Szabad Föld, 1996. július-december (52. évfolyam, 27-53. szám)
1996-08-27 / 35. szám
1996. AUGUSZTUS 27. „ Emberarcú legyen a bor...” A tavaly alakult Tokaj Reneszánsz Egyesület azt tűzte ki célul, amit a szó jelent: újjászületést, megújulást. Bacsó András egyesületi elnök szerint nem kötelező belépni, ám a csatlakozótól elvárják, hogy azonosuljon a társaság eszmeiségével. Ez a célkitűzés felettébb egyszerű: a tagoknak olyan magas minőségű bort kell előállítani, ami a világ legjobb borai között szerepel! A tradíciók ápolása mellett a szőlőtermesztést, borászati technikát megújítani. A Tokaj- Reneszánsznak jelenleg már tizennégy tagja van. Az első jelentkezők a külföldi tőkeérdekeltségű „nyolcak" voltak, de ma már magángazdák is vannak közöttük, hiszen bárki tag lehet, aki minimum öt hektár szőlőt művel, maga készíti és forgalmazza a borát, és van saját pincéje, úgynevezett „vendéglátóhelye”. - Ki tartja fenn az egyesületet? - Nonprofit szervezet lévén önfenntartó. Magam is társadalmi munkában vagyok elnök - mondja Bacsó András -, és csak a tagdíjbevételekre számíthatunk. Nem könnyű ez a közös teherviselés, mert nagy az eltérés egy hatalmas alaptőkével rendelkező Disznókő Rt. és egy napi gondokkal küzdő Szepsy István-féle öthektáros magánbirtok között. Jó lenne persze nagyobb büdzsével, állami segítséggel dolgoznunk, mert dinamikus marketing nélkül Tokaj-Hegyalja nem képes talpra állni. Példa rá a tavalyi nagy bemutatkozásunk Bordeaux-ban. Költséges megmozdulás volt, viszont akkora sajtóvisszhanggal járt, amire az elmúlt negyven évben nem akadt példa. A kívülállónak úgy tűnik, ez a megújítás egyes cégeknél a termék „ franciásítását”, másutt talán - hiszen ön is a spanyol tulajdonú Orémusz Kft. ügyvezetője - „spanyolosítást” jelent. Egyetlen külföldi társaság sem akarja a saját képére formálni a magyar bort. Nem is érdemes. A vulkanikus talajadottságok, az aszúsodás miatt ez annyira jellegzetes, annyira más! Ám a korábbi, szovjet piacra szakosodott, igénytelen tömegtermelés már szóba sem jöhet! A tokaji a maga behatárolt szőlőterületével nem lehet tömegbor. Ellenben ha nemzetközi rangot akar, alkalmazkodnia kell a „nemzetközi ízléshez”, mert van ilyen. A világ „ínyencei” elutasítják a kesernyés, durva aromákat, csersavas diszharmóniákat. Ha eladni akarunk, tudomásul kell vennünk, hogy a legnagyobb borimportőr országok szakkereskedői - még az amerikaiak is! - francia emlőkön nevelkedtek. Vagyis minden fázisban váltanunk, újítanunk kell. Ráadásul aszút nem csak mi készítünk. Készítenek a franciák, németek, kaliforniaiak, de még a dél-afrikaiak is. És az övékért a nemzetközi piacon jelenleg a többszörösét fizetik, mint a tokaji aszúért. Nem mintha annyival jobb lenne. De annyival jobban „bevezették” a piacra. Hogy lehet összeegyeztetni a közös célokat úgy, hogy a Tokaj-Reneszánsz tagjai voltaképpen konkurensei egymásnak? - Jól. Ennek a bornak szakmai rangot szerezni vagy együtt sikerül, vagy sehogy. A verseny egyébként is arra kényszerít minket, hogy jobb borokat készítsünk, mint a szomszéd. És ez Hegyaljának jó. Mi itt valamennyien a nemzetközi piacon akarunk eladni. Nem szabad hát kárt okoznunk egymásnak azzal, hogy minőségben és árban „alálicitálunk” a másiknak. - Mit jelent a „szuper”, a magas minőség? - Azt, hogy emberarcú legyen a bor. Az üveg címkéje tudósítson: a termelőről, a dűlőről, a pincéről, mindenről. A palack, a dugó, a címke az ízlésről. A bor íze pedig arról valljon, hogy milyen a bortermelő család filozófiája. Ez borászati alaptörvény volt Hegyalján az 1600-as évektől egészen 1945-ig. Amikor körülbelül ötven kis- és középbirtokos osztozott meg azokon a területeken, amelyek ma is első osztályúak. Én azt mondom, ma ismét erre tartunk. A kárpótlással magánkézbe jutott kisparcellák idővel koncentrálódnak. Ez nem baj, sőt! Mert 0,3 hektárból megélni úgysem lehet, viszont az öt-tíz vagy annál is nagyobb szőlőbirtokok már garantálják a minőséget, és megélhetést adnak a környékbelieknek. Ez Hegyalja jövője! A rögeszmés Szepsy A család híres Mádon. A fáma szerint Szepsy Laczkó Máté nevéhez fűződik az első aszúbor készítése. I. Rákóczi György feleségét, Lórántffy Zsuzsannát állítólag ő, a fejedelemség udvari kertésze és házi papja kínálta először 1631-ben a maga készítette aszúborral, az isteni nektárral. Szepsy István magas és vékony termetű. A 46 éves, kiművelt beszédű, intelligens férfit inkább nézné az ember orvosnak vagy tanárnak, mint szőlőtermelő és borkészítő magángazdának. Vagyis annak, aminek a szülei is szánták. Szepsy István azonban nem tudta feledni, hogy a nagyapja még több száz holdas tekintetes úr volt, s a családjáról egy dűlőt is elneveztek. Pedig az életvidám, három feleséget elnyűvő, huszonhárom gyereket nemző nagypapa élete során ugyancsak elaprózta a birtokot. Mindösszesen annyi maradt belőle, hogy Szepsy István apját még kulákként meghurcolják. Sok oka volt hát annak, hogy ez a fiatalember a sárospataki gimnázium angol tagozata után ne a szőlőföld felé tekintsen, mégsem így történt. A kertészeti egyetemet végezte el. Tizenkét évesen szőlőt kötözött az apjának. Igaz, zsebpénzért tette, és a diákéveit is általában végigdolgozta. Korrepetált és kapált. Már agronómus volt a mádi szőlészeti szakszövetkezetnél, amikor - noha megbecsülték és szerették - valahogy torkig lett a téeszvilággal. Nem érezte benne a helyét, a dolgát, a feladatát. Úgy utazott ki Párizsba turistaként, hogy vissza sem jön többé, jegyet is odafelé váltott csak. Aztán mégis hazajött, amit nem kell magyarázni. Kinevezték főagronómusnak, majd 1990-ben ugyanott elnökké választották. Elvállalta, mert tervei voltak. Angol tőkét akart szerezni a község borászatának fellendítéséhez. Amikor ez nem sikerült, tizenhét év munkaviszony után a szövetkezettől éppúgy megvált, mint a Royal-Tokaj Kft. ügyvezetői tisztségétől. 1991-ben önállósította magát, és Szepsy István élete innentől kezdve izgalmas fordulatot vett. Ő ugyanis eltökélte, hogy nemcsak jó bort fog csinálni, hanem a legjobbat! Ennek vetett alá mindent. Ősi módszereken alapuló szőlőtermesztése és borkészítése nyílt titok lett, hiszen szüretein, pincéjében állandó a külföldi vevők, nyugati szakújságírók búcsújárása. Nyelvet beszélő - és ma is új nyelveket tanuló - ember lévén fokozatosan beverekedte magát a külföldi piacra. Egyedül. Koordinátori és integrátori segítség nélkül. Megfigyelte és eltanulta, a világ borüzlete hogyan működik. Ma már sorban állnak a boraiért az osztrák, svájci, angol üzletemberek, a vevőköre önmagát építi. Szepsy Istvánnak rögeszméje, hogy a tokaji bor legnagyobb ellensége a mennyiség: egy hektáron nem lehet büntetlenül előállítani 100 hektó bort, ami régen dicséretes sztahanovista teljesítmény volt. Rögeszméje, hogy a tokaji bornak nagyon drágának kell lennie! Az imázsát kell megfizettetni a vevővel. Ma már ott tart, hogy nem szűkölködik, bár a családja - lányai 18 és 11 évesek, a fia 16 - bizony megsínylette, hogy minden megtermelt forintot éveken át visszaforgatott az öthektáros Szepsy-birtokba. Ma már nem kényszerül rá, hogy eladja a szőlőt és a mustot - Hegyalján a kistermelők zöme ma is ezt teszi palackozott borainak eladásából él. Rögeszméje, hogy az államnak támogatni kellene egy olyan „kultúrát”, mint a szőlészet és borászat, mert értéket termel, és kézi munkaigénye miatt leköti a falusi lakosságot. Ámde nem támogatja, se itt, se más vidékeken. Ahhoz sem ad elegendő pénzt, hogy egy erre alkalmas cég az integrátori feladatot Hegyalján ellássa. Mert Szepsy István szerint alakul ugyan, de még mindig gyenge a piacmunka, saját szóhasználattal élve: a kereskedelemre a „töketlenség”, a termelésre a „tőkétlenség” a jellemző. Rögeszméje, hogy az itteni ötezer hektárnyi szőlőből megélne ez a vidék, ha mindenki különleges minőséget állítana elő. Szepsy Istvánnak tehát - akiről az 1996-os Borkalauz többek között azt írja, hogy példaértékű a szőlőművelése, rendkívül erős hozamkorlátozással borai minden kategóriában átlag felettiek, emiatt beszerzésük sok türelmet igényel - soksok rögeszméje van. Dicséretére legyen mondva, eddig mindegyik mellett kitartott. Aki évek óta nem járt Mádon vagy Tarcalon, Szerencs után a nevezetes Sárga Borháznál most nem hisz a szemének. Az útkereszteződésekhez közel, fenn a dombtetőn gyönyörű épületsor húzódik. Formájáról, apró ablakszemeiről kolostornak is hinné az ember. A felül nyitott, kör alakú hangár pedig, nem messze ettől, mintha az ufók kilövőbázisa lenne. Meghökkentő látvány! Mindez - együtt a borházzal és a körülötte lévő szőlőültetvénnyel - négy éve már a franciáké. Közelről aztán kiderül, a „kolostor” valójában egy hipermodern szőlő- és borfeldolgozó, a hangár viszont traktorgarázs, amiről a helyiek azt tartják: Európának a legszebb, de legdrágább garázsa is, mert húszmillióba került, és mindössze néhány traktor áll benne. A Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet arról a disznófejet formáló, kiugró szikláról kapta a nevét, ahonnan most Árvay János pincemester társaságában nézelődünk. Az elmúlt években Hegyaljára telepedett nyolc külföldi társaságból - spanyolok, olaszok, svájciak, németek - a francia Disznókő Rt. a legnagyobb. Alaptőkéje több mint egymilliárd, területe 130 hektár. (Az „idegenek” a hegyaljai szőlőültetvények összterületének még a nyolc százalékát sem birtokolják - a szerk.) Ez a francia cég 31 embernek ad állandó munkát, idényjellegűt persze jóval többnek. - A környéken - mutat körbe Árvay úr széles karlendítéssel - mi végeztünk eddig a legtöbb újratelepítést. A tőkeszámot megdupláztuk, így kevesebb szőlő terem a tőkében, de jobb minőségű. A cégünk felvásárlást is végez. Ha megéri, bizony rá is ígérünk mások áraira... Leballagunk a hegyről az Ybl-díjas Ekler Dezső által tervezett impozáns feldolgozóba. Minden új és szép, mindenütt a modern technika jelenléte. No lám! A szüreti labor műszerfala, mint egy atomerőműé, fotós kollégánk percekig álmélkodik előtte. A szőlőfeldolgozás lelkében, a „fogadóteremben” sterilen csillognak a fémberendezések. Árvay János, aki Rátkán élő borász, nem szereti a technológia szót. Művinek, iparízűnek tartja. Időnként mégsem tudja kikerülni, amikor arról beszél: ezekkel a vadonatúj gépekkel ugyanazt csinálják, mint évszázadokkal előtte az öregek. És mégsem ugyanazt, mert minden munkafázis jóval gyorsabb, korszerűbb és kíméletesebb! A földszinten éppen címke nélküli aszús palackokat rekeszelnek az asszonyok. Ez most Amerikába megy, minthogy az rt. a termés javát külföldön értékesíti. Amikor az árakról faggatjuk, a pincemester begombolkozik és kitér a válasz elől, ám annál bővebben és költőibben szól a minőségről. - A friss, gyümölcsös, üde illatokra és aromákra törekszünk. Ez most a kinti ízlés. Mert a markáns, nehéz bor nem aratott sikert a külföldi megmérettetésen. Tavaly már aranyérmes volt az a furmintunk, ami korábban csak bronzot hozott, még előtte pedig nemtetszéssel fogadták Angliában. Sok-sok apró fogás, módosítás, finomítás kellett ehhez. Ezeket a „finomításokat” mi is végigkóstoljuk a tárgyalóterem hosszú asztalánál. A kilencvenes évek elejétől mostanig ízlelgetjük a hagyományos és megújított évjáratokat - furmintot, szamorodnit, aszút, miközben Árvay úr minden egyes kortyhoz magyarázatot fűz. - Ez a bor például - futtatja körbe a '95-ös dry furmint nedűjét poharában - már nem túl sötét. Az illata, mint a mezei virágé vagy a frissen érett körtéé. Öregeink szerint a tokaji még azt is kibírta, amit elkövettünk vele. Pedig kímélni kell a bort, mert élő szervezet. Szépen, gyengéden, harmonikusan kell elkészíteni, hogy vidám legyen. A borkészítés művészet, és nekünk van mit tanulnunk a franciáktól! Keresztény Gabriella írásai A FOTÓKAT BOHANEK MIKLÓS KÉSZÍTETTE Megy az aszú Amerikába Szabad Föld 3 Szeptemberben jönnek a Keresztapák? - Az egyik szemünk sír, a másik nevet - dünnyögi egy tállyai szőlősgazda nevének elhallgatását kérve -, amikor szeptember közepén itt megjelennek az alföldi felvásárlók. Mert ha nem jönnének, belefulladnánk a termésbe. De mivel jönnek, elpucolják innét a szőlőt még zölden! Tudja azt mindenki, hogy a hamis borhoz kell a savanyú szőlő, savként. Mert a borkősav és a citromsav nyomon követhető, ha valaki a boltban nagy tételben veszi. De a félérett szőlő végett ugyan ki szólhatna?! Tavaly a borseprőmet jobban tudtam eladni, mint az asztali boromat. Ugyanis borseprő is szükséges a pancsolt borhoz. Szerintem tele most az ország olajtartályokban érlelt hamis borral. Azt mondják, az olajszőkítés már nem üzlet a maffiózóknak. Az már igen, hogy eljönnek ide a szegény emberhez, és kínálnak neki a 14-15 fokos szőlőért mondjuk kilónként 45 forintot. Hát bizony meginog az ember! Mert a szőlő neki belekerült legalább 35 forintjába, oszt úgy jut a 10 forint haszonhoz, hogy semmi rizikója nincs. Akkor adja el a szőlőt a tőkéről, amikor még süt a nap. Nem kínlódik, nem bajlódik az aszúszedéssel. Nem fizet érte napszámot az asszonyoknak, akiknek ehhez a legtöbb türelmük van. Hanem elviszik tőle rögtön, és zsebből fizetnek. Hegyalján a szüret Simon Juda napja, október 28. Ha maguk itt járnak tavaly október 28-án, hát nem sokfelé látnak már szőlőt a tőkéken! A bor júdásai akkor már taroltak. Aki október végén szüretelt, azt a népek egyenesen kiröhögték. Októberig csak az tartott ki, akinek nem azonnal kellett az a kis pénz. A nagyok, az idegenek, szóval ilyenek. Saját szememmel láttam, hogy szeptember végén már farkaskutyákkal őrizték a szőlőt, hogy beérjenek az aszúszemek. Hát ez van, kérem! Hogy az idén mi lesz, azt még nem tudom.