Szabad Szó, 1947. január-március (49. évfolyam, 1-74. szám)
1947-03-09 / 58. szám
NAGY RAZZIA a romházakban A Baloldali Blokk deklarációja Hidak és gátak tömegét Fodormelax árvíz hozni H vissza akartuk orthyt I ■ M U M SumM | A népbíróság ötös különtanávan Jankó Péter elnöklésével pénteken befejezte András Sándor összeesküvő „vezérkari főnök“ kihallgatását. András vallomása nem hozott szenzációk A szombati főtárgyaláson újból politikus áll a népbíróság előtt: Szentiványi Domokos, az összeesküvés külpolitikusa. Pontosan 9 órakor kezdődött meg az összeesküvés főtáryalás éS Szentiványi Domokos állott a népbíróság elé. Kijelentette, hogy részben bűnösnek érzi magát azok miatt a cesslekrények miatt, amelyeket a köztársaság törvénybe iktatása óta elkövetett. Elmondotta, hoggf 1545 áprilisában kei.». A/..,___, • hogy 1545 áprilisában ke-hatalmi megoldásra is Kovács Bélára lehet számítani — A munka a Kisgazdapárt és a Parasztszövetség felé indult el. A Kisgazdapárton belül hozzáláttunk lemérni azokat a képviselőket, akikre támaszkodni lehet — mondotta Sziintiványi Domokos. — Idetartozott a pártnak a főtitkára, Kovács Béla. Saláta Kálmán és Arany Bálint került hasa Moszkvából, előbb Debrecenben járt, majd Budapestre került. Érintkezésbe lépett Héderrel, Arannyal és Édes Károlylyal. Megbeszélései során kite.."* , hogy nem értenek egyet a demokráciával, jobbra tolódást várnak. Nagy derültség közepette kijelentette, hogy jobboldali demokráciát akartak. Először ötösbizottságot alapítottak, ebből keletkezett a Hetesbizottság. Munkájukat igazában csak 1946-ban kezdték meg. Céljuk volt: a Kisgazdapártba ée a közigazgcgiági pozíciókba való behatolás, s külföldi kapcsolatok felvétele, de felkészültek egy esetlegrakara köréjük csoportosait képviselők. A Magyar Közösség úgy vette tudomásul a Hetesbizottság működését, hogy feltétel volt Donáth bekapcsolódása. Ezt Szentmiklóssy közölte a Hetesbizottsággal. Donáth bekapcsolódása jelentette a belpolitikai vonalat, után elmondotta a Magyer Közösség fő ideológiai vonalát, mely szerint feltétlen a társadalmi megkikinscöztetés alapján álltak. Restikciósok „rangmeettés»" A több mint 25 perces szünet után Szontványi a Független Kisgazdapárt irányába történt penetráció kérdéséről beesett és elmosdotta, hogy Aratta Bálint és Saláta Kálmán végezték ezt a munkát. A Függelen Kisgazdapárttal való mind szorosabb karpcsolat ama irányult, hogy a B-kietfalások során megmentsék azokat, az embereket akik a közösséghez tartoztak. A külügyi bizottságba Szentiványi Domokos került aki közbenjárt dr. Vékes László követ „megmeratesében“, ami sikerült is. A különböző minisztériumokba úgyszintén a Kisgazdapárt révén igen tekintélyes számban sikerült közösségi tagokat viszszatartani. Többek között Mistéth, Saláta és Arany révén került az újjáépítési minisztériumba, majd az sem Szentiványi ezután arról beszélt, hogy b Panasztszöveteiget át akarták alakítani parasztszakszervezetté azért hogy a ..paraszti tömegeket intenzívebben használhassák fel“. Gondoltak ezután egy szövetkezet megszervezésére. Ezen keresztül saját politikai nézetüknek megfelelően akarták a parasztság közvéleményét kialakítani. A stabilizációt akadályozni kívánták. Az elnök feltette neki is a kérdést, mint Szentmiklóssinak, miért szegültek szembe olyan rendszerrel, amely az ország felvirágzását célozta. Szentiványi nem tudott válaszolni. Lapzártakor a tárgyalás tart. Javítják a MA VÁG alkalmazó 11 alraír fizetését Az .porügy miniszter a MAVAG-ot is a nehézipari központ igazgatótanácsának hatáskörébe utalta, fenntartva magának néhány fontos kérdésben a végső döntés jogát A pértügyminiszter szívben a MA VÁG tisztviselőit • közalkalmazotti kategóriába sorozta, ott a fizetés lényegesen alassonyabb a magáztalkalmasotti kategóriánál, amelybe a MIK tisztviselőiirtóznak. A NIK ezért megindította a szükséges lépéseket, hogy a MAl’AG alkalmazottat*, «* állami üzemi »fármba helyezték át. Ez körülbelül egy teljes fokozatnyi figyelésfuntárt jelent a MáVAG valamennyi tisztviselője iimára. _____________ 1.750.00 dollárral fogly az Amerikai Vöröskereszt Victor W. Skala, az Amerikai Vöröskereszt magyarorszári delegátusa bejelentette, hogy az Amerikai Vöröskereszt 1.750.000 dolláros segítséget szavazott meg Magyarországnak. Kb. 500.000 gyerrmekruhát, 62.000 pár cipőt, 275.000 szappant, 8000 takarék 14.000 lepedőt, 20 ambuláns autót és 10 teherautót és más fontos anyagot kapunk._______ A belügyi népgondozó 20-15-ig nem fogad A belügyminisztérium népgondozó osztályán március 20-ig egyáltalán nem fogadnak feleket. Március 20-a után hétfőn, szerdán és pénteken 12- 14 éváig fogadnak feleket. Mennyi zsír lehet a kolbászban? A közellátásügyi miniszter rendelete szerint friss vagy tartósított töltelék hentesáru (kolbász, hurka, disznósajt) készítéséhez legfeljebb 15 százaléknyi fehérárut (a zsírt, szalonnát, fagyát) szabad felhasználni. Az eddig készült és 15%nál több fehérárut tartalmazó töltelék-kontosárut 15 napon belül ki kell árusítani. Ma: Az atomvilág titka Ára 40 fillér VASÁRNAP, 1947 MÁRCIUS 9 49. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM »Vissza akartak hozni Horthyt" Az elnök elébetárja **70 ■ mozati vallomását, amely szerint törvénytelennek tartották a földreformot, az állampolgári jogegyenlőséget és a hatalom átvételére törekedtek. Szentiványi most elismeri ennek a vallomásnak helyőrségét és bevallja, hogy ez a Hetvebizottság álláspontja volt, amit aztán ő is magáévá tett A jogfolytonosság kérdése került szóba, ezután. Szentiványi elmondja, hogy az államforma kérdésében csak tervezgetések voltak, és választásokat szotak a békeszerződés raifikálása után. A jogfolytonosság alapján, a régi választójog szerint — teszi fel a kérdést az elnök, mire Szentiványi hosszas kertelés után elismeri, hogy a régi antidemokratikus választójog alapján. A tárgyalás izgalma akkor lesz legszembetűnőbb, amikor Szentiványi kijelenti, hogy Horthy visszahozatalára gondoltak, mert szerintük azzal állt volna helyre a jogfolytonosság Tervezgetésük szerint a kormányzót azonban lemondatták volna az új kétkamarás nemzetgyűlés megalakulása után. Szentiványi bevallja: Ezeket a célokat nemcsak befolyásolással, hanemerőhatással“ is el kívánták érni. Szentiványi Domokos a tárgyalás alatt széket kér, s leül, olyan izgalom vesz rajta erőt. Hogy kezei reszketnek térdén. Egyre többször tér ki a válaszadás elől azzal, hogy nem emlékszik. Az elnök kérdésére ezután kifejtette a Hetes Bizottság célkitűzéseit és elmondotta, hogy a Hetes Bizottságnak lett volna a feladata a Magyar Közösség szervezeteinek az összefogása s ezáltal a hatalom átvétele. Ez Március 24-én kezdődnek a gyorsított jegyzetemfolyamok A gyorsított közigazgatási tanfolyamok (jegyzetanfolyamok) március 17-e helyett, március 24-én kezdődnek. MÉGSE!ES SZABADÍTJÁK fel az Üzlethelyiségeket Kinek van követeln!▼dója a Szovjetnek átadott német válla- , latoktól? A kormány rendeletet adott ki a Szovjetuniónak átadott magyarországi német vállalatokkal és ingatlanokkal kapcsolatos tartozások és követelések bejelentéséről. Mindenkinek, akinek a hivatalosan szombati számában felsorolt vállalatokkal szemben 1945 január 20-án bármilyen címen fönnállott követelése, vagy tartozása van. 8 nap alatt be kell ielertenie azt a Jóvátételi Hivatalnak (Budapest, VII., Rümbach Sebestyén utca 12.). Ugyancsak be kell jelenteni a munkaadó vállalattól ki nem egyenlített bármilyen követelést, (hátralékos munkabért, felmondási illetményt, végkielégítést, nyugdíjat stb.). 264 állást töltenek be a népi kollégiumokban A népi kollégiumok igazgatói, tanárai és egyéb alkalmazottai eddig minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül végezték munkájukat. Munkájukkal tevékenyen hozzájárultak ahhoz, hogy a szegényparaszt- és munkásifjúság egyetemi tanulmányait elvégezhesse. A ministertanács most hozzájárult ahhoz, hogy a kultuszminisztérium 264 kollégiumi alkalmazottat 1946 december 1-ig visszamenőleg állandó fizetésben részesítsen. Kedvező a felhozatal _ A közellátásügyi minisztérium hivatalosan jelenti, hogy március 6-án 7 órától márciu 7.én 1 7 óráig a következő fortosabb élelmiszerek érkeztek tengerliszt 164 ,5, hüvelyes 3 q, burgonya 349 q, hagyma 5 c káposzta 88 q, zöldség 818 q gyümölcs 14 q, tojás 334 a baromfi 86 g, élőállat 68?űmirha 499 darab, sertés 14 darab. Ma és ezután minden vasárnap követelje lapunkhoz SZÍNES KÉPES MELLÉKLETÜNKET!