Szabad Föld, 2020. július-december (76. évfolyam, 27-53. szám)
2020-07-31 / 31. szám
A vidék családi hetilapja ♦ 2020. július 31. Riport 15 A korok és stílusok kavalkádja ellenére a Galambos Csak hisszük, Hintókészítő Műhely családi vállalkozásként a mai hogy a hintó napig törekszik arra, hogy stílusában, megjelenésében kiment magyaros hintót készítsen. A világon kétféle fogatolá a divatból ii módot ismernek el, a magyart és az angolt. A Galambos Műhelyben négy kocsitípus örvend évek, évtizedek óta töretlen népszerűségnek a megrendelők közt: a versenykocsinak számító Cziráky- és a gavallér, valamint az Esterházy- és Károly-hintó. Bár azt hihetnénk, e járművek valamiféle ősi kotta alapján gurulnak ringatózva, a technológia a lovas közlekedést is időről időre reformálja. Míg az 1990-es években a dob- és tárcsafék számított forradalmi újításnak, ma már az első és ötödik kerék fékezését szolgáló késleltető rendszer teszi biztonságosabbá a kocsikat. A Galambos Műhelyben szinte minden típusból készült már kocsi az elmúlt évtizedek során, a legkeresettebbek mégis a díszhintók, a jártató- és maratonkocsik, valamint a sétakocsik. Hintón járni komoly presztízst jelent, ezek közül a legdrágább a Viktória és a Landauer típusú. Ezeket előszeretettel viszik menyasszonyi kocsinak, hiszen divatba jött az ifjú párok kocsikáztatása. Akár az egész emberi életet el lehet tölteni egy-egy hintón, de legyen szó ünnepi alkalomról vagy hétköznapi sétakocsizásról, e pompás járművel ma már mégsem szokás temetőbe gurulni, mégis megmaradt nyelvünkben, ma már nagy, ormótlan, elavult járgányt értve alatta - ennyit az etimológiáról. Galamboséknál kézzel készítik a hintót Istenek fogságábanG yerekkoromban a Patkós Csárdában találkoztam egy herceggel. A terem zsúfolásig megtelt, a levegőben pörköltszag és húslevesillat ölelkezett a tejfölös uborka aromájával. Az asztalok között rohangáltam, de mit csináljon egy gyerek, amikor azt látja, hogy a felnőttek friss kenyérrel tunkolják a vasárnapot. A herceg nem sokkal a vargabéles előtt lépett a csárdába. Hajlott hátú férfi volt, ám a feje búbja még így is olyan magasságokba ért, hogy amikor elém állt, nem csak a gerendát, de az egész mennyezetet kitakarta. Nyúlánk arca közepén vékony, hegyes orrot hordott, és ott, ahol másoknak a szeme van, sötét gödör lakozott. A kráter mélyén fénylő pont remegett. Onnan nézett szúrósan, majd ráhorkantott valakire, aki szóvá tette, hogy hordhatna napszemüveget, ilyen tekintettel halálra rémiszti a gyerekeket. A férfi erre azt felelte, hogy senki ne viccelődjön a halállal, mert a végén még szembejön vele egy eső a nyári délutánon. Vagy egy havas éjszakán. A halálnak mindegy, milyen az időjárás. Mondandójának nyomatékot is adott: görcsös mutatóujjával a plafon felé bökött, majd azt mondta, hogy az égbe csak a jók kerülnek, ám ha valaki nagyon vágyik már az éteri utazásra, bárkit felültet a felhők vonatára. Egyszer ő is jegyet váltott oda, mégse indult. Mert az ő bokáját már az ördög fogja. Mert ha nem tudnánk, minden bűnös lélek lábán a pokol lánca lóg. Amikor ezt mondta, lehajolt, felhúzta nadrágszárát, és várta a hatást, amit fehéren elővillanó csontos bokája láttán remélt. Azt nem lehetett eldönteni, hogy az emberek, akik elfordultak a látványtól, a boka miatt kapták el tekintetüket, vagy mert az ember szeme olykor olyan dolgokat is meglát, amik nincsenek ott. Én csak bőrt meg szőrt láttam, cipőbe gyűrt szürke zoknit. Pisti herceg pedig, merthogy a férfi így nevezte magát, hagyta, hogy nadrágjának szára visszahulljon. Elégedetten nézett végig a termen, majd helyet talált magának. Az asztalunknál. Csak egy tányérnyi helyet kért, ami mellett elfér egy pohár és egy szelet kenyér, majd birkát rendelt, szaftjában főve, és nem sokkal később már teli szájjal arról mesélt, hogy ötven éve, még azelőtt, hogy a nagy világháború kitört volna, egy kastély negyedik emeletén született. Esküdözött, hogy ő bizony nem akart a világra jönni, maradt volna még az istenek fogságában, de ekkor egy angyal állt eléje, üzenetet hozott. Pontosabban megparancsolta, hogyha felnő, kövessen el annyi, de annyi zsiványságot, amiért a poklok ura nemhogy örök életnyi penitenciát ró ki rá, de még azt is megszorozza héttel. Ez az ő sorsa, nem küzd ellene. Mindezt teli szájjal mondta, ajkai közül pörkölt lé csurgóit, és amikor látta, hogy még a szomszéd asztaltól is hitetlenkedve néznek át, még azt is mondták, talán bolond, ingujjal törölt végig száján. Nagy levegőt vett, és megkérdezte, hogy mit nem hiszünk el neki: azt, hogy herceg, vagy azt, hogy zsivány. Majd sóhajtott, mert kiderült, hogy nagyjából egyenlő szavazatot kapott a zsivány herceg és a herceg zsivány. Ekkor öklével az asztalra támaszkodott, egyenesbe tolta magát, és fizetett. Aztán intett. Éppúgy, mintha ujjával csak belekapott volna a levegőbe, de az emberek megindultak utána. A kijárathoz érve kitárta az ajtó szárnyait, és a beáradó napfényben kisétált az épület elé. Odakint egy kétlovas Viktória hintó várta, és a hajtó, aki Pisti hercegnek szólította a feléje lépdelő alakot, a kalapját is megemelte. Aztán a lovak vitték őt a pusztaságba. Az emberek meg némán néztek utána. Majd néhányan, mielőtt visszatértek volna asztalukhoz, lopva felhúzták lábukon a nadrágszárat. Mintha csak tudták volna, hogy van abban, nem is kell és igazság, amit Pisti herceg beszél. F. Tóth Benedek