Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)
1991-09-23 / 183. szám
8 Szabad ÚJSÁG Legismertebb hazai magyar fotóművészünk 1941-ben született. Csaknem tíz esztendeig az Új Szó fotósaként dolgozott 1975 óta a Szlovák Képzőművészeti Alap szabad foglalkozású fotóművésze. Bemutatkozott Pozsonyban, Prágában, vidéki városainkban, s rendszeresen kiállítja képeit Magyarországon. Pozsonyban él, ahol Kertész utcai műtermében beszélgettünk. • Első fotódra emlékeztel-e még? — A legelső egy perbenyiki táj volt, s olyan jól sikerült, hogy később a kiállításokról se hiányzott. Pedig egy kölcsönkért géppel készült. Felhős tájat ábrázol ez a felvétel, ami azért érdekes, mert azóta sem készítettem olyan képet, melyen felhők vannak. • Meg tudnád nevezni, melyik a legkedvesebb felvételed? — Talán a legtöbbet publikált fotómat említeném, az Irány a képzelt vonulás címűt. Ez egy gizgazos tájban futó vasúti sínpárt ábrázol egy csónakkal. Hizsnyai Zoltán 1989-ben megjelent verseskötetének a borítóján látható ez a felvétel. Számomra érthetetlen módon a Madáchnál megjelent könyvben nincs feltüntetve, hogy ki készítette a képet. (Hun Attila felvétele) • Visszatekintve eddigi életedre, mit tartasz a legfontosabb állomásoknak? — Amikor újra megnyíltak a magyar iskolák, szüleimet azonnal kértem, írassanak át. Számomra felejthetetlen élmény volt, hogy utána anyanyelvemen beszélhettünk és tanulhattunk. Perbenyiktől, a szülőfalumtól és Királyhelmectől, ahol a gimnáziumot végeztem egy életre szóló útravalót kaptam. Nagy élmény volt 1959-ben Pozsonyba kerülésem. Itt intenzívebben együttműködhettem a sajtóval. Első kiállításomat 1966-ban rendeztem a Kulturny 2ivot szerkesztőségében. Ennek tehát most van a huszonötödik évfordulója. Fontosnak tartom találkozásomat a magyar származású, világhírű amerikai fotóművésszel, André Kertésszel. Ez 1984-ben volt Budapesten, ahol az akkor kilencvenéves mester fogadott, s megnézte kiállításom mintegy száz képből álló anyagát. „Te ezekkel a képekkel Amerikában nagy sikert aratnál, mert ott ilyen stílusban nem fényképeznek” — biztatott. Sőt, megígérte, hogy megszervezi amerikai bemutatkozásomat. Sajnos, rövidesen meghalt. Ám a gondolat azóta is él bennem, hogy be kellene mutatkoznom a tengerentúlon. Ezzel hozzájárulhatnék az itteni emberek életének legalább részbeni megismertetéséhez. Tervem viszont csak amerikai magyarok segítségével képzelhető el.• Mit tartasz eddig elért legnagyobb sikerednek? — A fotóművészek 1971-ben Berlinben rendezett kiállításán szerzett ezüstérmet. Ezen a kiállításon 126 ország 554 fotósa vett részt több mint ezer fotóval. Én hét képemmel neveztem be. Az egyik a Rohanó vonóval című, egy mankókra támaszkodó embert ábrázol, amint egy vonatban hegedül. Továbbá a Zene című felvételemmel, ez egy fal tetején levő öt szál szögesdrótot és egy madarat ábrázol. Az öt szál drót úgy fest, akár a kottavonalak, a kis madár pedig, mint egy hangjegy. Ott volt a kiállításon a már említett Irány a képzelt vonulás című képem is. • A Csallóköz című albumod mikor és hol jelent meg? — Túrócszentmártonban, mert a Madách nem vállalta kiadását. A Bodrogköz és Ungvidék című albumét sem. Csehszlovákiai magyar írók portréinak a kiadását is hiába javasoltam. • Ha szavakban akarnád kifejezni, hogyan jellemeznéd fotóidat? — Képeimre a fehér-fekete kontraszt, a szélsőségek és a párhuzamok a jellemzők. A kiállításokon mindig két-két képet helyezek egymás mellé, ami feszültséget hoz létre, vagy éppen harmóniát teremt. Például A hűség gyökerei I-II. képek egyikén egy kutya fekszik egy fatönk tövében, a másik pedig egy kidőlt fához kötött lovat ábrázol. De ha már szavakkal kell vallanom képeimről, hadd idézzem Csoóri Sándort, aki az Új Forrás 1988. XII. 6-i számában többek közt ezt írta: „Tóthpál Gyula képein semmi sem azonos önmagával”. • Úgy érzed, munkáiddal benne élsz hazai magyarságunk köztudatában? — Bízom benne, hogy igen. Ezt ugyanakkor mondhatnám igazán, ha a Csemadok-szervezetek érdeklődést tanúsítanának képeim kiállítása iránt. Magyarországon jelenleg is megyéről megyére hordják képeimet. J. G. Feszültség és harmónia Beszélgetés az ötvenéves Tóthpál Gyula fotóművésszel Tóthpál Gyula Tengernyi utakon... (Tóthpál Gyula felvétele) Követendő példa Széchenyi — Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság — Párkány Egy napra, de talán nem egyetlen alkalomra összefonódott ez a három név. 1991. szept 14-én Párkányban tartotta a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság azt az emlékülést, amelyet gróf Széchenyi István születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett meg. Dr. Bauer Győző, a társaság elnöke bevezetőjében elmondta, Széchenyi vívódásokkal, kételyekkel és az új keresésével teli pályája közel áll a hasonló problémákkal küzdő ma emberéhez is. A bicentenáriumon kívül ebben is látja Széchenyi időszerűségét. Nagy érdeklődés kísérte dr. Spira György, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete munkatársának Széchenyi és a nemzetiségi kérdés című előadását. Beszédében kifejtette, Széchenyi ellene volt az elnemzettelenítésnek, elvetette a magyarosítást, sajnos azonban nem ismerte fel a szervezett kisebbségvédelem szükségességét. Foglalkozott ugyan a gondolattal, de tenni nem tett érte semmit. Dr. Kiss László csilizradványi orvos Széchenyi és a Felvidék című előadásában ismertette a gróf Hont vármegyéhez fűződő kapcsolatait. Annak ellenére, hogy Széchenyi egy ideig a megye táblabírája is volt, az egykori megyeszékhelyen, Ipolyságon a mai napig nincs a „legnagyobb magyarnak” emléktáblája, de még csak egy utcát sem neveztek el róla. A társaság ezirányú levélbeni kérelmét a város elöljárósága válasz nélkül hagyta. Neves irodalomtörténészünk, Roncsol László érzékletesen idézte fel a Széchenyi korabeli Pozsonyt, hangulatos utcácskáit, emlékezetes épületeit és a gróf pozsonyi látogatását az 1925-ös országgyűlés alkalmából. Részletes beszámolót hallhattunk a Széchenyi által kezdeményezett műszaki alkotásokról Laár Tibor magyarországi történész előadásában. A Párkányiak közül sokan dr. Agócs Zoltán, a Szlovák Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara dékánhelyettesének előadására jöttek be, aki a Párkányt és Esztergomot összekötő hajdanvolt híd újjáépítésének lehetőségeit ismertette. Az egykori Mária Valéria híd újjáépítésére négyféle tervezet is készült, ezek közül a két város lakói talán nosztalgiából, az ún. nosztalgikus hídváltozatot tartják a legrokonszenvesebbnek, hiszen ez a változat idézi leginkább a híd eredeti formáját. A szlovák fél költségvetése a híd újjáépítésére kb. 70 millió korona, míg a magyar fél ugyanezt megközelítőleg 400 millió forintból tudná megvalósítani. Javaslat hangzott el, amennyiben a magyar fél beleegyezik, építsék fel a hidat a szlovákok, a költségeket pedig felezzék meg. A tudományos emlékülés végén a vita keretében kérdések hangzottak el a híd felépítésével kapcsolatban, majd a jelenlevők beszélgetést folytattak Széchenyi munkásságáról. Széchenyi és Kossuth ellentétektől sem mentes, ám kölcsönös tisztelettel teli kapcsolatáról. Zárszóként Párkány polgármestere, Oravec János megköszönte a tudományos társaságnak, hogy e sokak számára emlékezetes emlékülés színhelyéül városukat választotta. H. KECSKÉS ROZÁLIA f Kultúra 1991. szeptember 21. Tévéjegyzet Szülőföldemen Szörényi Éva Szülőföldemen című önálló estje szeptember első szombatján a budapesti Nemzeti Színházban igazi ünnep volt. A színház egykori nagy művésznőjének újbóli találkozása a magyar közönséggel feledhetetlen művészi élményt jelentett a tévénézők milliói számára is. Szörényi Éva a harmincas-ötvenes évek kimagasló művészegyénisége, aki két évtizedet töltött a Nemzeti Színházban, de az 1956-os magyar forradalom leverése és az ország szovjetek által történt megszállása után elhagyta szülőföldjét, mert nem akart, nem tudott rabságban élni és dolgozni. Távozáskor kijelentette, hogy addig nem tér vissza hazájába, amíg az ismét szabad nem lesz. A sors kegyes volt hozzá, visszatérhetett. Hazai működése idején Vörösmarty Csongor és Tündéjében, Csíky Gergely Bugyborékok című darabjában, Katona József Bánk bánjában tündökölt, s tapsolt neki a közönség Desdemona, Ophélia és Colomba remekbe szabott alakításaiért is. Az Egyesült Államokban Los Angelesben telepedett le, járta az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália azon területeit, ahol magyarok élnek. Egy ideig telekügynök is volt Kaliforniában. A Magyar Televízió nagy érdeme, hogy ezt a kiváló művészt és nagyszerű embert bemutatta a fiatalabb nemzedéknek is. A tévé augusztus 25-én a művésznő Los Angeles-i lakásán felvett beszélgetést közvetítette. Ekkor ismerhettük meg Szörényi Évát, az embert is. Elmondta, hogy a negyvenes években filmszerepekre kérték fel Berlinben, az akkor fasiszta Németország fővárosában. Hazaszeretete s politikai nézetei miatt nem vállalta el ezeket a szerepeket. S ahogyan nemet mondott a fasizmusnak, ugyanezt tette a kommunizmussal is, amikor az már együtt járt hőn szeretett hazája szabadságának teljes elvesztésével Szeptember első szombatján a budapesti Nemzeti Színház színpadán a klasszikus magyar költészet nagyságainak (Berzsenyi Dániel, Petőfi Sándor, Arany János) örökszép költeményeivel kezdte műsorát, majd részlet következett Hétfői Jenő A néma levente című darabjából, Bubik István közreműködésével Ez a részlet erősen különbözött a műsor többi részétől Itt kissé zavarólag hatott, hogy a bővérű, fiatal özvegyasszony, Zilia szerepében egy koros (70 éves) művésznőt láttunk. Bár előadása, szövegmondása ezúttal is kitűnő volt, érthető okokból mégsem vált meggyőzővé. Az előadóest harmadik része huszadik századi emigráns magyar költők (Faludy György, Márai Sándor, Tollas Tibor, Vas Albert) műveiből állt. A költemények színvonalas interpretációja meggyőzött bennünket arról, hogy a Múzsa az emigrációban sem pihent, hiszen költőink szebbnél szebb, a kort jól jellemző műveket alkottak. Külön öröm volt számunkra, hogy a legmélyebb benyomást a Kassáról elszármazott Márai Sándor Mennyből az angyal című gyönyörűen szomorú karácsonyi költeménye tette ránk: e költemény a karácsony felemelő hangulatát idézve rádöbbentett bennünket az 1956-os magyar tragédia nagyságára. A műsor befejező része, mely a Derű címet viselte, neves magyar költők (Kányádi Sándor, Illyés Gyula) vidám hangulatú költeményeiből és népballadákból állt, melyeknek remekbe szabott előadása ismét Szörényi Éva rendkívüli színészi tehetségét, sokoldalú interpretációs készségét igazolta. A műsor egyes részei között Kovács Dénes hegedűművész Szenthelyi Judit zongoraművésznő kíséretével néhány, az est hangulatához idomuló zeneművet adott elő. Sinkovits Imre és Mensáros László egy-egy költemény hangulatos előadásával járult hozzá az est sikeréhez. _______________________________________________________________________ SÁGI TÓTH TIBOR Egy szlovák Kassán Vaskor Zoltán, a szarvasi polgármesteri hivatal családvédelmi osztályának munkatársa egy hetet töltött Kassán abból a célból, hogy egy turista útikalauzt írjon városunkról 20—30 oldalas terjedelemben. Rövid beszélgetésünkkor arra voltam kíváncsi, miért van erre szükségük. — Elképzelésem szerint a kalauz egy rövid történeti áttekintést nyújt a város történetéről és egy-, két- és háromnapos útvonalat ajánl majd a város nevezetességeinek megismeréséhez. Megfogalmaztunk ugyanis egy szarvasi környezetvédő programot, amit a Mozgalom egy Globális Parlamentért (MGP) nevű, ma már országos szervezet kereteiben kívánunk megvalósítani. A MGP szerint a környezeti problémák olyan méreteket öltöttek, hogy helyi szintről kiindulva kell megoldani azokat, de nemzetközi összefogásra van szükség, hogy ezek a gondok meg is oldódjanak. Az MGP létrehozta alapítványát, amely ezt a célt kívánja szolgálni. Alapítványunk úgy döntött, hogy a nemzetközi összefogást úgy is elősegíthetjük, ha jobban megismerjük egymást. E célból fogunk hozzá, hogy a környező országok városainak útikalauzát kiadjuk. Választásunk egyelőre Kassára és Kolozsvárra esett. Munkámat megkönnyíti, hogy az Óváros polgármestere minden támogatást megadott, hogy a helyi tudnivalókat (ellátás, szálloda, vendéglők, éttermek, presszók) is ismertethessük. • Úgy tudom, szlovák nemzetiségű vagy. A magyarországi szlovákok helyzetéről a szlovák sajtó néha nagyon vad dolgokat állít Milyennek látod te a helyzetet? — Nálunk nem szégyen, ha valaki tótnak vallja magát. Szarvason 85 százalékban laknak tótok. Soha semmilyen hátrányt ez nem jelentett. A fiatalok körében különösen erénynek számít, ha valaki tud szlovákul. Igaz, kevesen beszélik a nyelvet. Érteni értik, de nem érzik szükségét, hogy megtanulják. A szlovákok 2— 300 éve települtek Szarvasra. Kettős identitásuk van és ezt nem konfliktusként élik meg. Szarvason négy általános iskola van, abból az egyik szlovák. A szlovák általános iskola a város egyik legszebb épülete lehetne, de az önkormányzatnak nincs pénze az épület kifestésére. Az iskolában a humán tantárgyakat oktatják szlovákul. Városunkban van egy szlovák táncegyüttes, Tessedik a neve. Ma már nemzetközi hírnévnek örvend, s több mint 100 tagja van. Könyvtárunknak kötelessége gyűjteni a szlovák nyelvű könyveket, de sajnos Szlovákiával semminemű kapcsolatunk nincs. Az embereket egyelőre más kérdések izgatják, de idővel majd ki tudjuk építeni kapcsolatainkat. BALASSA ZOLTÁN