Szabad Ifjuság, 1954. április-június (5. évfolyam, 77-153. szám)
1954-05-05 / 105. szám
Tarján István: Kora reggel van még, öt óra. Előző napi megbeszélésünk szerint találkozom a tanácstitkárral. Együtt megyünk majd Tiszabecs határába. És hát ezen a reggelen majdnem megrokkanok a jobb kezemre. Úgy történt, hogy éppen elindultunk, amikor lobogó örömmel rohan a tanácsházára egy tagbaszakadt fiatal parasztember, Tóth Bertalannak hívják. — Elvtársak! — süvíti. — Bejelentem, hogy fiam született az éjszaka, öt kiló-os! Kezelünk, gratulálunk, s mondom, majdnem összeroppant a kezem az ifjú apa hatalmas tenyerében. Hogy micsoda erő — az öröm. (Hej, a múltban, de gond volt az öt-hatholdas paraszti házban: a gyerek.) Valahol kelepel a gólya, a tanácsház kerítése mellett rügyeznek az orgonabokrok, s Tiszabecs legifjabb polgára, a kis Tóth Berci bizonyára édesen alszik a kismama mellett. Oly szép az élet. Ez a tavasz ... Nem is tudom, hogyan jutottunk ki a Fülöp-tagra. De már itt is vagyunk. Amire nem számítottam, de a titkár sem, nem egyedül. A falu határának csak ezen a részén huszonketten vannak még rajtunk kívül. Dolgozó parasztok. Vetik a napraforgót, a cukorrépát. Kora virradattól, hogy mielőbb megindulhasson a földbe került magban is — az élet. Az előző esti DISZ-gyűlésről sok ismerős arcot fedezek fel a vetőgépek, mögött, de nem állnak meg, csak intenek a fiúk, lányok, hogy — a költő szavával élve — „még mi várja" őket, ■ ,/■ Barátkozom hát a földdel. S a vetőmag ágya arról ,,beszél”, hogy ilyen Lelkiismeretesen talán sohasem készítették még el. A barázdákat mindenütt úgy húzták meg, hogy az itteni bő csapadék, talajvíz ne mossa ki a magot, hanem lefolyhasson a táblák, utak melletti árokba. Az árkokat evégett ki is tisztogatták. Mennünk kell azonban tovább, mert a tanácstitkár elvtársat várja a nyolc órakor kezdődő hivatal (reggeli határszemlél a ráadás!), én pedig kiváncsi vagyok a Rákóczi tsz diszistáira. Mert beszélik róluk, hogy való k Rákóczi tsz diszistái ságos ördögök. Ég kezükben a munka. Valami igazság van is ebben az elnevezésben, mert a tsz-nek a falu szélén épült hatalmas istállóépületei mögött már az első percekben egy diszista miattmajdnem a „pokol tornácára” kerül a lelkem. Hiába, testi épségem megrontása jegyében indult a nap, miért folytatódna máskép. Szóval, ahogy ácsorgók a lóistálló sarkán, olyan hirtelen robogással fordul vontatójával a trágyatelepre Fazekas Pál diszista, hogy kis híja, s a kerekek alá kerülök. De csak nevet a fiú, mosolyognak az idősebbek is: nem kell félni, páncélos katona volt még az ősszel a Pali, mestere a kormánykeréknek. Most a kölesei gépállomástól dolgozik itt, de hogy. Hatan rakják hatalmas kocsiját, de ő is vitázza a trágyát, s bírr.. . már robog is a szállítmány a cukorrépaföldre. Menjünk utána. Kendő lobog, pajkos ez az áprilisi szellő, leánykacagás versenyez a pacsírtaszóval, de hogy Szatmári Irmával, Gerzsenyi Erzsivel, Pethes Margittal, Farkas Emmával, Kondror Hanával nehéz versenyeznie Bornemissza Pistának, meg Őri Gézának, annak csak ők a megmondhatói. — Sietni kell, jön a traktor, aztán a vetőgép — diktálják az iramot a lányok. — De hol a DISZ-titkár? — morfondírozom magamban. — Ejha, bizonyára csak szónokolni tud, hogy így, vagy úgy a tavaszi munka, ő pedig valahol meghúzódik, s töri a fejét, milyen szép szavakat mondjon majd a legközelebbi gyűlésen. Feltevésem miatt hamarosan elszégyelem magam. — Balogh Janit keresi az elv- társ? — szólít meg egy idősebb, tsz-tag. — Ott szánt, avval a két pejkóval. S valóban, a szőke, göndörhajú Balogh János nagy komolyan fogja az ekeszarvát, mögötte barázdákba teregetve csillog a föld. Szerződéses hagyma és magrépa kerül nemsokára belé. DISZ-titkár az ekeszarvával. Van ebben valami jelképes, szép, jelképes, mert a szántás munkájától függ a jövő — a DISZ- titkár példamutatásától nem kis részben függ a fiatalok helytállása. Szép — mert... ehhez viszont már festő kellene, hogy két jóltáplált ló mögött egy nyúlánk, majdnem lányos tekintetű, termetű fiatal fiút megörökítsen a vásznán. Egy fiatalembert, akinek a szeme nemcsak a garázdán, hanem az odább trágyát leregető társakon is. Meg mögötte, a gyümölcsös 130 almafáját nyeső, tisztogató Pethes Lacin. Horváth Erzsin. Kondor Lenkén. — Balogh elvtárs teljesíti a normát? — kíváncsiskodom, s úgy vélem, egy ilyen fiatal fiútól bizonyára nem kívánnak annyit a tsz-ben, mint az idősebbektől — Én? — mosolyog. — Márciusban 25 munkaegység volt a tervem, 32-t szereztem. Most meg ... mennyit is szántottam Jani bácsit — kérdezi az arrajövő brigadérost. Az meg belelapoz a noteszébe. „2115 négyszögöl” — ez áll benne. — No, hát tegnap kezdtem, ma estig kétezer négyszögölet kellene elvégeznem. Addig még messzi az idő, s már száztizenöt négyszögöllel megfejeltem a tervet. Éppen ekkor harangoznak delet. Búcsúzunk Arra gondolok, hogy 1949-ben még puszta térség volt itt, a falu „pástján”. S ma? Egy hosszú lóistálló, sertéshizlalda, két hatalmas juhhodályt és már csak a tetejét hiányoló, most épülő 60 férőhelyes tehénistálló emelkedik rajta. Négy és fél éve néhány ember két rossz ökörrel elhatározta, hogy közösben gazdálkodik, s ma közel ezer birkája, 36 tehene, 35 lova, csikója, 150 sertése van 104 tagnak a csaknem ezer hold földhöz. Volt itt fejlődés eddig is, de a fiatalok lendületét látva könyetja elképzelni: mi lesz itt néhány esztendő múlva? A mesék ördöge nem tud olyan „csudát" művelni, amilyet a Rákóczi tsz 24 főnyi ifjúsága. Igaz, hogy ők nem is ördögök , hanem diszisták. Az első tiszamenti falu közösségben dolgozó fiataljai, akikre akkor is büszke érzéssel gondol majd az ember, ha már messzebb, fejebb lesz tőlük a Tisza mentén. A folyó sodrása lesz az emlékeztető. Az ország első műkedvelő színháza A Rózsa Ferenc Kultúrotthon gyönyörűen berendezett, korszerű színházterme már külsőségeivel is azt a megbecsülést és fokozott támogatást mutatja, amelyben műkedvelő színjátszóinknak egyre nagyobb részük van. Ebben a helyiségben kezdte meg működését az „Építők Színpada’’, amely nem alkalomszerűen juttatja ilyen nagyszerű lehetőségekhez, legjobb építőipari színjátszóinkat, hanem mint az ország első állandó jellegű műkedvelő színpada, folyamatosan biztosítja számukra a nagyobb nyilvánosságot. Az első előadás megmutatta, hogy az építőipar műkedvelő színjátszói meg is érdemlik ezt a gondoskodást. Sztárok nélküli, jól összetanult színjátszó együtteseket láthattunk ezen az estén. A Rózsa Ferenc Kultúrotthon ,,Odry Árpád" színjátszó együttese Kisfaludy Károly „A kísértet” című költői elbeszéléséből Ambrózy Ágoston által írt egyfelvonásos vígjátékot mutatott be. A mulatságos történet s nem utolsó sorban a jólpergő előadás sokszor megnevettette a közönséget. Az Építők Sztanyiszlavszkij Stúdiója különösen jó előadással lepte meg a nézőket. Karinthy Frigyes „Visszakérem az iskolapénzt” című szatírájában kiváló színészi teljesítményt nyújtott a régi iskola rossz ta- Úttípusainak megelevenítésére! Nagy Gyula, Jász Sándor, Babusek József, Vajda Endre és Kraszer Leó. A rendező, Tatár Eszter nagyszerű munkát végzett mind a szereplők beállításával, mind az egyes színészi alakítások kidolgozásában. A Kőbányai Téglagyár operettegyüttese Lukovszkij „Két kapitány” című egyfelvonásos operettjének előadásával sok derűs percet szerzett a hallgatóságnak. A főszereplő — és egyben rendező — Zombori Bélának és a Zajkát alakító Nagy Erzsébetnek hangja is van az operettszerepléshez, Hoffmann Géza sajátos ,egyéni humora pedig kitűnően illett a volt tengerész üdülőigazgató hálás szerepéhez. A közönség igazi pesti közönség volt abban is, hogy sokan és sokat késtek, abban is, hogy hálás tapssal jutalmazta a produkciókat. A szervezés körül sem volt minden rendben. Ezek azonban csak átmeneti — igaz, hogy sürgős megoldást követelő — zavarok. Senki sem vitathatja, hogy Budapest színházi élete új színnel gazdagodott az ..Építők Színpada’ létrejöttével. K. L. így történt, hogy néhány hónap múlva megszökött az intézetből és magával vitte az ott kapott felszerelést. Terv nélkül, céltalanul kóborolt az országban, gyalog, vonaton, kocsin. Várótermekben aludt, ha éhes volt , lopott, vagányok, csibészek közé keveredett. Számos lopás terheli a lelkét. Pedig alapjában véve nem rossz fiú. Szeret dolgozni, tanulni is akarna, csak ne olyan nehéz dolgokkal kínozzák egyszerre ... Nehéz dolga van a bíróságnak. Ez a fiú elsősorban nem maga felelős elhibázott sorsáért. A felelős: a múlt menhelyi nevelése, amelynek szerencsétlen áldozataival még ma is nap mint nap találkozunk. Most kell az elmulasztott nevelést kipótolni. Javítónevelés kiszabását kéri az ügyész, s a bíróság el is fogadja az indítványt. Kihirdetik az ítéletet.A javítónevelés legrövidebb tartama egy év. Az elítélt — Barna László — nem fellebbez. Megnyugszik az ítéletben. Megnyílik előtte az új élet útja... ★ Gyurka egész éjszaka nem tudott elaludni. A november 16-i dátum, a tárgyalás napja úgy lebegett előtte, mint a szakadék, amelyet aligalig takarnak el a borús szürke fellegek. Ha egy-egy pillanatra erőt vett rajta a fáradtság és szemei lecsukódtak, úgy érezte, hogy zuhan, zuhan egyre mélyebbre. Ilyenkor ijedten kiáltott, igyekezett megkapaszkodni és felébredt. Nagyon furdalta a lelkiismeret. Szörnyű szégyent hozott az úttörő nyakkendőre. Mi történik délelőtt? —- egyre, megállás nélkül ez zúgott, zakatolt a fejében. Börtönbe kerül vagy talán javítóintézetbe? Mindegy, bármi legyen is, egyet szilárdan eltökélt magában: csak az igazat fogja mondani. Nem hazudik, nem szépít semmit. De mit fognak mondani a bírók — ötlött fel gondolatában újra és csak egy vágy töltötte el, minél előbb túllenni a tárgyaláson. A szomszéd szobából zaj hallatszott. Úgy látszik, anyja sem tud elaludni. Alig hajnalodott, kiugrott az ágyból. Halkan, hogy testvéreit te ne keltse, megmosdott, felöltözött. Azután olvasni próbált, hogy valamivel eltöltse az időt reggelig. De egyetlen szó, egyetlen betű nem hatolt át az agyán. — Ha megkérdezik hogy mit akarok tenni, azt fogom mondani, hogy vigyenek el hazulról — jutott eszébe. Nem akarok itt maradni. Tanulni akarok, esztergályos akarok lenni... Az idézés csak 11 órára szólt, de Gyurka anyjával együtt már kilenc órakor ott szorongott a tárgyalóterem előszobájában. Kínos lassúsággal telt az idő. De egyszercsak elérkezett a 11 óra. Kinyílt a terem ajtaja és kiszólt valaki: — A Pető György ügyében megidézettek jöjjenek be. Gyurka, anyjával a terembe sietett. Megállt hátul és körülnézett. Az az asszony, ott elöl, az emelvény közepén a bíró lehet, mellette vannak az ülnökök — így magyarázták. Annál a baloldali asztalnál pedig az ügyész ül. Nem is látszanak olyan ijesztő embereknek. Kezdődik a tárgyalás. — A Fiatalkorúak Bírósága tárgyalni fogja a fiatalkorú Pető György bűnügyét, akit az ügyészség többrendbeli, magánosok sérelmére elkövetett lopással vádol — szól az elnök és számbaveszi a megidézetteket. Mindenki jelen van. Hátul egész sort töltenek meg a károsultak. Gyurka most kerül először szemtől-szembe azokkal, akiket Jolán biztatására meglopott. — Állj ide, Gyurka — szól most barátian a bíró elvtársnő. Megkérdezi a fiútól személyi adatait, aztán az asztalról felemel egy papírlapot. — Felolvasom az ügyészség vádiratát. „Pető György 13 éves budapesti lakost, az általános iskola VII. osztályos tanulóját tizennégyrendbeli, magánosok sérelmére elkövetett lopással vádolom az alábbi tényállás alapján ... És Gyurka lehorgasztott fejjel hallgatja bűnei hosszú listáját. Igen, a vádirat felsorolt pontosan mindent. Mindezt elkövette. ... Vádlott ezzel a cselekményével megvalósította a BHÖ 422. szakaszában foglalt bűncselekményt.” — Megértetted a vádat? — kérdezi az elnök. — Igen — szól halkan. — Bűnösnek érzed magad? — Bűnösnek... mondja ki a szót, amely olyan nehéz, mintha mázsás kövekkel tenne megtöltve. — Nézz rám, Gyurka. A tanácselnök alacsony asszony, hátrafésült hajjal, kissé fáradt arcvonásokkal, de eleven, kutató szempárral. Ő előtte nem kell remegni — érzi. Gyurka felnéz rá. — Te egy évig a Ságvári-intézetben nevelkedtél. Jó volt ott? — Nagyon ... — És tanultál arról is, hogy ki volt Ságvári Endre elvtárs? — Igen. A magyar nép egyik vértanúja, aki meghalt miértünk. — Jól van, Gyurka. Hát azt tudod-e, hogy Ságvári elvtárs is állott a bíróság előtt? ... Gyurka még mélyebbre horgasztja fejét. — Tudom — mondja kis gondolkozás után... — Csakhogy ő nem ilyen cselekményekért került bíróság elé. — Ságvári elvtárs nagyon szerette az ifjúságot. És azért küzdött, azért került börtönbe, azért is halt meg, hogy az ilyen kisfiúknak, mint te vagy, boldog és gondtalan legyen az életük. Így vagy méltó Ságvári elvtárshoz? Gyurka hallgat, csak a szeme mutatja, hogy szívéig hatolt minden szó. A tanácselnöknő szavait sohasem fogja elfelejteni. Ahogy a sebészorvos kése lehántja a beteg szöveteket a megtámadott testrészről, úgy operálja le ő is a lélekre ülepedett bűncselekmények szennyes rétegeit. Azután az úttörőbecsületről esik szó. — Ugye úttörő voltál. Gyurka. — Igen. — Emlékszel még az úttörő fogadalomra? És arra a percre is, amikor nyakadba kötötték a vörös nyakkendőt, zászlónk jelképét, így tartottad meg fogadalmad? — Mit szóltak pajtásaid, amikor tudomást szereztek cselekményeidről? — Kizárlak a csapatból — feleli nagy-nagy szomorúsággal a hangjában Gyurka. (Folytatjuk.) Bányász Rezső(8) BWESonen/ /esz bűnöző Koszorúzási ünnepség Jókai Mór sírjánál Jókai Mór halálának 50. évfordulója alkalmából, kedden délelőtt megkoszorúzták az író síremlékét a Kerepesi-temetőben. A népművelési minisztérium nevében Mihályfi Ernő miniszterhelyettes, a Magyar Írók Szövetsége nevében Veres Péter Kossuth-díjas író, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége nevében Várhegyi György, a DISZ központi vezetőségének titkára, a Budapesti Városi Tanács nevében Pesta László, a végrehajtó bizottság elnökhelyettese, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság nevében Baráti Dezső egyetemi tanár, a társaság alelnöke helyezett el koszorút, majd a budapesti ifjúság képviselői helyezték el virágaikat a nagy író sírján. A szabadsághegyi Jókai-szobrot kedden délben a Magyar Írók Szövetsége, a DISZ, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat, a XII. kerületi pártbizottság és tanács képviselői, továbbá a kerület úttörői koszorúzták meg. Ismeretlen Jókai-írások jelennek meg Ebben az évben jelenik meg Jókai Mór ,,írói arcképek” című kötete, amely Jókai írói vallomásait, írótársairól szóló cikkeit és az irodalmi élet jelenségeire vonatkozó legfontosabb írásait foglalja egybe. Jórészük mostanáig ismeretlenül feküdt régi hírlapok és folyóiratok hasábjain. Igen érdekes feljegyzéseket olvashatunk Csokonai és Katona József munkásságáról, s a nagy író kortársainak egész soráról. A Petőfiről szóló emlékezések — amelyek gyűjteménye külön kötetet tenne ki — legjelentősebb írásait közli ez a könyv. Rendkívül tanulságosak Jókai írásai, cikkei, emlékezései a XIX. század irodalmi életének jelenségeiről, a cenzúra kártevéseiről, az akkori magyar írók mostoha sorsáról, küzdelmeiről, a könyvkiadás problémáiról. Az „írói arcképek”, amely összeállítójának, Bisztray Gyulának bevezető tanulmányával jelenik meg, jelentős mértékben járul hozzá Jókai további népszerűsítéséhez. A múzeumban Somogyország gazdag történetét, festői népviseleteit mutatja be a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum. Képünkön: Kiss Béla és Simiglai Pál, a Táncsics-gimnázium tanulói a múzeumban a XVII. századbeli kalapos céhmester műhelycégérét nézik. (Magyar Fotó : Mező Sándor felvétele)