Szabadság, 1902. július (29. évfolyam, 152-178. szám)
1902-07-01 / 152. szám
2HI évfolyam* Mlájletetési feltételek: SzétkBMésts! Korona w52Kf*r"iS,_ ii»“ I érre K4,— Vidékre postával: Korona Negyedévre 7.— Félévre 14.— Égé*« évre 28.— Kiadóhivatal: Imtk (Blhanaegjel éjilet), hat» * hírdeté Mfc <■ M llUutMljü tilde» duk. Nagyvárad, kedd, 1902. julius 1. 17 *• non Ara 10 fillérSZABADSÁG POLITIKAI NAPILAP. A BIHARMEGYEI ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜ PÁRT KÖZLÖNYE. 152-ik szám.. Hirdetések dija : 6 hasábos petitsorért egyszer 12 fillér Városvasorre többször — — 8 fillér Nyilttér S hasábos petitsorért 40 fillér Apró hirdetésben minden szó 4 fillér, vastagbelükkel — — — 8 fillér Reclam sonnktrBt — — — 8 kor. Szerkesztési Iroda: Kossuth Lajos utcza (Biharnegye takarékpénztári épület.) Kéziratok vissza nem küldetnek. Főszerkesztő: SZUNYOGH SZABOLCS. Felelős szerkesztő : HEGYESI MÁRTON. Laptulajdonos : LASZKY ÁRMIN. ipart kell teremteni. — június 30. Ilyenkor, aratás előtt, sokat eltűnődünk azon, hogy mily ingatag alapon áll a mi gazdasági életünk. Gazda, iparos és kereskedő egyaránt a felhők járását figyeli. Szárazság, amikor eső kell, eső, amikor ragyogó napsugárra áhítozik az érő termés, haj, de sokszor fakaszt mindnyájunkban keserű érzéseket és kínos tépelődéseket ! Most már úgy ahogy, kezdjük belátni az egyoldalú gazdasági élet válságos és veszedelmes voltát. Kezdünk arra gondolni, hogy ipart teremtsünk, amely függetlenít az időjárás szeszélyeitől s a mezőgazdaság esetleges deficitjét fedezheti. Hisszük, hogy törekvésünk nem lesz meddő. De ha komolyan várjuk ezt a jobb jövőt, komolyan is kell készülődnünk reá. S itt elsősorban nem a nagytőkére gondolunk, amely hivatva van megteremteni a magyar nagyipart, hanem arra a munkáselemre, amelyre a leendő nagyiparnak szüksége van. A mi népünket, a magyar népet kell iparra nevelni, s hozzá kell szoktatni ahoz, hogy derék, munkás keze ne csak a kaszát és kapát, hanem az ipar szerszámait is kezelni tudja. Hogy mikor valósul meg a magyar nagyipar eszméje, a jó Isten a megmondhatója. De, hogy a mezőgazdasági munkások, az apró parasztbirtokosok már most rászorulnak valami oly keresetre, amely az időjárás szeszélyeitől független, azt mindnyájan tudjuk és érezzük. A felhők járását senki sem figyeli oly aggodalommal, oly szívszorongva, mint ők, akiknek néhány heti keresménye, egy kis földdarabocska termése adja meg az egész esztendőre való megélhetés lehetőségét. S ha nincs, vagy lesz a termés, ha nincs, vagy kevés az aratási kereset, rázúdul ezekre az apró exisztenciákra és családjaikra a száraz kenyér, a betevő falat rettenetes gondja. A magyar földmivesnek erős és csodálatosan munkabíró keze van. A kiszámithatlanul szeszélyes éghajlathoz alkalmazkodva, hihetetlenül rövid idő alatt végez nehéz munkát és éjjelenkint még annyi időre sem pihen, hogy tenyerének sajgása elmúlhasson. Sokan azt mondják, hogy a nyári félév nehéz munkájában kimerül a magyar földmivelő nép energiája ; télen már nem szívesen foglalkozik, de nem is foglalkozhatik, mert a nehéz munkában végképp eldurvult a tenyere, megkérgesedett az agya és finomabb kezet, csiszoltabb intelligenciát kívánó téli háziiparszerű foglalkozásra nem is képes. Hát ez nem áll. Legalább nagy általánosságban nem. Eddigelé, igaz, nagyon kevés és rövid múlttal bíró kísérletek történtek a földmivelő nép téli foglalkoztatására. De már ezek eredményéből is konstatálható, hogy a magyar földmives-család, férfi, asszony, gyermek egyaránt képes a jobbfajta háziipari munkákra. A kérges tenyér elég ügyesen kezeli a vesszőt, háncsot, szalmát, fonalat. Egy kis iskolázás, egy kis gyakorlat és a magyar gazda megsokszorozza azt télen, amit nyáron keserves verejtékkel kapart ki a földből. A földmivelési kormány által rendezett háziiparkiállítás, amely pár évvel ezelőtt arra szolgált, hogy e tekintetben tájékozást nyújtson, valóban bámulatos tanulságokat nyújtott Láttuk, hogy a nép a neki először bemutatott munkát hamar megtanulta és nemcsak primitív tömegárukat, de valóságos dísztárgyakat is produkált. Láttuk, hogy ahol a társadalom fölkarolja a nép foglalkozását, ahol a finomabb, fejlettebb ízlés irányítja, buzdítja és támogatja a népet, ott annak kezéből oly tárgyak kerülnek ki, amelyeket megirigyelhet bármely, nyugati, százados átörökléssel finomított háziiparos nép. Arról nem is kell szólunk, hogy anyag, amely háziipari földolgozásra kerülhet, bőven van mindenütt s könnyedén, potom áron juthat hozzá minden munkáskéz. Maga a mezőgazdaság is nagy fogyasztója lett a háziiparnak. Gyümölcs-, szőlő-, zöldségtermelésünk forgalma jelentékenyen megnőtt, milliókra megy kosárszükségletünk. A nagyipari vállalatok seprőt, káka- és háncsfonadékot óriási tömegekben fogyasztanak. A nagy áruházak legkelendőbb árui a fonott, szövött házipari dísztárgyak és háztartási cikkek.Ezeket olcsón, csekély költséggel, csekély haszonra termelni csak a háziipar képes, amelynél apraja-nagyja dolgozik s a különben ki nem használható munkaerő is értékesítést nyer. Bátran állíthatjuk tehát, hogy nem oly nehéz a dolog a magyar földmivels népet háziiparra szoktatni s téli keresetét mindjobban biztosítani. Ha csupán a belfogyasztást tartjuk szem előtt, ez maga is fölmenthet bennünket minden nehezebb gondtól a háziipar termékek értékesítése tekintetében. S ha még azt a messzibb célt is figyelembe vesszük, hogy a háziipari nevelés és szoktatás fogja idővel megteremteni a magyar nagyiparnak magyar munkástörzsét, be kell A sápadt ember. Írta: Herczegh Ferenc. Langyos nyári reggel van. Szellő sem mozdul, de a tó vize mégis erősen hullámzik. Taraj nélküli hosszú hullámok vonulnak a partnak, méltóságos és kecses mazur-ütemben követve egymást. A tónak rossz álma lehetett az éjjel; felébredt már, de a szíve még ijedten zakatol. A gőzhajó hatalmas teste könnyed delfinszökésekben siet előre. A fedélzet teli van kirándulókkal. Az emberek szokatlanul csendesek , megszeppentek a hullámoktól, pedig ha nem félnének, akkor bizonyára kellemesnek vélnék a mozgást, mely a lebegés illúzióját kelti föl bennük. Nyolc óra felé elsimulnak a hullámok. Ekkor vakítóan fehér lesz a tájék. A tó vize gyöngyfehér, az égboltozat tejfehér, a parti homokhegyek pedig hószínűek. A víz, az ég, a part egybefolyik, közbe villogó fénypontokként cikáznak a fehér sirályok. A nagy fehérséget csak a gőzhajó aranyos-barna füstoszlopa zavarja meg, mely félóra múlva is ott fekszik még a vizen. A sápadt embernek, ki e kis történet hőse, sikerült magának idejekorán helyet biztosítania a felső fedélzeten. Vászonszéken ült, utisipkáját a szemére húzta, a messzilátója, a keztyüje és könyve az ölében feküdt. Azonban sem az olvasáshoz, sem a szemlélődéshez nem volt kedve. Az erős napfény bántotta a szemét, a hajócsavar egyhangú dobogása álmosá tette, a lelke pedig erőtlenül beleolvadt a nagy fehérségbe. Ama bizonyos jóleső tunyaság vett rajta erőt, melyet csak nagy vizen érez az ember. A sápadt ember, bár közel járt már a harmincadik esztendejéhez, nagy zavarba jött volna, ha valaki azt kérdezte volna tőle, hogy mi a foglalkozása. író, vagy művész szeretett volna lenni, de nem nevezhette magát annak, mivel még semmiféle munkája sem jelent meg a nyilvánosság előtt. Pedig élesszemű megfigyelő volt, gyermekkora óta édesen szívta magába a benyomásokat, az agya és a szíve pedig tele volt nagyszerű képekkel, új és meglepő formákkal, lángoló színekkel. A lelke meg állandóan vajúdott az alkotás ösztönével. Úgy látszik azonban, hogy a lelke olyan, mint azok a drót- s egérfogók : bejutni könnyű minden benyomásnak, de kifelé nem vezet át belőle, így hát a sápadt ember eljutott immár oda, hogy elvesztette a tulajdon képességébe vetett hitét és gúnyos kicsinyléssel viseltetik önmaga iránt. Most járt első ízben a nagy vizen. Nem tagadhatta el önmaga előtt, hogy ez az útja is csalódással járt. Az ötletet, hogy útrakeljen, tulajdonképppen egy képes hirdetés adta meg neki. A plakátot — a gőzhajós-társaság hirdetését — valami divatos művész készítette s a kép ugyanennek a hajónak a fedélzetét ábrázolta, amelyen most ült. A képen is teli volt a hajó emberekkel, de miféle emberekkel ! Karcsú, bájos hölgyekkel, előkelő fiatal urakkal, délceg katonatisztekkel és rokonszenves szép őr gekkel. A hölgyek az utolsó párisi, az urak pedig — az öregek is — az utolsó londoni divat diszkrét eleganciájával öltözködtek. Mindenki szép, vidám, egészséges és rokonszenves a képér. A hajó kapitánya egyenruhás Herkules, akire az utasok bizalommal és szeretettel tekintenek. Az utasok egy nagy családot alkotnak, melynek tagjai hatásos csoportokba verődve társalognak, kacagnak, szivaroznak és pezsgőznek. A sápadt ember bizonyára nem volt olyan tapasztalatlan, hogy szakasztott olyannak képzelte volna a tavon folyó életet, mint aminőnek az a budapesti pályaudvarok várótermeiben kiragasztott plakátok ábrázolták. Bizonyos ingerlő hatást azonban mégis tettek rá ezek a színes képek és némi kellemes várakozást mégis keltettek benne. Most elkedvtelenedve tapasztalta, hogy mennyire nem értik egymást az élet és a művészet. íme, ott van a kapitány, egy madárarcú ember, akinek feltűnően nagy Ádám csutkája van. Unatkozva őgyeleg a hídon, melynek lépcfáje" Túlhalmozott raktár miatt ",fHi továbbá remek ingek, gallérok, kézelők, haa legújabb divaturisnák és nyakkendi különlegességek férfi-, fin- és gyermek nemez- és szalmakalapok, ha"a,,asn,",flapon LEITNER LÁZÁR czipő-, kalap- és férfidivat nagykereskedésében, Nagyvárad, Zöldfa utasa.