Szabad Ifjuság, 1954. április-június (5. évfolyam, 77-153. szám)
1954-05-04 / 104. szám
A MESEMONDÁS MŰVÉSZE JÓKAI, A NEVELŐ ! A Jókai-vita eldőlt. Ha voltak is esztendők, amikor a bizonytalanság vagy a meg nem értés háttérbe igyekezett szorítani a legnagyobb magyar romantikust, ezek az esztendők lezárultak. Most, halála napjának félszázados fordulóján egész nemzete ünnepli a halbazzászatatlan írót és velünk együtt ünnepel a földkerekség minden könyvet kedvelő, előrenéző, emberségesebb jövendőt kívánó olvasója. Jókai a mi büszkeségünk, de alkotása ugyanakkor az egész emberiségé is, mint ahogy minden lángelme egyszerre nemzete legsajátosabb sajátja és az emberiség közös értéke. Nincs az a magyar prózaíró, aki akár itthoni népszerűségben, akár világhírességben mérkőzhetnek vele. A magyar széppróza nagy hármasának másik két tagja — Mikszáth és Móricz — olykor talán felül is múlja Jókait az ábrázolás mélygségében, a tükröztetett világ valóságában, a hirdetett igék következetességében, de senki sem múlhatja felül színben, csillogásban, a legszentebb eszmék iránti hevítésben és az irodalmi gyönyörkeltés művészetében. Könyvtáraink tanúsítják szerte az országban, hogy az olvasók szívében és a kölcsönzések statisztikájában vezet. Ugyanakkor idegen fordításainak a száma összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint bárki másé, aki valaha is magyar nyelven írt. Nincs az az európai nyelv, amelyre legalább két kötet Jókai-mű ne volna lefordítva, de nem egy nyelvre a Jókaiéletmű nagyobbik fele. Összes fordításainak száma meghaladja a kétszáz kötetet. Mi volt az oka annak, hogy a felszabadulás után mégis jónéhány esztendeig egyesek idegenkedtek Jókaitól, hogy kultúrpolitikánk csak kerülő úton jutott végre el hozzá? Közrejátszott ebben a Jókaitól idegenkedő kritika öröksége. Ez a kritika pedig különböző meggondolások alapján utasíotta el Jókait. Gyulainak és körének például azért nem kellett Jókai, mert úgyszólván minden regényében a szabadságharc vagy a régebbi függetlenségi mozgalmak emléke kísértett és Gyulaiék nem állottak negyvennyolc oldalán. A másik fajta bírálat, Péterivé, a kifinomult polgári ízlés nevében emelte fel szavát Jókai áradó mesélő kedve ellen. Ámde nemcsak a téves kritikai hagyomány tette bizonytalanná Jókai megítélését. Voltak egyesek, akiket visszariasztott Jókai olykori politikai bizonytalansága: volt, aki Petőfi politikai mértékével mérte Petőfi minden kortársát, s aki nem ütötte meg ezt a mércét, azt egyszerűen kirekesztette volna az irodalmi emlékezetből. De vájjon mérhetjük a következetesen forradalmi demokrata Petőfi mértékegységével a liberális Jókait? Mindazok pedig, akik centiméterező gondosággal vizsgálták a nagy író politikai magatartásának minden egyes mozzanatát, furcsa módon nem a haladást szolgáló esztendőkre vetették tekintetüket, hanem a megtántorodás másodperceire. Nem az építő ifjú- és férfikorra, hanem az ellankadt, aggastyán időre. Pedig mit számít minden bizonytalanság ahhoz képest, hogy ifjúkorában ő volt a márciusi forradalom egyik vezéralakja, hogy férfikorában ő volt a nemzeti önbizalom és a jövőbe vetett hit legfőbb szószólója, hogy írásainak legnagyobb részében ő tartotta fenn leghatékonyabban 1848 és Petőfi emlékét, és végül, de nem utolsósorban, hogy egész életművével ő adta a hazafias nevelés mindmáig egyik legfontosabb eszközét? Az ifjúságnak egykor is kedvence volt, ma is legkedvesebb olvasmányai közé tartozik a Jókai-könyv. És ez éppen azért olyan fontos, mert Jókai, miközben lebilincsel és elgyönyörködtet, hatékonyabb nevelő, mint bárki más. Amikor regényeinek és elbeszéléseinek hatását vizsgáljuk, elsősorban azt kell szemügyre vennünk, hogy mire nevel, tehát miképpen alakítja, milyen mozgósítja olvamagatartásra saját. Összefoglalóan úgy mondottuk, hogy hazafiasságra nevel. Ámde a hazafiasság több elemből tevődik össsze. Vegyük sorra ezeket a Jókai-regényekkel kapcsolatban. A legelső, ami szembetűnik, a nemzeti múlt megszerettetése. A Jókai ábrázolta történelmi idők sok mindenben eltérnek olykor a valóságtól. Jókai, mint minden romantikus, torzít. Hanem ez a torzítás olyan, hogy ami szeretetreméltó, az nagyobbá válik, ami esetleg visszariasztó, az elhomályosul. Multábrázolásában a hangsúly a magyar történelem szépségén és lelkesítő voltán van. Túl ezen, történelmi regényei hosszú során keresztül meggyőző erővel bizonyítja, hogy voltak válságos időszakok, de a nemzet mindig egészséggel túllábalt rajtuk. Jókai multábrázolásából az olvasó mindig erőt merített, hogy felvegye harcát a történelem adta nehézségekkel. A hazafias nevelés második mozzanata Jókainál a tájábrázolás Nincs hazaszeretet a hazai tájak szeretete nélkül, itt ezen a téren Jókai versenytárs nélkül áll, jobb és lelkesítőbb tájleíró nincs az egész magyar irodalomban, de a világirodalomban is kevés párja akad. Ki ne emlékeznék, ha olvasta egyszer, a téli Balaton képére „Az aranyember’’-ben, vagy a Hortobágy leírására a „Sárga rózsá”-ban? De szinte az egész Magyarország megjelenik a 110 kötetnyi óriási életműben. És ezek a leírások a szeretet indulatát keltik fel az otthon, a haza vidékei iránt. A harmadik igen fontos mozzanat 1848 és Petőfi emléke. Ha későbbi éveiben a napi politikában olykor eltévedt is, a mérce 48 és Petőfi volt számára. Azt pedig a felszabadulás óta jobban tudjuk, mint elődeink, hogy a nemzeti szabadság egyetlen lehetséges útja az volt, amelyet 1848-ban Petőfiék kijelöltek. Ezt folytatni csak a mi nemzedékünk tudta, de közben Jókai szüntelenül arra figyelmeztetett, arra nevelt és ma is arra figyelmeztet minket, hogy ezt az utat kell járnunk. Jókai hazafiságának semmi köze sincs a gyűlölködő nacionalizmushoz. A hazafias jelszavakkal mások ellen uszító sovinizmus emberöltőiből Jókai erőt ad, nálunk megtorpanás nélkül állt ki minden nép szabadságmozgalma mellett. Tudta, hogy magyar szabadság és világszabadság elválaszthatatlan egymástól Ugyanúgy szívügye volt a román paraszt (Szegény gazdagok), mint az orosz forradalom ■ amár (Szabadság a hó : 5' alatt), vagy mondjuk a délamerikai szabadságharcos (Bolivár) képzelete bekalandozta a világ minden táját és harcos szeretettel állt a boldogabb jövőért, az emberhez méltó életért küzdők oldalára. Itt van például a „Szabadság a hó alatt”, a dekabristák regénye. Ennek az adatai sem hiteles tükrei a történelemnek, romantikusan torzított az egész, mégis alkalmas arra, hogy az olvasók megszeressék a dekabristákat és szívükbe zárják Puskint. Nem szabad elfeledkezni a hazafias nevelés terén Jókai törhetetlen optimizmusáról. A pesszimizmus gyengít, az optimizmus A múlt században mi,realizmus” címen a keserves valóság tudomásulvételét és a rosszba való beletörődést hirdették. Jókai ezekkel szemben a szebb jövő hitével, a nép erejébe vetett meggyőződéssel, a nemzet eljövendő szabadságának bizonyosságával vette fela küzdelmet. Nem volt realista a szó szoros értelmében, de többet mutatott meg a valóság derűjéből, mint azok, akik kisajátítva a realizmus jelszavát, le akarták beszélni a küzdelemről a nemzetet. Végül ne feledkezzünk meg a természettudomány korlátlan fejlődésébe vetett hitéről. Ez is hozzátartozik derűvel teljes hazafiságához Tudta, hogy a természettudomány és a technika fejlődése az emberiség boldogságának felemelkedését hozza magával, tudta tehát, hogy nemzetének tudományra van szüksége. Legeszményibb hőse, Berend Iván, akiben kora magyar emberének legjobb tulajdonságait akarta összesűríteni a természettudós. Ha már most áttekintjük ezeket a röviden összefoglalt elemeket, meg kell állapítanunk, hogy azoknak az eszméknek, amelyeket ma ifjúságunkban erősíteni akarunk, a legnagyobb része meggyőző erővel árad Jókai írásaiból. Mi tudjuk azt, hogy nem lehet jó szocialista, aki nem igazi hazafi. Mi tudjuk azt, hogy nem lehet jó szocialista, aki nem szereti népét és nem szereti az egész dolgozó, küzdő emberiséget é Ms tudjuk azt, hogy nincs harc a szocializmusért optimizmus nélkül. És tudjuk azt is, hogy harcunk elválaszthatatlanul összefügg a tudomány végtelen fejlődésébe vetett hittel. Van-e hát jobb társunk a nevelésben, mint Jókai? Az 50. évfordulón álljunk a könyvespolc elé, mérjük fel óriási életművét. Olvassuk és olvastassuk. Nekünk segít Jókai. Hegedűs Géza KMilLr — Uraim! Jöjjenek elő a vasalóból! Most látjuk a napot feljönni. A festő rohant a szerszámaival s hozzákuporodott a vázoláshoz, de aztán egészen kétségbe esett. — Abszurdum ez! Micsoda hangulati Ez a vivaszin köd a látóhatáron, a föld sötétkék, a köd felett az ég narancssárga, egy hosszúkás felhővonal a barnás köd felett rózsaszínben ragyog. — Milyen bíborfényű glória jelenti a nap jövetelét! Izzó lázhegy emelkedik ki az élesen elvált látóhatárból. Olyan, mint egy égő piramist Semmi fénye nincsen, olyan, mint a tüzes vas. Bele lehet nézni nyitott szemmel. Most nézzék, uraim! 4 nap ötszegletűvé lesz. Amint feljebb jön, megint olyanná nyúlik, mint egy fekvő tojás Most elkezd alul szürkülni, felül domborulni, olyan, mint egy champignon. No, no! Most meg olyan lesz, mint egy római urna! Ez abszurdum! Ezt nem lehet lefesteni. Aha! Most eléje akad az a vékony felhő. Olyan, mint egy bekötött szemű Amor. No most meg olyan, mint egy bajuszos fürmender. — Nem! Ha én ezt az ötszögletű bajuszos napot lefestem, becsuknak a bolondok házába. A festő földhöz csapta az ecseljeit — Ezeknek a magyaroknak mindenből valami extra kell Most itt produkálnak előttünk egy napfeljövetelt, ami valósággal megvan, és mégis lehetetlen! Ez nem igaz. A doktor kezdte magyarázgatni, hogy ez ugyanazon optikai csoda, amit a délibábnál látunk: a különböző átsürt légrétegek sugártörése. — Azért mégis tehetetlen! Nem hiszem, mivel láttani! Aztán nem is engedi magát a nap tovább bámultatni. Az eddigi képe csak a légkör sugár törte káprázat volt, mikor az igazi orcája szétárasztja sugarait, abba halandó szeme bete nem néz többet büntetlenül. S akkor az eddig rózsaszínben pompázó égbolt egyszerre arannyá változik s a látóhatár összemosódik az ég aljával. S erre az első napkivillanásra egyszerre fölkerekedik az egész alvó tábor: a másfélezernyi barom szarvaiból emelt erdő megmozdul. A vezérbika megrázza nyakán az öblös kolompot , annak hangjára fölzendül a pusztai kardal: ezerötszáz szarvasmarha kezd el bömbölni — Nagyszerül Istenis — kiabál a művész elragadtatással. — Ez talán a wagneri kardal! Oboék, waldhornok, bombardonok versenyei Micsoda uverluial Milyen felvonulás! Ez egy finale a Diölferdümmerungból! — Az ám. — magyarázza neki Sajgató uram. — Most mennek a csordakáthoz. Minden tehén hívogatja a maga borját: azért bőgnek. Három bojtár szalad gyorsan a nagy csordakáthoz, melynek kámrája maga is ácsremek s a három kankalint mozgásba hozva, méri a vizet a nagyitató vályúba. Nehéz egy munka ez s napjában háromszor fordul elő — Nem lehetne ezt a munkát inkább lóerejű géppel végeztetni? — kérdi a bécsi úr a számadótól — Van ilyen gépünk, téni uram, de a gulyás inkább a saját tenyerét töri, mint, hogy a lovát kínozza a géppöly hajtásával. Egy negyedik bojtár az itatás közben azzal foglalkozik, hogy az italóvályunál kikeresi azokat a teheneket, amelyek Sajgató uram tulajdonát képezik s azoknak a boráit elhozva, odavezeti a karámhoz A tehén aztán magától megy utána s engedi magát a korlátos kerítés közé vezettetni. — Ezek az én marháim, — mondja Sajgaló uram a bécsi úrnak. — De hát honnan ismeri fel a bojtár, hogy ezernyi szarvasmarha közül melyik a Sajgaló uramé? — kérdi a lovászmester. — Honnan tudja, hogy melyik az egyik, melyik a másik? A számadó gulyás szánakozva néz le félvállról a kérdezőre. — Hát látott már a ténsor két egyforma szarvasmarhát a világon? — Az én szemem előtt ez mind egyforma. — De a gulyás szeme előtt nem az. (Részlet a „Sárga rexa" című regényből.) Jókai Mór: NAPKELTE A HORTOBÁGYON Jókai halála (Az alábbi írást Jókai egyik kortársa írta. A cikk névtelenül jelent meg ,,Az Est hármaskönyve, 1923” című kötetben.) Május 2-ára a láz ágyba döntötte. Korányi professzor, aki megvizsgálta, így szólt: — Tüdőgyulladás és nyolcvan év, mit mondjak még? Ez a kijelentés futótűzként terjedt el a városban és kérdezősködők tömege ostromolta az erzsébet körúti ház kapuját. Végre felvirradt az utolsó nap, mely a sorstól neki adatott. május 5. A nagybeteg nehezen várta a nap feljöttét. Olvasni kivánt. Kikerestette könyvtárából , A lőcsei fehérasszony-t, amelyet színműnek akart átdolgozni. Vidám volt s nagy tervek jártak fejében. De a könyv nemsokára kiesett lankadó kezéből. Később bekérte a tudakozók névjegyzékét, az érdeklődök látogatójegyeit s gyermekes örömmel forgatta lesoványodott ujjai között. Rá sem gondolt a halálra, pedig a rém már ott ólálkodott ágya körül. A csendes házban, az órák kilencet vertek. Ő is elvette a magáét az éjjeliszekrényről s pontosan hozzáigazította a többihez. Pár percig hallgatta, hogy jár-e, aztán befordult a fal felé. — Aludni akarok — mondotta halkan és meghalt. Május 9-én temették el a Múzeum előcsarnokából, ahonnan tíz év előtt Kossuthot. Nagy temetés volt, amilyet csak a magyarok tudnak rendezni legnagyobbjaiknak. A kerepesi temető főútjának közepén egy kis domb támadt, az eltűnt hegycsúcs helyében. Az ember elment, de a költő, az író, a művész itt maradt népe között, örök halhatatlanságban. Gondolataiból... .4 költőnek elöl kell menni a nemzeti érzületben. ★ Kem tehetek róla, de má' én azokkal tartok, akik azt állítják, hogy a művészetnek iránnyal kell bírni, s azok ellen, akik elvül állították fel, hogy a ..művészet magamagának célja". ★ ,4 szerelem és a tisztelet a nő iránt mindig együtt jár. A költő felelős nemzete balsorsáért.★ Ostoba piktor az idő. Mentős tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt. ★ Aki az ördöggel kezet szorít, ne restetje, hogy kormos lesz a tenyere. Ígn kevesen tudják, hogy Jókai műfordító, költő és drámaíró is volt. Fiatalkorában szívesen festegetett, sőt arra is gondolt, hogy festő lesz belőle. Később is sokat rajzolt, faszobrot faragott, szenvedélyes bot- és porcelángyűjtő volt. Képünkön egyik festménye látható Jókai Mór: Micsoda titkos jelentései vannak az érdemjeleknek, miket a királyok osztogatnak ? F. A. kereszt azt jelenti: — „íme, te is segítettél a népek megváltóit keresztre feszíteni, viseld érdemed jelét a nyakadra kötve.” Az aranykulcs: — „hű tömlöctartója voltál a szabadságnak, viseld porkolábi érdemeid disztelél magadon." Az aranylánc: — „engedelmes igavonó marhája voltál a te uradnak, legyen megaranyozva a lánc, mellyel nyakadnál fogva zsámolyához vagy kötve." Az aranysarkantyu: — „első voltál ott, ahol futni kellett, legyen mivel sarkantyúznod a lovadat, ha háborúba mégy.” Az aranygyapjút: — „jámbor birkája voltál a te uradnak, viseld tulajdon bőrödet.” A térdkötő: — „köszönd a harisnyakötőt azon érdemeidnek, miket magadnak az udvari hölgyek körül szereztél.” A tárca végre ilyen formát jelenthet: — „elloptad a gazdád számára a nemzet pénzét, már most emlékül tartsd meg magadnak a bugyillárist.” (Életképek, 1848 május 18) Egy ismeretlen regényéről A Literatura 1931 júniusi számában Kner Izidor, a híres gyomai nyomdavállalkozó „Egy kis visszaemlékezés”-ében ismeretlen, németnyelvű Jókai-regényről ad számot, amely állítólag a „Gartenlaube” című, Lipcsében megjelenő, deMagyarországon is terjesztett hetilapban látott napvilágot. Az első pillanatban csodálkozva kérdezzük: Jókairegény németül? Ha ugyanis ez igaz, akkor bizony a nagy magyar mesemondót le kell fordítani a magyarra. Kner az írás születésének körülményeiről is beszél. Eszerint a „Gartenlaubé”-t kitiltották az országból, mert egy cikkében kigúnyolta a magyarokat, akik 1868-ban I. Ferenc Józsefnek koronázási emlékül megvásárolták Gödöllőt a hitelre, mivel a kincstár teljesen üres volt. A szerkesztőség úgy gondolta, hogy ha a Jókait bevonják a lap munkájába, akkor a közönség nyomására sikerül megváltoztatni a kitiltást. Ezért a szerkesztőség „regénykéziratot kért Jókaitól — írja Kner — és csakhamar megindult folytatásokban a „Was sich die Kammerzofen erzählen"*. Óriási feltűnést keltve és szokatlan sikert aratva. Noszogatták is barátai Jókait, hogy fordítsa le magyarra, de mosolyogva hárította el: — Annyi fáradsággal három új magyar regényt írok. Nem is jelent meg soha nyelvünkön. Ellenben a „Gartenlaube” folytatta akcióját és a regény utolsó fejezetével egyidejűleg nyilt levelet intézett Jókáihoz. Invitálta Németországba és kérte, hogy dolgozzék kizárólag a „Gartenhube"-nak, felajánlva tiszteletdíjként: maga az író határozza meg, hogy mely német fejedelem civillistáját óhajtja évdíjul? Jókai a „A Hon”-ban adta meg rá válaszát, amely szerint: „kis nemzet, szerény jövedelmű lantosa, de egész Németországért sem hagyná itt szeretett hazáját"A Literatura cikke nyomán megkezdődött a kutatás és ha igaz, akkor Jókai írásainak kiapadhatatlan bányájából rövidesen újabb kincset hozunk felszínre. lányok” ..Miről ábrándoznak szoba APRÓSÁGOK A NAGY ÍRÓRÓL A nagy író rendkívül kiterjedt levelezést folytatott. A többi között levelezett Petőfi Sándorral, Arany Jánossal s kora majd minden magyar írójával. Alkalmanként levelet váltott például Georg Brandes-szel, a kiváló dán esztétával, Johann Strauss-szal, a nagy zeneszerzővel, Verescsagin híres orosz csataképfestővel, a Párizsban élő Munkácsy Mihállyal, Edouard Sayous francia történettudóssal s még sok világhírességgel. • Sok idővel rendelkező emberek kiszámították, hogy Jókai életében több mint százmillió betűt írt le sejkik a százkötetes jubileumi kiadásban hetvenmillió betű van. Ezt Jókai korában, amikor még kézi szedéssel szedték a könyveket, egy nyomdász negyven év alatt tudta volna kiszedni és ma is meghaladja egy szakember ötévi normáját A teleírt lapok egyetlen példánya olyan hatalmas mennyiséget tesz ki, hogy azzal a Sztálin-utat be lehetne fedni.