Szabadság, 1900. október (27. évfolyam, 225-250. szám)
1900-10-02 / 225. szám
XXVII. évfolyam. Nagyvárad, kedd, 196Q. október 2. Egyes számára 10 fillér.SZABADSÁG POLITIKAI NAPILAP. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜ PÁRT KÖZLÖNYE. JElőfizetési feltételek: Szétküldéssel Helyben : Korona Negyedévre 6.— Félévre 12.— Egész évre 24.— Vidékre postával: Korona Negyedévre 7.— Félévre 14.— Egész évre 28.— Kiadóhivatal: Kossuth Lajos-utcza, (Biharmegyei takarékpénztári épület), hova a hirdetések és na előfizetési dijak küldendők. 225-ik szám. Hirdetések dija: 11 hasábos petitsorért egyszer 12 fillér. Háromszor és többször — — 8 fillér. Nyilttér 4 hasábos petitsorért 40 fillér Apró hirdetésben minden szó 4 fillér vastag betűből — — — 8 fillér. Reklám soronként — — — 2 kor. Szerkesztési iroda: Kossuth Lajos utcza (Biharmegye takarékpenztári épület). Kéziratok vissza nem küldetnek. Főszerkesztő: SZÚNYOGH SZABOLCS. Felelős szerkesztő : HEGYESI MÁRTON. Laptulajdonos: LASZKY ÁRMIN. Erőegyesítés a „Budapesti Hírlap“ szerint. Nagyvárad, okt. 2. Nem ütődünk meg sem az »Alkotmány«, sem a »Magyar Szó« és még kevésbé az »Egyetértés« tenorja felett. Támad bennünket, küzd ellenünk mindegyik saját nyíltan kijelentett ellenzéki álláspontjából. De nem hozza tévedésbe egyik sem az olvasó közönséget. Tudja jól mindenki, hogy mennyire alapos, mennyire jóhiszemű minden egyes ilyen támadás. Más szempont alá esik azonban az olyan lapnak, a szabadelvű párt egyik és pedig nagyobb számú része ellen való kirohanása, mely azzal hizeleg magának, hogy ő Széll Kálmán legodaadóbb követője és Apponyi Albertnek valódi intimusa. Itt van nevezetesen a »Budapesti Hirlap«. Ez a lap ma fejnnen hirdeti, hogy ő a szabadelvű pártnak első harczosa, voltaképen pedig ugyanaz, a mi a múltban volt, midőn a legelkeseredettebben támadta Tisza és Bánffy alatt a szabadelvű pártot s az egyházpolitikai nehéz harczok idején olyan kétértelmű szerepet játszott. A »Budapesti Hirlap« a mult és a jelen év eseményeiből nem vont le semmi olyat, amiből tanulni vagy feledni tudjon. Mintha csak átaludta volna az utóbbi 19 hónapot. Nem vesz arról semmi tudomást, hogy a volt nemzeti párt minden utógondolat nélkül és becsületes őszinteséggel csatlakozott a szabadelvű párthoz. Csatlakozott azért, hogy véget vessen azon ádáz pártharcznak, mely a parlament békés működését megakadályozta, hogy ezáltal lehetővé tegye a belügyi reformok oly régóta hangoztatott megvalósítását. Nem hallja meg, vagy félremagyarázza Apponyinak az erők egyesítését sürgető szavait. Ma is, ahelyett, hogy ha van még a múltból ilyen fenn, eloszlatni igyekeznék a fájó visszaemlékezést, a személyes gyűlölet harsonáját fújja meg, azt hirdetvén egész komoly fitogtatásával a jóhiszeműségnek, hogy Tiszát vétkesnek fogja kimondani a történelem, mert tengernyi erőt pazarolt el az ellenzék üldözésére, amelyet, ha a belső reformokra fordít vala, ma hazánk a legrendezettebb államok sorában foglalna helyet Boldog Isten! Hát a »Budapesti Hirlap« szerint államférfiú lenne az, aki összetett kézzel nézné, miként teszi munkaképtelenné az őt támogató nagy többséget egy maroknyi ellenzék ? Az a kormányelnök, ki nem igyekeznék visszaverni, sőt csírájában elfojtani minden olyan törekvést, mely az ő mögötte álló párt darabokra törésére irányul, nem volna érdemes arra, hogy 24 óráig a párt megtűrje az élén. Nem a Tisza Kálmán mentségéül hozzuk ezeket fel, ő erre nem szorult s az ő eljárását az agresszív ellenzékkel szemben bizonyára teljesen okadatoltnak s kikényszeritettnek fogja tartani az elfogulatlan utókor. Arra a biosphémiának is jogosan vehető kirohanásra pedig, hogy t. i. a Tisza-rendszer szabadelvüségére a nemzeti akarat elnyomása örökös szégyenfoltot vet, hogy az hamis szabadelvüség volt, — még csak szót sem tartunk szükségesnek vesztegetni. Persze , a »Budapesti Hirlap« szerint az egyházpolitikai reformok ellenzése volt a szabadelvüség kvintessentiája. A »Politikai hullámok« hangzatos czime alatti politikai pletykákat ellenben mégcsak felemlítésre sem tartjuk érdemesnek, lévén azok vagy ismert valótlanságok, vagy újak ugyan, de még nagyobb valótlanságok. Itten még csak arra akarunk rámutatni, hogy nem veszi-e észre a »Budapesti Hírlap«, hogy midőn Tiszát akarja befeketíteni az ellenzék üldözésének vádjával, tulajdonképen az akkori ellenzéket vádolja, mert ez kényszerítette Tiszát arra, hogy a belső reformokra fordítandó erejének javarészét az ellenzéki támadások elhárítására kelle fordutnia ? Hiszen czikke végén maga is beismeri, hogy Apponyinak külön pártállása ólomsúlyként nehezedett közéletünkre. Természetesen az nem veszi észre az ilyeneket, ki a politikai gyűlölködés szemüvegén át nézi ma is a helyzetet és ki volt Deák-párti létére is annyira elfogult, hogy nyílt kifejezést ad azon nézetének, miszerint a közjogi alapot negáló függetlenségi pártot is szívesebben látta volna 1881-ben vagy 1884 ben a kabinet élén, mint Tisza Kálmánt. Hát az ilyen czikkírótól mi nem vagyunk hajlandók logikai következetességet tanulni, s még csak azt sem kérdezzük meg tőle, pedig ezt megkérdezhetnék, mert itt alighanem valami lóláb lóg ki a tóga alól, hogy mit ért az alatt, hogy a nemzet tiszta választással is mérsékelt és szabadelvű többséget adand a jövő parlamentjének? De a czikkíró észjárásában mégis az a legfurább, hogy politikai eszményképének, Apponyinak a nyomán akkor, midőn ma is a véres kardot hordozza meg a volt szabadelvű párt ellen, merészkedik az erők egyesítéséről beszélni. Vizet prédikál s bort iszik. TARCZA. Regényesen. Irta: Andronicus. Násznagynak hivtak vidékre. Az én gyerekkori pajtásom, a Kabody Pali, elveszi a Wintermayer Elza kisasszonyt s nekem e miatt napi órát kell utaznom gyorsvonaton, hármat viczinálison s másfelet kocsin. A kocsit a viczinális végállomására Sakál Peti állítja, a vőfély. Ő maga is ott lesz a bakon s együtt repülünk Sürdökre Wintermayerék lakodalmas házához. No jó ! Káromkodtam és utaztam. Gyerekkori barátság szent dolog. Viselem terhes kötelességeit. Sakál Peti jó fogattal várt a viczinális végállomásán. Szép nyári reggel volt. Kilencz órai vasutazás után jól esett bal felöl a bakon a szembevágó friss levegő. Mig a lovak békésen ügettek, megbeszéltük Sakál Petivel az esetet. — Hát Kabody Pali még mindig olyan regényes bolond ? — Csak szájjal az. Mióta erre a házasságra szánta el magát, csúfolja és neveti a filiszterségét az egész vármegye. — Hogyan ? Hát olyan közönséges frigyet köt ? — No persze. A legokosabb és legszabályosabb dolog, ami a világon valaha történt. Wintermayer papa Németországból szakadt ide, úri összeköttetése nincsen. Ellenben igen jó családi életet él s köztudomásúvá tette, hogy Elza leányának ötvenezer forint hozományt ad, ha valami úriember az ő beleegyezésével elveszi Elza széke. Semmiféle egyébb nevezetesebb tulajdonsága nincs. S íme egyszer csak jelentkezett a vidékbeli úriemberek közül egy kérője. Csak egyetlenegy — a Kabody Pali. Ez a regényes fráter, a ki valamely félig meddig szabályszerű házassági frigyért akárkit halálra tudott bosszantani. A ki mindig az érdekes szerelmi szenvedélyek merész és váratlan tetteit magasztalta. A ki a házasságot legfeljebb csak akkor bocsátotta meg, ha valami furcsa, szokatlan, — ha regényes . . . Nos hát ő kelme bizony szépen feladta az elveit, beadta a derekát s megjelenvén kérőül Wintermayeréknél, azt mondá : „ide hát azzal az ötvenezer forinttal, meg ráadásul a szőke Elza kisasszonnyal !“ . . . Ha előbb nem járt volna oly fennen a szája, senki sem venné tőle rossz néven ezt a közönséges lépést. Mert hiszen mindenki tudja, hogy Pali rosszul áll. Igen rászorult az ötvenezer forintra, hogy megmenthesse a kabodfalvi ötszáz holdját. Hanem mivel mások szemében annyiszor firtatta a szálkát, hát mi is megkeserítettük az a vőlegénységet! Magam is meg szoktam tőle kérdezni: no Pali, aztán regényes lesz-e az a te házasságod ? Ilyen hát mögötti lesz e az a te házasságod? barátunk ma végbemenő házasságáról, melyen egyikünk mint násznagy, másikunk mint vőgény fog résztvenni. Ehhez méltó gúnyos kedvben értünk Sürdökre s mindjárt a falu előtt befordultunk a Wintermayerék csinos, nagy kerti alházának az udvarára. Ott azonban csodálatos zavart és kétségbeesést találtunk. Mindenki ide-oda futkosott és senki sem tudta, mitévő legyen. — Itt baj van ! — Mi történt ? — kérdeztük a cselédnépet, mely úgy segédkezett leszállásunk körül, mintha vissza akarnának bennünket tanácsolni oda, ahonnan jöttünk. Kérdésünkre senki sem mert felelni. Végre kijött a házból dúlt arczczal maga az örömapa, Wintermayer úr. Siránkozott: — Uraim, nagyon sajnálom, ez a szégyen, ez a szégyen ! . . . — Micsoda ? Az Istenért, mi történt ? — Leányom . . . Elza . . . átkom teája . . . a gyalázatos ... az éjjel megszökött. — Fogadja részvétünket, Wintermayer úr. — Köszönöm ... Ki hitte volna? Ki hitte volna ? Minden kész az esküvőre, a lakodalomra, a sok étel, ital , jön a temérdek vendég — s neki hült helye. Mindössze ezt a kis levelet hagyta hátra. — Ez érdekes. Hogy szól a levél ? „Kedves papám és mamám ! Én engedek a szerelem hivó szavának s elmegyek azzal, a kié a szivem. Igen boldog vagyok. Ne búsuljatok utánam. Bocsássatok meg! A viszontlátásig! Leányotok — Elza.“