Szabadság, 1900. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1900-01-02 / 1. szám
2 »SZABADSAG« 1900. január 2. mélyes érdeknek a háttérbe szorításával. (Elénk éljenzés.) ha kitartást mindig s mindenkor a zászló mellett amelyre főjelszóul, főczélunkul a haza java van felirva. (Hoszszantartó zajos éljenzés.) Ha a párt igy fog eljárni, ha a párt igy fog cselekedni, meg vagyok győződve, hogy a ránk váró nagy, fontos feladatokat jól fogjuk teljesíteni. Mert a fő elv mindig az kell, hogy legyen akár a a magán, akár a politikai, a közgazdasági téren akarunk valamit elérni, hogy kötelességünket teljesítsük és hogy lelkiismeretünkkel legyünk tisztában. Ha így fogunk eljárni, — ha nem is fogunk találni arra, amit boldogságnak nevezhetünk, — de fogunk találni megnyugvásra és soha semmiféle viszonyok közt nem fogunk magunknak szemrehányást tenni, hogy mi a haza érdekei ellen vétettünk. (Igaz! Úgy van!) Már pedig ez a fő ! (Éljenzés.) Mert, a kinek a lelkiismerete tiszta, a ki megtette a kötelességét a legnehezebb viszonyok közt is, az, — ha daczára mindennek nem tudja a hazát boldogítani azon eszmék szerint és azon eszközökkel, a melyek szerint és a melyekkel ő kívánja, — legalább azt a megnyugvást nyerheti, hogy teljesítvén szent kötelességét, a sorsra és a gondviselésre bízza azokat, amik a jövőben bekövetkeznek. S ha csakugyan sikerülni fog, hogy ez az év, amely Magyarország történetében nagyon nevezetes év, csakugyan meghozza nekünk a megnyugvást és ennek révén a boldogságot, ti a haza javát, ha bekövetkezhetnék az évben az, hogy hosszú bizonytalanság után végre rendezett állapotokat teremtünk e hazában, olyan állapotokat, amelyek következtében egyedül javulhatnak meg közgazdasági viszonyaink és melyek egyedül tehetnek megint munkaképesekké, akkor köszönetet fogunk mondani a Gondviselésnek, de egyszersmind köszönetet fogunk mondani még magunknak is, mert nyugodt lélekkel el fogjuk mondhatni, hogy mi voltunk egyik főtényezője annak, hogy ami épen nem volt örömnek nevezhető, örömmé változott. Isten éltessen titeket. (Hosszantartó zajos éljenzés.) A miniszterelnöknél. Kevéssel fél 11 után már összegyűltek a párt tagjai. A miniszterelnökség fogadóterme egészen megtelt az üdvözlők soraival. Csak ezután érkezett meg gróf Csáky Albin, az üdvözlő szónok biczegve, botra támaszkodva. Tegnap ugyanis egy vadászaton baleset érte Csákyt s kicsihija, hogy el nem jöhetett, csak kötelességtudása hozta el. Egy székre ültették, mire Csávossy Béla háznagy jelentette a kormánynak, hogy a párt együtt van. Háromnegyed 11 kor lépett be Széll Kálmán miniszterelnök a kormány összes tagjaival. Hosszas, lelkes éljenzés fogadta őket. Gróf Csáky Albin felállott s így szólott: Állandó gyakorlat szerint a szabadelvű kormánypárt az évforduló alkalmával megjelenik a kormányelnök, mint pártvezér előtt, hogy neki köszönetet mondjon a múlt évbeli fáradozásaiért és bizalmának változatlanságáról biztosítsa a jövőt illetőleg. Könnyen bablonszerűvé válik mindaz, ami rendes időközökben ismétlődik és a párt meg pártvezér közötti egyetértés, az egymáshozi ragaszkodás, az egymás iránti tisztelet új és újabb kifejezését csak a szónoklás művészete képes hatályossá tenni, ha nagyjában változatlan politikai viszonyok között ugyanazok a szereplők állnak egymással ismételten szemben. Ma nem ez a helyzet: először ezen alkalommal téged m. t. vezérünk, az uj év napján üdvözölni, — először van módunkban magánkörben barátságunk és tiszteletünk nagy pecsétjével ellátni azt a frigyet, amelyet mi veled a politikai nyilvánosság előtt kötöttünk (Élénk tetszés) és csak mivel ennek folytán a szónoklat művészetére nincs szükségünk, mertem meghajolni pártunk azon óhaja előtt, hogy érzelmeinknek én legyek a tolmácsa. Az élő szónak minden mestersége nélkül tehát, de annál inkább a szíveinkben élő érzelmek egész melegével mondunk Neked t. vezérünk hálás köszönetet azon bölcs és tapintatos vezérletért, amellyel a mi elhatározásainkat a haza javára irányítani, törvényhozó munkásságunkat az ország hasznára fordítani, az utunkban itt-ott felmerülő akadályokat sikeresen elhárítani, — és bennünket mind, akik lényegileg egyet akartunk, egyet éreztünk, — a vékony válaszfalak eltávolításával eggyé forrasztani tudtál. (Élénk tetszés és éljenzés.) Nem dicshimnuszokat jöttünk Neked zengeni — nem is szorultál te erre, de igenis konstatálom azt, hogy egy nagy, parlamenti életünket majdnem veszélyeztető krízisnek és az alkotmányos és közjogi bonyodalmak egy egész tömkelegének sikerült véget vetned Neked, a nélkül, hogy bárkinek önérzete megbántatott volna, a nélkül, hogy bármely térdek csorbát szenvedett volna, sikerült Neked, ki akaratod ellenére hivattál az előtérbe (Úgy van, Úgy van) és ki látva a veszélyt, mely hazánkat fenyegeti, habozás nélkül áldoztad fel magán nyugalmadat, hogy a közügynek szolgáljál. (Élénk tetszés és éljenzés). Azért vagyunk eltelve irántad hálával és köszönettel és azért adhatjuk néked azt a biztosítást, hogy nem megnyugvással csupán, hanem lelkesülten megyünk a Te vezérleted alatt a jövő elé, amely küzdelmes és nehéz napokat is hozhat, de kecsegtet egyúttal a legfőbb diadallal: a közjó diadalával! (Élénk tetszés.) A zászlót , amelyre biztos kézzel és lángoló betűkkel írtad a rog, törvény és igazság“ jelszavait, egy nagy és hatalmas tábor követi, — nagy és hatalmas nem csak azért, mert jóval többen vagyunk benne, mint azelőtt, de nagy és hatalmas, mert vezérével úgy az elérendő czélok, mint az ezeket biztosító eszközökre nézve teljesen egyetértve, — bármit mondjon a politikai irigység, — egységes az és egységes is fog maradni. (Hosszantartó élénk tetszés.) E tábor megbízásából kérem az Isten áldását Te reád és mélyen tisztelt családodra és e tábor nevében kívánok neked és általad hazánknak: boldog uj évet! (Élénk tetszés és éljenzés.) Széll Kálmán miniszterelnök : A szívélyes szavak s a meleg hang megtalálták az utat szivem bensejébe. (Zajos éljenzés.) Könnyen találták meg, mert nyitva áll előttetek összes érzelmeivel. A közérdek nevében azt hoztátok, a mi a politikámnak legbecsesebb, a bizalmat, s ami a magánéletben a legbecsesebb, a barátságot. Én is felajánlom ezt nektek. (Zajos éljenzés.) Megtoldom azt a hálával, amellyel vagyok eddigi támogatástokért és azért, mert a jövőre is ígéritek ezt. (Zajos éljenzés.) Politikai fejtegetések szükségét nem érzem két okból. Először azért, mert legutóbb alkalmam volt a Házban nyilatkozni és másodszor, mert mikor tíz hó előtt az első csatatette volna Rakow, a követségi titkár, tetőtöltalpig nemes ember, gazdag, feddhetlen jellemű volt és oly finom modorú, hogy Remiersék azonnal neki szánták Gabriellát. — Most kezdődik a te feladatod ! — mondá az udvari tanácsos úr nejének. — Ügyeskedjél, foglalkozzál ezzel a fiatal emberrel, hogy jól kiismerd. Tisztán akarok látni, mert hej, néha a külszín is csalhat! Az udvari tanácsosné szót fogadott s e percztől fogva Rakow követségi titkár ur meg volt hiva a fogadónapokra s Reimersné elhalmozta jóindulatával. És tanulmányozta is. Férje kérdésére mindig azt felelte, hogy kedvesebb és szeretetreméltóbb vőt nem is kívánhatnának a leányuknak. Az ifjú ember, ki mesterileg értett a társalgáshoz, szellemes, tanult volt, s e mellett néha jó szivének nemesb hajlamait is sejtetni engedé, úgy, hogy elragadta, elbájolta az aggodalmas mamát S mily tapintatosnak találta azt is Reimersné, hogy az ügyes világfi egy cseppet sem foglalkozott többet a leányával, mint vele. Midőn Gabriellától a szülők megkérdezték, tetszik-e neki Rakow, Gabriella minden különösebb lelkesedés nélkül mondá, hogy a legjobb véleménye van a követségi titkár úrról, s ha szülei kívánnák, s feltéve, hogy ha Rakow úr kezét megkérné, ő szívesen beleegyeznék. — Nem vagyok belé szerelmes, — végezte a kis leány beszédét — de határozottan többet ér valamennyi fiatal embernél, kik nekem udvaroltak ! Az udvari tanácsos úr elégülten dörzsölgette kezeit. A szerelem is majd megjön! — mormogá. Oh! mily boldog volt. Végre talált egy ilyen égből pottyant remek ifjat, kiből, ha veje lesz, az ő magas összeköttetései révén még nagykövetet is csinálhat. Oh! — gondolá, — mily remek helyzete lesz az én leányomnak. Európa fővárosaiban szerepel, mint nagykövetné ! Oh, elég jól van nevelve, ezzel szégyent nem vall a férje ! De nem ám ! Persze, ő értett hozzá, hogy gyermekének olyan nevelést adjon, mely által a legmagasabb poziczióban is helyén érezhesse magát. Nemsokára a követségi titkár ur mindennapos lett házuknál. Csupa figyelem volt az udvari tanácsossal és nejével szemben , ami e pár embert mód fölött boldoggá tette. Meglátszott, hogy nagy súlyt fektet a szülők tetszésére Gabriellával szemben is elragadónak találták. És kezdtek suttogni a követségi titkár úr gyakori látogatásairól. De, midőn a szülők a leányuktól megkérdezték, hogy nyilatkozott-e már Rakon, Gabriella mindig azt felelte, hogy a követségi titkár mindenféle dologról beszél neki, csakis szerelemről nem. — Csak nem fél attól az a szerény szerencsétlen, hogy kikosarazzuk? — mondták a szülők. — Talán az aggasztja, hogy 12 évvel idősebb leányunknál, mormogá az udv. tanácsos úr. — De hát nyilatkoznia kell ! Itt az ideje, mert hírbe hozta már félig-meddig leányunkat. Tudod mit, te nyilatkozásra bírhatnád! — fordult feleségéhez — Hogyan ? — Mondjad azt neki, hogy mi hosszabb útra szándékozunk. Ekkor kénytelen lesz nyilatkozni, így nem tarthat tovább ez a bizonytalan állapot. Az udvari tanácsosné magára vállalta e hivatást és diplomatikus módon kezdett hozzá. Midőn Rakow meglátogatta, egyedül fogadta s igy szólt hozzá : — Mily kár, hogy kellemes társaságát oly sokáig nélkülözni fogjuk. Mi külföldre utazunk pár hóra! Elégtétellel látta, hogy Rakow elsápad ! Oh úgy örült férje kitűnő gondolatának. — Elutaznak ? ! — suttogá, majdnem hang-