Szabad Föld, 2003. július-december (59. évfolyam, 27-52. szám)
2003-07-04 / 27. szám
, 2003. JÚLIUS 4. A Hegyesiek kilencféléi Kunhegyesen Másodszor rendezték meg a Hegyesi napokat Kunhegyesen. Kilenc település vett részt a sok érdeklődőt megmozgató rendezvényen: eljöttek Kunhegyes testvértelepüléséről, Feketicsről, az ugyancsak vajdasági Kishegyesről és Oromhegyesről, továbbá a határainkon inneni Királyhegyesről, Magyarbánhegyesről Mezőhegyesről, Nagybánhegyesről és Nagyhegyesről Június 21-én átadták a teleházat, volt nóta- és népdalműsor, toronyzene, galambröptetés, mazsorettfelvonulás, amatőr művészeti csoportok műsora, főzőverseny, kiállítás, orgonahangverseny, popzene, tűzijáték, utcabál Másnap sportversenyek kezdődtek, virtuskodtak a polgármesterek, később pedig ugyanők fórumot tartottak a városházán. vendéglátó Kunhegyes polgármesterét, Kontra Józsefet, a művelődési központ vezetőjét dicséri, hogy 2001-ben ő találta ki a Hegyesi napokat. - Az első évben még nyolc, nevében a „hegyes” szót hordozó település képviselői jöttek el - idézi fel a kezdeteket a polgármester. - Azzal, hogy két vajdasági község (az egyik Kunhegyes testvértelepülése) is részt vett az eseményen, kezdettől fogva nemzetközi jelleget öltött a Hegyesi napok programsorozata. Tavaly pünkösdkor rendeztük az első találkozót Kunhegyesen, mi finanszíroztuk, mivel módunkban állt időben pályázni a költségek fedezésére. Olyan jól sikerült az első rendezvény, hogy a folytatás mellett döntöttünk. Az őszi helyhatósági választások után Kishegyesen tárgyaltak a folytatás részleteiről, s elhatározták, hogy minden évben máshol rendezik meg. A két jelentkező település azonban idén februárban jelezte, hogy nehézségei vannak, így ismét Kunhegyes vállalta a házigazda szerepét. - Nagyon örülünk, hogy él az együttműködés - mondja Kontra József. - Ma már nem élhet egy város begubózva. Össze kell fogni más településekkel, érvényesíteni kell a kistérségi vagy még tágabb szemléletet. Csak szélesebb kapcsolatokra építve tudunk boldogulni. A kultúra nagyon fontos egy településen. Ha azt akarjuk, hogy legyen, meg kell mozdulnunk. A Hegyesi napok együttműködési társulásának a tagjai nem gazdagok, mindenkinek megvan a maga gondja. Mégis úgy gondoljuk, hogy ilyen célokra áldozni kell. Ahogy mifelénk mondják segíts magadon, Isten is megsegít! Kontra József polgármester Gobelinremeklések Királyhegyesről Királyhegyes, Magyarbánhegyes, Mezőhegyes és Kunhegyes alkotóinak kiállítása nyitt az Horvai Varga István Művelődési Központban. Láthattak itt az érdeklődők rézdomborításokat, festményeket, grafikákat, fotókat, textilből készült bábokat, csuhészobrokat. No meg jó néhány gobelint, megcsodálták a remekeket az asszonyok. Az aprólékos, míves munkával készült gobelineket Strangea Delia jegyzi. - Román származású vagyok, Besztercéről költöztem át Magyarországra tízéves kislányommal, most Királyhegyesen lakom, ahol orvos az élettársam - mondja egészen jó magyarsággal a fiatal nő. - Óvodában dolgozom. Egy szót sem tudtam magyarul, amikor idejöttem. Igyekeztem megtanulni. Nem volt könnyű. Különösen a helyesírással bajlódom sokat Szülei az iparban dolgoztak, mindketten nyugdíjasok. Ő ott tanult Besztercén, aztán Aradra költöztek, ott született a kislánya. Amikor megvolt az élettársa szolgálati lakása, akkor költöztek át Strangea Delia szíve választottja is román származású, aki már hamarabb átjött Magyarországra, és már megkapta a magyar állampolgárságot. Most a kislányét próbálják megszerezni, aztán majd ő következik. A pompás gobelinek mindegyikében ránézésre is hihetetlenül sok munka rejtőzik. - Nem nehéz, csak sok türelem kell hozzá - nyugtat meg bennünket hitetlenkedésünk láttán alkotójuk. - Nem tanított rá senki, apránként sajátítottam el édesanyámtól. Az ő rábeszélésére próbálkoztam meg vele Királyhegyesen, amikor nem volt munkám. Nagyon megszerettem. Volt már kiállításom Tótkomlóson, Nagyéren, most pedig Kunhegyesen. Jól érzi magát Magyarországon. Azt mondja, már ide tartozik, itt a családja, ide megy haza, Királyhegyesre. Nyaranta elviszi a kislányát Besztercére nyaralni, de mindig vágynak vissza, már Királyhegyesen vannak itthon. A lánya egyébként beszél magyarul is, románul is, ami érthető, hiszen ő csak románul szól a kislányhoz, az élettársa pedig csak magyarul. Stranger Delia ezt fontosnak tartja, hiszen örül, ha a gyerek szót ért Besztercén a nagyszüleivel. A kunhegyesi asszonyok némelyikének fejében talán megfordul, megpróbálhatná ő is a gobelinezést. - Nagyon sokat varrtam,amíg volt időmjegyzi meg a gobelinek készítője. Amióta dolgozom, sokkal kevesebb időm jut rá. Egy-egy gobelin hat-hét hónap alatt készül el, attól függ, milyen nagy. Amelyik most Kunhegyesen látható, több évi munka eredménye. Sokat görnyedt fölötte a fiatal nő, aki már nálunk van itthon. Elég hangsúlyosan voltak jelen a hegyesiek fesztiválján a vajdasági falvak, produkcióikat, képviselőiket megkülönböztetett figyelem kísérte. Az egyik észak-bácskai település, Oromhegyes most először vesz részt a „hegyesiek” találkozóján. A kétezer lelket számláló falu múltja a XIX. század közepéig nyúlik vissza. Mindig magyar ajkú volt, ma is majdhogynem színmagyar település. Lakóinak többsége földművelésből, állattenyésztésből él, akik pedig az iparban találtak munkát, azok Kanizsára utaznak. Gazdag Veronika az oromhegyesi helyi közösség tanácsának elnöke már három éve. Ott született, ott lakik, a falu orvosa tizenkilenc éve. Nem egyszerű feladat a falu vezetése és az orvosi munka mellett időt szakítania két nagylányára és a férjére. - Az elmúlt tíz évben az élet minden területére rányomta bélyegét a háború - meséli. - A gazdasági élet még mindig nem állt helyre. A fiataljainkat besorozták katonának, mindenki rettegett. Jó néhányan külföldre menekültek, de akadtak, akik bevonultak. Sajnos, van egy halottunk, egy helybeli fiatalember a vukovári harcokban vesztette életét. Oromhegyesen nem dúskálnak a javakban, de azért építenek utakat, járdákat, fúrnak kutakat. Nagy álmuk a művelődési ház. Ennek felépítése azonban meghaladja erejüket. Nincs hol megtartani a rendezvényeiket, nincs otthona a művelődési egyesületnek. A művelődés otthona fontos helyszíne lehetne a magyarságmegtartó rendezvényeknek. Kishegyes ötezer-hétszáz lakosú magyar település a Vajdaságban. A lakosok kilencvenöt százaléka magyar a balkáni háborúkat követő nagy népmozgások után is. Dékus Gyöngyi, a kishegyesi helyi közösség titkára örül, hogy eljöttek Kunhegyesre. Másodszor vesznek részt a hegyesiek fesztiválján, már ismerős arcokat lát, akikkel jólesik találkozni. Jó érzés annak még a rendőrt is magyarul megszólítani, akinek odahaza a rend őreihez szerb nyelven kell szólnia. Csak az ilyen sorsú falvak tudják, milyen nagy dolog az, ha az ember az orvosnál magyarul mondhatja el a panaszát - mondják a kishegyesiek. - Tartjuk a magyarságunkat, ezt bizonyítják a most Kunhegyesen fellépő néptáncosaink is - bizonygatja Cékus Gyöngyi. - Nehéz megélni a községben, főleg a mezőgazdasággal vergődnek az emberek. Nagyon nagy a szárazság az idén. Ráadásul összeomlott az ipar is. A Szabadka és Újvidék között félúton fekvő Kishegyesnek három lakosa esett el a balkáni háborúkban. - Közülük két fiatalember 1972-ben született, akárcsak a fiam - mondja a helyi közösség titkára. - ő is akkor volt katona, de hál’ Istennek megúszta. Aztán 1991-ben, amint leszerelt, rögtön átjött Magyarországra háromszáz márkával a zsebében, és hét évig Szegeden élt. Miután otthon lecsendesedett a helyzet, hazajött, és bádogosműhelyt nyitott. A szorongás állandó vendég volt a kishegyesi házaknál? - A hadsereg bevonult a faluba is, a tankokat az üzemekben, iskolákban helyezték el. Féltünk, mert tudtuk, hogy a NATO megtalálja a célpontokat a bombázáshoz. A mi házunktól ötven méterre települtek a tankok. Szerencsére minket nem bombáztak, de huszonöt kilométerrel északra, igen. Remegtek az ablakaink, láttuk a fényeket. Nagyon megviselték az embereket a háborúk. A kisunokám akkor négyesztendős volt, ő is rettegett, hogy jaj, jön a repülő, bombáznak. Ahogy Kishegyesen mondják, még nem indult el náluk az élet. Nagyon nehezen élnek meg az emberek, várják, hogy valami jó is történjen velük. Feketics Kishegyes mellett található, négyezer-hétszáz lakosú település, kétharmadrészben magyar. A balkáni háborúk jelentősen megmozgatták a falut. A lakosság száma nem nagyon változott, de a nemzetiségi összetétele igen. Ahány fiatal elment a magyarok közül, annyi szerb jött Szlavóniából, Horvátország keleti részéről. A feketicsi helyi közösség titkára Sárándi István. - Nagy gondunk Feketicsen az ivóvízellátás, az aszály, tél óta nem volt eső - kezdi. Javában aratnak, de nagyon gyenge a termés. Az emberek főleg a mezőgazdaságból élnek. Lenne egy cipőgyárunk, de a napokban küldték el a munkásokat meghatározatlan időre. Nagy gondokkal küzd az állami birtok is (ez az itteni állami gazdaságnak felel meg), magánosítás előtt áll. Munkalehetőség szinte semmi, a kisvállalkozások nem nagyon indulnak be. A feketicsi Pál Károly, a belgrádi parlament képviselője, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke az elhangzottakhoz örömmel fűzi hozzá, hogy a „hegyesiek” között már megindult a gazdasági együttműködés is, aminek komoly távlatot nyit, hogy most készül a Budapest-Belgrád autóút vajdasági területrendezési terve. Ennek keretében Feketics területén leágazás épül, lesz egy Kishegyesnél is, s a kettő között a külön ipari letérő sáv mellett tíz kilométer hosszan, egy kilométer szélesen ipari parkot alakíthatnak ki Ez az egész régió számára komoly fejlődési lehetőség. A „hegyesiek” is helyet kaphatnak itt, hogy termékeiket előállítsák vagy forgalmazzák. Elsőként kapnak majd zöld utat. A bácskai falvak kultúrát hoztak, befektetni hívnak bennünket Szabadföld HAZAI ÉLET Fürge lábú nagymamák Vagyhegyes már másodszor képviselteti Magát a kunhegyesi fesztiválon. Kulturális programjai nagy sikert arattak, főleg a nagymamákból álló mazsorettcsoport. A hatvanhét esztendős Nagy Sándorné szobalány volt Hajdúszoboszlón egy szállodában, onnan ment el nyugdíjba. Most sem tétlenkedik. Négy gyereke örül, hogy édesanyjuk tagja a nyugdíjasok táncos lábú csoportjának, ráadásul az énekkarba is jár, de még színpadi jelenetekben is szerepel, ha úgy adódik. Kunhegyesen ő is bemutathatta sokoldalúságát a város közepén felállított színpadon. Tóth Vilma is örömmel járja a táncot, ezenkívül azzal is segítette a csoportot, hogy megvarrta a nagyik fellépőruháit, a kéket és a pirosat Az asszonyok hajában a virágot, a nyakukban látható rózsafüzért, de a pomponokat is ki-ki megvarrta magának. „Amíg tudom járni a táncot, én járom!” - nevet Tóth Vilma. A hatvankét esztendős Molnár Lászlóné sertéstelepen dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Három gyereke van. Kisunokája szerepelt a nagyhegyesi iskolás mazsorettek között. Az unokák és a nagymamák táncolnak, a gyerekek nem, ők inkább dolgoznak, jegyzi meg. Szabó Józsefné hatvanöt éves, baromfigondozó volt, dohányt termelt, kapál még most is, azt mondja, a tánc tartja jó kondícióban. Két lánya, három unokája biztatja a táncra, drukkolnak neki mobiltelefonon. A vendéglátásban és a kereskedelemben dolgozott nyugdíjazásáig Kovács Istvánná. Sok műtéten esett át. Az egyik alkalommal bement Hajdúszoboszlóra az orvoshoz, de a doktornő nem azt kérdezte, mi a baja, hanem azt, hogy megy-e még a mazsorett, meséli. Biztatta, hogy táncoljon. Nem is maradna el a próbákról. Négy éve özvegy Kakucsi Lászlóné, ötvenhat évével a csoport legfiatalabb tagja. Sokat tanult a lányától, aki maga is tanítja a pomponos táncokat. Régebben egyébként is szeretett táncolni, dalolni. A csoport életkedvet ad, itt elfelejti minden bánatát, mondja lelkesen. Nagyhegyes vezetői nagyon elégedettek velük, s minden támogatást megadnak. Kiss Ferencné a nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola alsó tagozatán tanít, ezenkívül az intézmény alsós és felsős mazsorettjeit vezeti. Tavaly februárban megkeresték a helybeli nyugdíjasklub asszonyai, hogy a nyugdíjas Ki mit tud?-ra egy pomponos tánccal készülhetnének, mert látták a gyerekek mazsorettcsoportjait, és nagyon megtetszett nekik. Kiss Ferencné vállalta, hogy segít a tucatnyi nagymamának. Elkezdték a munkát. - Senkinek sincs táncos múltja, az együtt mozgást nehéz volt megtanulni - idézi fel a kezdeti próbákat a csoport vezetője. - A munkához szokott lábak nehezebben mozdultak, de nagy akarat és lelkesedés volt a jelentkezőkben. Júniusban már nagy sikert arattak az aszszonyok Hajdúszoboszlón, a selejtezőn. Nagy álma volt a nagymamáknak, hogy felléphessenek az Aranybikában: ez a megyei döntőn sikerült, úgyhogy az októberi gálaműsorra is meghívták a csoportot. Hamarosan már az egyik televízióban is szerepeltek. Eredetileg egyszeri alkalomra tervezték Kiss Ferencnével az együttműködést, de anynyi meghívást kaptak sikereik nyomán, hogy folytatták a munkát. A tangó után egy szambaszámot tanultak meg, amit Kunhegyesen adtak elő először népes közönség előtt. Már készen van a harmadik számuk is, augusztusban egy spanyol számot mutatnak majd be. Kovács Jánosné korábban a gázpalackokat töltögette, most 58 éves, rokkantnyugdíjas. Beteg, dobogott is a szíve tánc közben, mondja nevetve, de már helyrejött. „Az unokám is mazsorett, mondom, akkor én is megpróbálom. Azt mondta, hogy már elég jól megy, de mindig nevessetek, mama!” Pinczés Mikósné hatvanhét éves. A kora miatt eleinte tartott a pomponos tánctól, félt, hogy megszólják, de már nagyon örül, hogy belépett a csapatba. Nem nevették ki, inkább megtapsolták. Hatvanesztendős Tar Sándorné. A családja örül, a falubeliek mondják, hogy na, mennek a nagyik próbálni. Nagyhegyesen szeretik a nagymamákból álló táncos csoportot, az augusztusi falunapon zúgott a vastaps, többször visszahívták őket a színpadra. Kovács Józsefné hatvannégy éves. Derűsen idézi fel, milyen sokszor megizzadtak a próbákon. Öt gyereke, tizennégy unokája, három dédunokája van, még most is öt-hat utódot pesztrál, úgyhogy akkor sem unatkozik, ha hazamegy a próbáról, vagy a nyugdíjasklubból. Az ötvenkilenc éves Vincze Sándorné az előnyugdíjig Hajdúszoboszlón volt kézilány egy szállodában. Az ő ötlete volt, hogy pomponos táncot járjanak. Fiatalkorában is nagyon szeretett táncolni, de az egész családja szívesen ropta. A férje is eljött Kunhegyesre, ő is szerepelt a színpadi jelenetben, amit előadtak. Szabó Péterné még kicsit nehezen beszél, mert agyérgörcsből épült fel. A tánc segített a gyógyulásban, mondja. Ez élteti. Kunhegyesen a közönség egyetlen, betegségre utaló jelet sem vett észre színpadi szereplésekor. Fönt, a világot jelentő deszkákon szinte újjáéledt. Az oldalt összeállította: Körmendi Lajos Unokáik biztatására ropnak pomponos táncot A SZERZŐ FELVÉTELEI