Századok – 1923-1924

Értekezések - MESZLÉNYI ANTAL: A miniszteri országos ideiglenes bizottság működése 1848. márc. 23-ától ápr. 20-áig 714

A MIN. OKSZ. IDEIGL. BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSE 1848-BAN. 729 az ott levő bor- és pálinkakészletet kifolyatták. Nem kímélték a zsinagógát sem, behatoltak s belsejében min­dent elpusztítottak. A tóratekercset kiragadták a frigy­szekrényből s darabokra szabdalták. S mint Bernstein mondja: nem remélt szerencse, hogy kisebb-nagyobb, de életveszély nélküli sebzéseken kívül a lázadásban egy élet sem esett áldozatul?­ Azonban, mint láttuk, ebben eddig sem esett kár. Másnap népgyűlés volt. Pontjai azonosak a kassai­vagy fehérvárival. Az első pontban kimondták, hogy minden zsidó kivétel nélkül Szent György-napon túl ne csak Szombathelyről, hanem a szomszédos Szentmárton és Perént községből is távozzék. Az 1840: XXIX. t.-cikk ugyanis mélyen sértette a városnak II. Miksától 1567-ben kapott privilégiumát, mely szerint lakossága kizárólag­ katholikus lehet. S most így akarták keresztülhúzni a zsidók lakhatási jogát, hogy megőrizhessék saját kivált­ságukat. A népgyűlés második pontja arra kötelezte a város minden ház- és telektulajdonosát, hogy zsidónak házát, vagy telkét bérbe nem adja, a vele kötött eddigi szerződéseit megsemmisíti s zsidó bérlőjét Szent György­napon túl kilakoltatja. Azokra pedig, akik e határozato­kat nem tartják be, 1000 párt pénzbüntetést rótt. A har­madik pont meg a zsidó házaló-kereskedést tiltotta meg.­ Ezek voltak a népgyűlés főbb pontjai. El kellett fogadni a ház- és telektulajdonosoknak, bár tetemes jöve­delemcsökkenést jelentett számukra. Aláírta a városi hatóság is, mert a tömeg különben nem akart csillapulni, a nemzetőrségnek pedig nem lehetett hasznát venni, mert ez egy követ fújt a lázadókkal. Katonaság alig volt a megye területén, mely segítséget tudott volna nyújtani a hatóságnak. A megye alispánja, Széll József, értesítette a történtekről a miniszteri bizottságot. Látván ez, hogy április 3-i körrendeletét csak írott malasztnak tekintik, erős kézzel fogott a baj orvoslásához. Nyert hatalmánál fogva kinevezte a fent említett alispánt és Csányi Lászlót kormánybiztosnak. Felruházta őket teljes intézkedési joghatósággal. Hatalmukat Vas megyén kívül kiterjesz­tette a szomszédos Sopron, Veszprém és Zala megyékre is. S működésük sikeresítésére rendelkezésü­kre bocsá­ • Bernstein Béla: i. m. 60. 1.­­ Orsz. Levéltár, u. o. 265. sz.

Next