Szabad Föld, 1992. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)

1992-07-07 / 27. szám

2 SZABAD FÖLD Harangozni is tudni kell Az ember mindig a magasba vá­gyik. Nemcsak a pilóták, az űrhajó­sok, a hegymászók meg a ranglétrán járók, hanem a gyerekek is. A kisgye­rek előbb a székre, később a fára és a padlásra akar feljutni. Amikor egy ki­csit cseperedik, még magasabbra. Va­lahogy én is így lehettem ezzel annak idején, kisiskolás koromban, amikor egy szép tavaszi napon, néhány fiú társaságában felmerészkedtem a templom tornyába. A nálam három-négy évvel idősebb fiúk, akik erre bátorítottak, nagyon magabiztosak voltak: - Gyere csak velünk, öcsi, nyugod­tan! Ne félj, amíg minket látsz! - biz­tatott Balogh Gyuszi, aki a társaság hangadója volt. - Majd meglátod, mi­lyen szép kilátás lesz onnan fentrő­l! Ha akarod, Laci bácsival azt is elinté­zem, hogy harangozhass egyet. Ő már úgyis eleget harangozott, örül, ha egy kicsit felváltjuk. Ebben igaza volt Gyuszinak, mert Laci bácsi, a harangozó tőlünk nem messze lakott és egyszer én is meg­hallottam, amikor a tőszomszédjá­nak, Czégény Jani bácsinak panasz­kodott, hogy unja a gyakori harango­zást, mert darabokra szaggatja a nap­ját, és nem jut elég ideje a szőlőjét művelni. A fiúk biztatása csábított, hiszen régi vágyam volt oda feljutni, és kö­zelről meglátni a fenti titokzatos vilá­got, amelyről már annyi mindent hal­lottam. Csakhogy a toronyba gyere­keknek tilos volt felmenni, és ez a tilalom félelmet váltott ki belőlem. Eszembe jutottak az öregek pusmo­gásai a bolond lányról, akinek titok­zatos meséjéből néha egy-egy mon­datot sikerült kihallgatnom. - Ti hallottatok már a bolond lány történetéről? - fordultam a fiúkhoz. - Arról, aki odafentről kiugrott? - kérdezett vissza Szabó Jóska. - Igen, arról. - Valami Eszternek hívták... - Szóval tényleg létezett? - vágtam Józsi szavába. - Állítólag igen, de már nagyon régen lehetett. Azt hallottam, hogy elhagyta a fiúja, ő meg addig emész­tette magát utána, hogy végül felment a toronyba, és az ablakon át leugrott. Tele voltam szorongással, de na­gyon érdekelt, mi lehet odafent. Van­nak-e ott valóban denevérek? Igaz-e, hogy látni odafentről a tokaji hegyet? Megindultunk. Miközben a sorban utolsóként, de mindig a nagyok sarká­ban, egymás után hagytam magam mögött a lépcsőfokokat, nagyon iz­gultam. Egy ideig betonlépcsőn ha­ladtunk felfelé, aztán feljebb falépcső következett, amely ki tudja hány telet, zimankót és virágzó tavaszt megért. Az öreg építmény azonban jó erős volt. Útközben megnéztem alaposan mindent, de denevéreket sehol sem láttam. Majd talán a harangoknál­­ gondoltam, de hamarosan kiderült, hogy ott is hiába keresem őket. (Csak később tudtam meg, hogy a denevé­rek a harangoknál is magasabban, a torony felső részében vertek tanyát.) Nagy csalódást jelentett, hogy hiába kutattam a messzeséget, a tokaji he­gyet nem láttam meg. Akkor még­ nem tudtam, hogy a nagy távolság miatt ritkán, csak tiszta időben, és ak­kor is csak halványan látszik az el mi hozzánk. Látnivaló így is volt bőven. Ekkor figyeltem fel rá először, hogy a temp­lom bejáratától mennyire egyenes út vezet az uradalom bejáratáig, a ka­pusházig. Érdekesnek találtam azt is, hogy odafentről, a templom közelé­ben járó-kelő emberek valahogy ki­sebbnek látszanak. Nagyon megle­pett, hogy a toronyból beláttunk a kö­zeli udvarokba. A legszebb látványt nekem a háztetők jelentették. Azelőtt a házakat mindig csak alulról láttam, így a tetők fent voltak a magasban. Sok bámészkodásra nem jutott időm, mivel Balogh Gyuszi, ígéreté­hez híven elintézte Laci bácsival, hogy én is harangozhassak. Nagyon örültem, amikor mindjárt kezdetként, a nagyharang kötelét a kezembe nyomta. Máig sem értem, hogy tör­ténhetett, de nagy izgalmamban a kö­telet egészen magasan ragadtam meg, és próbáltam nagyot lendíteni a lustá­nak tetsző nagyharangon, hadd lás­sák, elbírok én vele. Bátor magabiz­tosságom azonban pillanatok alatt semmivé lett. A harang, amint visz­­szafelé lendült, én a levegőbe emel­kedtem. Ez olyan váratlanul ért, hogy megrémültem, de a jelenetet látva megijedt Laci bácsi is, aki szerencsé­re a közelemben volt, és elkapott. Én ezzel alaposan leszerepeltem. Akkor még nem tudtam, hogy harangozás közben a harangozó a kezét csúsztatja a kötélen és nem markolja mereven, mint ahogy én akkor tettem. Laci bá­csinak köszönhettem, hogy az ijed­ségnél nagyobb bajom nem történt, de a harangozásnak és a toronylátogatás­­nak most már lőttek. Ha ez nem így történik, a harang talán ki is repített volna a nyitott ablakon. Hogy a tör­téntek súlyát jobban megértsem, és el ne felejtsem, Laci bácsi olyan nagy pofont kanyarított a képemre, hogy kivörösödött a helye. Csengeri Hajdú Sándor A Magyar Közlöny 1992/54. számában megjelent az 1992. évi XXXI. törvény, a kárpótlási je­gyek életjáradékra váltásáról. E kérdést kormányrendelet is sza­bályozza, amely szintén megje­lent a Magyar Közlöny említett számában. A törvény és a kor­mányrendelet néhány részletét ismertetjük. Az életjáradék a saját jogon megkapott kárpótlási jegy elle­nében csak annak a kárpótlásra jogosultnak folyósítható, aki 1991. december 31-én a hatvan­­ötödik életévét betöltötte vagy munkaképességét legalább hat­vanhét százalékban elveszítette. Az életjáradék havonta, forint­ban fizetendő szolgáltatás. Az életév alapján megállapí­tott életjáradék a jogosultat élete végéig megilleti. A munkaképes­ség csökkenése alapján megálla­pított életjáradék a férfi jogosul­tat tizenkettő, a női jogosultat tizenöt éven át megillető szolgál­tatás. Ez utóbbi esetben annál a személynél, aki munkaképesség­csökkenését okirattal nem tudja igazolni, egészségi állapotát az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság kijelölt orvosi bi­zottsága állapítja meg. Az életjáradék havi összege a törvény mellékleteként közölt táblázat alapján számítható ki. Akinek például százezer forint névértékű kárpótlási jegye van és hatvanöt éves férfi, életjára­dékának havi összege hatszáz­­hatvanhét forint, nő esetében ötszázharmincegy forint; a nyolcvanéves férfi ezerötszáz­­tizenhat, a nő ezerkettőszáz­­nyolcvannégy forint havi életjá­radékot kap. A fenti példáktól eltérő esetek­ben az életjáradék havi összege arányosan változik a kárpótlási jegy névértékéhez, az életkorhoz és a jogosult neméhez igazodva. Az életjáradék folyósítására irá­nyuló igényét a jogosult legké­sőbb a kárpótlási jegy felvételére jogosító jogerős határozat kéz­hezvételétől számított kilencven napon belül jelentheti be írás­ban, a lakóhelye szerint illetékes társadalombiztosítási igazgató­ságnál. A határozat ellen a kéz­besítéstől számítva tizenöt na­pon belül fellebbezni lehet. Az életjáradék folyósítása a jo­gosult elhalálozása hónapjának utolsó napjával szűnik meg. Az életjáradék nem örökölhető. TÖRVÉNYTÁR­­ . 1992. JÚLIUS 7. „Gyere hát, s tégy...” Aki belép a több mint hatezer lelket számláló nagyközség, Pusztaszabolcs polgármesterének hivatali szobájába, a következő felirat tűnik a szemébe: „Szegényes érzés a hazaszereteted, / ha csak vallod azt, de a tetted / sora nem gazdagítja falud. / Gyere hát, s tégy, ahogy tenni bír erőd! / Nincs más, csakis ez lehet jövőd.” A feliratot olvasván Széchenyi-idé­­zetre gondoltam, de Gubicza Tibor polgármester szerényen mosolyog. Tőle származik e veretes szavú inte­lem. - És a község polgárai mennyire viselik szívükön az idézett sorokat? A polgármester vaskos könyvet szed elő. A könyvbe 1927 óta a köz­ség jelesebb történetét jegyzik és azok nevét, akik - „ahogy tenni bírt erejük” -előbbre mozdították a falu dolgát. A kiválóknak egy gyönyörű — a község címerét ábrázoló - bronzplakett is jár, amibe belevésetik a kitüntetett neve. A hatvan felé járó, szikár termetű, deresedő hajú elöljáró már a rend­szerváltás előtt két évvel is abban a székben ült - tanácselnökként -, mint most, és a helyhatósági választásokon a község lakossága - nagy többséggel - polgármesternek is őt választotta. - Értük, általuk élek, mármint a fa­luért - mondja Gubicza Tibor, akit egyébként Tibi bácsinak szólít a nála idősebb is. - És ez természetes, hiszen évtizeden át pedagógus ifjúsági veze­tőként a kezem alatt nőtt fel a fél falu, - így - gondolom - minden lakos­sal szót tud érteni. - Mindenkivel azért nem, de a leg­többjükkel, különösen akik tanítvá­nyaim voltak, s akikkel sokat táboroz­tam - ma már mind meglett anyák, apák -, azokkal igen. - És akkor is, ha a községért anyagi áldozatokat kell hozni? - Nálunk nincs kivetett községi adó. Azt hiszem, ilyesmivel kevés helyhatóság dicsekedhet. Minden család anyagi erejéhez képest és tár­sadalmi munkával segíti a község előre jutását, így lett egészséges ivó­víz, majdnem minden házban vezeté­kes gáz, új általános iskola, és a több mint 40 kilométeres útjaink nagy ré­szének korszerűsítése... - Mennyi pénzből gazdálkod­nak? - Évi 150 millióból. Ebből - az állami támogatáson túl - 2-2 milliót a gimnáziumnak, az általános iskolá­nak és a két óvodának is juttatunk. - Nem kis meglepetésemre ennek a nagy­községnek nincs művelődési háza. - Sajnos, nincs. Ennek oka, amikor a nagylétesítmények (víz és gáz) szó­ba jöttek, a falu lakossága úgy dön­tött, hogy előbb a létfontosságú mű­vek készüljenek el. Nagyobb rendez­vényeken - egyelőre - a MÁV segít ki minket egy tágas helyiségével. - Az ám! Ez vasutasközség is. Hány ember talál itt munkát? - Jelenleg helyben háromszázan, de legalább ennyien szolgálnak Bu­dapest pályaudvarain is. Aztán ingáz­nak innen Dunaújvárosba, Százha­lombattára és Székesfehérvárra is. - Ezek szerint akkor a mezőgaz­daság, a termelőszövetkezet sorsa kevés embert érint. - Szinte minden családot, ha más­képp nem, a háztáji, a közösségben vállalt részesművelés révén. - És mi lesz a téesszel? - Úgy hírlik, valamilyen formában marad, de a jelenlegi, majdnem száz, ilyen-olyan magánvállalkozás száma is szaporodni fog. - A községet járva tapasztalom, hogy bőven van mindenféle áru... - Hála Istennek, vagy inkább a ma­szek vállalkozóknak? Ma sok olyan árucikk is helyben beszerezhető, ami­ért azelőtt Budapestre kellett utazni. - A község fejlesztésével kapcso­latosan milyen sürgető tennivalók vannak? - Sajnos, a fejlesztésbe „beleszól-­ nak” a szociális gondok. Most nálunk­­ is akad jócskán munkanélküli. Az éves költségvetésből 4 milliót fize­tünk ki különböző segélyekre. Csak az OTP-lakáskamatok enyhítésére több mint másfél milliót, amely 30 család megélhetési gondján segít. Persze 94-ig szeretnénk telefontosíta­­ni a községet. Van már éjszakai tele­­fonügyeletünk, és a házaknál 140 ké­szülék található. Tervünk, hogy a község kapcsolódjon a dunaújvárosi digitális telefonközponthoz... Ideje lenne a csatornázást is elkezdeni... De hát felsorolni is sok, hogy mi minden­ről vitázunk - sokszor éjfélig - egy­­egy testületi ülésen... Dávid József SZABADFÖLD Független társadalmi és családi hetilap Elnök-főszerkesztő: Eck Gyula Főszerkesztő-helyettes: Major Lajos Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. Postacím: 1428. Bp., 8. Pf.: 52. Telefon és fax: 133-6794. A Szabad Föld Lapkiadó Részvénytársaság megbízásából gondozza a Mai Nap Kiadó Rt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. Telefon: 114-3255. Felelős kiadó: a részvénytársaság elnöke Hirdetésfelvétel: 1087 Budapest Vill., Könyves K. krt. 76., VI. emelet. Telefon: 114-0840/2928,133-7314, 113-8484. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahiva­talnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzle­teiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Iro­dánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, vala­mint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgal­mi jelzőszámra. Előfizetési díj 1 hónapra 75 Ft, egy évre 900 Ft. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25 777 Szedés: Mai Nap Rt. Nyomtatás: Veszprémi Nyomda, Kft. Felelős vezető: Fekete István igazgató ISSN 0133-0950

Next