Szabad Szó, 1949. január-március (51. évfolyam, 1-75. szám)

1949-01-08 / 6. szám

­Színház ,t Művészet Irodalom A gyűlölet éjszakája Bemutató a Magyar Színházban A francia ellenállási mozgalom egyik markáns alakjának, Sala­­crounak drámáját mutatta be a Magyar Színház. A darab nemcsak témájában, hanem drámai módsze­reiben is újat hoz. Chartresban játszódik 1944 ápri­lisában egy nagykereskedő házas­pár ebédlőjében. A lakásban fran­cia partizánok vannak. Barátjukat akarják megbosszulni, akit a házi­gazda besúgott a németeknek. Drámai légkörben folyik a vita a szobában, a lakást a németek ostromolják, a partizánok ellenáll­nak. Rivoire, a partizán lelövi Bernard-t és a németekkel cimbo­ráid Pisancon-t is, de a besúgó go­lyója őt is leteríti. A dráma ennél a pontnál meg­áll egy pillanatra. A két halott felkel a földről és vitába kezd. Sa­­lac­ron írói bravúrral a halottak és élők pergő párbeszédében bogozza tovább a cselekményt. Megjelenik a színen Jean is, aki abban a pil­lanatban a Gestapo börtönében ül. A halottak és élők, a házbeliek és a fogoly összecsapásában két vi­lág ütközik össze egymással. Az elnyomás ellen és a szabadságért küzdő ellenállási mozgalom névte­len katonái szállnak vitába a ki­zsákmányolók és elnyomók árnyé­kában jól élő társadalom figurái­val. A vita hevében pillanatok alatt változik a szín. A polgári szalon­ból villanásnyi idő alatt érünk egy vasúti híd alá. A partizánok német benzinszál­lítmányt robbantanak. Ebben a darabban minden való­szerű, mert ami itt történik, az maga a valóság. Salacrou tökéle­tesen ura a valóság anyagának, amelyből a darab készült és mű­vészi kézzel úgy ötvözi, gyúrja drámává mindazt, ami él és mo­zog, ahogy az csak az igazi meste­reknek sikerül. A nagykereskedő házaspár nagy­jelenetében olyan tökéletesen áb­rázolja az egész polgári osztályt, amilyennek azt a valóságban meg­ismertük. A Bazire-házaspár nem tehet semmiről, nem felelős sem­miért, nem vesz részt semmiben, „jó“ és „becsületes“ a szónak pol­gári értelmében. Tényleg nem „te­het“ arról, amit tesz, mert nem tesz semmit, mert semmi egyebet nem akar, mint jól élni és mégis azért, hogy jól éljen, a gyerekkori barátját juttatja a Gestapo-hóhé­­rok kezére. Egy egész osztály elleni vádirat ez a jelenet. Mesteri felépítéssel mutatja a valóságot és azt, hogy ez az osztály semlegességével az elnyomók uralmát szolgálta és ve­zetett volt akkor is, mikor azt hitte, hogy ő a vezető. A darabot Major Tamás töké­letes rendezése avatja maradék­talan művészi élménnyé. Básthy Lajos, Gábor Miklós, Gobbi Hilda, Sulyok Mária tudásuk és tehetsé­gük legjavát adják és minden te­kintetben tökéletesen valósítják meg az író mondanivalóját. Botev-emlékest a Zeneakadémián Hriszto Botev, a legnagyobb bolgár költő Kül­ítésének századik évfordulója alkalmából a Magyar- Bolgár Társaság Botev-emlékünne­­pe, rendezett a Zeneakadémián. Az estet Kossa István iparügyi miniszter, a Magyar-Bolgár Tár­saság elnöke nyitotta meg. Botev alakját Petőfi alakjával hasonlí­totta össze. Népük felszabadításá­ért folytatott küzdelmükben ugyan­azok a magasztos emberi eszmék fűtötték mindkettőjüket. — Politikai látókörük azonban túlterjedt hazájuk határain — mondotta Kossa István. — S amit a két harcos költő száz esztendő­vel ezelőtt megálmodott, az végre valóra vált. Godn Gábor Hriszto Botev poli­tikai jelentőségét méltatta. Hang­súlyozta, hogy Botev nagyon jól ismerte a szocialista tanokat. A balkáni népek föderatív köztársa­ságáról álmodott. Mint igazi for­radalmár szállt szembe nagyszerű szatíráiban a megalkuvókkal. Mé­lyen megvetett minden középutas politikát. Képes Géza Botev irodalmi munkásságáról emlékezett meg. Botev nem is tudta, milyen nagy költő. Verseit csak azért írta, mert a szabadság eszméjének akart velük szolgálni. Verseiben nem­csak a török ellen hirdet harcot, hanem a bolgár urak ellen is. Hriszto Botev mindössze 21 verset írt, de ezeknek fele is elegendő volna lángelméjének bizonyítására. Nem egy verse népdallá vált a bolgár nép ajkán. Képes Géza előadása után Sennyei Vera és Horváth Ferenc színészek Botev verseiből szaval­tak, majd Hernádi Lajos Sztoja­­novics- és Bartóló-műveket zongo­rázott új, országos kulturális versenyt indít a Szakszervezeti Tanács Csütörtökön este a Szakszerve­zeti Tanács kulturális osztályának sajtóankétján Szántó Miklós tá­jékoztatta a sajtó képviselőit ar­ról a nagyszabású kulturális terv­ről, amelyet a Tanács kulturális vezetői kidolgoztak. Az egész or­szág területén kulturális gócokat építenek ki a gépállomásokon. Ez a munka máris megindult. Az egyes üzemek magukra vállalták azt, hogy a gépállomásokat könyv­tárral látják el és kulturális elő­adásokra felutazzanak a vidéki állomásokra. A közeljövőben rádióiskolát nyitnak kultúrvezetők kiképzésére. Február 1-ével megindulnak a klubmozgalmak is az üzemekben. Ezeknek központi szervei az egyes üzemek már meglévő sport- és kul­túrkörei lesznek. Bejelentette Szántó Miklós, hogy a „Kultúrá­val a munkaversenyért“ pályá­zatra 1500 rajz, szobor és festmény és több mint 900 irodalmi mű ér­kezett be.­­ — Rövidesen újabb országos kultúrversenyt indít a Szakszer­vezeti Tanács — mondotta. — Ez a verseny már pontozási alapon indul, a nyárig tart, helyt adnak benne egyéni versenyeknek is. — A munkás-paraszt összefogást nagymértékben elősegíti majd az országos kulturális verseny, fontos szerephez jutnak benne a gépállo­másokon kiépített kulturális köz­pontok — fejezte be tájékoztatóját­ Szántó Miklós. A tájékoztatót több érdekes hozzászólás kísérte a sajtó képvi­selői részéről. J KIS- ÉS APRÓHIRDETÉSEK Hirdetések­­eladhatók Főkiadóhivatalunkban: Fiókkiadóhivatalainkban: V., BAJCSY-ZSILINSZKY- ÚT 78 Bajcsy-Zsilinszky-út 31 M Rálatói tér 6 és a h­ird­etőirsdákb­an Keresem fiamat, Juhász József honvédet, aki 1943 Január 20-án a Don mellett tűnt el. Tábori száma 233/29. Bajtár­sak, aki tud róla vala­mit, értesítse aggódó szüleit. Id. Juhász Jó­zsef, Encs, Bercsényi­ út , Abaúj vm. Keresem Paál Imre te­­veli lakost, akitől utol­jára hadifogságból 1947 áprilisában, 136/1. tábori számról kaptam értesí­tést Kérem, aki tud róla valamit, közölje Nagy Lőrinc. Teve 1. 452. Kérem a vidéki kocs­­márosokat és szerveze­teinket, hogy bort Fe­kete Ferencnél rendel­jék, Kakucs (Pest m.). Ha egyszer rendel, soha el nem marad. (Jó és olcsó bort szállít.) Keresem fiamat, Téglás Józsefet, ki 1926-ban született, anyja neve­­llés Erzsébet, mint tanítóképzős volt, utol­jára Romániában lát­ták, címe Lagerau Ber­­end Alba Románia volt. Értesítést kér anyja, Téglás Jánosné, Cigánd. 0 * Lakáscsere 5 Elcserélném kettőszoba, összkomfortos, belváro­si. Pécsett Lévő laká­som hasonló budapesti­re. Érdeklődni lehe Gyulai Pál­ u. 12., má­sodik udvar, III. e 12 Drahos-lakás. Különféle __| Bőrkabátja kopott rossz? Vigye el Takács­hoz, szakszerűen javít fest. Hajós-utca 26/b (Opera mögött.) fi Lakás & Öregség miatt kényszer­ből, Pestszenterzsébeten eladom duplatetős, 8 ablakkal utcára, 1x3 szobás, 1x2 szobás, elő­szoba, konyha, kamra, házmesterlakás, mosó­konyha, csatorna, víz­vezetékkel. Villamos-, autóbuszmegállónál, fő­útvonalon, város szívé­ben. 12.000 forintért idom, 30.000-et ér. -szepka, Pestszenterzsé-­­­et, Kossuth L.­utca 89. Csarnokkal szemben a Jókai-utcánál leszállni 32-es villamosról.­­ Ki tud Debreczeni Ist­vámi zászlósról. 1318-ban született, anyja neve Matucz Jolán. Szolgál W. zly-nál. Tábori posti száma 7. 664. Eltün Plaskynál 1944 júl. 17 Értesítést kér apja Deb­reczeni Károly, Takta szarta. Zemplén megye Keresem férjemet, Nagy Jánost, szül. 1918-ban 1948 áprilisában Orosz­országban kórházba ke­rült. Aki tud róla írjon Nagy Jánosné Okány, 104. Bihar me­gye címre. A Madách Színház Gorkij-kiálítása Az Állami Madách Színház a kö­zeljövőben a „Kispolgár“ című da­rab bemutatójával kapcsolatban Gorkij-kiállítást rendez. A kiállí­táson szerepelnek a többek közt Gorkij magyar és orosz nyelven megjelent könyvei, fényképfelvéte­lek színdarabjainak előadásáról és életének egyes mozzanatairól Gor­kij művei eddig hatvanhat nyel­ven 43 millió példányban jelentek­­ meg. Kultúrával a népért Az újjászervezett Szabadműve­lődési Tanács január 1-ével négy­hónapos kulturális versenyt indí­tott meg. A kiemelkedő eredményt elért tehetséges versenyző tovább taníttatását a Szabadművelődési Tanács magára vállalja- ily módon sokszáz tehetséges fiatalember szá­mára nyílnak meg majd az isko­lák, kollégiumok és főiskolák ka­pui. A Szabadművelődési Tanács most külön füzetet adott ki, amely az egyéni verseny tudnivalóit tar­talmazza. A füzetet sokezer pél­dányban küldték szét az ország minden részébe, a társadalmi szer­vezetek kulturális megbízottainak. A füzet az elolvasásra ajánlott könyvek, versek, továbbá a leg­szebb dalok jegyzékét tartalmazza.A versenyfeltételeket teljesítő tömegszervezeti tagokat jelvénnyel tünteti ki a Szabadművelődési Ta­nács. A jelvény zöld babérkoszorú­val keretezett fehér könyv­ A ba­bérkoszorú alján ötágú csillag, a három fokozatnak megfelelően aranyból, ezüstből, illetőleg bronz­ból A könyv alatt felírás: Kultú­rával a szépért. Ifjúsági szovjet filmnapok A nagysikerű szovjet filmünne­pek után 170 vidéki moziban ren­deznek szovjet filmnapokat a ta­nuló ifjúság részére. A helyi MSz­­MT csoportok előadói magyaráz­zák az ifjúságnak, mi a különbség a szovjet film új, realista művé­szete és a giccses, szentimentális angolszász filmek között. Legutóbb Szegeden és Pápán rendezték meg a szovjet film if­júsági ünnepét. Bemutatták a Szibériai rapszódiát, a Hamupipő­két és az Első osztályosok című nagysikerű filmeket. A látottakról a tanulók dolgozatokat írtak és a legsikerültebb dolgozatok íróit könyvjutalomban részesítették. A HÍRADÓ új műsora igen érdekes. A leg­újabb magyar híradó és a világ­­híradó a bel- és külpolitika ese­ményeiről egyaránt remek felvéte­lekben tájékoztatja a nézőt. Egy szovjet kolhoz téli életéről szóló kis­film a maga természetességé­ben és közvetlen emberi mivoltá­ban ad kedves képet a kolhoz-pa­rasztok életéről. Ugyancsak dicsé­ret illeti a Magyar Filmiroda ösz­­szeállításában készült ,,Többet ész­szel, mint erővel“ című filmet is, amely a magyar élmunkások és munkásújítók ötleteit és találmá­nyait mutatja be. Megnyeri a tet­szést az igazi sportról szóló fran­cia kisfilm is. 6. folytatás. AMERIKAI ÚJSÁGÍRÓ ÚTINAPLÓJA A FELSZABADULT KÍNÁBÓL Már nagyon késő volt. A lámpa pislogott a rozoga asztalon. Csu- Teh most inkább öregedő profesz­­szornak tűnt. Professzornak, aki az imént tért haza egy kimerítő elő­adásról. Egy katona jött be és pa­pírszeletet nyújtott át neki. A fő­­parancsnok elolvasta és szótlanul adta vissza a katonának. Ezalatt körülnéztem, úgy éreztem itt ma­gam, mintha egy meszelt alagút végén lettem volna ... Csu-Teh tábornok ezután a Nagy Útról beszélt. Ez a hadjárat az 1920-as évek közepe táján kezdő­dött, ez volt a néphadsereg első je­lentős haditénye. — Akkoriban még nem vették komolyan bennünk­et. Azt hitték, hogy csupán kicsiny gerillaegysé­gekkel rendelkezünk. Pedig már nem voltunk csupán apró csatáro­zásokra alkalmas partizánegységek. Aránylag már nagy hadsereggel rendelkeztünk és tevékenységünk nagyon különbözött attól, amit ké­sőbb, a második világháború ide­jén az orosz partizánok folytattak. Hadseregünk létszáma állandóan növekedett, mert egyre több és több kínai szegényparaszt csatlakozott hozzánk. Egész hadjáratunk alatt bizalommal támaszkodhattunk pa­rasztjaink megértésére. Élelmiszert, szállítóeszközöket és ellátást kap­tunk tőlük. — Bizony, nagyon csekély időnk volt a kiképzésre — folytatta —, hadseregünk a csatamezőkön tett szert harci tapasztalatokra és képzettségre. Mindamellett volt néhány jól kiképzett tisztünk, Peng-Teh-Huei tábornok és én régi Kuomintang-tisztek voltunk és akkor csatlakoztunk a kommu­nistákhoz, amikor beláttuk, hogy a Koomintang nem más, mint a népelnyomás eszköze. Az 1911-es polgári forradalom idején én már századparancsnok voltam. Amikor a yunnaniak fellázadtak Juan-Li- Kaj diktátor ellen, már ezredet vezettem. Tagja voltam dr. Szun- Jat-Szen Tung-Men-Hui-ának (kormányzótanácsának). Tehát a Kuomiptang egyik elöljárója vol­tam. Később részt vettem a lázadó rablóhadjáratokat folytató fővezé­rek elleni harcban. Szóval annak­idején mi is sorkatonák voltunk, csak aztán a helyzet felismerése után lettünk partizánvezérré. — Haditaktikánk a néphadse­regben fokozottan fejlődött ki. Részben hasznosítottuk azokat a tapasztalatokat, amelyeket a Kuo­mintang hadseregében szereztünk, de ezt kiegészítettük azzal, amit a szakkönyvekből tanultunk. Volt egy könyv, amely különösen nagy hatást gyakorolt rám: ez az ame­rikai függetlenségi háborúról szólt. De nem volt egyetlen könyv, vagy technikai ismeret sem, amelyet teljes mértékben alkalmazhattunk volna. A leghasznosabb volt: a tömegek ügyessége, bátorsága és teremtőereje. Politikai célokért harcoltunk, tehát taktikánk, poli­tikai céljainkkal függött össze. A Nagy Út elején az volt a célunk, hogy kiterjesszük hatalmunkat — amilyen gyorsan csak lehet — észak-keletre, mert onnan fenye­getett a legnagyobb mértékben a japán támadás és elárasztás ve­szélye. Ezt akarta a nép is. Volt már tüzérségünk, voltak már he­gyi ágyúink és mozsaraink. Nem voltunk már csupán gerillaharco­sok, mert Hunanban,­­ Kvejcsov­­ban, Szecsuanban és Kanszuban már pozicionális, tehát terület­­szerző, támaszpontokért folyó há­borút viseltünk. Már teljes értékű hadsereg voltunk, ha nem is olyan arányban, mint ma. EGÉSZ ÉLETÉT HÁBORÚBAN TÖLTÖTTE Csu-Teh tábornok megmutatta kézírását is. Ennek igazán örül­tem, mert már évekkel ezelőtt megragadott a jobbról balra folyó kínai írás különössége és jelleg­zetessége. Írása éppen olyan volt, mint amilyen ő: erőteljes kézírás, szilárd és komoly. A betűk egyen­letesen növekedtek. Zordság, sú­lyos megfontoltság és határozott­ság tükröződött írásából Jegyzet­­füzetében mutatta meg írását. Lassan forgatta a teleírt lapokat és a vastag kínai papír ropogott ujjai alatt. Mindegyik oldalon olyan volt az írás, hogy teljes összhangban állt azzal az ember­rel, aki odajegyezte. Írásáról rá lehetett ismerni. A főparancsnok kifejtette még véleményét, hogy a néphadsereg bátorsága és vitézsége véget vet a háborúnak és nagyobb hadjára­tot fejez be, mint amilyet Dzsin­­gisz kán annak idején véghezvitt. (Ez azóta be is bizonyosodik. — A szerk.) Csu-Teh így külsőre nem ha­sonlított a nagy hadvezérekhez. Nem voltak drámai hangsúlyai, nem voltak feltűnő gesztusai, vagy szeszélyei. A róla készített fény­képek sohasem mutatták meg, hogy arca milyen barna és nap­­égett. És nem mutatták meg kü­lönös mosolyát és lassú beszédé­nek határozottságát. Erről az em­berről nem áradt az a hírnév és nagyság, amely különben nevéhez fűződött. Előttem öreg parasztgaz­dához hasonlított, akiről csodála­tos önuralom, nyugalom, erő, meg egyszerűség árad. Nem az az emberi nagyság mu­tatkozott így külsejében, mint ahogy az emberi nagyságot el szoktuk képzelni. Úgy gondolom, Csu-Teh nem bírna hirtelen és szeszélyesen hatalmaskodni. Nem volt benne modorosság, hiányzott belőle a katonáknál különben oly gyakori bábszerűség, pózolás, vagy talán már olyan öreg volt, hogy nem érvényesül benne a katona­életben megtanult pózolás? Ami­kor az ember 65 éves és egész életét háborúban töltötte és még most se látja a háború végét, az volna természetes, hogy drámai kifejezésekben gondolkozzék. Ben­ne azonban nem volt semmi drá­mai. Ám teremtő türelmetlenség és szilárdság mutatkozott benne! Egyszer — amint elbeszélte — úgy szökött meg a fogságból, hogy fe­hér törülközőt kötött derekára és így kiáltott: — Szakács vagyok! Miért ölné­tek meg engem, amikor nagyon jó ételt tudok készíteni számotokra? A kínai néphadsereg főparancs­nokának ma már nincs szüksége többé arra, hogy fogságban sza­kácsnak leplezze magát. A következő fejezet címe: EGY KATONA a néphadseregből

Next