Szabad Szó, 1983. július-szeptember (40. évfolyam, 11911-11987. szám)

1983-07-01 / 11911. szám

2. oldal ­Találkozások a nőkről, nőknek Arcok a munkacsarnokból Gépek lüktetése, a megmunkált fém sajátos illata uralja az ü­­vegtető alatti világot. Pontos el­képzelések kidolgozott tervek a­­lapján történik itt minden, a feladatteljesítés a vérében van az itt dolgozóknak — öt évvel ezelőtt­ hoztuk lét­re az esztergályos lányok munka­alakulatát — mondja Gheorghe Matiaș KISZ-titkár —, Kiss-Mar­­cosoiu Ibolya például, már „ve­teránnak“ számít. — Huszonnégyéves vagyok, 1979- ben álltam az esztergapad mellé, miután elvégeztem a kilenchóna­­pos szakképesítő tanfolyamot — segít­­ is a bemutatkozásban. — Ennyi szakmai gyakorlattal a háta mögött már biztos rájött: jól választott — Meggyőződésem, hogy igen. Odahaza (Bihar megyében) az iskolai gyakorlati órákon köze­ledtem először a vasas szakmá­hoz; akkor még csak tetszett. Aztán, beszélgettem róla édes­apámmal — a villanyszerelő a bányában — és nem tanácsolt el a pályától. Most nyugodt szív­vel állítom, hogy szeretem a munkámat Mi főleg kisebb al­katrészeket munkálunk meg a­­célból, rézből, alumíniumból, bronzból hazai és külföldi meg­rendelőknek. Itt bíznak ben­nünk, s én hasznosnak tartom amit végzek. — Megtalálta helyét a közös­ségben? — A munkatársak többsége férfi, de a gép nem tesz különb­séget köztünk. És nekünk is fon­tos, hogy egyenlő félként tartsa­nak számon, hogy ne ma adjunk el a férfi kollégák mögött A lá­nyok többsége — magam is — innen választott férjet, itt hord­tuk ki a gyermekeinket, és azok­ban a hónapokban mindenki na­gyon ügyelt ránk. Ez jólesett De van még valami. . Amikor is­merősök- barátok megtudják, hol dolgozunk, így nyilatkoznak: „Jó nektek! Az Electrotimis rangos gyár!“. Én büszke vagyok a mun­kahelyemre. Ezt az érzést a párt­főtitkár legutóbbi látogatása, el­ismerő szavai is megerősítették bennem. ☆ — Vass Ramóna az ígéretes folytatást képviseli Egy évvel ezelőtt a párttagok sorába lépett, idén tavaszon pedig beválasztot­ták a Dolgozók Tanácsába — tá­jékoztat Ocskó Illés, a vállalati pártbizottság titkára. — Mi fűzi ehhez a gyárhoz? — kérdem személyesen tőle. — Az Electrotimis Líceumban tanultam, szereztem képesítést, tehát a szakma, ez a munkapad a legerősebb kötelék A szüleim is itt dolgoznak, és itt ismerked­tem meg a férjemmel. Szóval, otthon vagyok. — Mit vár cserébe a munka­hely? — Pontos feladatteljesítést. Az áramszabályozó műszerek szere­lését végzem, ami nemcsak ala­pos szakismeretet követel, hanem állandó figyelmet is. Minden pa­rányi alkatrészt rendeltetési he­lyére juttatni a lemezen — foly­tonos koncentrálást igényel az én munkámban semmi nem is­métlődik, mindig egyedi, új mód­szereket, eljárásokat kell megta­nulnom. Dehát húszévesen köny­­nyen megy ... — Ilyen esetben, hogyan je­lentkezik az elégtétel? — A műszer akkor állja ki a próbát, ha tökéletesen működik, ha nem hozzák vissza a szerelő­nek. És a munkatársak meg­mondják kerek-perec, hogy kinek a keze után szeretnek dolgozni. Ez egyben értékelés is. Így az­tán, a szakmai önérzet sarkall. ☆ A szakma nevet ad az ember­nek.­ Az ember rangot a gyárnak. (S. E.) időszaka a mostani, az őszin­te beszámolóké és baráti val­lomásoké, alkalom vélemény­­cserére, tanácskérésre, tapasz­talat-átadásra; frissen végzett fiatalok és nagy utat bejárt idősebbek keresik meg egy­mást, szólnak köszönettel újó­lag azokhoz, azokról, akik út­­ravalóval látták el őket. Em­lékidéző és jövőt vallató min­den nyárderék, tanúságtétel, hogy tartozunk valahová, va­lakikhez, hogy vannak közös eredményeink és ezután is lesznek megvalósításra váró terveink. Szűkebb hazánk, Temes me­gye iskoláiban jelenleg sok ezer pedagógus gyakorolja az oktatás és nevelés nemes hi­vatását. A legkisebbeket ezer­nél több óvónő tanítja szóra, dalra, játékra. Nők, akik e simának, könnyűnek tűnő pá­lyáról bizony nem egy eset­ben fáradtan, megtépázott idegekkel vonulnak nyugdíj­ba. Őket figyelve utcán, park­ban, villamoson, az ide-oda cikázó, szavuknak, érzelmeik­nek gátat még nem szabó gyermekek között, sokan meg­jegyzik: „Hogy bírják ezt?! Semennyiért sem vállalnám!" De azoknak sem terem csak rózsát a virágoskert, akik be­tűvetésre oktatják őket. A másfélezret meghaladó taní­tók hetvenöt százaléka nő. Hi­vatástudattól fűtött leány és asszony, a tudás magvetői, szép emberi tulajdonságok formálói, ők — ahogy mon­dani szoktuk — erre születtek. Nemcsak feladatuknak tesz­nek eleget, hanem önmaguk­ból is adnak, mitsem törődve azzal, hogy közben maguk is elkopnak És nem haladha­tunk el közömbösen a taná­rok, oktatómesterek népes csoportja mellett sem, hisz an­nak hatvanöt százalékát szin­tén nők alkotják. Szellemi életünk kitartó, áldozatokat vállaló serege készíti fel gyer­mekeinket az életre, munkára, helytállásra. Nők, a mindenkori jelen építői, a jövő hordozói. „ Kiváltságosak" . Nem tartott velünk az idő­járás, annak idején hiába vár­tuk az esőt. Ráadásul, a paprika­palánta is későn érkezett, most aztán, ha négy kezünk volna, az is kevésnek bizonyulna — mond­ták ottjártunkkor a parádiak. Türelmetlen sietségüket az is táplálta, hogy a faluban kevés az olyan munkáskéz, amely hű ma­radt a kertészethez. A kevesek közül — ki­ültetéskor — három asszonnyal beszélgettünk. Hogy miért éppen velük, „akad“ rá magyarázat. Zubán Erzsébet (a képen bal­ról) már csak két esztendőre van a nyugdíjas kortól. Azt mondja: Remélem, kihúzom a hátralévő időt egészségben. Pedig sok a dolgunk, nehéz is örökké kétrét görnyedve járni a földet, nem egyszer az otthoni munkát ha­nyagoljuk el, hogy itt eleget te­hessünk. Huszonnyolc éve járok a kollektívba, ebből huszonkettőt a kertészetben töltöttem. — Jó­­beszédű asszony, minden szava fején találja a szeget. Csípősen jegyezte meg: — Talán ha mo­dernizálódunk mi is, már nem kell annyit dolgozni! Dehát ad­dig nem fordíthatunk hátat a földnek, mi lenne, ha mindenki így cselekedne? Az igazság az, hogy szeretjük a munkát. Vinczán Katalin (jobb oldalt) szabódva áll a fényképezőgép e­­lé. — Nem vagyunk mi odavalók; én már az ötvenhetedik évemet taposom, és huszonhárom eszten­deje dolgozom itt. A miénk a munka. Vannak érdekesebb em­berek, olyan igazán képrevalók — jegyzi meg, és törölgeti verej­tékező homlokát. Magyarán ez azt jelenti, hogy nem a napégette, fáradt, idős asszonyokra kíváncsi a világ, vannak mások, olyan emberek, akiken több a „látnivaló“. Bizo­nyára. Csakhogy azok egyetlen levesre való zöldséget sem ter­meltek meg nekünk. A „kivált­ság“ szorgalmuknak, kitartásuk­nak szól. Kollár Mária (középen) a fia­tal korosztályhoz tartozik. Tíz éve kertészkedik a gazdaságban, s ha nem csal a szemem, Marika az idősebb asszonyok kedvence, nagyra tartják az igyekezetét Van-e otthon, akiket dologra ne­vel? — kérdem tőle, és arcán ki­­gömbölyödik a mosoly. — Egy tizenötéves lányom meg egy ti­­zenhároméves fiam. Nem húzód­nak a munkától — feleli szeré­nyen. „Sok a föld, és kevesen va­gyunk hozzá, öt-hat hektár jut egy emberre“ — mondja a cso­portvezető. Ezek szerint, az itt dolgozó asszonyok nagy részt vál­lalnak a közösből Aligha tehet­ne bárki is kérdőjelez a cím után. .. (Gyurcsik Miklós felvétele) A rovatot SIPOS ERZSÉBET írta és szerkesztette Szabad Szó Megkérdőjelezett derűlátás Ismét ellátogattunk a csenei szövetkezetközi gazdasági társulás szarvasmarhahizlaló telepére Amikor 1981. februárjában el­látogattunk a csenei szövetkezet­közi gazdasági társulás szarvas­marhahizlaló telepére — több­szöri elnapolás után — az emlí­tett esztendő első felére tervez­ték az átadást. Sajnos, kitűnt, hogy erre nem kerül sor... ☆ Nemrégiben újból megfordul­tunk itt. Az út baloldalán levő állatte­nyésztő-telepen rögtön feltűnik, hogy a kivitelező (TCIF) még nem fejezte be a munkát. Az öt istálló közül az utolsón javában dolgoznak, s még sok más tenni­való is van. S a tébláboló építők állandóan akadályozzák a már benépesített istállókban is a ter­melést, hisz sok még a helyre­igazítani való. Az utóbbi időben, ahogyan fé­­lig-meddig elkészült egy-egy is­tálló, benépesítették, csakhogy az ötödik is hiányzik ahhoz, hogy a 3850 férőhelyre tervezett állatte­nyésztő-telepen valóra válthassák termelési célkitűzésüket. Nehe­zen teljesíthetik az állatonkénti napi súlygyarapodási előirányza­tot is. Bár az 500 grammhoz vi­szonyítva, az elért 460 gramm megyei viszonylatban jónak se­mit, ha zavartalan lenne az­­­latgondozás, eredményesebb­ gazdálkodhatnának. A tej' például a többi között körü lene keríteni. ☆ A kivitelező megig'' a nyár derekára befőj­den munkát. Amik megkérdeztük dr. I­­latorvost, az állatt. igazgatóját, hogy v­­hetnek-e az épitő­tűnt, egyáltalán . Mi megtes­zünk telhetőt, ha építkezés mielőbbi­­. , községi néptanács is ehhez, de hát a nevén, betakarítási munkákhoz is -­nek emberek. Dolgozóink teti erővel folytatják a takarmányt,­ gyűjtést, tárolást. S ha nem­­ sikerül elérnünk a tervezett lét­számot, felkészültünk arra, hogy jövőre maradéktalanul valót váltsuk célkitűzésünket. Eh a választékban is gazdag takar­mány­tartalékot biztosítunk — mondotta az igazgató. Mingesz József Pillantás a hídról. „ Új városrész a lugosi Temes-parton (Gyurcsik Miklós felvétele) Levélváltás Mihók Mária — Temesvár. Kö­szönő sorait megkaptuk, s elég­tétellel szereztünk tudomást ar­ról, hogy panasza meghallgatás­ra talált, s az ICRAL vezetői el­rendelték a düledező épületma­radvány lebontásának folytatását. Ami a kerítést illeti, a kérdés majd a gondnokság és a szom­széd között fog rendeződni. N. Béla — Temesvár: A tudo­másunkra hozott ügyben azt ta­nácsoljuk, hogy a lakótársulási bizottság mielőbb hívja össze a lakókat és azokkal együtt hatá­rozza meg, hogy melyik lakóra mikor kerül sor a közös részek takarítását, a járda tisztán tartá­sát, a ház előtti zöldövezet ápo­lását illetően. Ezt követően talán kevesebb lesz a rendtartásról fo­lyó meddő vita, és több lesz a tevékenység. Pásztor Mihály — Temesvár. Az önéhez hasonló észrevétel másoktól is érkezett szerkesztő­ségünkhöz. Az igazság az, hogy az újságok árusítása még nem teljesen zökkenőmentes, különö­sen a hét végén. Vasárnap dél­előtt az árudák egy része nincs nyitva azok közül pedig, ame­lyek nyitva tartanak, egyesek olykor korábban bezárnak, így, a késő délelőtti órákban már ne­hezebb újsághoz jutni. Ezt meg­előzendő, mi azt javasoljuk lép­jen előfizetőink sorába, ez biz­tosíték arra, hogy megkap min­den lapszámot. N. Andrásné — Temesvár: Méltányoljuk, hogy közérdekű kérdés rendezéséhez kéri támo­gatásunkat. Önzetlen törődése di­cséretet érdemel. Biztosítjuk, hogy megadjuk a kért segítséget Viszont arra kérjük az érdekel­teket, hogy ha azt a kivitelezők igényelni fogják, ne tagadják meg a segítségnyújtást. Siha Nándor — Nagyszent­­miklós. Esetében a szerkesztő­ségnek nincs módja segítséget nyújtani. A közszállítási jármű­veken a jegyet maga az utas kell kezelje. Ennek elmulasztása bün­tetéssel sújtandó kihágás. Azt javasoljuk, küldjön egy írásbeli óvást a közszállítási vállalat ve­zetőségének és kérje a büntetés eltörlését vagy az összeg csök­kentését. Ehhez az óváshoz joga van s csak ön élhet vele. A vál­lalat címe: întreprinderea Jude­ţeană de Transport Local, 1900 Timişoara, Bd. L. Sălăjan nr. 56. Szűcs Gizella — Temesvár. Saj­náljuk, hogy előfizetése alapján nem kapja meg lapunk minde­gyik számát. Észrevételét a pos­ta illetékeseinek tudomására hoz­tuk, s reméljük, azóta intézked­tek annak érdekében, hogy ha­sonló esetek a jövőben ne for­duljanak elő. Rovatvezető: Gere Vilmos

Next