Szabolcs-Szatmári Szemle, 1990 (25. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 1. szám
paiság igénye mellett azonban világosan kell látni az erdélyi magyar kultúra sajátosan egyedi, mással öszsze nem téveszthető karakterét, a genius loci ihletésében gyökerező jellegét, mely bizonyos mértékben szuverén létet él, s független a társadalmi-politikai status quok pillanatnyi aktualitásától, s legmarkánsabb jellemzői közé tartozik a magyarországinál jóval erősebb hagyományőrzés, az elődök kulturális-szellemi tradícióihoz való folyamatos visszacsatolás — egyszóval mindaz, ami sajátosan erdélyi szellemiség. (S hogy a hagyománynak, a szellemi tradíciónak milyen megtartó ereje lehet, arra éppen az erdélyi magyarság közelmúltja a kézzelfogható példa.) A válogatás így — érthető szempontja ellenére — ezt a különbözőséget mossa el, s ez még akkor is hiányérzettel tölt el, ha tudjuk, hogy régi századainkban Erdélyen keresztül vezetett Európába a magyarság útja. S ha beigazolódik Pomogáts Béla sejtése, akkor Erdély — hosszú idő után, s egy más konstellációban ugyan — újra megnyithatná „a virtuális Közép-Európának történelmi távlatát”? Reméljük igen. Mint ahogy az Erdélyi magyar olvasókönyv is olyan önismeretre vezérlő kis kalauzzá válhat identitászavarban szenvedő magyarságunk kezében, mely talán közelebb vihet egy hajszálnyival tudatunk metamorphosisához is. Mert talán ez lesz a legfontosabb Erdély legújabb átváltozása után a következő évtizedben. S ehhez kíván az Erdélyi magyar olvasókönyv „a történeti folytonosság jegyében... figyelmeztetés és biztatás lenni. Figyelmeztetni akar a múlt, a közelmúlt tanulságaira, és éppen e tanulságok nyomán biztatni szeretne annak a jövőnek a megalapozására, amelyben az erdélyi magyarság is megtalálja a maga otthonát”. (Erdélyi magyar olvasókönyv. Szerk. Pomogáts Béla. Magyar Világ Kiadó Kft. Bp., 1989.) János István Az Osztrák—Magyar Monarchia (Történelmi dokumentumok) Nézegetem, olvasgatom ezt a „doboznyi kiadványt”. Benne egy könyv, Alexander Sixtus von Reden lexikonszerű összeállítása a hajdani Közép- Európa fogalmát megtestesítő két központú államról, illetve a „Monarchia” századfordulótól a világháború kirobbanásáig tartó másfél évtizednyi életéről. Lehet ezt a könyvet úgy is olvasni, mint egy regényt vagy egy monográfiát, s át lehet lapozni mellékleteit is lélektelen egymásutániságban — de nem érdemes. ízlelgetni érdemes inkább, mint a jó falatokat; kóstolgatni, mint a jobb minőségű tokaji borokat. Egyszerre csak keveset fogyasztva belőle, de a „fogyasztandó”, átnézendő, tanulmányozandó anyagrészekben érdemes elmélyülni, mint az életbe. Mert aki monografikus értékelést, esszészerű eszmefuttatást remél ettől a remek kiadványtól, az csalódni fog benne. Aki viszont az Osztrák—Magyar Monarchia hétköznapi valóságában akar megmártózni, beleélni magát egy zag 96