasztó kollégáival. — Német brikettet vár a nép, mert az nagyon hálás tüzelő — szól unottan. — A vastagját már május előtt megvették a gyáliak. Magyar szénből, látják, ott porla­­nak a kupacok. — Az igaz, hogy jó magyar szo­kás szerint egy rémhír kapcsán még áprilisban bevásárolt a nép, de naponta 4-5 tonna tüzelő még­iscsak gazdára talál a nyári hóna­pokban is — veszi elő a könyvelést a telep vezetője, Szabó Gyuláné. — Van kokszunk, várpalotai sze­nünk, hasábfánk, mecseki briket­tünk és dorogi diónk. A legnépsze­rűbb az NDK-brikett, csupán eb­ből 3200 tonnát adtunk el az első öt hónapban. Ennek ellenére vár­ható, hogy a telep kevesebb tüze­lőt értékesít az idén, mint tavaly. Gyálon is jól halad a gázépítési program, egyre több családi ház­ban áldozik le a szeneskályhák napja. Böngésszük az árlistát. A szén­fajták többségének mázsája 70—80 forinttal kerül többe, mint öt évvel ezelőtt. Ehhez képest az a tonnánkénti 200 forintos házhoz szállítás már meg sem kottyan a bukszanyitogató vásárlónak. ❖ A kunszentmiklósi Tüzép-telep­­re mindent rá lehet mondani, csak azt nem, hogy rendetlenség uralja. A farakások, szénkupacok közötti munkautakon nincs egy eldobott papírfecni, rozsdás szög, de még fekete gyémántdarab sem. Hiába, asszony vezeti és irányítja ezt a te­lepet is. Lesi Árpádné, magánke­reskedő, a szénre, tűzifára, geren­dára várók Rozikája. Várniok nem sokat kell, mert Rozika gyorsan könyvel, emel, ra­kodik, cipekedik. Olykor a fia se­gít neki s egy-két rakodó, fuvaros. — Január 1-jén vettem át ezt a kis telepet az Alföldi Tüzéptől — mondja két könyvelés között. — Azt mondták, nekik nem éri meg ilyen kis teleppel foglalkozni. — És magának megéri, Rozi­ka? — Még nem tudom. Majd az év vége felé kiderül, ráfizettem-e a boltra? Reggel öttől talpon va­gyok, délután hazaviszem az ad­minisztrációs munkát, mert — saj­nos — abból több van, mint tüze­lőből. Persze azért ez utóbbiból is beszerzek mindent: most is kap­hat mecsekit, várpalotait, tűzifát, tatai és német brikettet is. Azt val­lom, ez a telep legyen a kunszent­miklósi embereké, ne kelljen ne­kik barangolni az országban csak azért, mert lakóhelyükön nem tud­ják beszerezni a télire való tüzelőt. Úgy számolom, havonta 4-5 ezer forint eddig az én illetőségem, de remélem, év végén jóval nagyobb számok jönnek ki. . . — Honnan tölti fel a telepét? — Az ország minden részéről. Telefonon, vagy személyesen ren­delem meg a tüzelőt, olyankor „protekcióval”. — Mondják, hogy a vasutasu­talványokat nem váltja be ... — Tudom, ez nem szép tőlem, de mást nem tehetek, ugyanis a MÁV utalványokért én jó esetben fél év múlva kapok pénzt. Addig bizony nézhetném az üres kasszát vagy az üres telepet, mert szíve­­szóra nekem sem szállít szenet a kereskedelem. A vasutasok legkö­zelebb Tasson kapnak szenet utal­ványukért. Nagy Ferenc húsz esztendeje vezeti a tassi Tüzép-telepet, vele van „jobbkeze”, a pénzügyek irá­nyítója is, a felesége. A Dunavecse és Vidéke ÁFÉSZ reme telepének udvarán is halomban állnak az építőanyagok, ám ahogy elnézem az épületek állagát, erre a telepre is ráférne némi felújítás. De hát ez már nem tartozik Nagy Ferencre: ő hűségesen kiszolgálja a vásárló­kat, és húsz éve hűséges jelmon­datához, egy magára valamit is adó­­tüzép-telepen olyan nincs, hogy nincs.­­ Húsz év alatt azért nem egy alkalommal volt üres ez a telep, akkor, amikor a rádió, a tévé és az újságok fölfújták a nem létező hi­ányt, mint az idén tavasszal is — mondja szélesen gesztikulálva. — Meg tudom mutatni, mennyire föl­futott áprilisban a forgalom, min­denki csak vásárolt, ész nélkül. Most meg, látja, szinte itt porlik nyakunkon a szén. — Lehet, hogy az emberek újabb enyhe télben bíznak? — Lehet, bár a forgalomcsök­kenés nem számottevő. Úgy van­nak a tassiak is, inkább álljon a szén a pincémben, mint hogy be­soroljak éjszakákra a telep kapuja előtt. Az új, három-négy szobás családi házak legtöbbje nem a gáz­vezeték közelében épül, tehát ka­zán vagy cserépkályha adja télen a meleget ezekben az otthonokban is. S az emberek ma már nemcsak egy szobát fűtenek! Változott a fű­tési kultúra, most már takaréko­san bánnak a tüzelővel. — Nem is csoda, ilyen árak mellett... — Ami igaz, igaz, nem olcsó a meleg. Egy mázsa NDK-brikett 230,50-be, a várpalotai 119 forint­ba, a hasábfa 171 forintba kerül mázsánként, tehát egy-egy átlagos háztartásban a fűtési szezon akár 12—15 ezer forintot is fölemészt. Nekünk, telepvezetőknek már egy évvel a fűtési idény kezdete előtt kell megigényelnünk a tüzelő összmennyiségét! Ez nem valami szerencsés ötlet, hiszen ebben az inflációs világban nehéz előre megjósolni, kinek mennyi lesz az igénye, s egyáltalán: milyenek lesznek az árak? Besze Imre NYÁRI TÜZÉP-KÖRKÉP [mintigröaB te [pDÁMÍHfö a Kflílogii© Nagy Ferenc és felesége (Ifj. Bohanek Miklós felvételei) 1990. JÚLIUS 3. ­ * Sorsukról inogjuk Az alábbiakban — valamelyest rövidítve — közöljük a Mezőgaz­dasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének állás­­foglalását a szövetkezeti tulajdonviszonyok rendezéséről. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége a szövetkezetek tagjai és alkalma­zottai nevében mélységes aggo­dalmát és tiltakozását fejezi ki a kö­zelmúltban hozott törvénymódosí­tások miatt A hatalom durva — a múlt rend­szerben is példa nélküli — beavat­kozása a szövetkezetek önkor­mányzatának döntési körébe tarto­zó kérdésekbe azzal fenyeget, hogy megállítja azt a már megindult egészséges folyamatot amelyben a tagság szövetkezete valódi tulajdo­nosává válhat. A választások során a pártok a magántulajdon megteremtését, a tulajdonnal való szabad rendelke­zést, vállalkozást tették programja­ik központi elemévé. A törvénymó­dosítások — amelyek a kormányko­alíció egyik pártjának választási jel­szavait ültetik át a gyakorlatba — éppen a szövetkezeti tagság tulaj­donosi jogait korlátozzák. Megkü­lönböztető módon jogilag gúzsba kötik, gazdaságilag hátrányos hely­zetbe hozzák a szövetkezeteket, és erkölcsileg megbélyegzik a tagsá­got, amikor ezeket a korlátozásokat azzal indokolják, hogy a közös tu­lajdonban lévő termőföldeket és a tagok által az ő munkájukkal létre­hozott vagyont saját maguktól kell megvédeni. A törvénymódosítások — és az FKgP politikai bizottságá­nak nyilatkozata — előrevetítik azt, hogy az új földtörvény és a szövet­kezetekre vonatkozó egyéb törvé­nyek szétverik a működő szövetke­zeteket, kisemmizik azok aktív és nyugdíjas tagjait mindabból, ami­nek jogos tulajdonosai. Az országos szövetség az állam­­polgári alapjogokat sértő, az alkot­mány tételes szabályaival ellenté­tes törvénymódosítások hatályon kívül helyezését kéri az Alkotmány­­bíróságtól. A szövetkezeti parasztság nevé­ben tiltakozunk az ellen, hogy a nagy átalakulások, a rendszerváltás és a pártpolitikai ígéretek beváltá­sának költségeit vele fizettessék meg, hogy elvegyék életterét, a munkanélküliek falura zúdításával a vidéket szociális lerakóhellyé vál­toztassák. Az országos tanács elis­meri és támogass azokat a törekvé­seket, amelyek az elmúlt 45 év alatt elszenvedett tulajdoni sérelmek or­voslására irányulnak. Ezt azonban nem lehet kizárólag a mezőgazda­­sági szövetkezésre, a földre szűkí­teni. Egyetértünk a sérelmek orvos­lásával, jóvátételével, ami elsősor­ban azokat illeti meg, akik minden nehézség ellenére kitartottak a föld mellett, akik még ma is jelentősen kevesebb jövedelemhez és nyugdíj­hoz jutnak, mint az iparban dolgo­zók, és akiknek a törvényi korlátok miatt még módjuk sem volt saját földtulajdonhoz jutni. Olyan általános jóvátételi tör­vényre van szükség, amely — az or­szág teherbíró képességéhez iga­zodva — az egyenlő elbírálás elve alapján ad lehetőséget a kártalaní­tásra. Alapvető rendező elvnek az állami értékpapírral, kötvénnyel tör­ténő kártalanítást kell tekinteni. A szövetkezeti tagság megnyug­tatására szolgáló nyilatkozatoknak ellentmondanak a tények, az eddigi intézkedések és az, hogy a kor­mány magáévá tette az 1947. évi földtulajdonviszonyok helyreállítá­sának jogilag, szakmailag megala­pozatlan, erkölcsileg elfogadhatat­lan választási jelszavát Ezzel a jel­szóval a Kisgazdapárt a leadott szavazatoknak alig több mint tíz százalékát kapta meg. Az összes többi párt agrárprogramja ellenté­tes volt ezzel az elképzeléssel. Fi­gyelmeztetnünk kell a kormányt ar­ra a felelősségre, amit a mezőgaz­dasági ágazat, a benne dolgozók jövőjéért, az ország élelmiszerrel való ellátásáért visel. Tiltakoznunk kell a Kisgazdapárt nyilatkozataiban hemzsegő hamisí­tások és rágalmak ellen. A Kisgaz­dapárt nem illetékes „földhöz és va­gyonrészhez juttatni” a termelőszö­vetkezetekben dolgozó, de tulaj­donnal nem rendelkező tagokat és alkalmazottakat. Ez a szövetkezeti tagság joga, amely már kezdett is élni a törvényben biztosított lehető­séggel, hogy nevesítse a tagok ré­szesedését a közös vagyonból. Eb­be avatkozott be durván és kifeje­zetten alkotmányellenesen az a tör­vénymódosítás, amely — politikai megfontolásokból — éket kíván venni a tagság különböző rétegei közé, és kívülről, hatalmi szóval akar dönteni a vagyonnevesítés módjáról. Tiltakoznunk kell az olyan, a tör­vények és a valóság teljes nem is­meréséről vagy szándékos eltorzí­tásáról tanúskodó kijelentések el­len, hogy a Kisgazdapártnak kelle­ne a még földtulajdonnal rendelke­ző szövetkezeti tagokat,a jogos tu­lajdonukkal való rendelkezéshez hozzásegíteni. Ezt a törvény már ré­gen lehetővé teszi. Más kérdés, hogy a tagság tömegei nem kíván­nak élni ezzel a lehetőséggel, és at­tól tartanak, hogy ilyen külső „segít­séggel” akarják őket megfosztani a szövetkezetekben biztosított meg­élhetésüktől. Ismételten tiltakozunk az ellen, hogy pusztán pártpolitikai érdekből a földtulajdon kérdését kivegyék az általános tulajdonreform és jóváté­tel folyamatából. A földművelésügyi miniszter — sokadszor — úgy nyi­latkozott, hogy van kidolgozott föld­törvénytervezet. A leginkább érde­keltek nevében követeljük, hogy ezt a tervezetet bocsássák nyilvános vitára, és az ilyen alapvető kérdés­ben ne pártok képviselői, hanem az ország jövőjéért felelősséget válla­ló kormány készítsen javaslatokat Követeljük, hogy az ágazatot és a szövetkezetet érintő törvények el­készítésébe vonják be a paraszti és termelői érdek-képviseleti szerve­zeteket A szövetkezeti dolgozók nevében visszautasítjuk azt a rágalmat, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek csak az állami támogatásból tudnak sikeresek lenni, hogy a nemzet ter­hére élnek. A mezőgazdaság ma már szinte az állami költségvetés eltartója, és a költségvetésbe kerü­lő hozzájárulásának közel száz szá­zalékát a nagyüzemek fizetik, tagja­ik és alkalmazottaik munkájából, azok jogos jövedelmét csökkentve ezzel. A kistermelők jól tudják, hogy az igazán elismerésre méltó terme­lési eredményeik saját munkájuk mellett a nagyüzemi háttérnek is köszönhetőek, és tisztában vannak azzal, hogy ennek a háttérnek a szétverésével ők válnának tehervi­selőkké. Felhívjuk a szövetkezetek tagjait, alkalmazottait, a szövetkezeti nyug­díjasokat és a társadalom minden józanul gondolkodó tagját, hogy ne engedjék anarchiába sodorni a me­zőgazdaságot, ne engedjék erő­szakkal szétverni a szövetkezete­ket! Ne higgyenek a szövetkezetekre és a tagságra szórt rágalmaknak és a megalapozatlan, felelőtlen ígére­teknek! Követeljük, hogy a szövetkezetek jövőjéről, a szövetkezetek vagyoná­ról csak azok tulajdonosai, a szö­vetkezetek tagjai döntsenek. Köve­teljük, hogy a kormány felelőssége tudatában soron kívül terjessze az Országgyűlés elé a társadalmi köz­­megegyezést tükröző jóvátételi tör­vényjavaslatot és az alkotmányban rögzítse a tulajdonreform elveit.

Next