Szabad Szó, 1946. október-december (48. évfolyam, 218-293. szám)

1946-10-15 / 230. szám

NÉPBÍRÓSÁG Freund Adolf kereskedő a kaufe­­ringi deportáló gyűjtő táborban. »ca­po“ vourt. Kegyetlenül bánt az el­­trarcolt aftfaal, aranyfogu­kat kitörte. A Molnár-tanács három évi kény­­s­zzermunkára ítélte.­­ Zóna Ernő ügyvédjelölt kegyet­­lenkedett a rauszosokkal és Ukraj­nában a lakossággal. Négy évi bör­tönbüntetésre ítélték. § Dr. Frank Géza orvos-vezérőr­nagy, a honvédorvosi tisztikar volt főnöke, három évi börtönt­ kapott, mert a kórházak kitelepítésében segédkezett és­­tisztséget vállalt a nyilasok alatt. § Széchenyi I­ászló Igazságügymi­­nisztériumi főtanácsos 1937. óta a nyi­­las párttag volt. • A Szálasi-puccs Után az igazságügyminisztérium el­nöki osztályának helyettes vezetője lett öt évi kényszermunkát kapott Villanyáramot kap 750.000 angol gazdaság Az angol nemzeti gazda szövet­ség most tárgyalj a nagy angol mezőgazdasági villamosítási tervet. 360 ezer gazdaságba akarnak villa­mosáramot vezetni gazdasági cs­lókra. A terv megvalósításához 72 millió angol font kell■ öt évre lesz szükség, hogy a nagy villamosítási tervet végrehajthassák és a falusi lakosságnak „városi kényelmet" adhassanak. lízetnek a hadifoglyok Folytatjuk a szovjet­unióbeli tábo­rok magyar foglyainak üzeneteit. Az üzenetek krízisétől függetlenül, vál­tozatlanul fenntartjuk hadifogolyke­­reső Szolgálatunkat, amelyet leg­többször a lap vasárnapi számában talál meg az olvasó. Természetesen a lehetőséghez képest hétköznap is adunk hadifogoly-szolgálatot. Első­sorban azonban a magyar hadifog­lyok Oroszországból érkező üzeneteit akarjuk közölni, hogy azok minél előbb eljussanak a hozzátartozókhoz. Ugyanakkor mindennap közöljük a moszkvai rádió magyar hadifogoly­üzeneteit is. Józsa őrmester, szegedi fűszerkeres­­kedő Szegedre üzeni feleségének, hogy a Kaukázusban van. — Szőke Mihály szü­leinek üzent, Szolnokra, hogy egészséges. Lágerszáma: Kartcasztán 99/5. — Tisza Ferenc vasutas Királyházán értesíti fe­leségét, hogy a 240/1. számú lágerben él — Tihanyi János Kispestre küldi megnyugtató üzenetét feleségérvek. Lá­­gerszáma: 330. — Steiner Maier felesé­gének üzent Budapestre, hogy Jól van. Lágerszáma: Redger 200/4. — Kovács István diák Pápára üzent szüleinek, ne nyugtalankodjanak érte. Lágerszáma: 182/3. — Fábián Ferenc Vácra, Hársfa­utca 5. szám alá üzeni feleségének, hogy jól van. Címe: 1­99. — Dudaszegi Pál Mezőkovácsházára küldi szeretett édesanyjának megnyugtató üzenetét a 182/3 számú lágerből. — F­ovó János szobafestő feleségének üzeni Szeged. So­mogyi-telep, Kettő­ u. 62. szám alá, hogy jól van. Jelenleg a borovai lágerben van. — Petrovics Pál földműves felesé­gének üzeni örságárd. u. p. Koneg (Nógrád m.) cím alá, hogy jól van és mahamarbb szeretne szerettei körében lenni. Lágerszáma­: 200­1. — Reinhardt Rezső szűcsmester feleségének üzeni Budapest, Dohány­ u. 10. szám alá, nincs semmi baja, egészséges. Várja a haza­­szállítást Lágerszáma: Redger 200/4. — Juhász Sándor feleségét tudatta Beke­csen, hogy a 254/3. számú lágerban van. — Harangi cipészmester feleségét érte­sítik bajtársai Hajdúszoboszlón, hogy férje a 4. számú kórházban meghalt. — Deák József feleségének üzeni Tisza­füredre, hogy a kaukázusi 21. számú lágerben él — Miski Károly feleségé­nek üzeni Szombathelyre. Nyár­ u. a. szám alá, hogy a 254/6. számú lágerben van. — Koppány Frigyes szüleit érte­síti Budapesten, hogy jól van. Láger­­száma: Ufa M 9/2. Tamarák Pál Pest­­szenterzsébetre üzeni feleségének hogy a 181/2 számú lágerben van. — Kada József feleségének üzeni Törökszent­­miklósra, hogy az egyik romániai kór­házban van. — Bucska Béla Göncruszka (Abauj m.) cím alá üzeni szüleinek, hogy a 254/5. számú lágerban van. — Sót István szüleinek üzeni Ácsra, hogy jól vár. Levelet vár az otthoniaktól. Lágerszárva: Borovics. — Ézsiás B-lára feleségének üzeni Budapestre, Szent László-út cím alá, hogy a 146/3. számú lágerben van. — Hagymási Zoltán édes­apjának Mátészalkára üzeni, hogy jón van. Címe: 181/2 számú láger. — Ve­res István Mikevércsre szüleinek meg­­nyugató üzenetét küldi. Jelenleg a 101/14. számú lágerben van. — Kékesi István zászlós Miskolcra üzeni feleségé­nek, hogy a 99. számú lágerben van. — Pintek József feleségét értesíti Ácson, nincs semmi baja Lágerszáma: 180. — Szabó Sándor Hajdúböszörménybe üzeni szüleinek, hogy jól van, nincs semmi baja. Lágermánia: 254/88. — Nagyfi Já­nos Nemese-­dánra (Somogy­i ) üzeni feleségének, hogy Leningrádban van. —• Csóka János a 319. számú lágerből üzeni szüleinek Anyannaptájára, hogy jól van. — Horváth Jenő Keszeg­falun értesíti feleségét, hogy ne aggódjon érte, Jól van. Jelenleg a 181/8. számú lágerban él. — Kartanecker Mihály feleségét ér­tesíti Budapesti IX., Tűzoltó-u. cím alatt, hogy jól van. Lágerszáma: 146/3. — Kaluzsa András Budapestre üzeni szüleinek, hogy nincs semmi baja. Üze­netét a 99 számú lágerből küldi. — Miki János feleségének üzeni Paksra, Báró-u. cím alá, hogy a 130. számú lá­gerben van. — Löki Márton Hajdú­böszörményben értesíti édesapját, hogy hogy a 181/5. számú lágerben él. — Neizer Imre Dombrádra üzent feleségé­nek, hogy jól van, nincs semmi baja. Lágerszáma 181­6. — Baranyai Imre édesanyját értesíti Tiszaderzsér­, hogy jelenleg a nogordi kórházban van. Kéri az otthoniakat ne aggódjanak érte. — Pekár Gyula: Kispest, Rákóczi-út cím alá üzent feleségének, hogy Névlátony­­ban van. IRHABUNDÁK SZEKERE sIHI­,26. Második emeleten ESŐKABÁT Nincs többé esőkabát és átmeneti kabát gondja, mert a ,Jivatar" esőkabát mind a két célnak tökéletesen megfelel. Elegáns, szép és kellemes viselet. Elsőrendű szabás és első rendű kivitel. Készíti Hermann esőkabátüzem, Bajcsy- Zsilinszky­ út 33. udvarban. KOCSIkenŐCS fekete Paraffin bérmunka Orbán vegyiüzem BÚTOROK új és használt, hálók, komb. berendezések, konyhák egyes darabok legolcsóbban. Részletre is! VADÁSZ MIKLÓS bútorraktára. Rózsa­ u. huszonhét. 44 Rékemlék, Kombinált szekrények egyes bútordarabok. — Használt bútorcsere, PODMANICZKY­ UTCA HAT, 071 Olcsó bútor, jó bútor részletre is. FISCHOF bútorüzlet. VII., Do­­hány-utca 59. 24 VENDÉGLŐ berende­lések SZÉKÜK asztalok minden mennyiségben olcsón. #as&ister Népszínház-utca SI. Tel.: 139—274. 7359 Bőrkabát- és redikt kifestés VHI., Aggteleki­«, 1». 28 Hátizsák, ponyva, munkaruha, köppent olcsón. X O L N A R, Somogyi Béla-út 3e T,: 427-576. VARRÓGÉPEK Háztartási, szabó, cipész és egyéb munkákra, jót.­állással. Javítás. Köl­csönzés. Alkatrészek. Mag műszeré®­, Baross­­utca 98. 334 PERZSASZŐNYEG FOKIVA, ZSÁK vétel, eladás. UNGAR, Király­ u. 14. és Rákóczi­­út 42. Tejüzemek részére Mimu­m vajcsomagoló, papír­, zacskó és mindennemű papíráru legolcsóbb ■napi áron VIKTÓRIA papírüzem, V., T­hunié-köz stb. CSILLÁRT vesz, elad, javít, felüvegez VOGEL. CSILLAEUZEM, VIII.­­ Mária Terezzda-tér 1. Szőnyeget veszek hibásat is, legjobb áron. ADLER, VIM Rózsa­ u. hatvannégy, 10236 B a T O R T, kárpitosárut bizalommal vegyen részletre is. OLA H.tól, József krt kattanhat, 1175 Hátizsák, Ponyva, Vil­arkabát BELAK KRND, Bpest, V., Nagy Sándor­ utca 4. Viszonteladóknak árengedmény! 4 LáRÓÁGY Podmaniczky­ u. 19. Háziipari kézihajtású gyapjú és angóraszőr­kártológépek BALASSA HÁZIIPAR, VIII., K­sslodi.köz. 441 Cukornaárak legolcsóbban, utánvéttel. SOMLYÓ, Bpest, CC Dembinszky­ utca 1"i Tmlatt 600-as üzemképes, príma álla­potban eladó. Kenderi­­utca 3. I. S. 7371 3 tonnás Chevrolet üzemképes, príma álla­­potban eladó. Kender, utca 3. I. S. 7369 ÉjfÉH alkalmas in­gatlan­, két­­elmeletes, ezerkéts­záz. Ko méter rak területijei, ezerszáz öles telekkel, két ártéri kúttal, vtv. lány, telefon, két nagy­­város között, járási székhelyen ELADÓ v. ELCSERÉLNÉM PESTI vagy budai ingatlannal, romossal is. Bővebbet : Kassán­yee­, Pestszent. erz.séfvet, Kende Kanósh­­utra három. 10330 Baranyai Gazdák Szövetkezete Siklós értesíti a közönséget, hogy VÁSÁROL és ELAD minden­féle kötött és szabad­­forgalmú gabonát, bort, textilárut, vasárut. Szíves megkereséseket SIKLÓSRA kér. Telefon: 36. 7368 Billiárdgolyót veszek SecsenteM Népszínház-istea 31. Telefon: 139—274. 7370 apróhirdetés szavanként: Hétköznap , ■. Ft —.30 üan. és vas. . Ft —.50 Állást keresőknek. Hétköznap . .Ft — 10 t­nn. és vas. . Ft —.20 h­ázasság mgmtmswjMSRsmaB htwh Férjhezmenne csinos, középkorú, lakással bíró asszony, komoly, jó­­lelkű férfihez. *,Otthon_ to.*1 vágyom jelige. Nősülne 36 éves cipész, hosszáillő életpárját ke­­resi. Levelek Kunhe­­gyes. 166. hrsz. Pető János. „Hozományt nem óhaj­tok*4 157 39 éves, elvált nő va­gyok, keresek egy jó férjet. .Jkinek lakása van 4­4 jeligéje. 17060 INGATLAN, LAKÁS Beböltözhető kétszobás, verandás családiház g­yü­­mölcsösben, villamosnál, hatez­erötsz­ázért eladó. Kiss, Horn Ede.u. 13, II. 16.__________­­17054 Lakását szobáját azon, na! kiadom, átadom. — Bálint, Garay-utca hét. Szoba-konyhás lakás b­útorral, Nyugatinál átadó. Fleischmann iro­­da, Király-utca 85. föld. szint. 17062 139 éles gyümölcsös telken épült 2 szoba, konyha, előszoba, be­­költözéssel. 5600 forint, ért eladó. Rákocszent­­mih­ály, Csömöri­ út 188. Földi.______________17063 Jóforgalmú kocsma ki­adó leszámolásra 3000 ital fedezettel. Szakérte­lem nélkül vezethető. Ki fotó* lakással 4000,­ ért eladó, egyedüllét miatt. 2000-el társulható. Jogfolytonos kocsma la­­kással 10­00-ért. Szntócs­­üzlet lakással 1500. ért eladó. György László orszá­gos irod­áj­ában, Rákóczi-út tizenhét. — Ügynököt felvessek, kez­­dőt betanítok. 114 Kendergyári berendezés, tízezer öt területtel, épü­letekkel, külön,külön is eladó. Cím: Ágoston, Kölese (Szatmár m.) Családiház üzlettel, két lakással. 450 f71 gyü­­mölcsökben, bekölti H­­hető, 12.000 forintért el­adó. Rákosszentmihály, József­ u. 32. Károlyi. Alkalmi vétel. Kivén­­dor­lás miatt, villám, kettőszobás összkomfor­tos 10.000 forintért. — Rákosszentmihály Jó­­zsef­ u. 32. Károlyi. Lakások minden nagy, Ságban azonnalra kap­hatók legnagyobb vá­lasztékban. Pester u.i L.­dán. Lakásokat díjmen­tesen kiadja bárhol, legkisebbtől legmaga­sabb költsé­gt­é­r­í­tésekkel Bútorozott szobák napi, h­avibérbe, átutazóknak is azonnalra állandóan kaphatók, uraknak, höl­gyeknek, házaspárok­nak, fürdőhas­ználattal. Legnagyobb választék Pesten,Budán. Szobáját díjmentesen aznap ki­­adja Bérlők, Erzsébet­­körút harminc. 227_238. BÚTOR Konyhabútorok olcsón kaphatók, saját készít. mt'Tty, jó minőség. Her­­nád­ utca 28. 131 Szenzációs hé­terhi­tel. Ismét megkezdjük áru­sításunkat Gyönyörű hálók, kombinált be­rendezések meglepő ol­csón. Minden 10O forint után 10 forint havi rész­letre. István-út 22 sz. Grosz­­iss Kurta és 11 SÍK JOÉ legolcsóbban KISS asztalos, Rökk Szilánd.utca 37. Hálók kombinált szo­­bák, konyhák, egyes bútordarabok, új és használt nagyon olcsón. Lászlónál, Jókai.u. 6. Hálók, kombinált- és konyhabútorok, fotel­ágyak olcsó árban asz­talosmestertől. Nagy­mező­ utca 41. 137 Bútor Bodon Sándor bútorraktárában, képesí­­tett asztalosmesternél, ebédlők, hálók, kombi­náltak jó minőségben, nagy választékban. Pé­­terffy Sándor,utca negy­venkettő. Fizetési ked­vezmény: 149 Jöjjön hozzánk, meglát­ja érdemes. Használt és új látogatott műbúto­rok, csodás olcsón. Ma­gános darabok is. Ki­rály­ utca száztizenkettő Lövölde-térnél. Bútor­üzlet. 118 Kalapja piszkes, for­­mátlan? Rendbehozza Lampert, Jókai,tér hat. Vidékre postán után­véttel. 127 Állat, gazd FELSZERELÉS Nagyméret® rámás fű­­rész eladó. Szombathely, DéL u. 8. Hidraulikus olajprést vennék azonnali fize­tésre. Bus Dezső olaj, cseretelep, öttömös. Felhívás LiÉMÉn­ez! Jeligés levelek Honvéd, utca 10. vehetők át reg­gel 9-től 2 óráig Rádiót, esővet (sérült rádiót­­) veezek-eladok, érte házhoz is megyek. Ulmer Király-o. kilenc,­vennyolc/b I. em. 141 Hirdessen a Szabad Szóban SZABAD SZÓ A Nemzeti Parasztpárt központi napilapja Főszerkesztő és felelős szerkesztő: DARVAS JÓZSEF. Szerkesztő: KŐSZEGI IMRE, KIADJA: SARLÓ LAPKIADÓ K­F. X. Felelős kiadó: RÁCZ ISTVÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Bpest, V. Honvéd­­ utca 10. szám. — Telefon: 120-714, 130-715. Előfizetési árak: 1 hóra 10.—, negyedévre 30.—, félévre 60.—, egy évre 120.— írt. Postatakarékpénztári csekkszámla száma: 777. Nyomatott a „Szikra" Lapvállalatok körforgó, gépein. ▲ nyomdáért felelős: Nedeczky László. Biztos Ér Il­­a­iáin Vásároljon cégemnél, a legolcsóbb beszerzési forrás. GYÖRGY IMRE papirárnnag­ykereskedés, IV., DEÁK FERENC, UTCA IS. T.: 386-Slc. Külön vidéki expedíciós osztály Késziténél | A * BÚTOR V­oi­zeil áj és használt ölesén kapható használt bútorozat 1 Askainié JJJ® 1 bútorszövetet, Komplethalo 800 „ ^Ssx,^L,s Kombinált 1.400 I g­rád lit, I Konyha 600 „ tükröt, ablaküveget GOMBOS (isz/afö­­ I Üzem: Kálvária-utcc 26. Zsíros gyapjút készpénzzel azonnal fizetjük és helyszínen át­vesszük. Hoffmann és Szénért X%,£i,llsgs Kereskedők! CUKORKÁK mért, selyem, savanyú, erős stb és darabáruk gyári árban kaphatók, utánvéttel is. SOPRONI. Bp.„ Vn­., Kun_u. 7. 33 Komb. szoba 1500 Ft tel.bútor Hálószoba 1200 Ft^.tékw. Színes is honfilinátorok^^ j;;;,^“, ALLAS Kertész házaspárt (le­het nyugdíjas is), ke­resek pestkörnyéki vil­lába. Leveleket „Gyü­mölcsös 13280“ jeligére Blocknerhez, Városh­áz­­utca tízs. Síkkötő felvétetik. — Éber Józsefné, Jókai­­tér 7. 49186 Bejáró takarítónő he­tenként­ kétezerre, fél­napra felvétetik. Okto­gon-tér S. IL 4. 162 KÜLÖNFÉLE Soff­őri­skolába ötven fo­­­rintért vizsgára autót. Gyorstanfolyam, Balogfá­nál, Viola,u. 45. Tele­fon: 136—721, lit Zongora, kitűnő külföl­di gyártmány, 600 fo­rint. Márkás zongorák: Förster, Blüthner pia­­ninak feltűnő olcsón­ részletfizetésre is. Rá­­kóczi-út ötven. Zongora­teremben. 136 Kárpitos házakhoz, há­­zonkívül, ajánlkozik. — Várady, Király­ utca 32. Udvarban 101 Gyapjútakarót (kabát­anyag), női aranykar­órát pénzt adok jó csizmáért, hozzávaló nadrágért. „Negyven- 3 centes a n­egyv­enhármes‘’ jeligére. 170« Viceséget keres szerelő házaspár VII., VIII., IX kerületben. „Áson­­nalra is!" jeligére. 49135 HANGSZER f elé adhatja fiókkiadó­hivatalunkban:Bajcsy-Zsilinszky­ út 34 A moszkvai rádió hadifogoly özönetei Moszkva, október 12. Az alábbi hadifoglyok a moszkvai rádió útján szeretettel köszöntik hozzá­tartozóikat Jól vannak, egészségesek és mielők értesítést várnak a következő címre: Moszkva, Kraszzsij Kreszt, Focs­­tovij Jascsik 525. Kövér Dániel K. Dáni­elnénnak. Nyír­egyháza. — Welles Gusztáv V. Rezsőné­­nek, Budapest, Csengery­ u. 78. — Szász Lőrinc, Nagyvárad. — Lató Flórián, Kőszegfalva. — Kartinszk­i Ernő K. Er­nőnknek, Kispest. — Nagy Rudolf N. Sándor írénak, Lásd Kovács Antal­­ Imrének. Érd. Moszkva, október II. Az alábbi magyar hadifoglyok üzenik hozzátartozóiknak, hogy egészségesek, jól érvük magukat és választ várnak a következő címre: Moszkva. Pocstovij Jascsik 199­2. Dombauer Antal Dombauer Antalné­­nak, Kisar, Andrássy-utca 59. (Szatmár m.). — Bittmann Ferenc Bittmann Já­nosnénak.. Bakonyoszlop (Veszprém m). — Boros Kálmán Boros Kálmánnén­ak. Peltág (?) (Győr m­­. — Koszka Lajos Koszta Lajosáénak Érdbogyoszló (Bi­har m., Románia). — Laancz Imre Szoncz Lászlónak. Hajdúszoboszló (Haj­ni m.) — Takács János Takács János­­nénak. Előszállás­ (Fejér m.). — Tóth An­drés Tóth Andrásniénak (Somogy m.). — Péter János Péter Jámosnénak, Old (Baranya m.). — Mínusz Béla Mínusz Bél­ánénak Szentegyházasfalu (Udvar­hely m., Románia) — Lovas István Lo­­vas I­stvánnénak, Csongrád, Új­ utca 2- 2. — Tompa Lajos Tompa Lajosnénak, Mezőcsokonya (Somogy m.). — Raska Pál Raska Pálnak, Győr, Erzsébet-telep 331. —Dancsa Lajos Danes» Lajosaiéinak, Börgönd-puszta (Fejér m.). — Koroknál István Koroknál Istvénnénak. — Csor­dás József Biró Andrásnak, Kunágota, Bocskay-utca 20 (Csanád m.) — So­vány István Sovány Istvánnnénak, Sá­­rosd (Fejér m.). rádióműsor KEDDEN: Budapest I. «.30: Falurádió. — 61*® Torna. »­» 7: Hírek. —1­730: Attelai é­pítés. — 7.30: Zene, 8: öltözkö­­dés. — 8.15: Lemezek. — 9: Zenekari műsor. — 10: Hírek. —­ 12: Hírek, tm 12.15: Hegedű és zongora. 13: Elő, adás. — 13.20: Jazz. — 14: Hírek. -­ 11.10: Vöröskereszt. — 14.20: Sait. Saens: Állatok farsangja. — 14.45: Szövetkezeti negyedóra. — 15: W'rén­ Dag: Szerenád (svéd lemez). — 15.155 Rádióiskola. — 16: Hírek. —­ 16.18: Reményi Sándor énekel. — 16.40: Magyar partizánok. — 16: Párt, híradó. — 17.20: Előadás Leningrad,­ról. — 18: Hírek. — 18.15: Mit üzen a rádió? — 18.45: 1944 október 15. —« 19.05: Ádám­ Jenő népdalai. — 19.30: A Parasztszövetség műsora. — 20: Hírek. — 20.20: Rádiózenekar. —« 21.40: Angol óra. •— 22: Hírek’, -is 22.20: Tánczene. —­ 22.30: Mosott i­­mertetés. — 22.45: Előadás. — 23: Cherubini: Medea. *»* 23:30: Film­­dalok. E­GY NAP A VILÁGPOLITIKÁBAN □ Alexandriában szombaton este tüntettek a kormány ellen. A rend­­őrség szétszórta a tüntetőket és ti­zennyolc embert letartóztatott. O Joseph Stilwett tábornok, a bur­­mai hadjárat vezetője, San­ Francis­­coban 63 éves korában meghalt. □ Franciaország és Nagybritannia között megszűnik a vízumkényszer.­­ Románia és Jugoszlávia között újra megindult a vasúti teher- ési személyszáll­ó forgalom.

Next