Századok – 1955
Szemle - Manfred; A. Z.: Franciaország külpolitikája 1871–1891 (Ism. Vadász Sándor) 132
ződik a párizsi egyetemhez. A XIII. század végén azonban már ismét új írásformák tűnnek fel, és ezek már lehetővé tesznek nagyobb eltéréseket, egyéni vonásokat. Úgy gondoljuk, hogy a párizsi egyetem egységesítő hatásának végét itt, a XIII. század végén kell keresni. Ezzel a problémával a szerző még eddig tudomásom szerint nem foglalkozott. Reméljük, hogy kutatásait e kérdésre is kiterjeszti majd, és véglegesen megállapítja annak az írástörténeti korszaknak a végső határát, melynek kezdetét oly szépen kimutatta. Most még néhány szót arról az ellenérvről, amelyet Hajnal István saját megállapítása ellen hoz fel. A lengyelországi és a magyarországi okleveles gyakorlat között a szerző olyan nagy eltéréseket lát, amelyek bizonyos mértékig ellentmondanak a közös iskolázáson alapuló egységes európai gyakorlatnak. A legfeltűnőbb különbséget az oklevél lengyelországi bizonyító erejének gyengeségében találja, amennyiben a lengyel oklevélben a tanúfelsorolás a XIII. században is megvan, azaz a tanúk bizonyságtétele többet nyom a latban magánál az oklevélnél, mint azt nem egy oklevélszöveg is hangsúlyozza. Mindennek magyarázatát a lengyel szokásjog rendkívüli szilárdságában kell keresnünk. A feudális viszonyok kifejlődése magában ugyanis még nem teszi szükségessé a lengyel szokásjogi bizonyítási eljárás megváltoztatását. Az oklevél bizonyítóerejének növekedése Németországban és a kelet-európai országokban szoros kapcsolatban van azokkal az egyházi törekvésekkel, amelyek a kánonjogot igyekeznek mindenütt a szokásjog helyébe ültetni. Ezek a kísérletek azonban csak akkor járhatnak teljes sikerrel, ha elég erős fejedelmi, királyi támogatást élveztek. Márpedig a XV—ΝΠΙ. század folyamán Lengyelország sok kis fejedelemségre szakadt, a feudális széttagoltság korában élt, a nyomasztó egyházi befolyás ellenére nem volt olyan erős központi hatalom, amely az oklevél bizonyító erejét a szokásjogi tanúbizonyítással szemben érvényre tudta volna juttatni, így volt ez nem egy német fejedelemségben is, ahol a tanúbizonyítás még a XIII. század közepén is előnyben volt az okleveles bizonyítás felett. Ugyancsak a szélsőséges lengyel feudális széttagolódás magyarázza az okleveles gyakorlatban levő nagy változatosságot is. Hasonló a helyzet a lengyel joggal is. Tulajdonképpen még Nagy Kázmér jogegyesítési kísérlete is sikertelen maradt Lengyelországban a XIV. században; a külön tartományi jogok századokon keresztül fennmaradtak. Igaza van a szerzőnek abban, hogy a XIII. században, különösen pedig annak első felében a lengyel fejedelmi és egyházi kancelláriák fejletlenebbek voltak, mint Magyarországon. Bár Wl. Semkowicz, a lengyel paleográfia és diplomatika kiváló művelője ezt kétségbe vonja, úgy gondoljuk, hogy egyik lengyel részfejedelmi kancellária szerepét és hatását sem lehet a magyar királyi kancellária szerepéhez mérni és a kisszámú lengyel egyházi oklevélkiállító fórum sem hasonlítható a magyar hiteleshelyekhez. Kevésbé helytálló azonban Hajnal Istvánnak az a gondolata, hogy a lengyelek nyugati iskolázása felületesebb volt, mint a magyaroké. Semikowicznak igaza van, amikor azt mondja, hogy Hajnal István megállapításait aránylag kis lengyel anyagra építi fel. •Véleményünk szerint a kutatások e téren való kiszélesítése lengyel viszonylatban is igazolni fogja Hajnal Istvánnak az európai okleveles gyakorlat egységére vonatkozó megállapításait. Összefoglalva, még egyszer hangsúlyozni kívánjuk, hogy Hajnal István munkája jelentős mértékben továbbfejleszti az összehasonlító paleográfiát és diplomatikát, valamint a pedagógia történetét, és értékes hozzájárulás a magyar egyetemes történeti irodalomhoz. PERÉNYI JÓZSEF A. 3. ΜΑΗΦΡΕίΙ : JBHEINHAH ΠΟΛΗΤΗΚΑ OPAHIJHH 1871—1891 TOJJOB (MocKBa, H3aaTenbCTB0 AKaAemHH Hayn CCCP, 1952. Cm. 587) FRANCIAORSZÁG KÜLPOLITIKÁJA 1871—1891. A szovjet történettudomány mindig nagy jelentőséget tulajdonított a külpolitikai kérdések tanulmányozásának. Az elmúlt években számtalan cikk jelent meg a szovjet történeti folyóiratokban, amelyek az imperialista államok külpolitikájának, diplomáciájának valamely részletkérdését tárgyalták. A Patyomkin által szerkesztett, diplomácia- 1 Stephan Hajnal : Vergleichende Schriftproben zur Entwicklung und Verbreitung der Schrift im 12-13 Jh Bpest, 1943. 16. 1. ' Paleografia laeinska. Krakow, 1951, 378. 1., 3. jegyz.