Századok – 1957
Szemle - Fairbank; John K.: The Influence of Modern Western Science and Technology on Japan and China (Ism. Hajnal István) 408
mondja, hogy e feudalizmus már az európai behatolás előtt is az üzlet, a tőkeképződés és az így keletkezett, katonailag-gazdaságilag uralkodó rétegek képviseleti rendszere felé haladt, egy már csak névlegesen uralkodó államfő alatt. Ezek angol analógiák. S miként alakultak ki maguk e strukturális ellentétek is, Kína és Japán (és Franciaország és Anglia) között? Miért következett be magának Észak-Amerikának is sokban hasonló viszonya ellentéte az európai kontinenssel? A civilizációk áttételének nagy kérdései ezek. Bizonyára túl messze vezetett volna, ha a referátum ily távolságokra nyúlt volna vissza , de éppen Kína és Japán ellentéte oly nyugtalanító a fejlődéstörténet számára, hogy szükséges lett volna megnyitni ily messze perspektívákat is. Bármily határozottan emeli is ki a referátum a kínai és a japán fejlődés ellentétét, szerintünk bizonyos hiányosság mutatkozik a végső következtetések levonásában : mindkét fejlődés suta, egyoldalú volt. A valóban teremtő technika kialakításához nem elégséges sem a társadalomvezetésnek szigorú központosítása, fanatikus nacionalizmussal, sem pedig bármily szabad politikai formák bevezetése. A teremtő technikához magának a társadalomnak, a munka minden legkisebb szervezetéig lenyúló gondos, állandó, s tapasztalatokon — mindenki tapasztalatán, nem csupán elméleteken — alapuló átalakítása szükséges. A referátum óvakodik ennek hangsúlyozásától, s nem is igen jut szerzőinek eszébe ez a gondolat, minthogy szemmel láthatólag az angolszász, főként pedig az amerikai társadalom szervezetét tartják a teremtő technika ideális talajának. Ezért lett volna szükség arra, hogy, mint említettük, a referátum mélyebb történeti perspektívákban igyekezzék meghatározni a teremtő technika fogalmát. A legújabb kor amerikai történetírása, amikor igen termékenyen belevonja kutatásaiba a szomszéd tudományokat, a gazdaságtant, az anthropológiát stb., s ezzel követendő példát mutat más nemzetek történetírása számára is, másrészről, úgy látszik, túlságosan a jelen emberöltőknél marad, nem bízik eléggé a régi korszakok tanulságaiban, azaz nem igyekszik eléggé arra, hogy törvényszerűségeket fedezzen fel az emberi társadalmak fejlődésében. Egyébként, ismételjük, a referátum nem hagy figyelmen kívül egyetlen vonatkozást sem a kínai—japán technikai fejlődéssel összefüggésben ; egy-egy sugárral rávilágít a legtávolabbi kulturális összefüggésekre is, valamint az egyének pszichikájában végbemenő változásokra is. E teljességből sokat tanulhatunk, bármily rövidre is kell fognia a referátumnak az egyes szempontok tárgyalását. Igen érdekes és fontos a referátumnak utolsó, a metodológiai problémákat összefoglaló fejezete. Kérdezi : a technika, minthogy valamiként komponense az egész emberi létnek, alkalmas-e vajon az elkülönített, önmagában való vizsgálatra? S majdnem ugyanez a kérdés : szabad-e döntő jelentőséget tulajdonítani a technikának az emberi fejlődésben ? A referátum végeredményképpen azon megállapításhoz jut, hogy a „science and technology" lényeges elveikben univerzális érvényűek , s ezért sorsuk bármiféle kultúrában, különösen pedig sajátos alkalmazásmódjuk az egyes kultúrákban világot vet az illető kultúra specifikus természetére. Mintegy univerzális tükör az egyes kultúrák arculata felett. A legalkalmasabb alap a kultúrák egymásközti összehasonlítására. A referátum egypár példát is említ, arra, hogy a nyugati technika hatásai mélyen átmásult formában jelentkeztek a Távolkeleten. Triviális példa a riksha : a nyugati kerékpár a kínai szerződéses kikötővárosok embererőfeleslegét felhasználva a szaladó kulik által vont könnyű személyszállító kocsiszerkezetek megkonstruálására ösztönzött. A mandzsúriai vasút a régi stílusú bürokrácia és a familiarizmus szociális szövedékében a nyugatitól egészen eltérő társadalmi funkciókkal s módszerekkel szerepelt. Más példákat is említ a referátum, természetesen bővebb fejtegetésük nélkül, de már így is meggyőz bennünket arról, hogy valamely nyugati technikai módszer alkalmazásának sajátos módosulásai az idegen kultúrákban, pontosan és minden összefüggésükben vizsgálva, valóban minden más elméleti jellemzésnél konkrétabb érzékeltetésre adnak módot az illető kultúra belső sajátosságairól. Tegyünk hozzá a magunk részéről is egy példát : a távíró bevezetésénél nagy gondot okozott a nyugati jelek alkalmazása, mert hiszen ezek betűket képviselitek, míg a kínai írás fogalmakat s szótagokat, vegyesen, ősi történeti alakulással. A problémát úgy oldották meg, hogy a kínai írásból kiválasztottak 10 000 közkeletű jegyet és ezeket sorszámmal jelölték, s e számokat táviratozták. Már e kicsiny részletkérdés is módot adhat az egész kínai intellektuális technika sajátosságainak érzékeltetésére, amire egyébként a referátum is nagy súlyt helyez. Nem csupán e sajátosságok fölényes kritikájára ad módot, hanem esetleg az előnyök kiemelésére is, amiket a mai modern Kína annyira szeret hangsúlyozni a nyugati írásrendszerrel szemben , ha a sokezer kínai írásjel megtanulása hosszú időt és fáradságot láván is, az írás és olvasás legalább független marad a fonetikus kiejtéstől, minden nyelvjárás megértheti és használhatja. A nyugati ABC viszont tudvalevőleg ugyancsak igen tökéletlenül követi