Szabad Szó, 1946. július-szeptember (48. évfolyam, 142-217. szám)

1946-07-27 / 164. szám

ifárt­si lesik, egy szotaász f­í Miesanwfefem » Répzfemfl­­/^espek -Saabad Sakaaerweeknek he. Isriségében Szentiváni B. Lajos, Mégvn Varga Béla & Breimay­­József ké­pei, valamint Laborer Ferenc «Bob­éit láttuk, Szentiványi és Mágori Vaf®a művészetéi, az elmúlt napok ■borzalmai rendüriví­l elmélyítették. Az, előbbinyek néhány képe még az ostrom előtti o­ldőból (öregaszony, Hónilvadá­s, Hűvös márciusi reggel) derűs optimizmust sugároz, de az ostrom után alkotott művei tépe­­lődő lélek magányát vetítik elénk, de a magány mély tónusú, bána­tos lírában jelentkezik. Szivitrányi csalódva elfordul az embertől és a természettől és a holt — a hábo­rútól szó szoros értelmében megölt ~j tárgyakhoz menekül» Színei azon­­btan­ a legközönyösebb tárgyakat is «letrekeltije. Képei­t az első pilla­natban még némáik, csak a szemlé­lés folyamán szólalnak meg, de ak­kor a homályból egymás után lép­nek elénk­­a tárgyak: fénylő, bár­­­­eonyostan ragyogó­­színeikkel. A „Bordó párna“­ a piros és a zöld párbeszéde, a „Csendélet“ pedig egy összeomtet­t világ egész tragikumát érzékelteti. Rajzai közül a két ló ,­bravúros megcádánát kell leemel­ni nyok. Ana ennyire Urai egyéniség Szent­­iványi, annyira epikus természet Mágori Varga Béla. Az ő művésze­tének forrása is az érzelem, ha az előadás mindig drámaibb. A k­om­ponálásraak is mestere képein, _ — alig tudunk egyéb kifejezést hasz­nálni. — valami, kozmikus« megren­dülés vonul át. Az „őszi szél a Du­nán” még a valóságos természetet festi, de a „Csönd", az „Éjféli talál­kozó“ már valami természetfölötti rettegést áraszt. A „Vérengzők“ az elm­últ, évek borzalmaira utalnak. A harmadik festő, Breznoky Jó­zsef, nem éri el az előbbiek színvo­nalát. Képei a népszerű témák (szo­cvéttyes virágcsendéletű zongo­rázó nő) és a könnyű órárbatár­ok eszközével fecsegésként hatnak. Laborcz Ferenc szobrai egészí­tik ki a kiállítást. A klasideizált M.Duna“ mintha mondanivalójában is torzó maradt volna, de a „Ten­gerparton" kitűnő kompon­áláskész­­ségről tesz tanúságot Legsikerül­tebb műve a „Fürdetés“, amelyben tartalom és forma maradéktalan bájban olvadnak össze. Molnár Aurél S Magyar-Szovjee­­t Weisies Társaság szegedi nagygyűlése A Ma­gyar-Szovjet Művelődési társaság július 27-én és 28-ám tart­ja első vidéki kongresszusát Szege­­den. Július 27-én este 8 órai kez­dettel hangverseny lesz, Basilides Mária, Osváth Júlia, Székely Mi­hály és Palló Imre fellépésével. A szegedi Nemzeti Színház zeneka­rait Veszy Viktor vezényli. Vasárnap délelőtt 10 órakor a Széchenyi moziban díszgyűlés lesz, amelyen, felszólalnak: Keresztu­ry Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter, Dénes Leó Szeged vá­ros polgármestere, Talit László, a szegedi Nemzeti Bizottság elnöke, Okastovita, Szeged orosz­ várospa­rancsnoka, Paronov ezredes, az el­lenőrző bizottság elnöke, Rusznyák István egyetemi tanár, a Magyar- Szovjet Művelődési Társaság elnö­ke, Ortutay Gyul­a táraelnök, Va­das Sári, valamint a Csongrádm­e­­gye­i Magyar-Szovjet Művelődési Társaságok elnökei. Vasárnap a Társasé­g orvosszak­­osztályának rendezé­sben Dortvay György,­­a szovjet egészség ügyéről tart előadást az egyetem aulájá­ban. Vasárnap délután a szegedi k­­ongószínházakban a Gorkij gyer­mekévei című filmet vetítik. m­ozik műsora ADY: Arizó»«! vadítmacska (am). S( 1­_ 7). _ BELVÁROSI: Három testőr (americil, Rite Brotth­er.^, 5, 7, vas. és atw Stcar is. — KETHLIN (Tel.: 295—003.) Trópusi roimor, 4, 6, 8. — BONOGRAF: (Vili., .József-körút S3. Telefon: 386— .37). Dilemma egy leányanya kálváriája), PA. 'IS, */«8 vas. airan.­­/13 is. — CORSO: (T.: 132—810). mindent Arted fo fum, nem repriz) UA VA, 'IS­. — DECS! (T.: 12—13—43). I­ sírní' liliom (Viveana Romance, fran­cia) 1, 6. 8. — HUNNIA (XI., Bartók 5 világzóatbán Küzdelem a létérti Kulturfilm Középázsia homksivatagjai­­nak ragadozóiról. Előadások reggel 9 órától este 10 óráig. Hűtött levegőjű hűvös, nézőtér. — OMNIA. Titokzatos bőrönd (amer., Franchet Tone) 4, 6, 8, v. és ü.m­. 2 tá. PI­.TÖIT: Nem élhe- PROLONGÁLVA! Csak felnőtteknek! D­ILEMMA _ Egy leányanya Kálváriája. BODODEAF, Béla-út 776 T.: 353—141‘. Nevada! haj- z­óvadászat 'Is4 */s6( 3. v. és ihm 11 és t/a is. — JÓZSEF ATTILA: Virraszt a szeretet (4, 6, 3, v. üan ) is. — KOS­SUTH (Mark­t-mozi, Váci-út 14.): Min­denkit Ajhet szerencse VI8,­­II, v. ünn. 4. 6. 8. — KÖRUTT HÍRADÓFILM­­SZINHÁZ (vn., Erzsébet-fért 53. Tel . 322—499). 1. se. Magyar Sprthiradó. A legfrisebb magyar sporthírekkel. Uj orosz filmhíradó. Uj hirek a Szovjetunió­ból. uz Amerikai Metro Híradó. Riportok B­UNDÁK Hílffiif sí II. Btt »iffl Royal, Olympia, Herrn«» Baby TASXAÍROGÉPEK nagyon olcsón. Zrógép­sénkce. IV.. Dalmody Cyp 6.-U. 8. (Városházá­­nál.) Tel.­. 288—125. . MEZ.E8KANNAK, B.4 DOGBOBOZUK, raniszai­ bádogáruk. XIV. Nagybecskerek-u. 9. I. 1. 7240 LÄHS-K­Y Podmanicsky-u­. 19. BÚTORÉRT, ruháért, háztartásért legtöbbet fizet smingiezer, Telekitér 8. Tel.: 221—433. Sérültet is Törl­irt­ve hét tetszésszeri­nti ililllt TÓTH BODA Misstyar­ utca 23. Tel.: 1B4—007. 273 Nyári tótér, ©LifecafeáS Etánál, Zsitvay Leó­ út tizenöt (Nyugatinál).­I.K.W. fák­ómiás,, kifogástalan, 590 gr. ,árt eladó. Meg­­tekintek­ 9—13 óra közt: Mária Val­éri­a- utca 30­, szőnyegüzlet. 1150 Egyszobás konyhás lüMM vagy társbérletet kere­sek X. kerületben. ,,Er­­téklyóval fizetek'' je­ligére Tenzerhez, Szer­­vita-tér 8, 91M­TI legmagasabb napi áron. Gervai, Bt.est., Sas.u. 3. Félir&té­miviilást fölvesz P­ARAZU­A, Ráday.u. 12. Telefon: 337— ESS. Jelerítkezés S­S-ig. Jó? Forintért adom el ipt­íl TÓTH BON­A .Magyar.utca 33 Tel.: 164-007. 279 Eladó egy villany hűtőszekrény kifogástalanul működő. XIV. Hungáriáját 133. I. 4. MVslVVÍTim Lelén át SZOMBATON emn JA 1M, reggel TEHERAUTÓVAL /l Ih II / 1 ^ személy- és teherszállí- fxS 0 - - - - - tást vállalunk. Luther- fiww 1 ^-cr--------- utca 1/c EL emelet 9. sz. —-^1 22. H­adi alkatrészek és vill. szer. anyagok alkalmi áron „Radar“ rádió, gramofon és villamossági vál­lalat. Díjtalan csőmérés. Radó és Borsos, VII., Király,u. 27.Tel.: 42S-S51 Sserssémoff, kombinált és egyéb fo­gók, villáskulcsok, for­rasztólámpák stb. Vétell. eladás). Majthényi Tibor, Bajcsy Zsilínszky­ út 76. Nyugatinál. Mese- és pipereszappan,­­ cigarettapapír és lively Tagyban Bodnárnál, VII., Dobó u. 47. A­UTÓGUMIT hibátlant, minden méretben veszek. Tóth, Visegrádi­ u. 39. Tel.: 425—9PS. SZABAD SZÓ , A Nemzeti Farasztpárt központi napiapja Főszerkesztő és felelős szerkesztő­: darvas József. Szerkesztő: KŐSZEGI IMRE. KIADJA: SARLÓ LAPKIADÓ K. F. T. Felelős kiadó: RÁCZ ISTVÁN. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Bport. V. Honvéd­utca 10. szám. — Telefon: 120-714. 120-115. Portatakarékpénztári csekkszámla száma: 777. Nyomatott a „Szikr­a“ Lapvállalatok körsár­sai.­gépein. A nyomdaér- felelőst Neme­mky László. fslh­ivás ! hirdető­filetskhen! Jeligés levelek Erasébehkrt 4. szám, féléméi­st, fiókkiadóid vata-1­2tarokbata vehe­tők át reggel 9-tól 3 óráig. INGATLAN, LAKÁS lekások egytől ÖL-kom­bánig, bút­orozott szom­bák­, cseh­lakások leg­nagyobb Választékban, városszerte Állanditen, kaphatói­. Lakását, szo­báját élefemé­rt, arany, értékért díjmentesen a tv., kiadom. Berták, Er. CsébeLkrt 30. 227—238 139 Lies gyümölcsös tel­ken épült szoba, konyha, előszoba, bútorral egy­­ütt, fáskamra 26 mázsa tűz­­revalóval, sertésel 3 hón­apos süldővel, elköl­tözés miatt féláron sür­­gősen 55 deka arany­értékben eladó. Rákos, saebtm­ihály. Kár­oly ki­ réy-út 188. Földi. Elcserélném önálló 4-­rapbás hűvösvölgyi vil­­lat akácomat egyr. vagy kétszobás központi félté­véen budai vagy pesti lakásra. Címeket So­­mogyi Béla­ u­t 15., sz. alá, a „Köztársaság“ szerkesztőségébe kérek. k­és lem­ele Ki tud Bónis Gézáról, aki Budapestről, a Ra­­­detzk­i-ból, s az utász zászlóadijal ment ki az orosz frontra 1944 tav.­i. szán. A. K. 302. tábori szám alatt kaptam tőle levelet. Nagyon kéri aggódó édesapja, hogy aki tud róla, írjon a következő címre: Bodis L­­ászló, Jászsz­entarrdrás, 1­2. Költségét, fárad­ságát megfizetem. Egy szenvedő édesapa kéri a budapesti ifjúság­­ot, akiket a Hunyadi, páncélosok tévútra ve­zettek 1944-ben, hogy ki is­merte, ki tud Bodis Elemérről, akitől 18­14. novemberben kaptam, Bolcsföldről, a lev/ante.. otrt.korból utoljára leve«, let, nagyon kérem, ír. Jon, aki tud róla a kö­­vetkező cím- *s Bódis László. .Tászszzentandrás, 16?. Költségét, fáradság­­át megfizetem. Hirdessen a Szabad Szófena Hirdetéseit 0 /I ^10 ^» • fiókkiadó­kényelmesen hivatalainkban: Erzsébet-krt. 4, félemelet • ■ • !' - f . - • I Készítődés 7?^* HI­­­REK8MIEK SA5 BialO, kombinált, bútorszövetet, berendesé- föggönyt, grúdot, 1 darabok ia­­tükröt, obleiküveset GOMBOS asztalai I Üzem: Két várig - m­e« 26, j iE0alpSi^^raB^Ei­,A yílTKL.ELADAS.J­AVIT­AS garanciával IV., Dalmady Győző­ u. 3. (városházánál). Tel.: 3SS-125. stk Nevadrai hajtóvadászat Ú­j amerikai cowboy-film. Kizárólag: HUNNIA Filmszínház. tek muzsikaszó nélkül (magyar) Vi4, 'hl, Ve8. — ROYAL APOLLO (Mafim­-mozi): Gazdag mereyasszony (új­­tűm) 4, 0, 8. — RÁDAY: Machita (magyar) 8, 8, v., ünn. 4 is. — SCALA: Éjféli feladás 4, 8, 8, ünn. 2 is. — TATRA: (IX. üllői­ út 83.) Pajkos hercegnő (amer., Janette Mac­Donald, Eddy Nelson), 7.-t, Vr6, I/e8, vas. és ünn. 1,2 kor is. — TINÓDI (Tel.: 430—172): Chicago grófja (ame­rikai), J/­t, V-6, V/l. — TURÁN (T.: 152 —378): Leopar­d kis,j®szcny (Amerikai Híradó, 2, 1, 6, 8, v/ ünn. '/ds is. — URÁNIA FILMSZÍNHÁZ: Nippon alkonya (egy imperial­izmus bukása), 4, 6, 8. — VÁROSI: Modern kalózok (amer., Clau­dette Colbert) Ve4, V*6, VsS. PESTI TÜKÖR yitpidtenhik, ns­éEto­ p^Hk ~ könyves!" —- telefonálta tegnap délben a Könyvtári Központ. A hétfő délután megjelent, Festi tükörben kosotetic­, hogy a lon­doni Victoria és Albert Múzeum kérésére a Könyvt­árt Közepont korr.si Köszegi Elemér könyvét a magyar öteofijegyekről s kéz­tük elvihettük aegl­eégát. Kis hi­­rünkre maga a grzeraő, az Ipar­­művészeti Múzeum nyugalmazott igazgatója jelentkezett.. Mire e ■sorok megjelennek, a mű már úton is, van Leódon felé. A legális kis makedelem­ forint­ba' Tetett bizalmát jellemzi ez a kis tetemet, írógépszalagot akartunk venni, de olyan elké­pesztő adópengő-árat kértek, hogy „ételitenk az üzlettől“. A kereskedő felajánlotta: vigyük el a szalagot és fizessük augusz­tus tizedikén forintban, az ak­kori hivatalos áron. Az ajánla­tot en­fogadtuk s megkötöttük az első forint-hitelüizletenket. * 1­8 századik évfordulójá­nak a megünneplésére a könyvkiadók már megkezdték az előkészületet. Egységes ki­adói­ tervet dolgoznak ki, hogy a könyvszakma méltó műveket jelentessen meg erre a nagy jubileumra. * A péküzlet előtt tegnap reggel nem álltak hosszú sorban. Tud­niillik tegnapról mára felment a kenyér ára, így nem volt min­denkinek annyi pénze, hogy ke­nyerét kiváltsa. De azért a ke­nyér végül elfogyott. Kinevezték a Magyar Népi Művelődési Intézet elnöki tanácsát A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter a Magyar Népi Művelődési Intézet elnöki tanácsának tagjává hat évre kinevezte dr. Fülöp Lajos egyetemi tanárt, Illyés Gyulát, a Magyar Írószövetség elnökét, Ke­mény Gábor nyug. kormánybiztos­­főispánt, Kiss Sándort, a Magyar Parasztszövetség igazgatóját és Ta­kács Ferenc földművelésügyi állam­titkárt. József Attila tanonc- és ifjúmunkás-kör A Népi Ifjúsági Szövetség József Attila Köre szerdán délután meg­alakult. A körnek vidékről felke­rült, paraszti származású tanoncok te ifjúmunkások a tagjai, szerve­zője Nagy László. Az alakuló gyű­lésen Széchy András, a NISz orszá­gos titkára tartott előadást a pa­­raszt-munkásifik szociális helyzeté­ről, kulturális igényeiről és meg­élhetési problémáiról.­­ A posta-, távíró-, távbeszélő- és rádiódíjakat négyszeresére emelték július 24-től kezdve. Ha­mm feajmai 20 milliárd adépengő segítsége!, nyomhm megszin­tsék betegeik élelmezésé! a kórházak A székesfőváros közkórházi­ jú­lius 20-a óta összesen 20 milliárd adépergő ellátmányt kaptak. Ugyanakkor a kórházak élelme­zése naponta 10 m­illiárdba kerü­l. A kö­­kórházak raktárai teljesen üresek és a helyzet annyira sú­lyos, hogy ha legalább 200 mil­liárd adórenyi segítség nem ér­kezik órákon belül, akkor a kór­házak élelmezését még július 25 -én meg kell szüntetni. A közkórházak helyzetét nagy­mértékben súlyosbítja az ala­­csony ellátási díj. A népjóléti mi­niszter a közkórházak napi ellr­­ási díját legutóbb 1 millió adó-, pengőben állapította meg, tehát jelenleg egy villámos átszállni egy, áráért, kellene betegeiket, egy na­pig ellátniok. Az aggasztó helyzetre való te­kintettel a polgármester azonnal érintkezésbe lépett a­ Gazdasági Főtanáccsal és kérte a szükséges összeg rendelkezésére bocsátását.. Vas Zoltán államtitkár, a Gaz­­das­ági Tanács főtitkára megígér­te, hogy sürgősen gondoskodik a kért összeg átutalásáról.­­ ■ Csökkent a­ mezei lopások száma Pest megyében internáltak száz tolvajt A Parasztpárt és a Szabad Szó hívta fel a figyelmet arra, hogy az országszerte elszaporodott mezei lopások milyen nagy veszélyt je­lentetnek. A falvaik lakossága min­dent elkövet, hogy védekezzék a tolvajok ellen. Sok helyen meg­szervezték a mezei őrségeket. Az elfogott tolvajok nyakába megfré- Syer.­ite táblát akasztanak és piaci napokon­ körülvezetik a községben. Sürgetésünkre a­ hatóságok is eré­lyes intézkedések©t tettek. A mezei lopások ügyében kér­dést intéztünk Háry Árpádhoz, Pest megye alispánjához. — Amikor láttam, hogy a me­zei tolvajlás szinte már veszéllyé fajul, — mondta az alispán, — el­rendeltem az egész megyében a mezei őrségek megalakítását és felkértem a rendőrséget, hogy ható­hatósan segédkezzék a veszély el­­hárításában. Ésihez járult, a bel­ügyminiszter rendelkezése, amely­ indemálást helyez kilátókba­n tol­va jókra.­­• A mezei őrségiek mindenfelé meg­­ is alakultak, s a jó eredmé­ny egy-két nap múlva már mutatko­zott is. A lopások száma erősen okokként. Ebben igen­ nagy része van a vidéki rendőrlegénységnek. A rendőrök éjjel-nappal őrködnek, járják a határt. Pest­ megye terü­letén eddig több mint száz közve­szélyes­ tolvajt internáltak. Man­den reményünk megvan arra, hogy az ellenőrzés következtében a mezei lopások hamar­­ban végleg megszűnnek. P­ÁRTÉLET Rendkívüü választm­á­­yi ülések MaJDár József a nagybudapesti szerve­zet központi titkár­a Sebestyén László kulturtitkár és Kéry János szervezőtit­kár azer­vezetlátogatásal. (A választmányi ülések minden alkalommal, d. u. 7­­rna­kor kezdődnek!). . július 23., péntek: pestMolsgrint július 19., hétfő: Rákoskeresziút Július 30., kedd: Soroksár augusztus 2. péntek: Solymár augrusztus 5., hétfő: Budaörs augusztus 6., kedd: Törökbálint augusztus 9., péntek: Békásmegyer. A nag­ybudapest­s szervezet vezetősége felhívja a szervezetek választmányi tag­jait, hogy a fent jelzett időpontban a párthelyiségben feltétlenül jelenjenek meg. A H. ker. szervezet legközelebbi párt­­napját Sz.én d. u. V.7 órai kezdettel tartja Széll K­álmán-tér 6. sz. alatt, a „Közigaz­­gatás reformjáról". Tagok megjelenése kötelező. Érdeklődőket szívesen látunk. Az V. kerület szervezet július 23-én d. u. 6 órai kezdettel tisztújító köz­­gyűlást tart Tagok megjelenése köte­lező. A vn. kerületi szervizet júl. 25-én,­­csütörtökön d. u. 6 órakor pár napot tart. Előadó: Sári József. Tárgy: köz­­igazgatási reform. Édeklődöket szíve­sen látnak. A XII. kerületi szervezetben július 15-én, csütörtökön este 7­0 tenkor párt­­nap. Előadó: dr. Juhász László. Tárgy: Mezőgazdaságunk a békeelőkészítés szempontjából. Pontos megjelenést ké­rőnk. Megnyílt a pártközpont olvasóterme! A pártközpont­os emeleten a fővárosi könyvtár fiókjában reggel s-tól ,délután 6-i­g olvashatók az összes napi­ hetila­pok és folyóiratok. A Nemzeti Parasztpárt honvédelmi csoportja az V. ker. szervezet Szent István-körút .5. sz. alatti helyiséégéb­en Július 26-án d. u. 4 órai kezdettel párt­napot tart. A honvé­delmi misztérium­­ban tényleges szolgálatot teljesítő párt­tagok részére, a megjelentés kötelező. A honvédelmi igazgatáshoz tartozó, de külső szerveknél szolgálatot teljesítő parasztpárti katonákat és polgári alkal­mazottakat, valamint a létszám­feletti állományi­akat szívesen látják. Elnöki beszámolót mond a pártcsoport elnöke: dr. Bognár Kálmán hh őrnagy. I. kerületi szervezet: szombat d. n. 6 órakor pártnap. Tárgy: Kelet népa XV. Előadó: Bended László. VI. kerületi szervezet: Július 25-én, csütörtökön este 7 órakor pártnap. Tárgy: titkári beszámoló. Pontos meg­­jelenést kérünk. A IX. kerületi szervezet (Mester­ u. 5.) csütörtöki pártnapján Bárány Győző fote előadást, f­iliáció-stabilizáció címmel. Tagok megjelenése kötelező. XV. kerület július 25-én. csütörtöki)» Sebestyén László kulturális titlkár. Tárgy este 5 órakor pártnapot tart. Előadó: politikai beszámoló. A XvI. kerület értesíti tagjait, hogy szombat délutánonként 1 8 órakor rendsze­resen pártnapot tart. A párthelyiség végleges címe: Reiter, Ferenc­ utca. 115. ..Kelet Népe" című előadássorozat IV. előadását szombaton pontosan 6 órakor tartja meg dr. Bennefy László az L kerületi szervezet helyiségében. Korona ör.utca 10/a.

Next