Szabad Föld, 2016. január-június (72. évfolyam, 1-26. szám)
2016-02-05 / 6. szám
A vidék családi hetilapja ♦ 2016. február 5. Riport az emelt szintű érettségire. Az az álma, hogy továbblépjen, egyetemre jelentkezik, és építészmérnök szeretne lenni. A Bornemisszában azonban, ahogy a legtöbb szakképző iskolában, viszonylag kevesen választják az építőipari szakmákat. Számtalan módon, így nyílt napokkal, kiállításokkal, pályaválasztási tanácsadókkal próbálják az iskolába csábítani a tanulókat. Ennek ellenére akadnak olyan szakmák - ilyen például az ács ahol 15 éve nem folyik képzés Egerben, mert évente csak egy-két jelentkező akad, s így nem jön össze a létszám. Festő- és kőművesszakmákban csak egy-egy osztály indul évente minimális létszámmal, itt ráadásul a lemorzsolódás okoz gondot. Megesik, hogy csak a tanulók harmada szerez bizonyítványt, a többiek kimaradnak, miután elérték a tankötelezettség határát. A magasépítő-képzést is csak kétévente tudják indítani. - Azon dolgozunk, hogy visszaállítsuk a kétkezi munka becsületét. Mára fölértékelődött a szakképzés jelentősége, ezért is próbáljuk arra ösztönözni a fiatalokat, hogy ezt válasszák. A szakmáját kiválóan bíró szakmunkást biztos munkalehetőség várja a környező vállalkozásoknál. A hiányszakmákat tanulók például komoly ösztöndíjra számíthatnak - tudtuk meg az ESzC főigazgatójától, Fábri Eufrozinától, aki szerint a KÁLLAI MÁRTON FELVÉTELEI térségi alapon létrejött szakképzési centrumok kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy javuljon a helyzet. Sokan bíznak abban, hogy a németeknél bevált duális képzés lehet a megoldás: ez arra épül, hogy a cégek nagyobb szerepet vállalnak a szakképzésben. Ehhez azonban szorosabbra kell vonni a kapcsolatot az iskola és a cégek közt, hogy a mostaninál több tanulószerződés jöhessen létre. ♦ „Megcsinálom én azt is, csókolom, olcsón megszámítom” - fogadkozik némelyik szaki. Az ács meghajlítja a bádogot az ereszcsatornához, az asztalos megbütyköli az ablakpárkányt, bár nem konyít hozzá. „Ha beázik az ereszcsatorna vagy lekapja a vihar a lemezt, akkor bezzeg jönnek, hogy javítsam meg - panaszolja egy bádogos. - Ma mindenki főnök akar lenni, menedzser. Senkinek nem akaródzik felvenni a munkásruhát.” Kapott felkérést kastélyra, templomtoronyra, de magánházhoz ritkán hívják. Az utcán szemügyre veszi a tűzfalakat, és szúrják a szemét a „mekkelekek” hibái. Szerencsére akadnak még, akik komolyan veszik a mesterségüket. Néhány éve, amikor válság volt, azt néztük, hány emberünktől búcsúzzunk el. Most akár tíz-húsz festőnek is munkát tudnék adni, de örülök, ha találok négyet-ötöt. Fölvennék pályakezdőt, tanulót és gyakorlott szakmunkást is, ha lenne - mondja Koczka Sándor, aki szobafestő-mázoló és tapétázó mester, de több szakmából vizsgát tett, ért a burkoláshoz, a szárazfalépítéshez, a hő- és hangszigeteléshez is. Miközben ezt meséli, Andornaktályára tartunk, a Kurdi pékségbe, ott festenek éppen - ami azért nagy kihívás, mert a pékség közben gőzerővel működik. Azt a részt, ahol most a szintén hiányszakmát művelő fiatal pékek serénykednek - villámgyorsan megformázzák, majd kemencébe rakják a cipókat -, a festők csak éjjel vehetik birtokba, s hajnalig végezniük kell. A műemlék Lyceumban viszont csak hagyományos anyagokat és eszközöket, így korongecsetet használhattak. Akadtak kreativitást igénylő megbízásaik: egy felsőtárkányi szállodában az afrikai sárkunyhók hangulatát idézték. Ezért a munkáért Londonban vehetett át díjat - megtapasztalhatta, hogy a Nyugat tengerén hordozza a jó szakembert. - Több évet töltöttem Németországban, ahová a feleségem is elkísért. Meglepve tapasztaltam, mekkora tekintélye van ott a szaktudásnak. A Malermeister, egy nagydarab, fehér köpenyes festőmester aprólékosan ellenőrizte a munkát, és ha egy pici karcolást talált a falon, azt ki kellett javítani - idézi fel emlékeit Koczka Sándor. Kinn ráébredt, milyen fontos lépést tartani a legújabb alapanyagokkal és technológiákkal. Mégsem volt könnyű dolga, amikor a családja kedvéért hazajött, és vállalkozóként egy szál magában próbált boldogulni. - Itthon el kellett felejtenem a németországi rezsióradíjakat és négyzetméterárakat. Mégis úgy döntöttem, húzok egy vonalat árban és minőségben, amiből nem engedek. Ha valamit megígérek, akkor ahhoz becsülettel tartom magam. Nekem a megrendelő a főnököm, nem verem át. Ha nem így tennék, hogyan mutatnék példát a két fiamnak, és hogyan vizsgáztathatnám azokat, akik ezt a szakmát választották?! A tanulói közül nem sokan maradtak a festőhengernél. Meséli, oktatott egyszer egy felnőttképzésben részt vevő csoportot, ahol 16-an végeztek, közülük 15-en tettek sikeres szakmunkásvizsgát. De csupán hárman lettek tényleg festők, ebből ketten külföldön vállaltak állást. A téli hidegben szeretni kell ezt a szakmát, a nyári rekkenő hőségben pedig imádni. Tizennégy éves korom óta vagyok a tetőn, édesapám is ácsmester volt, akárcsak én - mondja Vernyik Roland, akit korán magával ragadott a mestersége szépsége. Az ostorosi férfi kapott már faépítészeti díjat, néhány éve pedig az Európa-bajnok magyar ácsok felkészítésében vett részt. Igaz, a díjnyertes diákjai ma mind külföldön szorgoskodnak. Roland is éveket töltött Németországban. Megtanulta a nyelvet, német mesterlevéllel is büszkélkedhet. Elnyert például egy ottani ösztöndíjat, kitanulta a falépcsőkészítést. Amikor hazajött, próbálta buzdítani a kollégáit, hogy menjenek, fejlődjenek ők is, de nagy szívfájdalmára senki nem jelentkezett. Minek az? - kérdezték, pedig szinte ingyen lett volna a kurzus. Úgy gondolja, sokakból hiányzik a kellő önbecsülés, és a reklám is elkélne a szakmának. Ennyi pénzért izzadjak? - veti oda sok fiatal, így még segédmunkást sem találni. Megesett, hogy Roland az ácscéh hagyományos bársonyöltözetében jelent meg valahol, és furcsán néztek rá. Máskor - hogy megtisztelje az iskolát - öltönyt vett fel, amikor elkísérte az autószerelőnek készülő fiát az évnyitóra. Szomorúan látta, hogy a diákok zöme laza rövidnadrágban, tornacipőben érkezik. - Olyan munkát igyekszem átadni a bádogosnak, hogy ne köpködjön, hanem fütyüljön. Tisztelem a hozzáértő kőművest is, mert tudom, milyen nehézségekkel kell megbirkóznia. Meggazdagodni nem lehet az ácsmesterségből sem, de becsülettel megélni igen - jegyzi meg Vernyik Roland. - Akár 20-25 méter magasan kell helytállni, égető napsütésben is. Férfivá érik benne az ember. A megrendelőtől kapott mosolynál pedig nincs szebb fizetség. Minap Pesten dolgozott egy tetőtérben, Németországba készült aztán - mivel ott is bizonyította a hozzáértését, már őt keresik, nem ő kopogtat. Egy kis német faluban egy több száz éves, helyreállításra szoruló faház várja. Azt mondja, ez a megbízás különösen szépnek ígérkezik: - Szinte hallom, hogy a ház lelke beszél hozzám, üzeni, meg kell gyógyítanom. Lasszóval is nehéz itthon tartani a jó festőket! Az egri iskolában viszonylag kevesen választják az építőipari szakmákat Vernyik Roland ácsmester szerint manapság sokakból hiányzik a szakmai önbecsülés PALÁGYI EDIT RIPORTJA Koczka Sándor nem veri át a főnökét, a megrendelőt