Szabadság, 1987. június (97. évfolyam, 24-26. szám)
1987-06-12 / 24. szám
1937. június 12.,, péntek EMBEREK, TÖRTÉNETEK SZABADSÁG Megbízható. Hat kontinensen, 82 országban és 161 városban kiérdemelt hírnév Lufthansa Kényelmes csatlakozások Cleveland-ből — érdeklődjön utazási ügynökénél. 1422 Euclid Avenue, Suite 420, Cleveland, OH 44115; Tel.: 1-800-645-3880 Budapest, Váci utca 19-21; Tel.: 18-45-11 Bízza magát a Lufthansa légitársaságra—következő magyarországi útját kellemessé tesszük. Jumbo gépeink naponta repülnek Németországba, ahol kitűnő csatlakozások várják Budapestre. És útja minden mérföldjén olyan rendkívüli ellátásban részesül, amely a világ egyik vezető légitársaságává emelte a Lufthansát. Kedvezményes árainkról részletes felvilágosítással szolgál utazási ügynöke vagy bármelyik Lufthansa-iroda. 3. OLDAL A ,,Ref’-es ház Zugló, Cserei utca 3. Ha a hivatalos szervek ezt a címet hallják, csak legyintenek. A környék ,,ref-es” („ref” — rendőri felügyelet alatti) háznak vagy „dzsumbujának nevezi. Húszméternyire innen követségek vannak, diplomaták laknak a tágas villalakásokban. Éles a két világ határa, talán nem is tudnak egymásról. A „refes” házat a század húszas éveinek derekán építtette a Horthy-korszak hírhedt pénzembere, Krausz Simon. Akkoriban Krausz-kaszárnyának hívták. A kétudvaros, hatalmas bérházban évtizedekig egyetlen fürdőszoba sem volt. Ma sincs több tíznél. A 130 lakásban közel félezer ember él. A legkisebb lakás — egy helyiség — hat négyzetméter, a legnagyobb — szoba, konyha — huszonhét négyzetméter. A közös vécék a hátsó udvarban vannak. Aki nem tudja megszokni a bilizést, az éjszakánként végigzarándokol a hoszszú, sötét folyosón, a sűrű, egyforma ajtók előtt a vécéig és vissza. Útját a fölriadók káromkodása kíséri. A körzeti rendőr, hallván, hová igyekszem, szorosabbra húzta a derékszíját és fölajánlotta, hogy elkísér. Nem fogadtam el. Az IKV műszaki vezetője röviden sommázta véleményét: föl kéne robbantani az egészet! Vagy átépíteni tetőtől talpig, de hát ilyesmiről szó sincs. Egyébként is, akik itt élnek, úgysem tudnák megfizetni a drágább lakásokat, mert aki meg tudta fizetni, az már nem lakik ott. ETŰDÖK A szigorú homlokzat nem árulkodik semmiről. Arról sem, hogy az utcai front összes lakását tizenöt éve aládúcolták. A kapualjban orrfacsaró bűz , a bomlás szaga. A sarokban szeméthalom, kibelezett gyerekbicikli, csirkecsontok, rothadt krumplihéj, megszáradt kenyér. A hat szeméttartó nem elég ekkora háznak, a halom tehát növekszik. Télen összefagy, nyáron oszlásnak indul. A hazatérő részegek időnként lepisilik. A kupac alól kis patak csordogál, szeszélyes erekre fut szét a feltöredezett betonon. 1. Málika a földszinten lakik, a tűzhelytől, a nyitott ajtón át, egyenesen a kapura lát. A lakásba sosem süt be a nap. Savanyú penészszag árad a bútorokból. Málika huszonöt éve tűri a csontjai közé szivárgó nyirkos hideget. — Úgy élek itt, mint egy pincebogár — sóhajt, és zsebébe gyűri a széken heverő, piszkos bugyit. — Amikor először megláttam a házat, sírtam. Szerelmes isten! Egy börtönbe költözök! De hát ennek is örülni kellett. Újfehértóról jöttünk fel, ott nem volt munka. Mi tízen voltak testvérek, a férjemék nyolcan, hát, mit várhattunk volna? Érkeztek aztán a testvérek sorba, hol az enyém, hol az övé, ahogy nőttek! Mind nálunk húzta meg magát, ez így volt természetes, ne fizessenek albérletet. Ők mindig mentek, mi mindig maradtunk. Málika a szomszédos óvodában dolgozott, amíg bírt. Emelgette a gyerekeket, fűzögette a cipőjüket, gombolta a kisinget. Szerette ezt a munkát. A saját fiára emlékeztette, aki mozgás- és beszédképtelennek született. Három évig jártak hozzá az intézetbe, aztán meghalt. Sosem derült ki, mitől lett ilyen a gyerek, de a férje azóta megváltozott és Malika sem tudja megbocsátani magának, ami történt. — Semminek sem tudtunk nekirugaszkodni. Egyszer próbáltam csak minőségi cserét kérni, de elutasítottak. Tudja, egy család, ahol nincs gyerek, nem sok jóra számíthat. Málika negyvenkilenc éves. Az örökös kötött sapka alatt majdnem kopasz. Magas a vérnyomása, merev a lába, dereka nehezen mozdul. A férje teher-, autó-sofőr, alig van itthon. A házban azt terjesztik róla, hogy nyomozó, mert bőrkabátot hord. Pedig, ha tényleg nyomozó volna, el tudná intézni, hogy a razziázó rendőrök ne világítsanak be zseblámpájukkal minden áldott éjjel a lakásba. Málika ilyenkor fölébred, hajnalig forgolódik és arra gondol, ha nyugdíjas lesz, talán sikerül visszaköltözniük Újfehértóra. És mindig hozzáteszi: „ha megérem”. 2. Imre bácsi bizalmatlanul méreget. Lecövekel a konyhában, egy tapodtat sem enged tovább. Megszokhatta, hogy ebbe a házba nem járnak vendégek. Ide csak az jön, akinek muszáj. — Teliköltöztették ezt a házat mindenféle néppel. Karhatalommal hozzák, akit máshonnan kilakoltatnak. Mintha nekünk már úgyis mindegy volna. Csupa idegen arc, azt se tudni, ki lakik itt, ki nem. A nyáron a harmadik emeletről az udvarra dobtak egy franciaágyat, engem a frász tört ki, ők meg csak röhögtek. Az én szüleim harminchat óta laktak ebben a házban, ilyen régebben nem fordult elő. Proliház volt, de nem lepratelep. — Ne izgasd magad, árt a cukrodnak! — lép közbe a feleség, s már hadar is tovább, szóhoz ne jusson a férje. Nevenincs félelem szűkös hangjából, a magányosok riadalma: — Nekünk, kérem, nincs bajunk senkivel. Mi befogjuk a szánkat és igyekszünk mindenkivel jóban lenni. Hirtelen megáll, az ajka besüpped, s mint aki álomból ébred, megrázza a fejét: — Mondja meg, hová mehetnénk? Ki jön egy aládúcolt lakásba? Hisz már a kapualjból elszaladnak. Mi már itt ha(Folytatás a 26. oldalon)