Szabadság, 1900. március (27. évfolyam, 49-75. szám)
1900-03-01 / 49. szám
a »SZABADSAG« tárgyalási adták és a folytatott levelezések a legeklatánsabban bebizonyítanak. Ezeknek konstatálása által az ellenzéki lapnak felmelegitett hitéhez fűzött kombinácziói maguktól elesnek. 1900. márczius 1. nem intézik. Addig mindenesetre marad. Csak egy esetben nem, ha Ausztriában minden várakozás ellenére ismét rendkívüli komplikácziók állanának elő. Ebben az esetben tényleg megrendült egészsége miatt előbb is megválik tárczájától. A szabadelvű párt klubjában tegnapelőtt ovácziókban részesítették Széll Kálmánt miniszterelnökké történt kineveztetésének évfordulója alkalmából. A párt egységes volta és a vezér iránt való igaz ragaszkodás ezúttal is megnyilatkozott, bizonyságául annak, hogy a mondvacsinált ellentétek egyszerűen nem léteznek a párt tagjai között. Nem is létezhetnek, mert a párt úgy a maga összeségében, mint tagjaiban Széll Kálmán programmjának alapján áll, és alvagy mellékprogrammok nincsenek. A régi és új tagok között semmi eltérés. Mindannyian meggyőződésük és elismerésük egész melegével követik Széll Kálmánt programmszabta útjain és osztatlan a bizalom abban az irányban is, hogy a miniszterelnök a pártbeolvadásból következő kinevezések kérdését a kellő időben közmegelégedésre fogja elintézni. Kételyeket nem táplál senki és azok fölött, kik kívülről konkolyt szeretnének hinteni a párt egységébe, mosolygással térnek napirendre, ha ugyan egyáltalán észreveszik őket. Széli és Wlasics. Fővárosi tudósítónk a „Bud. Tud.“ nyomán a következőket táviratozza: Egy ellenzéki lap abban tetszeleg magának, hogy újra meg újra feltálalja azt a mesét, mintha Széll Kálmán miniszterelnök és Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter közt a brassói román iskola subventiója ügyében éles összekülönbözés történt volna, aminek kifolyása volt azután a közoktatásügyi miniszter elutazása. Már egyszer volt alkalmunk a legilletékesebb helyről nyert felhatalmazás alapján a leghatározottabban kijelenteni, hogy ebben az ügyben is a miniszterelnök és a közoktatási miniszter közt kezdettől fogva a legteljesebb egyetértés uralkodik és hogy a közoktatásügyi miniszter egyedül és kizárólag egészsége helyreállítása végett ment szabadságra. Most is csak újra ismételhetjük, hogy a miniszterelnök és a közoktatásügyi miniszter közt ezen ügyben nem volt soha a legcsekélyebb még egy vonalnyi nézeteltérés sem, amit a közegészségügyi bizottság ülése. — Saját tudósítónktól. — Nagyvárad, febr. 28. Nagyvárad város közegészségügyi bizottsága tegnap délután 4 órakor a városház nagytanácstermében ülést tartott, melynek lefolyásáról következőket írja tudósítónk. Dr. Grősz Albert elnöklete alatt jelen vannak: , Dr. Baróthy Ákos városi t. főorvos, dr. Berkovits Miklós, Busch Dávid, dr Dőri Ferencz, dr. Grósz Menyhért, Heringh Sándor, dr. Kornstein Lajos, dr. Kullák Ágoston, dr. Mank Béla, dr. Mayer László, dr. Nemes Áron, dr. Papp Oszkár ezredorvos, Sipos Orbán kir. tanfelügyelő, Stark Gyula iskolaigazgató és Szűcs Dezső aljegyző, — mint bizottsági jegyző. Elnök az ülést megnyilván bejelenti, hogy az értekezletet az utóbbi időben nagy mérvben fellépett vörheny folytán teendő intézkedések megtétele végett hívta össze. Dr. Baróthy Ákos a vörheny megbetegedésekről részletes kimutatást terjeszt a bizottság elé, mely szerint a múlt év október havától kezdve a járvány rohamosan terjed úgy, hogy a folyó hónapban már 39 új megbetegedés történt, kik közül 22-en iskolai növendékek voltak. Előadja, hogy az iskolák bezáratását nem tartja okvetlen szükségesnek. Dr. Grósz Albert szintén nem tartja okvetlen szükségesnek a bezáratást csak gyökeres óvintézkedéseket ajánl. Dr. Kornstein Lajos, a főorvos által előadottakból azt látja,hogy a járvány terjedőben van. Fontosnak tartja azt tudni, hogy milyenek az egyes iskolák hygénikus viszonyai. Dr. Baróthy Ákos főorvos kijelenti, hogy csak az olaszii körösparti elemi és az újvárosi u. n. központi elemi iskola helyiségei kifogásolhatók e tekintetben. Sipos Orbán az olaszii elemi iskolánál foganatba vett két heti bezárást nem tartja elégségesnek, mert ez idő alatt a fertőtlenítést teljes lehetetlenség keresztül vinni. Ennélfogva azt indítványozza, hogy a zárlatot hosszabbítsák meg, a fertőtlenítést pedig hatóságilag vizsgáltassák felül. Dr. Grósz Menyhért helyesli, hogy az iskolát két hétre bezárták, de a további bezárást feleslegesnek tartja. Előtte szólónak a fertőtlenítés felülvizsgálatára nézve tett indítványát elfogadja. Dr. Baróthy Ákos kijelenti, hogy az iskola fertőtlenítésére a szükséges intézkedéseket megtette. Stark Gyula ismerteti az eszközölt fertőtlenítési eljárást. Sipos Orbán gyökeresebb fertőtlenítést kíván. Azt elhiszi, hogy az intézkedéseket megtették, de azt nagyon sok esetben nem hajtják végre. Dr. Kornstein Lajos szintén hasonlóan nyilatkozik. Dr. Mayer László, Sipos Orbán szavaira reflektál. Kijelenti, hogy a fertőtlenítést mindenkor hatósági közegek végzik, kellő felügyelet mellett. Dr. Mank Béla javasolja, hogy a főorvost és főmérnököt küldjék ki, hogy az összes iskolákat vizsgálják felül. Dr. Papp Oszkár a járvány terjesztéséről, és koldulásról beszél. A szegényügy rendezését sürgetné a rendőrségnél. A járványt nagyban terjesztik az által is, hogy egyes tárgyakat eldugnak a hatósági közegek elől. Erre nézve is a rendőrség intézkedését kérné. Dr. Grósz Menyhért megjegyzi, hogy a szegényügy rendezése már folyamatban van, azonban azt, hogy egyes tárgyakat eldugnak, nem tartja a rendőrség által megakadályozhatónak s ezért az indítványt mellőzni kéri. Stark Gyula indítványozza, hogy felhívást intéznek a szülőkhöz, hogy a megbegedett gyermekkel senkit se engedjenek érintkezni. Dr. Mank Béla ezt nem fogadja el, mert a betegség bejelentésekor azt szigorúan meghagyják a szülőknek. Dr. Berkovits Miklós kijelenti, hogy járványról ez idő szerint szó sem lehet, mert ha 45000 lakosra egy hónap alatt esik 39 megbetegülés az még nem nevezhető annak. A járvány terjedésétől a mostani kedvező időjárás mellett nem tart és az iskolák bezáratását nem tartja szükségesnek. A fertőtlenitésre nézve előadja, hogy sokszor maguk az iskolai elöljárók nem engedik a hatósági közegeknek meg a fertőtlenítést. falában nem tett volna nyugtalanná a rikoltása mert a végén már rikoltott. Hanem igy uj lakó voltam s nem szerettem volna, ha mindjárt az első nap az a vélemény terjed el rólam a hambárban, hogy terhes családom van és brutálisan verem a gyermekeimet. Ennélfogva minden kitelhetőt elkövettem, hogy hallgatásra bírjam. Kitünően tudok fűrészelni, anélkül, hogy egyáltalában fűrész volna a közelemben. Ezt én sajátságos módon, a nyelvemmel és a torkommal viszem végbe. Fárasztóbb, mint a valódi fürészelés, az igaz, de hatásosabb. Elővettem ezt a mesterségemet és beleizzadtam, de ő mégsem hallgatott, sőt a zaj is nagyobb lett, mert a fürészelés is csak adott valami hangot. Igen szépen tudok fütyölni, amikor disponálva vagyok reá. Most disponálva voltam. Ezt azonban mindjárt az elején félre kellett tennem, mivel ő azt hitte, hogy csúfolom és a második ütemnél formális üvöltésbe kezdett. A homlokomat a hideg verejték kezdette kiverni. Oda mentem az ajtóhoz hallgatózni, hogy nem fordult e még fel a ház erre a pokoli zajra. Ezt is sértésnek vette. Hányat vágta magát a díványon s elkezdett a lábával kalimpálni. Ismeretes kedély hangulat jelzés náluk , különben is, amint tapasztaltam, abban a helyzetben feltétlenül könnyebben jő az ordítás és mondhatom, hogy ő fenékig kiaknázta ezt a nem mindennapi helyzetet. Szólottam hozzá. A hangom igén szelíd, kellemes csengésű, képes a legdultabb kedélyt is lecsilapitani, de ő bedugta mind a két fülét. A dolog kezdett skandalummá válni, kétségbeesett dühvel sétáltam alá s fel. — Csak nem vihetem ki ilyen rikoltó üvöltéssel a folyosóra ! Egy mentőeszmém támadt. Van nekem egy csalhatatlan szerem, amely még soha sem csalt meg Mindig feltétlen hatást értem el vele. Tudom mozgatni a fejem bőrét le és fel, fel és le. — A sógorom gyermekei valósággal bálványoznak érte s készek ellen szomjan elnézni akármeddig. Ide nézz, Rózsa! Elkezdtem csinálni neki. A hatás csakugyan nem marad el, ő megszűnt rikoltva üvölteni, később megszűnt üvölteni is, rikoltani is, a végén meg elkezdett kaczagni. Kedves, édes volt a kaczagás, úgy tetszett nekem, mintha aranycsengettyük szólanának ez ócska szobában s virágok fakadnának a télben, ameddig hangjuk elhallszik. Elképzelhető, hogy kedvvel csináltam a dolgot. Később felült, neki támasztotta a hátát a dívány karjának és elkezdett rám komolyan figyelni. — Tanits meg rá, bácsi. Tettem magam, mintha nem hallanám. — Tanits meg rá, bácsi ! ! ! Egy nagy könyv volt a díványon, annak neki vetette a lábát s oly elképzelhetetlen hangon kezdett ismét egyenesen rikoltva üvölteni, hogy majd a torkomon felejtettem az egész fejemet. — Ne sírj, lelkem kis barátom, ne sírj ! Hallotta is őt Magam sem hallottam. A kétségbeesett düh ismét elfogott. — Kidoblak a hóba fráter! — Tanits meeg ráá, báácsi! Becsületemre mondom, hogy magam is három esztendeig tanultam ezt a dolgot; hogyan tanítsam én meg erre ma estve — Tanits meg .... buuú ! ááá! ááiiií ! buuú ! ! — Na hallgass hát ide, rabló ! Azzal leültem szemben egy székre és elkezdtem produkálni a dolgot. Amig csináltam, addig hallgatott, ahogy megszűntem, azonnal rákezdte. Én hát „csináltam“ a dolgot lelkem