Századok – 1929-1930
Történeti irodalom - Sipos Lajos: A magyar szabadságharc viszhangja a francia irodalomban 1848–1851. Ism.: Hajnal István 433
433 TÖRTÉNETI IRODALOM. Sipos Lajos: A magyar szabadságharc visszhangja a francia irodalomban. 1848—51. (A budapesti egyetem francia intézetének kiadványai, 10. sz. 1929. 1 97.) Sipos munkája újkori történetünk egyik fejezetének valóban lényegét érinti, hiszen szabadságharcunk erkölcsi hatását vizsgálja az egyik vezető európai nemzet közvéleményében. Feladatának már technikai része is sok fáradságot kívánt, különösen a francia sajtóorgánumoknak napról-napra való áttekintésében, s mint minden ilyen természetű munkában, az anyag bősége nehéz feladat elé állította a szerzőt az összefoglaló ítéletek megalkotásában is. Ezért helyeselhetjük, hogy kutatásait egyelőre csak pár év irodalmára korlátozta. Ezernyi újsághíren és folyóiratcikken át körültekintő megfontolással tudott így találó értékelésekig emelkedni. Az egyes lapoknál a politikai és világnézeti hátteret veszi jellemzése alapjául, de észreveszi a finomabb változatokat is, olyanokat, amelyek a lap céltudatos irányától jobbra-balra eltérve, valóban jelei a magyar ügy előtörésének vagy háttérbe szorulásának a francia közönség becsülésében. A túlzó magyarbarát lapoknál, a szerző fejtegetései nyomán, csakugyan megérezzük, hogy mily fokban volt hangjuk a demokrata pártcélok hangja és nem az általános közvéleményé. Victor Hugo eleinte ellenséges lapjának későbbi nagy fordulatában valóban kitartásunk és győzelmeink erkölcsi sikerének örvendhetünk. Napóleon félhivatalosának ingadozásai a nagyratörő herceg-elnök politikai tétovázásaival haladnak párhuzamosan. A diplomáciai források összevetésével sok érdekes megállapításra adhatna ez alkalmat; kár, hogy a szerző, anyagi eszközök hiányában, nem közölhette részletesen, a fontosabb eseményeknél szinte napról-napra, ez ingadozások „láztábláját". • Igen tanulságos mindaz, amit a munka a francia irodalom és közvélemény romantikus szlávbarátságáról mond; a mi magyar közvéleményünk alig hitte volna akkor — és sajnos, később sem, — hogy ott a szabadság vértanú népe nem mi voltunk, hanem a bennünket környező kicsiny, ébredező népfajok. — A kérdésre, hogy mint nézték Franciaországban általában véve küzdelmünket és ügyünket, talán az „Illustration" évfolyamainak vizsgálata ad leghívebb feleletet: az eseményeket színesen regisztráló lap, amely a közönség érdeklődését követi és nem vezetni akarja azt. Nos hát, semmi szélső és áldozatkész lelkesedés, de lassankint határozottan óriásira növekvő érdeklődés és mindig melegebb, önkéntelen, propagandától mentesen támadt együttérzés; egy nemzet hősiességének járó elismerés. írók, politikusok, — magyarok és franciák, — munkáját a sajtóban sok részletében új összefüggésekkel mutatják be a szerző eredményei. Jellemző, hogy a francia diplomáciában alkalmazott írók kivétel nélkül ellenünk dolgoztak. Századok, 1929. IX—X. füzet.