Szabad Föld, 2014. július-december (70. évfolyam, 27-52. szám)
2014-07-04 / 27. szám
A vidék családi hetilapja ♦ 2014. július 4. 230 ÉVIG ÁLLT. Az erdélyi Bözödújfalu neve a romániai falurombolás jelképe. 1988-ban egy víztározó építése következményeképpen megindult az elárasztása. 1994-re a falu víz alá került, lakosai elköltöztek más településekre. Meg lehetett volna oldani a falu elköltöztetését biztonságos helyre, de ez nem állt érdekében a Ceausescu-rezsimnek. Az utóbbi években a település egyetlen tanúja az 1784-ben épült katolikus templom tornya maradt. Ám a vízben töltött 28 esztendő még az alacsony vízszint idején a ■ő tetőcserepeket széthordó szorgos kezek munkája miatt végleg elgyengült, és június 29-én összeomlott. Nincs többé jel: „itt egykor falu volt". Béna Hága? ojislav Seselj vajdával, a háborús bűnökkel megvádolt szerb nacionalistával már megint nem tud mit kezdeni a hágai Nemzetközi Törvényszék. Ahogy az utóbbi tizenegy évben sem. Most például ideiglenesen szabadlábra helyeznék - de a vajda nem kéri. Márpedig a hatályos jogszabályok szerint a vádlott csak akkor bocsátható ideiglenesen szabadon, ha azt ő maga kezdeményezi, a befogadó ország pedig garantálja, hogy kiadja, ha folytatódik az eljárás. Seselj 2003-ban, a délszláv háború bűnöseire nem jellemzően feladta magát. Pere csak 2007-ben kezdődött el, mindvégig önmaga látta el a védelmét. Roppant felkészültnek bizonyult, és sorra forgatta ki a bizonyítékokat, vallomásokat - legutóbb tavaly ősszel történt bírócsere a perében, részrehajlás miatt. Mivel bizonytalan, hogy mikor születhet ítélet, a bíróság javasolta: ideiglenesen engedjék szabadon. Mire Seselj azt válaszolta a bírói testületnek: csak akkor fogadja el az átmeneti szabad létet, ha szerbiai tartózkodása idején nem kell jelentkeznie a rendőrségen és nem kell elektronikus bilincset vagy hasonló eszközt viselnie - egyetlen feltételt tartana be: nem hagyná el az országot. Viszont újra részt venne a politikai életben, és a hágai törvényszéket is szívesen kritizálná a médiában. Ha nem, inkább köszöni, de marad. Talán, mert jó a klíma és kellemes a társaság? Vagy esetleg azért, mert amint belépne Szerbiába, letartóztatnák azzal, hogy lehetett némi köze Zoran Dindic néhai miniszterelnök meggyilkolásához? Ki tudja... (kas) V Terrorarzenál Irakban teljes a káosz. Az ország darabokban, teljes a politikai és létbizonytalanság. Félő, hogy éppen a legagresszívabb fegyveres csoport kerül a hatalom közelébe. Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) elnevezésű szélsőséges iszlamista csoport hatalmas területeket foglalt el Irakban, majd vasárnap bejelentették, hogy önálló államot hoznak létre Iszlám Kalifátus néven, Abu Bakr al-Baghdadi vezetésével. Az új állam születését internetes videóüzenetben jelentették be. Azóta a kisfilmet levették a világ legnagyobb videomegosztó oldaláról, a YouTube-ról, hiszen „megsértette a csatorna erőszakkal kapcsolatos irányelvét". A negyedórás kampányfilm nem sokban tér el egy háborús tudósítástól. Ugyanis a harcok még mindig folynak, most Szaddám Huszein szülővárosáért, Tikrit megszerzéséért. Felrobbant terepjárók és épületek, álarccal fedett foglyok, fenyegető üzenetek. A terrorizmus jelvényei szoros egymásutánban. Egy, a filmben szereplő férfi elmondja, hogy a videóban látott fegyverek hadizsákmánynak tekinthetők, hiszen az amerikaiak rengeteg pénzt költöttek az iraki háborúra, a hadsereg felszerelésére, és most mindez az ő kezükbe került. Vadászgépektől helikopterekig teljes az arzenál. Külvilág | Felséges kereset Nőni fog Erzsébet királynő „fizetése” jövő áprilistól. Nem nagyon, csak kicsit: várhatóan évi 40 millió fontra emelkedik. Messzemenő következtetések levonása előtt figyelembe kell venni azt, hogy őfelsége büdzséjét is kikezdte a válság: míg 2011-ben évi 80 millió fontot kapott a királynő hivatalos költségeit fedező Sovereign Grant, 2012-ben már csak 30 millióból gazdálkodhatott, s az évi apanázs azóta alig nőtt. Pedig rengeteg kiadása van a királyi udvarnak. Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegnő londoni lakosztályának felújítására csaknem 4,5 millió fontot költöttek (ez azért kivert néhány brit biztosítékot), a királyi család legmagasabb rangú tagjainak utazásai pedig 4,2 millió fontba kerültek tavaly. De az igazán érdekes: mindezt meg tudják oldani úgy, hogy a monarchia fenntartásának teljes költsége évente 56 pennyjébe (mintegy 210 forintjába) kerül fejenként a brit korona alattvalóinak. Tudnak gazdálkodni. K. F. SZEGEDI SZABATÉR JÁTÉKO Theodorakis - Ifj. Harangozó ZORBA, A GÖRÖG ti táncmű 07.14., 5. Presgurvic Főbb szerepekben: ELFÚJTA film— Szulák Andrea musical Dolhai Attila i ss www.szegediszabadteri.hu Hirdetés Jegyértékesítés: Országosan: az IBUSZ jegyirodákban jegyrendeles@szegediszabadteri.hu Szegeden: REÖK, 6720 Szeged, Tisza Lajos. krt. 56. Tel.: +36-62/541 -205 RTL -ff smind faid ' gEifflSH LLLJ talatoi m ffgtT Haszon LI EÜSE5S3 NOŰTTT HlTiUAVl'l © ||| FOTÓ: SHUTTERSTOCK