Szabad száj, 1949 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1949-04-23 / 17. szám

Értik egymást . Ezt ajánlom. Ezen mind a ketten keresünk. 1 .3.^•jeg.tta.a.'^UfOf:• ■•rri^^^Ty/tir»t» — n ny.-.i Hinnye, de hasonlít a politikusok pályafutására! István Gazda találkozik a felvégen lakó András gazdával I fránya ISen?^ ~ kérdi 'StVán Gazda ~ hooy megy a fiad sora QZOn a Z n~'t tgdja Isten­. ~ mondja András —, hun fönn van, hun meg lenn... - Nehé­m dologm az,­András.Ha­ fö‘került' hát fönn is maradjon-I — Má’ mér véna nehéz? — Mivelhogy liftkezelő egy pesti szállodában. 9 -------------....-------­A PIMASZSÁGNAK IfICS BAJÁRA! Karpmec rádiót vett részletre, de a részjeleket egyáltalán nem fizette. A cég végül is nem akar­va megbántaná vevőjét, egy finoman fogalmazott levelet írt neki, a követ­kező szöveggel: „Tisztelt uram! Mit gondol, mit szól-i , fiának az Ön szomszédait ahhoz, ha a részletek­­fizetésének elmulasztása miatt, kénytelenek len­nénk födi eresül Önt, s a ki nem fizetett rádiót visszavenni Öntől? Egy hét múlva Karpi­­nec visszaküldte a leve­let a cégnek, s csak eny­­nyit írt hozzá válaszul: „Az önök által emlí­tett eshetőséget megvi­tattam szomszédaimmal. Valamennyien egyönte­tűen kijelentették, hogy az a lehető legpiszkosabb eljárás lenne az önök részéről. Tisztelettel Karpinec.“ trséneles márcij ­ Utcai árusok is árusíthatnak Hektár györgylepsöszt — Istenem is édesebb, mint az Olympuszon. ^JW^-^is?WWWIWWWG VIGASZ A kis Bandiikét valami főbenjáró bűn miatt megfenyíti az apja és sarokba állítja. Bandika szívtépően zokog, amíg öcsikének megesik rajta a szíve és így szól hozzá: — Ne búsulj, Bandi, nemsokára felnövünk és akkor mi is megverjük a gyerekeinket... Csupa vidékről felszár­­mazott pestiek ültünk együtt tegnap este a Szomjas Oroszlánban. Régi jó vidéki szokás szerint szidtuk a fővárosi viszonyokért és megállapí­tottuk, hogy Pesten még a levegőért is fizetni kell. Alig tértem­­nyugovóra, erélyes csöngetés éb­resztett. Álmosan men­tem­ ki, hát egy szigorú tekintetű kis ember állt az ajtó elött. Nyakában pénzbeszedő táska, hát vállán két nagy szárny. — Az égi közművektől jöttem — mondotta. — Házapostolnak tet­szik lenni? — kérdez­tem. — Dehogyis — vála­szolt — az Égi Közmű­vek Díjbeszedő Válllala­­tának vagyok a megbí­zottja. Azzal szétnyitotta a szájamat és a gégém kezdte vizsgálhatni. — Mit csinál? — kér­deztem megütközve. — Leolvasom a fo­gyasztást — felelte — ön meglehetősen na­gyme­dű és kissé sok levegőt szív. Noteszt vett elő és be­jegyezte, hogy mennyi Iminin n­eaanggffiMffiEKyg oxigént fogyasztok. Pil­lanatokba került, míg magamhoz tértem. — Hogyan? Meg akar­ják fizettetni az oxigént, amit elszívok?! —­ ordí­tottam felháborodva. — De mennyire — le­gyintett — süt a fűtést és világítást is. Azzal colstokot húzott ki a zsebeiből és mére­getni kezdett az előszo­bában. — De kérem, én meg­fizetem a központi fű­tést és a villanyt! — Az egészen más — mondotta —, azt nem a mi cégünk szállítja. Ön csak azt a fűtést és vilá­gítást fizeti, amit a ház­­tulajdonostól és a földi elektromos művektől vesz igénybe. Nem fizeti azonban a Naptól kapott fűtést és világítást. — De hiszen az eddig ingyen volt­ — tiltakoz­tam. — Eddig — mondta a kis­ember —, önök azonban az este azt a va­lótlan kijelentést tették, hogy Pesten a levegőért is fizetni kell s az Égi Közművek igazgatósága úgy döntött, hogy az ilyen rémhírterjesztők­­nek ezentúl ki kell szám­lázni az oxigént, a nap­meleget és a napfényt. Mert hol van az megírva, hogy ingyen kapják? Azzal bejegyezte note­szébe, hogy lakásom alapterjedelme 50 négy­zetméter. Elfutott a méreg és gúnyosan vágtam oda. — Na és ha nem fize­tek, akkor az adósok börtönébe kerülök? — Ugyan kérem — fe­lelte szelíden —, hova tetszik gondolni? Nem szoktuk mi ilyen drasz­tikus eszközökkel fo­gyasztásra kényszeríteni a feleket. Aki nem fizet, azt olybá vesszük, hogy nem óhajtja igénybe ven­ni szerény szolgáltatása­inkat és annak egysze­rűen kikapcsoljuk az oxi­gént. Erre végkép dühbe gurultam: — Igen? Hát akkor vegyék indokílásul, hogy viszontkeresettel élek ! Én nem szívom potyára a maguk oxigénjét, én el-­­ kns­zol­gál­tatásképen szén­savat lehelek ki, amire viszont a füveknek és fáknak van szükségük. Ha maguk felszámítják nekem az oxigént, én felszámítom maguknak a szénsavat! — Ehhez joga van — felelte a szárnyas ember —, de nem velünk, ha­nem a füvekkel és fák­kal szemben. — Na és ha a füvek és fák nem hajlandók fizetni? — Akkor ennek mód­jában áll megtagadni a szolgáltatást. — Hogyan? — kérdez­tem reménykedve.­­— Nagyon egyszerű — felelte —, ne tessék ki­lehelni. Azzal megrebegtette szárnyait és a harmadik emeletről visszaröppent a hetedik menyországba. Régi dacos családból származom s ahogy föl­ébredtem a furcsa álom­ból, azonnal elhatároz­tam, hogy kilépek a vi­lágegyetemből és áttérek az önellátásra. Fellapoz­tam a lexikont s a „Gáz­csere“ címszó alatt meg­találtam, hogy egy fel­nőtt szervezetnek napi 600 liter oxigénre van szüksége. Telefonon fel­hívtam a „Hydroxigén Gázelválasztó, Oxigén, Nitrogén, Hydrogén és Egyéb Gázokat Gyártó RT“ gyártelepét (Buda­­foki­ út 72., telefon: 258— 880.) és megkérdeztem, mennyiért hajlandók ne­kem oxigént szállítani- Egy kellemes női hang közölte, hogy az oxigén köbmétere 8 forint 14 fillér a­ gyártelep. Ha tehát csomagolást, szállí­­tási költségeket számítok, legkevesebb 1 fiillér liter­je. Háromtagú családnak (gyereket féladaggal vé­ve) másfél köbméterre van szüksége, az napi 15, havi 450 forint. — Drága egy kissé —, morogtam magamban —, de ha abbahagyom a do­hányzást, leszokom az italról, színházról, mozi­ról, korlátozom a ruház­kodást és megszorítom a konyhán tűzt, ki fogjuk izzadni. Majd én megmu­tatom, hogy nem vagyok rájuk szorulva ! Kirohantam a Meteoro­­lógia Intézetbe, hogy fel­világosítást nyerjek, tu­­lajdonképen mennyi nap­fényt fogyaszt az ember fűtés és világítás céljaira. Hát itt már kisé zor­don­abb a tényállás. Az Intézet kitűnő igaz­gatója és illetékes tanára ceruzát ragadott és szá­molgatni kezdtek. Csak úgy röpködött a levegő­ben a tömérdek kalória, lux, hektowatt, kilowatt, millió, billió. Végül meg­állapították. Ahhoz, hogy tízfokos hőmérsékletet tartsunk, Budapest terü­­letét percenként 40 vagon ötezer kalóriás szénnel kellene fűteni. (Persze, gondolom, valami nagy, nagy búza fedné a tisz­telt fővárost, nehogy a világűrt fűtsük.) Egy­szóval óránként 2.400, naponta 48.000 vagon, ez havonta másfél millió vagonnak felel meg. Egy­millió lakost számolva, fejenként másfél vagon­ esik, háromtagú család adagja tehát 4,5 vagon, 450 méter mázsa. Kereken és nagyon rokoniasan számítva — 10.000 forin­tot kellene fizetnem a 10 fokos átlagm­elégért havonta. Bíróválasztás volt az egyik községben. A fő­szolgabírónak a régi bí­ró, Ugrai András volt a jelöltje. A község népe azonban haragudott Ug­ránná és mindenáron ki akarta buktatni. A fős­zog a bíró annak Amikor pedig a világí­tás költségszámításának végeredményét kimutat­ták, végkép hervadni kez­­dett az ősi dac. Ugyan­azt a fényt, amit a Nap­tól kapunk, pótolni lehet, ha négyzetméterenként 200 darab százas körtét égetünk. Mivel a pesti villany nagyon olcsó, ez napi 80 forint költség­e■ négyzetméterenként. (A nap ugyanis átlagban napi 8 órát világít teljes fény­nyel.) Az én 50 négyzet­méteres lakásom világí­­tása tehát csekély 4.000 forint naponta. Azaz egy hóra 120.000. Ez a rideg való. Ahogy hazaballagtam, eszembe vágódott a kis ember szava. Hol van az megírva, hogy az ember ingyen kapja a levegőt, a napfényt és­ a többit? Azóta keresem, kutatom, bújom és lapozom a kü­lönböző törvénykönyve­­ket, forrásmunkákat, de sehogy se tudok rájönni. Pedig holtbiztosan em­lékszem, még iskolás gyerekkoromból emlék­szem, hogy valahol meg vagyon írtra... Kijó EGY PESTI TÁVGYALOGLÓ Grün sietve megy a Király­ utcán, Pollák meg­szólítja: — Hova, hova? — Körmenetre. — Mi az, hogy kör­­menetre? — csodálkoz­zik Pollák. — Végigjárom az adó­saimat. Saját fülünkkel hallottuk Babay Józsefet meg­szólítja az egyik epés ismerőse: — Ne haragudj, Jós­kám, de olyan hírek terjedtek el rólad a vá­rosban, hogy egy igen erős méreggel csillapítod az idegeidet. — A hír igaz — feleli nyugodtan Babay —, Berlinista vagyok. SZEIGEJVÁ­N — Mit akar már me­gint? Hiszen már magá­hoz adtam a leányo­mat ... — Igen, de most azt szeretném, ha vissza­venné. ­ Házfal mellé építik a telefonfülkéket . Beszélhetsz nyugodtan, drágám, egyedül vagyok, nem zavar senki. (Szigethy István rajza) Egy kukoricaszemnyi politika sincs benne Ladvikait hosszú idő után kiengedik az elmegyógyintézetből, mint gyógyultat. Az volt a rögeszméje, hogy állandóan kukoricaszemnek képzelte magát. Mielőtt elhagyja az intézetet, bemegy a kezelőorvosához: — Doktor úr kérem, szeretnék valamit kérdezni! — Tessék! — mondja udvariasan az orvos. — Parancsoljon! — Nézze, doktor úr — nyögi ki Ladinkai —, én még egy kicsit nyugtalan vagyok. Ön tudja, hogy én már nem vagyok egy kukoricaszem és én is tudom... De tudják-e vájjon otthon a tyúkok? KI FOGJA EZT MEGFOGADNI? Fiatal asszony, aki nem akar kacérnak látszani s haladott korú férfi, aki nem akar nevetségessé válni, sohase beszéljen úgy a szerelemről, mint­ha neki is része lehetne benne. (La Rochefoucauld) Igazi szolgakisr­é­tet rendje és módja szerint megnyitotta a gyűlést és felolvasta a jelöltek ne­veit: — Első helyen kandi­dálom Ugrai Andrást! Fülsiketítő lárma és zajongás tört ki a régi bíró nevének említésénél: — Nem kell Ugrait Nem kell Ugrani A főszolgabíró felállt és csendet intett. — Miután más nevet nem hallok említeni, csak Ugrai Andrásét, en­nélfogva Ugrai Andrást egyhangúlag megválasz­tott községi bírónak je­lentem ki. Könnyen elromolhatnak w­i­l­l. Önkritika Sparta és Slavia mérkőzései előtt DfrAK Mit rá kent Lemossuk a válogatott a gyalázatot!

Next