Szatmármegyei Közlöny, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-28 / 4. szám

SZATMÁR MEGYEI KÖZLÖNY évi elzárással, árujának elkobzásával és 5000 márka pénzbírsággal sújtottak.­­ A német igazságszolgáltatásra ez soha sem fog azért szégyent hozni, de a gazembe­rek sem merészkednek ott olyan cudarul kacérkodni a büntető igazságszolgáltatás formáival, mint ahogy nálunk már nagyon is belejöttek. Nem csalás, lopás, árdrágítás, áruhal­­mozás és más ilyen szelíd elnevezésű bűnfajták ezek, hanem nevezzük nevén a gyermeket, háború van, életünkre törnek minden oldalról, tehát hazaárulás legyen ennek a neve és legyen méltó ehhez a büntetése. Ez aztán elégtétele lesz a becsületes polgárnak, aki tűri a rekvirálást éhséggel, aki szenvedi a hideget rongyosan, két na­pig ácsorog egy 25 dekás cukorjegyért és 3 koronát fizet egy liter petróleumért az uzsorára áruló éjjeli boltosnak, hadiárvák az ipari pályákon. Alig van a háború által fölvetett kor­szakos problémák sorában olyan fontos, amilyen a hadiárvák ellátása és alig van ennek a nehéz kérdésnek megoldását ke­reső javaslatok között, amely olyan gyor­san és mélyen lopta be magát az embe­rek agyába és szívébe, mint az Ullmann Adolf által ajánlott rendszer, amelynek lényegét több ízben ismertettük. Ennek okát könnyű megtalálni. Ha a megoldás humánus alapon áll és gyakorlati közgaz­dasági eredményt jelent, akkor a lehető legkedvezőbb. Ha a karitatív elem mellé még a józan szociális és gazdasági poli­tika is odaszegődik, akkor célszerűbb rendszert még kitalálni sem lehet. Annál kevésbbé alkalmazni, mert hiszen a hadi­árváknak nagyobb üzemek oldalán pro­duktív munkára való nevelése társadalmi tényezők bevonása mellett olyan munka­erőknek igénybevételét is lehetővé teszi, amelyek tisztán állami, vagy hatósági ár­vanevelés mellett parlagon hevernének. Ha már most elméletben adva van a meg­oldás formája, célszerűnek látszik annak a keresése is, hogy az életben hogyan fog a gondolat megvalósulása alakulni. Helyes­nek látszik a követendő út kijelölése, a részletfeladatok megállapítása, a szerepek kiosztása és a vizsgálódás abban a tekin­tetben, hogy a háború befejezését követő 15—20 év múlva mi lesz, mi legyen folyta­tatása a reánk váró munkának ? Természetes, hogy amennyiben ez módunkban áll, értékesíteni kell a rendel­kezésünkre álló adatokat és azokat a ta­nulságokat, amely eddig Magyarországon az árvaellátás és az új ipari generációk nevelése terén ehhez a kutatáshoz kínál­koznak. Mert a kívánt sikert csak olyan rend­szertől várhatjuk, amely számba veszi az Ullmann-féle programaiban foglalt és kom­binált kétféle teendőnek, nevezetesen az árvanevelésnek és az iparosképzésnek feltételeit. A programm ez: vállaljanak a na­gyobb ipari és mezőgazdasági üzemek nagyobb számú árvákat nevelésre és ké­pezzék ki azokat a gyakorlati életpá­lyákra. Már most kérdés, nem volna e cél­szerű egy minimális korhatárt szabni és kimondani, hogy az elemi iskola elvégzé­séig az árvákat árvaház vagy családi ne­velésbe kell beutalni? Vagy kívánatos-e, hogy ez, vagy az az üzem a bizonyos egyenlő korú árvák egy-egy csoportját befogadó árvatelep létesítésére rendez­kedjék be ? Hiszen könnyen érthető, hogy a na­gyobb uradalmak mellett könnyen lehet 20—30 iskolaköteles korába lépő árva el­tartására és nevelésére berendezkedni, habár az iskoláztatás itt sem lehet olyan jó, mint a nagyobb városokban. De már ipartelepek oldalán nehezebb a serdület­­len korban levő árvákról való gondosko­dás. Ezért helyesebbnek látszik a szere­peknek az árvák kora szerint való osztá­lyozása és annak kimondása, hogy a 6 éven alul levő, a 6-10 és 10—14 éves kor­ban levő árvák részére más és más ál­lami és társadalmi közreműködés vétes­sék igénybe. Az első teendő az ellátásra szoruló árvaanyagnak megállapítás, a második a közremunkálásra hajlandó társadalmi kész­ségnek (úgy az anyagiakban, mint az ak­tív munkavállalásban) kataszterbe fogla­lása, végül a harmadik, a szerepek kijelö­lése és az intézmények megtervezése. Emellett mindvégig szem előtt tar­tandó az akciónak az a szerencsés és gondviselésszerű kettős vonása, hogy ne­mes emberi cselekedetről van szó, amely­nek véghezvitele az ország gazdasági re­generálásának ügyét kívánja szolgálni. Mert mind a kettőnek vannak követ­kezményei és feltételei, amelyeket okvet­lenül figyelembe kell venni. Az élethivatás­­ megalapozása például más szempontok­­ szerint igazodik a mezőgazdasági kikép­zésnél, mint az iparinál. Emitt más iskola­forma lesz kívánatos, mint otthon. Az egyiknél olyan anyagi vagy erkölcsi erő­­forrásokat lehet igénybe venni, amelyek amott nem válnának be. A helyes szervezés titka a sikernek ebben a nagyfontosságú kérdésben is. Dr. Dóczi Sámuel: Nagyszerüen b*v&U a harctéren küldőknél és ált.a lAb*n mind »akinél mint legjobb fájdalomcsillaju­tó bedörzsöl*» aibghlU*«, rbaoEu, kem­etény, lafinna*», Mnk-, B*ll- M hárfi­ á* Mb. cMUitbaa Di &toktw-«t» Horgony-Lieinten­L zz Herggíiy-Pain-E­xpelSer pou«». üw«j« k­­•«, ri#i­r­. £ Mh*M *yreyiMrUr»kbaB ti ff kfartt­leáll m .,Ar»ny oroazlAnbwr4 cíbumU Dr. Rí­an tér-féle gyógyiz«r.árb»fdl 4 H j Pr&g* I. Elisabetestr. 5. 4«p«ttfcéntl szétküldés. Hírek. — Személyi hir. Csaba Adorján, főispán hivatalos ügyben kedden reggel a fővá­rosba utazott, honnan ma érkezik haza. — Pénztárvizsgálat A városi hatóság és a rendőrkapitányi hivatal kezelése alatt álló pénztár bizottságilag megvizsgáltatott­­ és rendben találtatott — Pálcás ur. A koronázás alkalmával Dr. Adorján László m. kir. honvédelmi miniszteri fogalmazó, városunk fia is a pálcás urak egyike teendőjét végezte. — Fiatalkorúak bírája. Az igazságügy­miniszter Balázs János szatmári kir. tör­vényszéki birót 3 évi időtartamra a szat­mári kir. törvényszék területére a fiatal­korúak birájává kinevezte. — A hadiár­vaház alapja a kamatokkal együtt 8414 K 12 f, mely összeg a hely­beli Takarékpénztár­ Egyesületnél 28. könyvszám alatt van gyümölcsözőleg el­helyezve. A Vöröskereszt helybeli fiókja elnöksége meg fogja kérni a helybeli pénzintézeteket, hogy zár­mérlegük tárgya­lása alkalmával a jótékony célokra szánt összegekben a hadiárvaház alapját is ré­szesítsék. — Pályázat: Szatmár vármegye nagy­ká­rolyi járásában,, Csanálos községben meg­üresedett aljegyzői állásra február 25-én lejáró pályázat van hirdetve. Választási határnap február 26. — A városok részére 1917. évre 3 millió korona rendőrségi államsegély kiutalványozása. A városok fejlesztéséről szóló 1912. évi LVIII. t.-c. 1. §. értelmében a városi ren­dé mikor mindig vagy kétezren tolonganak előttem, kibújok a sorból, á, veszek egy párat a hordártól és megyek át Budára. Jó vicc ! Hol van már a hordár, tán őt is darabokra szedték bélyegeivel együtt. De már csak bélyeg nélkül nem kerü­lök haza ! Átmegyek a Rökk­ Szilárd fiókpos­tához, tényleg itt csak kevesen vannak. Be­állok a sorba és várok, várok, várok. Végre sorra kerülünk, akkor kiáll egy rendőr s be­jelenti, hogy az utolsó szál bélyeg is elfo­gyott és kéretik a közönség oszlásnak in­dulni. Nem eljeneztük meg. De mit van mit tenni. A remények és az emberek szétoszla­nak. Bélyeg nincs, de 11 óra, az van. Az Újságnál már az egész koronázás leírása ki van függesztve elolvassuk. Aztán megindulok Buda felé, Szembe jó csomó ember „Hon­nan ?“ „Buda felől.“ „Van a koronázásról ?“ „Nem éppen. Csak a lánchidig voltunk, de ott egy lelket sem engednek át.“ Mit tehe­tek, hátraarcot csinálok és mérgemben ven­déglátó házigazdám összes elemózsia készle­tét megebédelem. De most már aztán tényleg gyerünk valamit látni. A Lánchíd előtt a népek mil­liói, maga a híd gyönyörűen felgallyazva, lobogózva, két díszkapuval melyeken K és Z betűk ékeskedtek. Éppen jönnek a koroná­zásról. Pár percnyi könyökviadal s megvetem lábam az első állásban. Hintó autót, autó hintót követ, jönnek mind a Várból. De micsoda pompa, micsoda eleven gyermekmese ez az elvonulás. Sötét­kék, évszázados, családi diszbatárok, a bak­kon és hátul két-két kipúderezett parókájú majomképíi lakás, a hintó vagy autó üvegje mögött a legragyogóbb színü női és férfi diszmagyarok káprázatos ékszerekkel. És jönnek még folyton, egyre jönnek.­­ Közben megjelenik Az Est koronázási, szá­­j ma. Kiolvasom, még mindig jönnek. Átfura­­kodom a Lánchídon Budára (egy pár fenyő gályát tépek én is emlékül), az Alagút s az Albrecht­ ut fel végig tömve-tömve emberek­kel. Minden percben uj meg moraj hullám­zik szájról-szájra. Burm­an . . . Krobatin . . . Darányi . . . éljen Szmrecsányi . . . Hor­ning püspök . . . Czernin ... — látta ? Czernin volt . . . Amint a Várba felfelé törekszem. A megyei küldöttségek, mindegyik saját zászló­jukkal, némelyik rudján csak egy fakult fosz­lány leng, tépetten lyukasan, török-kuruc harcok emlékei. Végre felérek a­ Vár tövébe. Jó helyre házasodtam. Egy szakasz huszár rajvonalt formálva szorít vissza mindenkit, kinek be­menő szándékai volnának. Nagyobb tréfa ked­véért a vitézkedő­ őrmester még a szuronyo­kat is feltüzette. Ki is fakad egy derék öreg magyar mögöttem : a Bácskából jövök egye­nest ide és igy bánnak velünk. Hát hol a nép? igaz, bátyám, hol a nép ? egész nap ez forrongott bennem is. Megfordulok és ottha­gyom a zártkörű mulatságot. Kóborlók Pes­ten, a koronázásra jöttem fel és most legfel­jebb a „Jobb mint otthon“ büffé vagy a „Tisza“ kávéház megnyitásáról tudnék beszá­molni. Hatkor kiállok sok ezredmagammal az Andrássy­ útra, hogy legalább elmenetelekor láthassam a királyt azaz a kocsiját. A szi­táló esőben megint várunk, várunk, egyszer csak mondják, hogy a király már rég elhaj­tatott a Lipót-körúton át. Most már aztán igazán gyerünk fel a vonatra. Megveszem a friss esti lapokat és olva­som a megható koronázási riportokat. „Egész idő alatt Budapest összes harangjai zugtak­­bugtak. . . . “ Zugtak-bugtak ? Én bizony a villanyo­sok meg a konflisok zugás-bugásánál egye­bet — Bratianu legyek, ha nem igaz — nem hallottam. De : én is voltam a koronázáson. K, l

Next