Szabad Föld, 1993. július-december (49. évfolyam, 27-52. szám)
1993-10-26 / 43. szám
1993. OKTÓBER 26. Meghódította a gyerekeket PsiGto MmM m fnlja: Sápi István Az író személye mindig is a műve révén kelti föl az olvasók kíváncsiságát. S ha a mű hatott, a lelkes olvasó valóságos nyomozásba kezd, hogy minél többet megtudjon arról, aki őt maradandó olvasmányélménnyel ajándékozta meg. így jártam Zágon Istvánnal én magam is. Mesekönyve, a Paprika Jancsi volt az ok, amely fölkeltette iránta az érdeklődésemet. Hatvanesztendős, kopott, fakó és agyonolvasott az a könyv, amelynek révén ismeretségünk elkezdődött. Kolléganőm adta a kezembe, lelkemre kötve, hogy nagyon vigyázzak rá, mert kincset ér. Nem a foszlott, megsárgult papírköteg, hanem ami benne van: a mese, a magával ragadó, izgalmas, fordulatos, nevettető kalandok sora. Amelyek rendíthetetlen hőse a Bábjátékház életre kelt aprócska bábvitéze, Paprika Jancsi, a magyar Pinokkió. Akinek leleményességét, hetyke vitézségét gyermeknemzedékek egymásutánja csodálta és mosolyogta, s amelyből - éppen e ritka régi könyv jóvoltából — ízelítőt kaphattak a Szabad Föld gyermekolvasói is. Az ennek nyomán kiírt „Folytasd, Paprika Jancsi” című pályázatunk sikere pedig azt a sejtést erősíti bennünk, hogy ezt a kedves mesehőst ők is megkedvelték. Ki volt hát ennek a magyar meseírás történetében egyedülálló, különös könyvnek a szerzője? Ki volt Zágon István? Ha az Életrajzi lexikont idézve azt mondom: mérnök, újságíró, színműíró és színikritikus, aligha mondok sokat. De ha őt, mint a Hippolyt, a lakáj című film íróját, vagy a Fekete Péter öcsém..., a Holdvilágos éjszakán..., vagy a Domboldalon áll egy öreg nyárfa... kezdetű dalok szövegíróját mutatom be, akkor már bizonyosan fölsejlik valami, elsősorban is az idősebb nemzedék emlékezetében. Nos, ő az, a 30-as évek színházi világának egyik legsikeresebb színpadi szerzője, számos vígjáték és dal szövegírója, akinek neve határainkon túl is ismertté vált. A Marika, a Budai cukrászda, a Szegény lányt nem lehet elvenni, a Dzsimbi és az ígéret földje című darabjai közül nem egyet Európa nagyvárosaiban is sikerrel játszottak, a Hippolyt, a lakájról nem is beszélve. Színműveit, dalait és daljátékait - a korabeli kritikusok szerint - mindig a könnyed vidámság, a mulattató helyzetek, az érzelem és a komikus elemek ügyes keverése jellemezte, így nyújthatott darabjaival önfeledt szórakozást a kacagásra, kikapcsolódásra vágyó közönségnek. Hasonló szellemben születtek a mindennapi ember gondját-baját, érzésvilágát, könnyed és finom szatírával bemutató rövid írásai, humoreszkjei is. Ezeknek első gyűjteményes kötete a II. világháború előtt jelent meg „Mindenkivel megtörténhetik” címmel. A háború után született rövidke történeteit a „Napos oldal” című kötet tartalmazza. Az 50-60-as években a Tabi László által szerkesztett Ludas Matyiban jelentek meg humoreszkjei. Legutolsó kötete, a „Minden másképp van” java írásainak gyűjteménye. Ezek közül az egyik legsikeresebb és legismertebb „Az anya meg a szülő” címet viseli, amely időről időre elhangzott és elhangzik ma is a rádió adásaiban. De hogyan illik ebbe a vígjátékírói, színpadi szerzői életműbe egy meseregény, a Paprika Jancsi? Műfaját tekintve föltétlenül eltér a többitől, már csak azért is, mert Zágon István ezt az egyetlen mesekönyvet írta. Ám ami a stílusát illeti, ebben nagyon is rokon a többivel: a könnyed, fordulatos meseszövés, a teremtett, kedves kis figurákra sugárzó „atyai” szeretet és a minden soron átható derű jellemzi. Ami a Paprika Jancsi születésének titkát illeti, arról keveset tudunk. A legegyszerűbb magyarázat a legvalószínűbb: a jó házasságban élő, boldog édesapát két kis fiúgyermeke ihlette erre a mesére. Ezt a föltételezést erősíti vallomásában az író immár nagypapa korú fia, Zágon Iván is: - Én akkor már nagyobbacska, tíz év körüli legényke voltam, az öcsém pedig négy évvel fiatalabb. Édesanyámmal együtt mi hárman voltunk a „lektorok”, az első kritikusok. Apánk időnként kijött a dolgozószobájából, kezében a kéziratpapírral, és fölolvasott a születő Paprika Jancsiból. Közben pedig figyelt, értjük-e, leköti-e figyelmünket és legfőképpen, hogy nevetünk-e rajta nagyot, így az arcunkra írt hatás, a mi kacagásunk volt a legfőbb mércéje annak, hogy jó-e az a fejezet, amit frissiben megírt. Ha hallgattunk és komolyak maradtunk, apánk értett belőle: visszavonult és addig formálta, csiszolta, tökéletesítette a kritikus részletet, amíg valamennyiünk tetszésével nem találkozott. Zágon István 1893. október 30- án született, ezen a héten lenne 100 esztendős. Sokszínű és gazdag életművére ez alkalomból emlékezünk. Méltatlanul feledésbe merült, sokoldalú, szerény írói egyénisége előtt pedig úgy tisztelgünk, hogy - a Szabad Föld Kiadó révén - egyetlen mesekönyvét, a Paprika Jancsit mindenki számára elérhetővé tesszük. Valljon maga a mű, s vigye messzire hírét a szerzőnek, a szellemes, derűs, szerető szívű Zágon Istvánnak. Valló László Apa... ...és fia Az Arizona keserves Eladó a Kölyök Fél évadot élt meg az elmúlt színházi szezon egyik legsikeresebb musicalje, a Kölyök. Az Arizona Színház tavaly decemberi bemutatóját követően kirobbanó sikerrel, állandóan telt házak előtt játszották a zenés darabot a Nagymező utcában és a Soproni Színházban. Miután az ismert okok miatt az Arizona Színház megszűnt, a darab színház, illetve gazda nélkül marad. Mikó István és társulata megpróbálta több helyen értékesíteni a több millió forintos produkciót, az állandó színházak azonban eddig nem éltek a felajánlással. Igaz, akadt színház, amelyik átvette volna az előadást, pontosabban a darabot a színészek és a rendezők nélkül. Ebbe azonban az arizónások nem mentek bele. A sikerdarabot egyébként megtekintette több külföldi impresszárió, így lehet, ha nem kell senkinek a Kölyök Magyarországon, és hamarabb kerül külföldi színpadra. Mikó István és csapata azonban nem adta fel. Tárgyalások folynak egy művelődési színházi előadás-sorozatról, természetesen az eredeti felállásban és művészek előadásában. A tét nemcsak egy művészcsapat sikerdarabjának a bemutatása, hanem 18 millió forint is, ugyanis ennyivel támogatta az előadás létrejöttét a Waldham cég. Egyelőre a szponzor és a volt Arizona Színház futnak a pénzük, illetve művészi befektetésük után. A Művész Színház, Törőcsik Mari és társulata, hallani sem akar a múltról, a korábbi színészi stábból is mindössze egy művészt igazoltak át hozzájuk, így hát vevőre vár a Kölyök. ABC-Europress Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy Zágon István Paprika Jancsi című könyve megrendelhető! Ennek részleteit lapunk 8. oldalán találják „Paprika Jancsi postán megy!” címmel. SZABAD FÖLD 13 mmmmmmmmmmi .Jersánszky Józsi Jenő, a nagy író mondotta egy- szer fülem hallatára: „Semmit se tudok kitalálni. Amit írok, azt mindez elmondta nekem valaki, mint élete nagy élményét. Vagy éppen velem esett meg, csak éppen mással játszottam el regényben vagy novellában." Így volt? Ki tudja? Szent igaz, mások is mondtak hasonlókat. Sőt Móricz Zsigmond, a legnagyobb magyar parasztregényt, A boldog embert bizonyos Papp Mihály magosligeti kétkezi ember elmondása alapján írta. Csak éppen - az utóbb általam is személyesen megismert - a könyv lapjain Joó Györgyként szereplő Mihály bácsi azzal az elképesztő közléssel kezdte élete sorának előadását, hogy „Én elmondhatom, hogy egész életemben boldog voltam, soha semmi bajom nem volt.” Ki hisz el bárkiről is ilyesmit? És ki ne vágyakozna arra: hadd ismerje meg azt a csodálatos életet?! Azért utaltam ilyen szépirodalmi példákra, mivel naponta kapok olvasói leveleket, melyekben boldogok és szerencsétlenek; iskolázottak és betűvetéssel csak küszködök; mámoros fiatalok és megcsöndesült vének életük valamelyik nagy élményével ismertetnek meg. Miért? Talán, mivel úgy vélik, amit mással közöltek, az már nem porlik el az idővel. Talán, mert még egyszer - legalább írás közben - át akarják élni azt, ami sorsukban fölemelően szép , vagy megrázóan szomorú volt. Idézetek néhány ilyen levélből. Kovács Károlyné Kocsoláról írta: „Ötvenhat éves nyugdíjas asszony vagyok. A háború a mi családunkat is érintette. Édesapám a frontra került. Hosszú ideig nem jött tőle tábori levelezőlap. És egy napon megjött a várva várt írás. Pécsről érkezett, mert édesapám oda került hadikórházba. Mi rögtön útra keltünk, hogy találkozzunk sebesült apámmal. Mint falusi kislánynak, nekem maga az utazás is nagy élmény volt. Addig úgyszólván vonaton se ültem. Alig érkeztünk Pécsre, alig váltottunk néhány szót apámmal, megszólaltak a légvédelmi szirénák. Mindenki futott az óvóhelyre. A kórházból a betegeket is lehozták. Életemben olyan zűrzavart nem láttam. Az óvóhelyen körben padok voltak. Én ott nagyanyám ölébe kerültem, és csak sírtam. Egyszer csak megjelent ott lenn egy csapat kisgyermek, pap vezette őket. Mindegyiknek a kezében egy-egy őszibarack volt. A pap karján egy nagy kosarat hozott telis-tele őszibarackkal. Amikor hozzám ért, kérdezte tőlem, hogy miért sírok. Azt feleltem, nagyon félek. Ő megnyugtatott jóságos kedvességgel, hogy nem lesz semmi baj. És kezembe adott két nagy őszibarackot, amit én almának néztem, ugyanis a mi falunkban nem termett akkora barack. Megköszöntem az almát. A bácsi elmosolyodott és azt mondta, tanuld meg kislányom, ez barack. Néhány évvel később, pontosan negyvenkilenc szeptember 10-én a mi kis falunkban, Nak községben bérmálás volt. Aki engem hitünkben megerősített, a barackot ajándékozó jóságos pap bácsi, Virág Ferenc pécsi püspök volt. Amíg élek, nem feledhetem a két találkozást.” ...Nem érdekesen elegyül Kovács Károlyné emlékezésében a háború rettenete és a vigasztalás adta öröm? Merőben más élményeket idéz föl Balajti Károly jásziványi olvasónk emlékezése: „Én csak két elemi iskolát jártam, mégis van, ami életemből megírásra érdemes. Például az, hogy már hetvenhárom évvel ezelőtt elkezdtem vőfélykedni. Utoljára pedig öt éve nyolcvanöt esztendősen Budapesten voltam egy orvostanhallgató vőfélye. Több mint ezer alkalommal voltam vőfély. Összesen harmincegy faluban és városban, és legalább hatszáz tanyán lehettem a házasságra lépők ceremóniamestere. Az esküvőkön szereplők között volt szegény és volt gazdag iparos, volt parasztember meg parasztlány és volt országgyűlési képviselő. Éppen csak papnak a vőfélye nem voltam. Bízom abban, hogy sok házasság boldog volt azok közül, amelyeket én kalauzoltam.” Megyes Ferenc debreceni levelezőnk tragikus hangú emlékezéséből: „Negyvennégy december nyolcadikén három felnőtt testvérem fölkapaszkodott egy teherautóra, hogy Ausztria felé elhagyja az országot. Soha többé nem láttuk őket. Hírüket se hallottuk. Szüleim évekig járták a nyugati falvakat, hátha valahol nyomára akadnak a három gyermeknek, akik közül a legkisebb tizenhét, a legnagyobb huszonhárom éves volt. Soha, sehol egy félmondatnyi fölvilágosítást nem kaptak. Testvéreim nem voltak harcosok. Semmit el nem követtek. Csak féltek a jövőtől. És fölszippantotta őket a történelem...” ...Bevallom, némi hátsó gondolat is késztetett a szemelvények közreadásában. Arra szerettem volna bátorítani olvasóinkat: írjanak nekünk életük legnagyobb élményéről. Tudom, kinek-kinek más az a bizonyos „legnagyobb”. Hisz van, aki azt tekinti feledhetetlenül fájdalmasnak, ha elhagyta őt az, akit életre-halálra szeretett. Más a hadifogság megpróbáltatását tekinti élete tűrőképessége csúcsának. Valaki egyszer azzal kérkedett nekem legnagyobb élményeként, hogy elcsípett egy veszélyes bűnözőt. Más pedig megosztotta velem életének azt a titkát - miként vált alkoholista tolvajból tiszta életű prédikátorrá. -n-kérem azokat, akik kedvet véreznek efféle önvallott A mások megírására - természetesen nem regényterjedelmű visszaemlékezéseket kérek, hanem legföljebb háromnégy oldalnyi írásokat-, küldjék be lapunkhoz az én nevemre. Tüntessék föl a levélborítékon rovatunk elnevezését: „Legnagyobb élményem”. A rövidítés és a szerkesztés jogát fenntartjuk magunknak. A megjelent írások szerzőit egyegy jutalomkönyvvel honoráljuk. Várom tehát az önvallomásokat. Sikert, örömöt kívánok a szerzőknek. Bajor Nagy Ernő