Szabad Szó, 1982. április-június (39. évfolyam, 11524-11600. szám)
1982-04-01 / 11524. szám
SZABAD SZÓ AZ RKP TEMES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A MEGYE NÉPTANÁCSÁNAK LAPJAILAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A Román Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülése Március 31-én, szerdán Nicolae Ceauşescu elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára elnöklete alatt plenáris ülést tartott a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága. A plenum egyhangúlag az alábbi napirendet fogadta el: 1. Jelentés a nemzetgazdaság egészének mérleg alapján megállapított 1981. évi gazdaságipénzügyi helyzetéről. 2. Jelentés az 1981—1985-ös ötéves terv energiatermelési programjának megvalósulásáról és az ország energiabázisának 1990-ig szóló fejlesztéséről. 3. Jelentés az 1982. február 1-én megejtett állatszámlálás eredményeiről és a területi önigazgatás és önellátás erősítési programja végrehajtását és a lakosság jó ellátásának biztosítását szolgáló intézkedésekről. 4. Jelentés a párt 1981. december 31-i létszámáról, összetételéről és szervezeti felépítéséről. 5. Jelentés a párt- és állami szervek és a tömegszervezetek által a párt káderpolitikájának megvalósításáért kifejtett 1981. évi tevékenységéről. 6. Jelentés a dolgozóktól jött javaslatok, észrevételek, reklamációk és kérvények megoldásáért kifejtett 1981. évi tevékenységről. 7. Jelentés a párt és az állam 1981. évi nemzetközi tevékenységéről és az 1982. évi fő külpolitikai orientációkról. A plenáris ülésen meghívottakként részt vettek megyei pártbizottságok első titkárai, minisztériumok, központi intézmények, tömeg- és társadalmi szervezetek vezető káderei, a központi sajtó főszerkesztői, akik nem tagjai az RKP KB-nak. A vitában felszólaltak a következő elvtársak: Pavel Aron, Ion Sirbu, Alexandrina Găinuşe, Vasile Sechel, Nagy Ferdinánd, Constantin Crişan, Miu Dobrescu, Dan Surulescu, Ioan Avram, Lina Ciobanu, Ion Lăzărescu, Trandafir Cocârlă, Gheorghe Vlad, Ion Teşu, Paraschiv Benescu. 1. A plénum megvizsgálta és egyhangúlag jóváhagyta a jelentést a nemzetgazdaság egészének mérleg alapján megállapított 1981. évi gazdasági-pénzügyi helyzetéről. A Román Kommunista Párt Központi Bizottsága úgy értékelte, hogy 1981-ben jelentős eredményeket értünk el az ország gazdasági és társadalmi-kulturális fejlesztésében, a nemzetgazdaság produktív és műszaki tudományos potenciáljának növelésében, a termelőerők bővülésében és korszerűsítésében, a gazdasági hatékonyság növelésében és a gazdasági-társadalmi vezetés tökéletesítésében, a nemzeti vagyon gyarapításában s ennek köszönhetően biztosítottuk az összes állampolgár anyagi és szellemi jóléte szüntelen növelésére vonatkozó pártprogram megvalósulását. Az a tény, hogy a gazdasági egységek 12,3 százalékkal növelték tiszta nyereségüket, hogy az állami költségvetés több mint 8,5 milliárd lejes többlettel zárult és hogy Románia kereskedelmi mérlege több mint 300 millió dolláros többletet mutat, olyan fontos sikert jelent, amelynek alapján biztosítani tudjuk a nép anyagi és szellemi életszínvonalának növelését célzó pártprogram további megvalósítását. Az eredmények igazolják, hogy a szocializmus általános igazságait és törvényszerűségeit Románia konkrét történelmi feltételei között alkotó módon alkalmazó pártunk realista és helyes politikát folytat, amelynek megalapozásában fontos szerepe van Nicolae Ceauşescu elvtársnak, a párt főtitkárának, a köztársaság elnökének. A plénum kiemelte, hogy az elért eredmények azt a lendületet és odaadást bizonyítják, amellyel a városi és falusi dolgozók — románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek —, az egész nép, a párt és a párt főtitkára vezetésével szoros egységben cselekedtek a jelenlegi ötéves terv feladatainak, az RKP XII. kongresszusán megszabott célkitűzéseknek a megvalósításáért. A szép sikereket nagyraértékelve, a Központi Bizottság úgy vélekedett, hogy 1981-ben még jobb eredményeket is elérhettünk volna minden tevékenységi területen, ha az egységek egész sora jobban megoldotta volna feladatait. Ezzel kapcsolatban a plénum hangsúlyozta azt a tényt, hogy nem minden szektorban léptek fel kellő igényességgel és felelősségérzettel az új gazdasági pénzügyi mechanizmus szilárd alkalmazásáért, a hatékonyságnak az összes munkahelyen való növeléséért, valamennyi tervmutató maradéktalan teljesítéséért. Az RKP Központi Bizottsága felkérte a kormányt, a minisztériumokat, az ipari fővállalatokat és vállalatokat, hogy lépjenek fel szilárdan, a munka és a termelés magas fokú megszervezésével, a vállalatok ellátmányában lévő termelő(Folytatás a 2 oldalon) második negyedév Lezárult az idei tervév első szakasza. Az évnegyed megyénk számos vállalata számára hozott jó, sőt kiváló eredményeket. Több fontos gazdasági egység, mint például a nadrági Ciocanul, a lugosi Emelő- és Szállítógép Vállalat és Cserealkatrészgyár, a temesvári Electromotor, Electrotimis, Electrometal, Tehnometal, nemcsak teljesítette tervfeladatait, hanem jelentős terven felüli termelést is megvalósított. Mint arról már beszámoltunk, tizenkét vállalat túlteljesítette explortfeladatait, az Electromotor, Electrobanat, Electrotimis, a Villamossági Mérőműszer Vállalat, a Kalapgyár, a Harisnyagyár több mint harminckétmillió lej értékű terméket szállított megrendelőinek terven felül. Az első évnegyed feladatai megyei szinten azonban nem váltak teljes egészében valóra, lemaradás van mind a fizikai feladatok, a nettó termelési érték, mind pedig az exportterv valóra váltásában. A legnagyobb hiányt a temesvári és lugosi Textilában, a temesvári Mechanikai Vállalatban, a Bumbaculban, a Bega Ruhagyárban, valamint a vegyipari vállalatokban, így a Solventusban, Azúrban, Mosószergyárban, és a cipőgyárakban, a Modernben, Banatulban és a zsombolyai cipőgyárban könyvelték el. A negyedévi tervek nem teljesülése következtében, megyénk ipara jelentős számú híddaruval, bányaipari felszereléssel, lágyítószerekkel, lakk- és festékkel, textíliával, cipővel maradt adósa a nemzetgazdaságnak, s e termékek tekintélyes részét exportra kellett volna szállítani. Mindent egybevetve tehát, azt kell megállapítanunk, hogy az első negyedév eredményeit a kétségtelenül jelentős sikerek ellenére sem tekinthetjük kielégítőnek. A most kezdődött második negyedév az eddigieknél jóval nagyobb feladatokat ró megyénk ipari munkaközösségeire, már csak azért is, mert a lemaradásokat minél előbb meg kell szüntetni, s előirányzatai — főleg az exportnál — nagyobbak az első három hónapénál. Mindez arra kötelezi a dolgozói tanácsokat, a pártbizottságokat, hogy levonva a tanulságokat az elmúlt időszak nehézségeiből és sikertelenségeiből, már az első napoktól kezdődően megteremtsék a zavartalan és ütemes tervteljesítés feltételeit a vállalatok többségében, így például a vegyipari egységekben, a textilvállalatokban, valamint a cipőgyárakban leginkább az anyagellátás zavarai nehezítették a feladatok maradéktalan teljesítését. Kétségtelen, hogy az anyaghiány nem írható a feldolgozó vállalatok rovására, mégis, amint ezt a megyei pártbizottságnál tartott elemzésen megállapították. határozottabb intézkedés Folytatás a 3. oldalon) A FIZIKAI TERMELÉS FOKOZÁSÁVAL Jelentős termelési többletet kell megvalósítaniuk idén a temesvári Mosószergyár dolgozóinak Tavaly ugyanis elmaradtak az árutermelés teljesítésével, s a különbözetet — az új gazdaságipénzügyi mechanizmus feltételei közepette — mielőbb be kell hozniuk. A munkaközösség véleménye szerint, ez csak úgy valósítható meg, ha az idei tervelőirányzatot legkevesebb harminc tonna szemcsés mosószerrel, húsz tonna segédanyaggal stb. túlszárnyalják. Ezért, a szocialista verseny egyik fő célkitűzése a fizikai termelési terv túlteljesítése. ' Újrahasznosítva \ .... І új érték, \ Két százalék... ( Megyénk iparvállalataiban az elmúlt esztendőben a következő mennyiségű másodlagos nyersanyagok keletkeztek) 1 * 38 600 tonna fém, • 182 tonna gyapjú, *10 tonna gyapot, ■ • 315 tonna bőr, • 12 000 köbméter fa. Ezek egy részét természetesen felhasználták, ami jelentős értékek megtakarítását tette lehetővé Amennyiben idén — az anyagfogyasztást azonosnak tekintve a tavalyival — mindössze két százalékkal növelnék a másodlagos anyagok felhasználását, ami nagyon valós célkitűzés, 1,3 milliárd lej értékű többlettermelést valósíthatnánk meg. Ebből a nyersanyagmennyiségből a következőket lehetne előállítani: • 42 híddaru, • 8500 villanymotor, • 40 000 négyzetméter szőttes, • 34 000 pár cipő, • 24 000 szék. XXXIX. évfolyam, 11 524. szám, CSÜTÖRTÖK, 1982. április 1. 4 oldal, ára 50 bani Zaha Sándor traktoros a cukorrépa magját veti a tőgyéri misz gyori farmján (Izsoka Sztojkovics felvétele) Használjuk ki a munkára alkalmas idő minden óráját Határszemlén Lovrin környéki mezőgazdasági egységekben Az elmúlt napokban szerte a megyében meggyorsult a talajelőkészítés és a vetés, valamint a korai káposztapalánta és burgonya ültetése. Nyújtott műszakban dolgoznak a mezőgépészek, igyekeznek behozni az időjárás okozta lemaradást Későn láttak munkához idén tavasszal a magvetők de — minden igyekezetük ellenére — ,még nem végeztek a korai növények magvainak a vetésével. Az alábbiakban néhány Lovrin környéki mtsz-ben szerzett tapasztalatról szólunk: Ütem és minőség. A lovrini termelőszövetkezet egyik tábláján burgonyát ültettek a mezőgépészek. A szomszédos táblán fejlett korai káposztapalántát juttattak a porhanyós földbe a téesz-tagok. A cukorrépa vetésével megbízott mezőgépészek hétfőn és kedden túlszárnyalták a napi ütemtervet. Rég vezettek ilyen porhanyós földbe a lovriniak Olyan a mező, mint a gondozott kert. Hiába, az őszi mélyszántás még a csernozjom övezetben is nélkülözhetetlen. Most könnyebb a munka, egyengetik a talajt és vetik a korai növények magvait. Jó termésre számítanak a lovriniak: öröm és üröm. — Lassan-lassan tavaszi köntösbe öltözik a nagyőszi határ is. Zöldellő vetések, gondosan megművelt földek nyújtózkodnak a rónaságban. Hans Kiefer elnököt arról kérdezzük, minek örül és miért bosszankodik? — Örülök a kedvező időnek, annak, hogy a kertészetben jól mennek a dolgok. Ma például háromszázan ültetik a korai káposztapalántát Húsz hektáron -s termesztjük és rövidesen az utolsó hektárokon is végeznek az ültetéssel a kertészek. — Láttam, a burgonya termesztők is igyekeznek. — ötven hektáron termesztünk korai burgonyát. Sok függ az idejében végzett ültetéstől. Eddig csaknem harminc hektáron került földbe a vetőgumó. Az üvegházakban is minden rendben. Ma megkezdtük az uborka szüretelését és értékesítését, a paradicsom szedéséhez a jövő héten látunk hozzá. El kell mondani viszont, hogy rosszul rajtoltak a cukorrépa vetésével megbízott mezőgépészek. Két napja javítják a gépeket, noha még nem is üzemeltették. Nem ilyen „munkát“ várunk a gottlobliga vezetőségétől és mezőgépészeitől! (G. G.) ф Svájc számos vidékén, de az NSZK-ban is a nyestek éjszakánként az autók motorterébe bújnak, s éles fogaikkal megrágják a fékvezetékek, a gyújtáselosztók és a kormányműszerek gumi részeit. Egy zürichi zoológus megállapította, hogy gumirészecskék vannak a nyestek gyomrában, s megfigyelte, hogy a parkolóhelyeken a nyestek mindig abba a kocsiba fészkelik be magukat legelőször, amely utolsónak parkolt, tehát még meleg. • Szingapúrban az utóbbi évszázad legmelegebb nyara volt a tavalyi. A havi átlaghőmérséklet a város belterületén elérte a 29,1 C fokot. A meteorológusok megállapították, hogy a szigetországban a jelenség előidézői a felhőkarcolók. A part mentén épített magas épületek ugyanis megakadályozzák a hűvös tengeri levegő behatolását a városba. ф Gudad néven új állatot tenyésztettek ki Ausztráliában kecske és berbecs keresztezésével. Más hibridállatokkal — például az öszvérrel — szemben a gudad nagy előnye, hogy szaporodóképes. A keresztezést végző kutatócsoport vezetője kijelentette, hogy a lombikban megtermékenyített petesejtet utólag helyezték be az anyakecske méhébe.